Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-19 / 270. szám
KEDD, ím NOVEMBER 19. 5 Gyártiák November 23—28 ZST Országos úttörőA pápai textilgyárban több hónapos kísérlet után megkezdték a lengyel Elena poliészter szál nagyüzemi alkalmazását. Beszerzésére a magyar-lengyel műszálegyezmény ad lehetőséget. Felhasználásával jelentős nyugati importot pótolnak. Üzemek KRESZvetélkedöje A Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett KRESZ-vetélkedő-sorozat városi döhtőjét \asárnap délelőtt rendezték meg az ATI VÍZIG kultúrtermében. Az üzemi elődöntők győzteseinek versenyét az egyetemi laboratóriumok csapata nyerte meg, a házigazdák lettek a másodikok, ez a két csapat képviseli majd a Járást és várost a megyei közlekedési vetélkedőn. parlament Szegeden Közel háromszáz kisdobos és úttörő részvételével november 23. és 28-a között a Magyar Űttörők Szövetsége Szegeden rendezi meg az V. Országos Üttöróparlamentet. Az ország legkülönbözőbb részéről érkező küldöttekarról számolnak be, arról vitatkoznak, hogyan hajtották végre a két évvel ezelőtt, Székesfehérváron megrendezett IV. Országos Űttörőparlament üzenetében foglaltakat; arról adnak számot, Miről beszélnek a tettek? A Budapest. Csillebérc, Nagykőrös és Székesfehérvár utón Szegeden összeülő országos úttörőparlament célja a mozgalom politikai és gyermekszervezeti jellegének erősítése, az úttörőmozgalom demokratikus, közéleti jellegének erősítése, az úttörőtevékenység vonzóbbá, színesebbé, felelősebbé és játékosabbá tétele, a közösségi szellem erősítése. Társadalmunk egyik központi kérdése a jövő generációjának, a felnövekvő ifjúság nevelése, érdekeinek fokozott érvényre juttatása. Színházban megtekintik a Az V. Országos Úttörőpar- békéscsabai Jókai Színház lament alapvető feladata társulatának vendégjátékát, Vendég karmester, szegedi szólisták iV Ha a filharmónia menetrendszerű bérleti koncertjeit a zenei ismeretterjesztés különleges alkalmainak ls tekintjük — és miért ne tehetnénk —', akkor a vasárnapi színházi matiné mindenekelőtt kitűnő szerkesztésével, ügyes összeállításával kellett figyelmet. A hagyományosan hármas tagolású műsor egyfelől tanulságos példával szolgált az egymáshoz közeli zenei stílusok rokonságáról, a „megszüntetve megőrzés" zenében sem érvénytelen dialektikájáról, másfelől a versenymű helyén a megszokottabb, egyetlen szólóhangszerre komponált müvet egy kevésbé Ismert, öt szólóhangszerre írt concerto váltotta föl — lehetőséget adva szúlisztikus közreműködésre jeles szegedi muzsikusoknak: Várnagy Lajosnak (hegedű), Nagy Imrének (oboa), Kállai Miklósnak (trombita). Vadász Ilonának (nagybőgő), Nagy Istvánnak (zongora). Respighi: Concerto a cinque-je a századeleji zenei irányzatokra, kiváltképp az impresszionizmusra fogékony olasz mester bensőséges hatású kompozíciója. ha kevesebb módot is nyújt a szólisták egyéni képeségeinek csillogtatására. a kamarajáték iránti érzékenységet, a muzikalitást próbára teszi. Eredetileg négykezes zongoradarab a Gyermekjátékok, hangulatos epizódjaiból Bizet öt tételt hangszerelt meg nagyzenekarra. Ezt hallottuk a koncert második számaként, majd szünet utón Brahms III. szimfóniáját, melyet Ríchter János (a kiváló karmester, akinek nevéhez fűződik a mű 1883-as ősbemutatója), Beethoven ugyancsak III. szimfóniájára célozva úgy jellemzett: Brahms „hősi szimfóniája, Eroicája". A Marijan Fajdiga dirigálta szegedi szimfonikusok láthatóan több gondot fordítottak a Bizetés Respighi-művekre, a Brahms-szimfónia első két tételében ritmikai pontatlanságok zavartak, a hárma dik tételtől viszont ismét kiegyensúlyozottan