Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-24 / 275. szám

12 VASÁRNAP, 1974, NOVEMBER 24. Hetvenegy éves gramofon Abból az alkalomból szeretnék emlékezni városunk nagy fiára, hogy ezúttal éppen semmi kerek évfor­dulója nincs. Olyan majdnem ke­rek akad éppen: 125 éve ítélték ha­lálra. majd enyhítették büntetését várfogságra, s a századforduló előtt egy esztendővel, tehát 75 éve halt meg a kiváló férfiú, aki öt évvel volt idősebb Petőfinél. Emlékezésre azon­ban — ismétlem — nem a számok ösztökélnek, hanem maga az ember, Osztrovszky József, illetve a vele kapcsolatos tudatlanság. A minap a- nevével küszködött va­laki — művelt ember, s törzsökös szegedi —, de bizony a név utolsó betűjénél megakadt a tolla. Rám­nézett, röstelkedés nélkül kérte a segítséget. Majdnem véletlen, hogy rábólinthattam, más ügyekben való búvárolás vezetett el engem is pár hete az egykori szegedi képviselő­höz. Pedig a helytörténet igazán nem bánt vele mostohán. Móra egy írásában már 1908-ban szobrot kö­vetel neki a Kultúrpalota mellé, hogy Klauzál ne legyen olyan magá­nyos. (Hát bizony — némi vándor­lás után — ma is ott áll egyedül, s néz a városháza felé, vajon mikor küldik már társul Osztrovszky Jós­kát.) Akkurátusan fölsorolja Mora igazgató úr a múlt századi szegedi híresség érdemeit, hanem az utolsó sorokban ő is megtéved, mert bi­zony Osztrovszky nem Kufsteinban, hanem Joseplistadtban raboskodott. De erről majd később. Szót ejt ró­la az utcanév magyarázata közben Péter László is, megjegyezve, hogy az emléktábla hiánya miatt sokan úgy vélik: valamelyik Osztrovszkij nevét viseli a Szent István tértől a Osztrovszky József Attila sugarútra kanyarodó utcácska. Pedig hát Osztrovszky Jó­zsefet illene ismernie a mai szege­dieknek. Annyit bizonyára sokan tudnak, hogy 1848-ban a város kép­viselője, majd kormánybiztos lett. Ítéletéről, szabadulása utáni pálya­futásáról (polgármester, majd kú­riai tanácselnök lett) még csak tu­dunk, de raboskodásáról, életének legnehezebb hat esztendejéről, lám, annyira keveset, hogy még a pon­tos Móra Ferenc is Kufsteinba kül­di, s ráadásul nyolc évre. Josephstadtban raboskodott, több emlékiratíró emlegeti, s mindegyik nagy szeretettel. Földy János, a nagyváradi jogakadémia egykori ta­nára, kinek naplójegyzetei csak év­tizedekkel halála után kerültek elő, különösen Osztrovszky rajzkészsé­géről, fametsző tudományáról ejt elismerő szavakat. Dicséri kedves lé­nyét, emberségét, optimizmusát. El­mondja. hogy soha meg nem bil­lenő hite másoknak is erőt adott, s ő is megemlíti, hogy városunk fia egyik erőssége volt a „rabok kó­rusának", a rendszeresen gyakorló és a maguk mulatságára hangversenye­ző énekkarnak. Amint Földy írja: a kórus is felbomlott, amikor a ked­ves Osztrovszky Józsi kiszabadult. Hasonló szeretettel emlegeti Oszt­rovszkyt naplójában Deák Farkas is. Könyvének „Egy-két kiválóbb egyénről" című fejezetében a debré­ceni prédikátor, Könyves Tóth Mi­hály, az erdélyi Berde Mózes és Mikó Mihály, az olasz Mangili An­gelo és a népszerű Finzi, az ugyan­csak emlékiratíró Barsi József és a zenemester Mikolai Ferenc mellett szeretettel írt sorokat szentel Oszt­rovszkynak is. Ilyeneket: „szép hang­ja volt; egyike a Zwinger legszebb alakjainak. Eszes, okos, csüggedni nem tudó, népszerű, szeretetreméltó, kedves ember, tetőtől talpig ma­gyar. Sokat tanult és olvasott..." Az éneklés, rajzolás, fametszés per­sze ne tévesszen meg bennünket. Ko­rántsem jelenti ez, hogy Josephstadt kedélyes szanatórium lett volna. A cellarazziák gyakran hetek munká­ját vitték el, s a „passziózáson" ka­pott fogolyra visszakerült a nehéz vas, ülhetett tétlenül, s emészthette