Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-26 / 276. szám
6 KEDD, 1974. NOVEMBER 3S. •••••••HMaMBi A Király Kupa négyes döntöiében teniszválogatottunk © Nagyarányú vereség a kézilabda Világ Kupában ^ Gólképleien csatársora miatt maradt alul a SZEOL Q Mind » kéi **B III-as szegedi csapat győzött O A SZAK az Őszi aisö Biztosították bontmaradásukat a Postás kosarasai NÉGYES DÖNTÖBEN Teniszezőink a hét végén az Olimpiai Csarnokban játszották Bulgária válogatottjával a Tenisz Király Kupa négyes döntőjébe jutást eldöntő mérkőzést, melyet a magyarok 4:1 arányban nyerlek. Az első napon már 2:0-ás vezetésre tett szert válogatottunk (Taróczy—Genov 6:2, 6:2, Benyik—B. Pampulov 6:4. 6:1). A második, befejező napon bebiztosította végső győzelmét a magyar csapat. Benyik János alig egy óra leforgása alatt győzött Genov ellen (6:3, 6:4), Taróczy viszont B. Pampulovtól vereséget szenvedett (9:7, 3:6, 3:6). Függetlenül ettől az eredménytől, a magyar együttes biztosan jutott a Király Kupa stockholmi négyes döntőjébe. A párosok küzdelméből is a magyarok kerültek ki győztesen: Taróczy, Machán—Pampulov fivérek 6:3, 6:4. NAGYARÁNYÚ VERESÉG A svédországi Kézilabda Világ Kupa nemzetközi seregszemlén szereplő válogatottunk váratlanul nagyarányú vereséget szenvedett vasárnap a Szovjetunió válogatottjától, Magyarország: Bartalos — Jánovszky, Buday, Vass K. (5), Stiller, Vass 3., KOVÁCS P. (7), csere: Hertelendi (1). kenyeres (2), Szilágyi (2), Demjén (2) összeállítású csapata 15:8-as félidő után 28:19 arányban maradt alul a Szovjetunió válogatottjával szemben. Vereségével csoportjában a negyedik helyen végzett, így a B csoportban azonos helyezést elérő Svédország válogatottjával mérkőzik a 7—8. helyért. A döntőt a két csoportgyőztes, a lengyel és a jugoszláv együttes játssza kedden Göteborgban. * Hétfőn este Magyarország férfi kézilabdacsapata számár befejeződött a világkupa nemzetköri torna. Az utolsó mérkőzésre a 7—8. helyért Alingsasban, 1200 néző előtt került sor. az ellenfél a házi gazda-válogatott volt. Magyarország— Svédország 22:21 (11:12) A magyar góldobók: Vass K. (6), Kovács P. (4), VassS. és Hertelendi (3—3), Stiller és Demjén 2—2, Buday és Szilágyi (1—1). * A Vasas női kézilabdacsapata a Játékcsarnokban 600 néző előtt mérkőzött a norvég Vestár Oslo csapatával a BEK legjobb nyolc együttese közé jutásért. A Vasas 14:9 (6:6) arányban győzött a küzdelmes mérkőzésen. A norvégok igen jól védekeztek, sokáig egyenlő erő küzdelme volt a találkozó. A második félidőben a magyar lányok jobban bírták erővel, ekkor elhúztak. Az utolsó öt percben ellenállhatatlan volt a Vasas, győzelme megérdemelt. KOMLÓ— SZEOL 3:0 (2 dl) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Komló, 2000 néző. Vezette: Nagy B. Komló: Buús — Keller, Tallósi, Pál, Csordás — Lingl (Lahó a 80, percben), Kiss, Bányász — Fábián, Kolesánszky, Hohmann. SZEOL: Nagy — Hevesi, Bánfalvi dr., Kozma III., Kisjuhász — Varga, Mészár, Hojszák (Pipicz a 61. percben) — Szeghalmi, Antal, Vass. Komlói