játszottak. Martjan Fajdiga, a szarajevói szimfonikusok vezető karnagya, nem ismeretlen azoknak, akik emlékeznek az újvidéki operlsták szegedi Trubadur-elóadására* 6 ZENEI ^PTÁR dirigálta. Ezúttal mint koncertkarmester mutatkozott be — biztos stílusérzékkel, a zenei arányok figyelmes kirajzolásával, előnyösen. N. I. ebből következően, hogy a jövő nemzedékének életét, munkáját és Tnindennapjait még szebbé és tartalmasabbá tegye, figyelembe véve az életkori sajátosságokat és a mozgalmi jelleget. November 23-án, szombaton különautóbuszokkal és vonattal érkeznek o megyék küldöttei Szegedre. Délután meglátogatják a Magyar Tudományos Akadémia Űjszegedl Biológiai Központját, este pedig filmvetítéseken vesznek részt. Vasárnap reggel az úttörőparlament küldöttei a Rákóczi téren megkoszorúzzák Lenin szobrát, majd a megyei tanács földszinti tanácstermében kerül sor az úttörőparlament nyitó plenáris ülésére. A nyitóülésen Nemes Péter, a Magyar Űttörők Szövetsége Országos Elnökségének titkára tart vitaindító előadást, melyet hozzászólások követnek. Délután a Bartók Béla Művelődési Központban expedíciós kiállítás nyílik, mely számot ad az elmúlt két év úttörőmunkájának eredményeiről, a kisdobosok és úttörők kutatótevékenységéről, a tárgyi dokumentációkról. Ugyancsak délután rendezik meg azt a baráti estet, melyen Csongrád megyei úttörőcsapatok adnak műsort. Este autóbuszos városnézésen vesznek részt a küldöttek. 1944. november 19; Megjelent a „Délmagyarország i" a Toronyóra lánccal című műsort. A parlament negyedik napján, a munkacsoportok ülése után az úttörők Szeged gyáraiba és üzemeibe látogatnak, este pedig a textilművek kultúrtermében vidám vetélkedőn vesznek részt, melynek keretében az Ezermester és Űttörőbolt Vállalat egyenruha-bemutatót tart. November 27-én, szerdán az V. Országos Űttörőparlament védnökei, dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkára, dr. Perjést László, a Csongrád megyei tanács elnöke, Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára, Papp Gyula, a Szeged városi tanács elnöke, Bódl György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára és Baló Hona, a KISZ Szeged városi bizottságának első titkára fogadja a tanácskozás résztvevőit. A küldöttek városi portyán ismerkednek meg Szeged nevezetességeivel, majd szerdán délután sor kerül az V. Országos Űttörőparlament záró plenáris ülésére, ahol a munkacsoportok tevékenységéről számol be, s elfogadják a parlament dokumentumát, az Üzenetet. Este a Szeged város) Sportcsarnokban bücsúestet rendeznek. A vidám műsor keretében fővárosi színművészek ls Hétfőn munkacsoportok üléseivel folytatódik az V. fellépnek. Országos Űttörőparlament A" Magyar Űttörők Szövetmunkája. Hat szekcióban vitatják meg a küldöttek az úttörőmozgalom legfontosabb problémáit Külön szekció foglalkozik a Törvényünk tettekben, Vidámság, játék, szórakozás, Üttöróéletünk a lakóterületen, Az tittörőnyár, Úttörőéletünk az iskolában és a Felkészülés a kisdobosigéretre. az úttörőmozgalomra. a KlSZ-tagságra című témakörökkel. Dél után a megyék küldöttei Szeged város úttörőcsapatainak vendégei lesznek, este pedig a Szegedi Nemzeti sége Csongrád megyei elnöksége és a KISZ Szeged városi bizottsága körültekintő szervezőmunkával készül a nagyszabású országos rendezvényre. „Már a lap megjelenése is jönnie, hogy a demokratikus felrázta a lakosságot. —Dél- magyar sajtó újjáéledjen... magyarországi Megjelent a Az új Délmagyarország azokDélmagyarország! — kiáltoz- nak a szervezett, demokratiták az újságárusok... Az kus erőknek a lapja, melyekemberek úgy versengtek a nek