magát. Az öles várfalon ritkán és nehezen jutott be hír, s ha mégis, hát bent megnőtt, deformálódott úgy, hogy a rabok mást, mint két­ségbeesést nem meríthettek belőle. Mindezt számításba kell vennünk, hogy fölfoghassuk, milyen hosszú volt Osztrovszky József josephsdtadti hat esztendeje. Erre is gondoljunk, ha végigme­gyünk a kanyargós kicsi utcán, s amikor — helyesen! — leírjuk a ne­vét , Annus József (MTI-fotó — Danis Barna felvétele) A közelmúltban került az Országos Műszaki Múzeum birtokába az 1878-ban, Edison által készített fonográf to­vábbfejlesztett változata, amelyet 1903-ban gyártottak Amerikában. IRODALMI SZABADEGYETEM „A magyar irodalom fejlő­désének főbb vonásai 1945 és 1975 között" címmel tart­ja meg dr. Vörös László egyetemi adjunktus az iror dalmi szabadegyetem követ­kező előadását holnap, hét­főn este 7 órakor, a Somogyi könyvtár olvasótermében. KASS JÁNOS DEDIKÁL Holnap, hétfőn délutón fél 5-kor a Kárász utcai idegen­nyelvű könyvesboltban Kass János Munkácsy-díjas grafi­kusművész dedikálja műveit. Délelőtt a Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola rajz sza­kos diákjaival találkozik. A KÖRNYEZETVÉDELEM BIOLÓGIAI ALAPJAI Ezzel a címmel tart elő­adást dr. Megyeri János tan­székvezető főiskolai tanár ma, vasárnap délelőtt 11 óra­kor a szemészeli klinika elő­adótermében. A biológiai sza­badegyetem e soron követ­kező előadásán dr. Kiszely György egyetemi tanár mond bevezetőt. RÉSZEGEN FEKÜDT A KÖZÜTON Balástya és Csengele kö­zött, a Pántlika úton saját hibájából súlyos sérülést szenvedett Varga Sándor, Csengele, Tanya 795. szám alatti lakos, aki kerékpárján ittas állapotban közlekedett, elesett, elfeküdt az úttesten s a lába a közúton maradt. Egy tehergépkocsi átment a kerékpáros lábán. VÁROSI KISZ-DELEGACIÖ SZABADKAN Illés Tóth Istvánnak, a Szeged városi KISZ-bizottság ifjúmunkás felelősének veze­tésével Szeged jugoszláv test­vérvárosában, Szabadkán tartózkodik a városi KISZ­bizottság politikai delegáció­ja. A küldöttség tagja Né­meth Sándorné, a városi bi­zottság munkatársa és Pan­ker Sándor, a textilművek KISZ-bizottságának titkára. A küldöttség tagjai megbe­széléseket folytatnak a két testvérszervezet közötti kap­csolatok elmélyítéséről és to­vábbfejlesztéséről, aláírják az 1975. évi együttműködési szerződést és részt vesznek a szabadkai nagykorúság napja rendezvényein. KLUBPROGRAM A Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskola Tamási Áron klubjában holnap, hétfőn es­te fél 8-kor dr. Pais István, az Eötvös Loránd Tudomány, egyetem docense tart előadást filozófiai témákról. Előadásá­nak címe: „Isteni és emberi teremtés". HANGLEMEZBARÁTOK KLUBJA A TIT városi szervezete és a Hanglemezgyártó Vállalat szegedi 2. számú boltja hol­nap, hétfőn este 6 órakor rendezi meg a hanglemezba­rátok klubjának következő' összejövetelét, László Endre tanár „Kedves lemezeim" címmel tart bemutatót a TIT*Kárász utcai klubjában. LOTTÓTA.IÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá­latos szelvénye 122 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 40 999 forint. Három ta­lálata 8390 fogadónak volt, nyereményük egyenként 298 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 201252 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. Igazi stréber Gyászközlemények Mely fajdalommal tudatjuk. hogy szeretett férj, édesapa, TÖTII MHÍALY, eletének 33. evében, november 22-én elhunyt. Temetése november 25-én 13 orakor lesz az Alsóvárost te­mető kápolnájából. A gyászoló család, Tarján 324. T 8532 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mami". anyós és testvér, őzv. KOMOCSIN LAJOSNÉ Ábra­hám Ködmön Erzsébet. 