rohamok után már az 5. percben megszerezték a vezetést a hazaiak. Hohmann a 16-os oldalvonalától a befutó Kolesánszky elé továbbított, aki a bal alsó sarokba vágta a labdát, 1:0. A következő percben a komlói kapu előterében Szeghalmi ügyetlenkedte el Varga beadását Változatos játékkal teltek a percek, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 22. percben az előretörő Keller 25 méteres, hatalmas lövését védte biztosan Nagy. Három perc múlva Szeghalmi hibázott nagy helyzetben, majd az ellentámadás végén Lingl lőtt a kapu fölé. A 26. percben ártalmatlannak látszó helyzetben Bánfalvi dr. a 16-osról hazaadott. A közelében tartózkodó, szemfüles Kolesánszky megszerezte a labdát, és a tehetetlen Nagy mellett a hálóba helyezett, 2:0. Nem sokkal később, szegedi támadás végén, Hojszák Vass elé tálalt, a csatár húszméteres lövése centiméterekkel zúgott el a felső léc fölött. A 32. percben az előretörő Kozma Ill.-at a 16-osnál szabálytalanul feltartották a védők. Antal végezte el a szabadrúgást, a labda Mészárhoz került, de ő a kapu mellé lőtt A 44. percben Vass ívelt középre, Buús Mészár elé ütötte a labdát, a középpályás azonban nagy helyzetből a kapusba vágta a labdát. Szünet után is a komlóiak voltak fölényben, főleg jobb középpályásaik révén szervezték egyre-másra támadásaikat. Az 55. percben Fábián élesen középre lőtt labdáját Nagy szögletre ütötte. Beívelés után Kolesánszky közeli fejesét védte bravúrral a szegedi kapuvédő. Az ellentámadásból Varga közvetlen közelről a kifutó, vetődő Buúst találta el! A 63. percben a szegedi kapu előtt hibáztak nagy helyzetben a komlói csatárok, majd ezt követően Vass már csak a komlói kapussal állt szemben, de kivárt, és Keller bravúrral szerelni tudta a szegedi csatárt. A 77. percben tovább növelte előnyét a hazai csapat. Bányász Hohmann elé tálalt, a szélső 18 méterről, éles szögböl, ritkán látható gólt lőtt a jobb felső sarokba, 3:0. Eseményekben gazdag, színvonalas, változatos mérkőzésen maradt alul a SZEOL. A szegediek védelme nem találta meg ellenszerét a komlóiak sokmozgásos, határozott támadójátékának. A SZEOL-ra rá sem lehetett ismerni múlt heti teljesítménye után. Szinte kivétel nélkül, az egész csapat enerváltan játszott, ismét hiányzott az elengedhetetlen küzdőszellem, nem volt elég akarás a játékosokban! A lelkes' komlóiak megérdemelten nyerték a találkozót, a küzdelmet túl hamar feladó szegediek ellen. Jó: Keller, Tallósi, Bányász, Kolesánszky, Hohmann, illetve Kisjuhász, Mészár, Vass. Az NB II további eredményei. Volán—Dunaújváros 3:0 (1:0), FÖSPED—Nagykanizsa 5:3 (3:0), Ozd—Budafok 0:0, Debreceni VSC—Bp. Spartacus 3:3 (3:2), Eger—Szolnok 1:0 (1:0), Kaposvár—Oroszlány 1:0 (0:0), Kossuth KFSE —Várpalota 2:1 (0:1), Dorog —Szekszárd 0:0, MÁV DAC —Ganz-MAVAG 0:0. A bajnokság állása 1. SZEOL 18 16 4 4 34-20 24 3. K- Rákóczi K 9 S 4 28-15 23 3. MAV DAC 18 6 10 2 24-14 22 4. Bp. Spart. 18 7 1 3 31-23 22 5- Volán 18 9 3 6 31-22 21 6. Komló 18 8 5 5 22-20 21 7. KKFSE 18 8 4 6 20-19 20 8. Budafok 18 • 4 6 26-24 18 9. Szállítók 18 8 2 8 24-30 18 10. Olajbány. 