vállaira fog nehezedni friss, festékszagú lappéldá- »» ország újjáépítésének ropnyokért, mintha legalábbis pant terhe. Az új Délmacukrot vagy cigarettát osz- gvarország azoknak a detottak volna ingyen..." — mokratlkus, nemzeti erőkígy örökítette meg kéziratos nek a lapja, melyek nem tanulmányában a harminc .karnak belenyugodni abba évvel ezelőtti reggel élmé- a szégyenbe, hogy az orszányét Balla Ferenc szegedi got az oroszok a magyarság mérnök, 1944. november 19- hntzájárulása nélkül szabaén hallották újra a szegediek ditsák fel a német iga azt a lapcímet, amelyet alól..." ugyanannak az évnek áp- .. „ rilis 16-áján betiltott a fa- Jf™ t flten siszta kormányzat. S bár '^úíta aztb£ TAm^^tTu Ferenc. ^aSsVaszShamlnc évre? ezelőtti epl- keszt6 bizottság tagja viszzód történelmi jeíentősécű a szaemlékezése örökítette lap 2 a SarttaSSom meg: -Amikor a laP elsöszá" TJben. Kár SfyoZ Stt^X^keltettXT tudjuk, hogy a Magyar Nem- ^inf a munS ™elt r.eti Függetlenségi Front lap- ®fakI™™. a ™a?kat laként újraindított Délma- 8""ekJ?All tÍséva]' jBly ; gyarország első vezércikkét fékről való gondoskodással Révai József, a szerkesztő bl- és f győzelmesen előrenyozottsáe taaiá írta Ezek a mul6 szov3et hadsereg felsórek^Kármaznak!k,0ja vonulási.zükségleteit szolra van lapja Szegednek, újra gáló építő- és eltakarító van lapja az országnak: meg- munkával. A politikai harc indult a Délmagyarorszég. lelleSet Pedig az hatarozta Azt a sajtót, mely szájko- m®?Vho8y olyan napokba"; sár és megbéklyózás ellenére szólaltunk meg a nyomtatott a háború alatt mert magyar szo hitelével, amikor az emérdekeknek hangot adni, és ha virágnyelven ls, de kifejezésre juttatta, hogy a magyar nép zöme nem a fasiszta zsarnoksággal, hanem a berek egvéni és társadalmi létkérdéseikben váltak bizonytalanná, vagy kétségbeesetté, s minden szó, amit leírtunk, a reménységet önszabadságszerető' népek ,tötte az emberekbe." ügyével rokonszenvez, március 19-ike után elhallgattat ták ták szerkesztőit, munkatársait seként, hogy 1945 A harminc esztendővel ezelőtti esemény fölidézéséhez a hazaárulók. Betlltot- hadd tegyük hozzá a Déla Délmagyarországot is, magyarország mai jellemzéjúliusától üldözték, internálták, a Ges- a kommunista párt lapja, s tapó kezére adták. Az orosz mai példányszáma megköhadseregnek kellett Szegedre zelíti az ötvenezret. Avantgarde dzsessztalálkozó Nemcsak a beatnek, aa dzsesszben Végiék. Míg a avantgárdé dxsessznek is Rákfogó zenéjének sokkoló van közönsége Szegeden, ritmusa, meglepő fordulatai Szombaton este. a JATE ellenére is kiegyensúlyozott, klubban tartott I. S/egedl harmonikus hatást kelt, ad. Avantgarde DesessBtalálkozo dlg a szegediek tudatosan rendkívül nagy érdeklődést keményebb, me szflbb, felrákeltett dzsesszt játszanak. HangA klub nagytermében te- szerelésük rendkívül eredeti nyérnvi hely sem maradt kl- és hatásós, a legkülönfélébb használatlanul. Akinek szék érzések kifejezésére képesek Kockáról A kimondottan képzőművészeti jellegű — műalkotásokat művészeket bemutató — műsorok mellett a vizuális kultúra alakílésának nagyszerű lehetősége volt a vasárnap befejeződött Kocnem jutott, az a földre —« esetleg párnákra — kuporodott. aki így sem talált helyet, a hangfalak mellé húzódott, még a zenekari emeL vény szélén ts ültek. Ezek a kényelmetlenségek nem gátolták a fiatalokat abban, hogy az alaposan éjszakába nyúló koncertet végighallgassák. A találkozón a szegedi Vágiék mellett két budapesti zenekar, a népszerű Rákfogó- és dr. Szabados György együttese veti részt, a2 est folyamán két alkalommal. felváltva léptek dobogóra. A hongverseny