87 éves korában november 22-én hosszú betegség után csendesen el­hunyt. Temetése f. hó 26-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család, Széesl u. 35. T 8533 Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett edesanya, nagy­mama, dedmamu, testver és sf­gorno, özv. SZABÓ ISTVÁN NE Bozóki Rozália, életének 81. éviben rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 25­én 14 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Paprika u. 40. T 8534 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama, anyós, sógornő és test­vér. özv. ÖRDÖGI! PÉTERNE Puskás Julianna, életének 68. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 26­án 12 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyá­szoló család. Nemestakács ut­ca 27/A. T 8536 Köszönetünket fejezzük kl drága kis MIKLÖSKANK ha­lala alkalmából nyilvánított részvétért, koszorú- és virágado­mány ert és a temetésen való megjelenésért. A gyászoló Asz­rlev cs Soltész csalad. Fajdalommal közlöm. hogy szeretett felesegem, TOLUNGER ISTVANNÉ Bodnár Mária, 46 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 28-án 14 órakor a dorozsmai temető ravatalozójá­ból lesz. Gyászoló férj. — És te mire vársz, reggel hatkor? — Kapunyitásra. — SZEGEDI TUDÓS KÜLFÖLDÖN Dr. Zsoldos Ferenc, a JATE Növényélettani Tanszékének docense az Országos Atom­energia Bizottság kiküldeté­sével egy hétig Bécsben tar­tózkodott és részt vett a FAO valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) izotópszennyeződéssel foglalkozó nemzetközi szim­póziumán. Felkereste az IAEA és az Osztrák Reaktorcent­rum Seibersdorfi Kutató Köz. pontját, ahol izotóp mérése­ket végzett és megvitatták a nemzetközi együttműködés 1975. évi kutatási feladatait. IFJÚSÁGI KONCERT A filharmónia főiskolai bér­leti hangversenysorozatában holnap, hétfőn este fél 8 órai kezdettel Várnagy Lajos (he­gedű), Bódás Péter (zongora) és Sinkó György (ének) kon­certjét rendezik meg a Tö­mörkény István zeneművé­szeti szakközépiskola nagy­termében. Zongorán kísér: Delley József. A műsoron Beethoven- és Prokofjev szo­náták, Schubert, Brahms, Rubinstein és Rimszkij-Kor­szakov dalai szerepelnek. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás vasárnap estig: Felszakadozó felhőzet, vasárnap szórványosan elő­forduló esővel, ködszitálás­sal. Reggel többfelé köd. Napközben élénkebb délke­leti, déli szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let vasárnap: 6—11 fok kö­zött. ELŐADÁS KERTBARÁTOKNAK A kertbarátok körének kö­vetkező foglalkozásán, ked­den délután 5 órakor, a Bar­tók Béla művelődési központ­ban dr. Csajtay Miklós egye­temi tanársegéd tart előadást A házikerti dísznövények szerepe a város szépítésében címmel. ELŐADÁSOK A POLITIKAI AKADÉMIÁN Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpoli­tikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján november 27-én, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Szabadság Film­színházban Az érdekek helye és szerepe a szocializmusban címmel tart előadást Szili Antalné, az MSZMP Csong­rád megyei Oktatási Igazga­tóságának tanára. (A sárga jelzésű igazolványok érvé­nyesek). Az időszerű politikai kér­désekkel foglalkozó akadé­mián november 28-án, csü­törtök délután fél 3 órakor ugyancsak a Szabadság Film­színházban Papp Gyula, a Szeged megyei városi tanács elnöke tart előadást A taná­csok helye és szerepe az ál­lamszervezetben a szocialista demokrácia fejlesztésében címmel. (A piros jelzésű iga­zolványok érvényesek). Az előadások után a Hő­szakadás című új magyar filmet vetítik. A PÉNZÜGYI FEGYELEMRŐL „A vállalati és szövetke­zeti magatartás a pénzügyi revízió tükrében" címmel