18 6 5 7 31-28 17 11. Várpalota 18 7 1 8 22-22 17 12. Ilunaújv. 18 5 7 6 25-27 17 13. Dorog 18 5 7 6 17-20 17 14. Oroszlány 18 6 9 5 14-20 17 15. Szekszárd 18 6 5 7 25-34 17 16. G.-MAVAG 18 4 8 6 17-18 16 17. SZMTE 18 5 5 8 20-22 15 18. Ozd 18 5 5 8 18-28 15 19. DVSC 18 6 5 9 20-27 13 20. Eger 18 4 2 12 15-31 10 SZVSE—SZABÖ L. SE 2:0 (OK)) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Vasutas-stadion, 300 néző. Vezette: Mile. SZVSE: Bólya — Hajdú, Terhes I., Tihanyi, Kovács M. — Tímár, Herold — Horváth (Róth), Sándor, Tóth, Takó (Terhes II.). Szabó L. SE: Kovács — Neumann, Lakatos II., Kirchner, Papp — Lakatos I., Gugyerás — Fekete I. (Mondi), Kálmán (Fekete II.), Gáspár, Tóth I. SZVSE-támadásokkal teltek az első percek. Sándor átadását Horváth a kaputól öt méterre rosszul találta el, a labda a bal kapufa mellé szállt Nem sokkal később Tímárt szerelték sokat ígérő helyzetben a 16-os előtt. Hosszú ideig nem sok esemény történt, enyhe Vasutas-fölénnyel, mezőnyjátékkal teltek a percek. A 21. percben Takó a 11-es pontról a kapu fölé emelte a labdát. A másik oldalon Tóth I. szöglete után Kirchner fejelt kapura, Bólya 'látványos vetődéssel megfogta a kapu jobb oldalába tartó labdát. Ebben az időszakban a többnyire csak védekező vendégek Sorozatos, túl kemény belemenéseikkel próbálták megtörni a hazaiak lendületét. A félidő befejezése előtt valóságos „tűzijátékot" rendeztek a szegedi csatárok a vendégek kapuja előtt, de lövéseik «orra elakadtak a jól tömörülő mezőtúri védőkben. Szünet után az 58. percben szerezte meg a vezetést a Vasutas-csapat. A vendégek térfelén Herold a bal oldalról ívelt a 16-osra, ott Lakatos II. elvétette a labdát, amely a nagy lendülettel érkező Sándor elé került, aki oldalra sodródva, a jobb alsó sarokba lőtt, 1:0. A gól után a mezőtúriak is több támadást vezettek, de a hazaiak védelme biztosan állt a lábán. A 70. percben nagy helyzet maradt kihasználatlanul a Vasutas kapuja előtt. Tóth L futott el a bal oldalon, keresztbe ívelt Fekete I. elé, aki azonnal kapura emelt. Labdája az előrevetődő Gáspár feje mellett elsuhanva, a jobb kapufa tövénél hagyta el a játékteret. A 84. percben a vendégek kapujától mintegy 25 méterre közvetett szabadrúgáshoz jutott a Vasutas. Cseles megoldás után Sándor Tóth elé talpalta a labdát, akinek lapos lövése a sorfal mellett a jobb alsó sarokban kötött ki, 2:0. Jó iramú, változatos mérkőzést vívott a két csapat. A szervezetten, ügyesen védekező vendégek sokáig kétségessé tudták tenni, sikerül-e megszereznie a Vasutasnak a győzelmet. Jók: Terhes I., Sándor, Timúr, illetve Kovács, Lakatos II., Gáspár. SZ. DÖZSA—BCS. VTSK 1:0 (1:0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Szeged, Hunyadi tér, 250 néző. Vezette: Feigl. Sz. Dózsa: Búnfi I. — Szalai, Emődi, Bíró (Búnfi II.), Nagy (Csomor) — Pikó, Vörös, Csanádi — Nyári, Csömör, Héger dr. Bcs. VTSK: Gulyás — Lukoviczky (Csicsely), Zahorán, Bodó, Kiss T. — Hajas, Hancsák, Soós — Varga, Bunda (Palotai), Turcsek. Azonnal támadólag lépett fel a Dózsa. A csabaiak főleg a védekezésre koncentráltak. Negyedóráig döcögött ugyan a hazaiak támadójátéka, de utána sorra adódtak a helyzetek, Gulyás kapuja élőtt. Feltűnt Héger dr. nagy játékkedve, a szélső rendre faképnél hagyta védőjét, de beadásaiból gólok helyett csak kapufát találták el kétszer is. A 24. percben Vörös mintegy húsz méterről leadott szabadrúgása után a jobb oldali lécen csattant a labda. A 30. percben az ellenállhatatlan Héger dr. tört kapura, már a 16-oson belül járt, amikor felvágták. A megítélt büntetőt Csanádi végezte el, rosszul helyezett labdáját Gulyás hárítani tudta! Néhány perc múlva javított a középpályás. Az előretörő Emődi átadása után néhány lépést tett a labdával, majd a léc alá lőtte, 1:0. Szünet után sem változott a játék képe, a lila-fehérek voltak fölényben. A vendégek elsősorban a jobbszélső Vargát próbálták játékba hozni —, kevés sikerrel. A 81. percben Soóst durvaságáért Feigl játékvezető kiállította. Két perc múlva ügyes szegedi támadás végén ismét a kapufa mentette meg Gulyás hálóját a góltól, majd Bánfi II. fejelt szép gólt —, de a partjelző intésére a játékvezető nem adta meg! A végig nagy fölényben játszó Dózsa biztosan győzött. Helyzeteik alapján akár több góllal is nyerhettek volna a hazaiak. Jók: Emődi (a mezőny legjobbja), Bánfi II., Nagy, Héger dr., illetve Gulyás, Kiss T., Varga. A bajnokság állása: 1. V. Izzó 18 13 i , 1 42-8 30 2. Sz. MAV 18 14 I 3 46-16 29 3. KSC 18 10 5 3 27-13 25 4. Szarvas 18 11 2 5 33-22 24 5. KTE is 7 8 3 34-25 22 6. SZVSE 18 9 4 5 27-19 22 7. ÉPGÉP 18 7 7 4 32-27 21 8. Szabó L. SE 17 8 4 5 20-18 20 9. ÉGSZÖV 18 7 4 7 33-30 18 10. BVTSK IS 9 9 36-36 18 11. Szegedi D. 18 8 1 9 33-20 17 12. KELTEX 18 6 4 8 27-30 16 13. V Láng 18 7 8 9 26-29 16 14. Jánoshalma 17 C 3 8 21-19 15 15. Kiskunhalas 18 4 6 8 19-32 14 16. Cegléd 18 3 7 8 24-36 13 17. ESMTK 18 5 1 12 24-39 11 18. Mezőfi SE 18 4 3 11 9-32 11 19. Gyula 18 4 2 12 20-49 10 20. Kilián FSE 18 t 2 14 15-48 6 HÁROM PONT A SZAK ELŐNYE Vasárnap befejeződött az 1974/75. évi Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Az őszi elsőséget a SZAK csapata szerezte meg. Az utolsó forduló eredményei a következők: Szegedi AK—Szentesi Vízmű 3:0 (2:0). Üjszeged, SZAK-pálya. Vezette: Bognár (Békés megye). SZAK: Tóth P. — Mészáros, Rácz, Sándor, Kun, Héger, dr. Számosvölgyi, Drágity, Varga, Nagy Zs., Szitó. Csere: Zoltán, Tóth T.. Sári. Edző: dr. Várhalmi Károly. Szentes: Jelenfi — Benkő, Karasz, Fekete, Csapó, Szikora, Magyar, Dékány, Szabó, Dóra, Ivanov. Csere: Janiga, Bordács, Biár. Edző: Szabó László. A rangadó élénk iramban kezdődött. A kapuk gyakran kerültek veszélybe, de gól az első félórában nem esett, főleg azért, mert a kapusok jól védtek. A 32. percben a szentesi kapu előtt pattogott a labda, a védők nem tudtak felszabadítani, és Drágity nehéz szögből a hálóba lőtt. 1:0. Közvetlenül • a szünet előtt született a második gól: Héger, Drágity, Varga volt a labda útja, és Varga a kimozduló kapus mellett a hálóba talál). A 61. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa, amikor Héger szabadrúgását Varga befejelte. 3:0. A SZAK végig valamivel többet támadott, búr a szentesiek előtt is adódtak helyzetek. Csongrádi SC—Sándorfalva 1:1 (1:0). Sándorfalva. Vezette: Barna. Az első félórában változatos volt a játék. A vezetést a csongrádiak szerezték meg, akik góljuk után erőteljesen védekeztek, s ezért a hazai együttes csak nehezen tudott egyenlíteni. Góllövő: Bori (26. perc), illetve: Kanász A. (72. perc). Klsknndorozsma—KSZV SE 2:0 (0:0). Újszeged. Vezette: Czirok. A második félidő közepén a hazaiak gól helyett kapufát lőttek, és ez döntő volt a mérkőzés kimenetelét illetően. Nem sokkal később, gyors egymásutánban Papp két nagyszerű gólt szerzett, s ezzel a dorozsmaiak megérdemelten vitték haza a bajnoki pontokat. Alsóvárosi MÁV—Makói SVSE 2:0 (1:0). Szeged, Szabadság tér. Vezette: Bodor. Végig élénk iramú, sportszerű játékban az eltiltások miatt tartalékosan kiálló hazaiak elsősorban lelkesedésüknek köszönhetik a győzelmet. A befejezés előtt 4 perccel Szécsi 1 l-esét a makói kapus kivédte. Góllövő: Szélpál (29. perc), Kuchta (65. perc). DÉLÉP SC—Szegedi Textilművek 2:0 (2:0). Szeged, Textiles-pálya. Vezette: Zsembery. Alacsony színvonalú mérkőzésen a DÉLÉP gólratörőbben játszott, megérdemelten győzött. Góllövő: Bogár (16. perc), Tóth István (45. perc). Apátfalva—Móravárosi Kinizsi 3:0 (3:0). Apátfalva. Vezette: Csányi. H. Porcelán—Mindszent 2:0 (1:0). Hódmezővásárhely. Vezette: Spitzer. HMSE—Szentesi Kinizsi 4:1 (1:1). Szentes. Vezette: Abranov. A bajnokság állása, az őszi végeredmény: 1. SZAK 15 11 3 1 35-10 25 2. Sándortal. 15 10 2 3 40-19 22 3. Apátfalva 15 10 1 4 35-19 21 4. Szentesi V. 15 9 3 3 26-14 21 5. H. Porcelán 15 8 3 4 33-17 19 6. HMSE 15 7 5 3 26-14 19 7. Mindszent 15 7 4 4 24-14 18 8. Dorozsma 15 6 3 6 12-21 13 9. Makó 15 5 4 6 20-19 14 10. Csongrád 15 4 4 7 29-28 12 11. DÉLÉP 15 3 5 6 16-27 12 12. Szentesi K. 15 5 2 8 15-34 12 13. Móraváros 15 4 3 8 17-30 11 14. Textiles 15 - 7 8 9-26 7 15. Alsóváros 15 3 1 11 16-40 7 16. KSZV SE 15 1 3 11 10-31 5 SZ. POSTÁSNYÍREGYHÁZA 75:55 (44:28) NB II-es férfi kosárlabdamérkőzés. Nyíregyháza. Vezette: dr. Frizri, Várnai. Sz. Postás: Fritz (2), Mészáros (8), Erményi (12), Mustos (14), Horváth L. (10). Csere: Bartha (17), Horváth T. (3), Elekes (5), Szablics (4). Már a mérkőzés elején a szegediek ragadták magukhoz a kezdeményezést, és 10—15 pontos vezetésre tettek szert. Ügyesen, jól védekeztek. támadásaiknál kijátszva a 30 másodpercet, közelről, távolról biztosan dobtak. Fordulás után is a szegediek fölénye jellemezte a találkozót. A játékrész 8—10. percében vált szorossá a küzdelem, a hazaiak 8—9 pontra ledolgoztál: hátrányukat, de kiegyenlíteni nem tudtak. A kiesés szempontjából fontos mérkőzésen a határtalan lelkesedéssel és jól játszó Postás rhegérdemelten győzött. Játékosai átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, minden