fénypontja mindannyiszor a Rákfogó megjelenése volt. Rendkívül kifejező, színvonalas, változatos hangzású, mégis egyéni stílusú zene az övéké. Remekül élnek az improvizációs lehetőségekkel, virtuozitásuk nem egyszer élénk tapsra ragadtatta a közönséget. Tőlük eltérő stílust képviselnek az avantgarde L. Zs. előttünk, mozinézők előtt el- kalauzolja a gyerekeket. d» siklottak, illetve a játékfii- szándéka szerint a művémek kísérő műsoraiként szelek iránt érdeklődő felmegjelenve sokat vesztettek nőtteket ls. Elég egy olló értékükből hatásukból. így, — sugallja a műsor —.hogy együtt, nagvszerű válogatás- papír és ragasztó segítségé. ban és dr. Matolcsy Oy 'uy vei alkotások szülessenek. A káról kockára című rajnagyszerű kalauzolásában új- most útrabocséjtott szárnyát filmtörténeti sorozat. Nyolc ra felfedezhettük Őket, ta- bontogató műsor egy négvrészen ét kivethettük a ma- nulhattunk és gazdagodhat, százméteres futóverseny dön. gyúr rajz- és animációs fii- tunk. A nyolerészes sorozat tőjéhez hasonlított, ahol nincs mek történetének-fejlődésé- reprezentálta e filmművészeti egy pillanatnyi szünet egy nck közel kát évtizedét az ŐR műfajait a rajzfilmtől a percnyi szusszanás ' sem. 1954-ben készült A két bors bábfilmen át a tárgyfilmtg "" I ökröcske című filmtől a stílusait a hagvománvos áb. Conecrtlssimo-lg, A sorozat rázolástól az elvont, absztrak a vizuális művészetek egy alkotásig. A sorozat sikerénagyon összetett, bonyolult ben oroszlánrésze van a kommentáló dr. Matolcsy Györgynek, a Pannónia rajzfilmstúdiója vezetőjének, aki néhány mondattal, is érzéműfajaval ismertette meg a nézőket, olyan alkotásokat sorakoztatott fel, melyek Csakhogy egy ismeretterjesz. tő — különösen gyerekeknek szóló — tévéműsor nem versenyfutás. S hiába okosakés tehetségesek a résztvevő gyerekek, hiába csattog teremtő módon a „varázsolló" hiába születnek ötletesebbnél ötletesebb, szelleme ebbA SZEGEDI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépéssel felvesz: kőműves* vízvezeték-szerelő, parkettás* asztalos* festő, tetőfedő* ács-állványozó szakmunkásokat, kőműves és takarító segédmunkásokat, kubikosbrigádokat, gépkocsirakodót, raktári anyagkiadót, továbbá takarítónőt. Jó kereseti lehetőség, 44 órás munkahét minden héten szabad szombat. Jelentkezés: Szeged, Brüsszeli krt. 8. Munkaügyi osztály. x keltetni tudta a bemutatott nél szellemesebb kollázsok, a filmek leglényegesebb tartnl- rendező vágóollója megakarni, stlrális és hangulati Je- dályozza. hogv egy-egy prob_ léma kibontakozzon, egyegy tézis bizonyíttasson, megakadályozza, hogy fölsorakozzanak az érvek. A rendező ollója gyorsabban csat-. „ , toK, mint a résztvevő gyeelső jelentős alkotási az rekeké, s hiába a forgató, egész estét betöltő Jánós vl- könyvíró-grafikusművész gyeit. Azokkal a filmélményekkel lettünk gazdagabbak, melyek megelőzték és megalapozták a magyar rajzfilm új korszakét, melynek téz című rajzfilm. Kockáról kollázsra ugrunk. A gyermekeknek szóló képzőművészeti műsor VarázsSzabados Árpád ötletekben gazdag, kiváló forgatókönyve. hiába izzad, kínlódik a műsorvezető szobrász. Farol ló címmel jelentkezett va- kas Ádám, a műsor versenysárnap délelőtt. Szabó Márta futásának nincs nyertese, szerkesztő már eddig is Jó Reméljük, a következő adánéhány műsorban — Dűdo. sok kellemesebb kocogásra ló Fabula, Cimbora, Penge- invitálnak majd, s több lető — fogta kézen az Ifjú hetősége lesz a gyerekek kenézőket, hogy elvezesse az zében csattogó varázsolló. irodalom és a zene világé- nak, mint a rendező vágódba. Az új vállalkozás a lójának, képzőművészet birodalmába u