tart előadást holnap, hétfőn délután fél háromkor, Szege­den, a Technika Házában, Adler Vilmos, a Pénzügymi­nisztérium Bevételi Főigaz­gatóságának vezetője. Közlemény (x) 1974. november 25-én este 6 órakor a Vasutas Művelődési Házban „Párizs" címmel, szí­nes filmvetítéssel egybekötött előadást tart Muncz Károly, a TIT Szeged városi titkára. Tájékoztató az év végi ünnepek előtti munkarendről A Munkaügyi Minisztérium már korábban megjelent közleménye szerint az év végi ünnepek előtt, december 24-én és 31-én szombati mun­kaidő beosztással kell dol­gozni. Ezzel kapcsolatban a szombati munkarend egysé­ges alkalmazása érdekében a vállalatoknak a következők Szerint kell eljárniuk: Az ünnepek előtti munka­napon, december 24-én és 31-én olyan munkaidőt kell alkalmazni, amelyet a kollek­tív szerződés — vagy azt he­lyettesítő rendelkezés — a szombati munkanapra előír. Ez általában öt és félórás munkaidőt jelent. A minden héten ötnapos munkahéttel dolgozó válla­latoknál a kollektív szerző­dés a szombati munkaidőt nem szabályozza, mivel a szombat minden dolgozónak szabadnap. Ezeknél a válla­latoknál a december 24-ére és 31-ére előírt szombati munkarend alkalmazása nem értelmezhető úgy, hogy a jelzett napokon a szabad szombatokhoz hasonlóan a munka szabadnap címén szü­neteljen. Ezeken az ünnep előtti munkanapokon ugyanis csak a napi munkaidő rövi­dítésére kerül sor, tehát az ötnapos munkahetet alkal­mazó vállalatoknál is le kell dolgozni az általános szom­bati öt és félórás munkaidőt. A többműszakos vállala­toknál, ahol egyébként 8 szombati munkarend nem tér el a többi munkanaptól, az első-, második műszak lerövidítésével és a harma­dik műszak elhagyásával biztosítható december 24-én és 31-én a rövidebb munka­idő. A megszakítás nélkül üzemelő vállalatok munka­rendjét nem érinti a munka­rend-módosítás. A kereskedelem és a köz­lekedés területén dolgozók munkarendjéről a belkeres­kedelmi, illetve a közlekedés­és postaügyi miniszter, valá­mint a tanácsok intézkednek a szolgáltatások folyamatos­ságának biztosítását szem előtt tartva. A szombati rövidebb mun­kaidő alkalmazása, illetve a műszakidő csökkentése, vagy elhagyása miatt kiesett időre munkabér nem jár. A válla­lat azonban — a vállalati szakszervezeti szervvel való megegyezés alapján — el­rendelheti a kieső munka­óráknak november—decem­ber hónapban való ledolgo­zását. A havidíjas dolgozók munkabérét munkaidő-rövi­dítés esetén nem kell csök­kenteni. Ha azonban a kieső munkaidő ledolgozására ke­rül sor, erre külön díjazás nem jár. (MTI) Hétfőn és kedden gépkocsi­nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár november 25-én és 26­án Budapesten, az Utasellá­tó Vállalat Arany János ut­cai kultúrtermében rendezi a gépkocsinyeremény-betét­könyvek idei negyedik, sor­rendben 54-ik sorsolását. A húzáson a július 31-ig vál­tott, és az október 31-én még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek vesznek részt. Az 5000 forin­tos betétkönyvekre összesen 471, a 10 000 forintosokra 196 autó jut. Hétfőn délután a Buda­pesten váltott betétkönyve­ket sorsolják: 283 nyere­ményautó talál gazdára. Kedd délelőtt a vidéken vál­tott betétkönyvek között 384 személyautót sorsolnak ki. A kétnapos húzáson össze­sen 667 nyereményautó ta­lál gazdára, s ezzel a betét­könyvekre kisorsolt gépko­csik száma 17 406-ra emel­kedik. A kétnapos húzás összevont nyereménylistáját november 27-én teszik köz­zé. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. — Telefon: 13-335, t3-003. — Felelős kiadót KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési dij egy hónapra 20 forint; — Index: 29 053.

Next

/
Thumbnails
Contents