tekintetben felülmúlták enerváltan játszó ellenfelüket. EGRI TANÁRKÉPZŐ— SZEOL 66:64 (40:28) NB II-es női kosárlabdamérkőzés. Szeged, Rókusi Tornacsarnok. Vezette: Balogh, Patay. SZEOL: dr. Schidtné (10), Kertész (13), Szabó (10), Remák (17), Tóth (5) Csere; Bánáthy (1), Bartal (8). Meglepetésre a vendég egriek kezdtek jobban, gyors támadásaik után közelről* távolról biztosabban dobtak vendéglátóiknál. (4. perc 7:3, 9. perc 15:13 az Eger javára.) Az emberfogás os védekezést alkalmazó vendégek ellen nehezen tudtak kibontakozni a szegedi lányok. Többször is rosszul indítottak. ráadásul „riccerhelyzetből", még a tábla alól sem tudtak pontot elérni. Hiába támadtak elkeseredetten, tízpontos hátrányukat nem tudták ledolgozni. Szünet után is nagy volt az iram. A hazai lányok változatlanul előkészítés nélkül, pontatlanul dobtak, sorozatban rossz helyre továbbították a labdát. A 7. perctől kezdve (51:45, 51:47 az Eger javára) magára talált a SZEOL. A felgyorsult játékban nagy doboverseny alakult ki, hol az egyik, hol a másik oldalon esett kosár. Feltűnt, hogy a hazaiak milyen nagy hibaszázalékkal dobtak. (Teljesítményükre jellemző, hogy 14 perc alatt, mindössze 23 pontot tudtak elérni!) Izgalmasan alakult a hajrá, a 16. percben a szegedieknek sikerült egy pontra megközelíteni ellenfelüket. (60:59.) Ideges hangulatban, nagy izgalmak közepette teltek a percek, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A mérkőzés befejezése előtt 12 másodperccel, 64:63-as egri vezetésnél, két büntetődobáshoz jutott a SZEOL. Kertész az egyiket tudta értékesíteni, így 64:64-re alakult az eredmény. A gyors ellentámadás során az egriek mezőnyből kosarat dobtak, így alakult ki a végeredmény. A Révészt nélkülöző SZEOL csak a mérkőzés hajrájában tudta kétessé tenni a mérkőzés végkimenetelét. NEGYEDIK HELYEZESEK Budapesten rendezték meg a tekézők tízek-bajnokságát. A felnőttek mezőnyében két szegedi indult: a nőknél Tompáné (SZAK) 433 fával negyedik lett, és ugyancsak negyedik helyen végzett a férfiaknál ifj. Révész az SZVSE-ből, 925-tel. Bajnok a nők csoportjában Fekete Antalné (Kőbányai Porcelán) 454 fa, a férfiaknál Csányi Béla (Ferencvárosi TC) 981 fa. így kellett volna tippelni! 1. Komló—SZEOI. irt) 1 2. Ozd—Budafok 0:0 x 3. FOSPED—Kanizsa 5:3 1 4. Eger—Szolnok 1:0 1 5. Rákóczi—Oroszlány 1:0 1 6. KSC—Izzó , 1:1 x 7. Kisk.-halas—KTE 1:1 x 8. SZVSE—Szabó L. 2:0 1 9. ÉRDÉRT—BVSC 2:4 2 10. Bologna—Torino 1:3 2 11- Cesena—Napoll 0:0 x 12. Lanerossl—Ternana 1:0 1 13. Sampdoria—Inter. 12 I 14. Brcscia—Verona 1:0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint u 47. héti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos 6 darab, nyereményük egyenként 134 372 forint, ezek közül 13 plusz 1 találatos 2 darab, a nyeremény és a jutalom 283 675 forint együttesen. 12 találatos szelvény 561 darab, nyereményük egyenként 958 Ft. 11 találatos 7155 darab, nyereményük egyenként 75 forint, 10 találatos 45 281 darab, ezekre egyenként 20 forintot flzetaek.