Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-08 / 235. szám
KEDD, 1974. OKTÓBER % mmmm m RT M * :''' | Jubilált a SZAK © E/sö helyen a SZEOL labdarúgócsapata © Idegenben nyert az SZVSE © Döntetlen a megyei rangadón © Fölényes főiskolás győzelem, hárompontos Postás-vereség kosárlabdában 9 Ötödikek a SZEOL cselgáncsozóI © Gyenge magyar teljesítmények a kassai maratonin SIKEREKBEN • GAZDAG 75 ÉV Szegeden vasárnap a járási hivatal tanácstermében a 75 éves Szegedi Atlétikai Klub ünnepséggel adózott a sikerekben gazdag háromnegyed évszázad emlékének. A jubiláris ünnepségen jelen volt Kovács Imre, a Csongrád megyei tanács általános elnökhelyettese. dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára. Mari Kálmán, a Csongrád megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke, továbbá a sportkör régi és mai vezetői, Prágai Ferenc, Markovits Endre, a versenyzők közül többek között Solti Mihály, dr. Simon Ákos, Soós Györgyné, valamint a jelenleg is aktívan sportolók. Nagy Miklós, a SZAK elnöke megnyitójában az egyesület mai helyzetéről szólt, majd ünnepi beszédében dr. Varga Dezső többek között a következőket mondotta: — Ez az egyesület sok neves sportolót nevelt fel a 75 év alatt. Ilyen eseménykor kettős feladat hárul az ünneplőkre: egyrészt vissza kell tekinteni, hogyan szolgálták az egyetemes magyar sportot, milyen eredmények születtek: másrészt meg kell határozni a jövőt, hogy az elkövetkezendő jubileumkor talán még sikeresebb munkáról számolhassanak be. Az elmúlt időszak bővelkedett gazdag eredményekben, sikerekben. Az egyesület jelenlegi helyzete ls kedvező, biztosítottnak látszik a további fejlődes. A városi pártbizottság továbbra is támogatja az egyesületnél folyó munkát, hogy az elkövetkezendőkben ls jelentős eredményeket érhessenek el. Ezt követően Solti Mihály, n SZAK egykori válogatott labdarúgója ismertette az egveside* történetét, megalakulásától napjainkig. E BÉKEMARATONI Vasárnap Kassán 44. alkalommal bonyolították le a nemzetközi békemaratoni futóversenyt Huszonkét ország 409 futója (köztük 77 külföldi) állt rajthoz a hideg, esőtől és széltől zavart versenyen. A magyarok a vártnál gyengébben futottak. Karai n 17.. Homoki a 31.. Mocsári a 42., Mózes a 46.. Kiss az 51., Vincze az f>4., Klekner pedig az 59. helyes végzett. A versenyt Keith Angus (brit) nyerte 2:20:09.0 órás idejevei. Csapatban az NDK végzett az első helyen, míg Magyarország a 11. lett SZEOL— EGRI DÓZSA 1:0 (2:0) N& II-es rabdarúgó-mérkőzés. SZEOL-stadion, 2000 néző. Vezette: Nagy G. SZEOL: Nagy — Kádár, Bánfalvi dr.. Kozma III., Kisjuhász — Hajszák, Zámbori, Birinyi — Szeghalmi, Vass, Antal. Eger: Csank (Rozsnoki) — Csathú, Lakatos. Fodoé, Horváth — Patvaros, Ambrus I., Antal A. (Mártha) — Bertha. Bankúti, Szúcs. Csúszós, víztócsáktól tarkított. de nem mély talajon került sor a mérkőzésre. Az. 5. percben Antal távoli, kellemetlenül felpattanó labdáját védte biztosan Csank. Egy perc múlva szegedi szögletrúgás utan Csatho fejelte ki a labdat a 16-os sarkán álló Antal elé, aki ritkán látható, hatalmas lövéssel a jobb felső sarokba küldte a labdát. Kii. (A kapujából kint alló Csank meg sem mozdult a lövésre!) A 10. percben Kádár éles beadását Csank estében, lábbal rúgta a mezőnybe. Nem sokkal később gyors hazai támadás végén Kisjuhász adott középre, Birinyi fejelhetett, jobb alsó sarokba tartó \ labdáját Csank gyors vetődéssel megfogta. A 20. percben újabb gólt ért el a hazai csapat. Hojszák a félpálya közelében tartózkodó Antal elé adott, a szélső elhúzott a bal oldalon, kicselezte Csathót, majd beadott, a középen futó, jó ütemben felugró Vass pedig, négy méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 2:0. Fél óra elteltével alábbhagyott az addig sok gyors támadást vezető SZEOL lendülete. A vizes talaj sokszor megtérfálta a játékosokat, a labda hol leragadt a víztócsákban, hol megcsúszott. A 45. percben Baftha az alapvonal közeléből élesen beadott, Patvaros kapura fejelt, Nagy bravúrral kiütötte a labdát, majd Zámbori felszabadított Ezt követően Szűcs lövését védte biztosan a szegedi kapuvédő. Szünet után kitámadott az Eger. A 47. percben Bánkúti 20 méteres lövése jutott kapu fölé. Ezután hosszú percekig eseménytelen, csapkodó mezőnyjátékot láthattunk. A vendégek több támadást is vezettek, de amikor a szegedi 16-os elé értek, elfogyott a tudományuk. A 60. percben Kozma III. már a 16-oson belül járt, amikor lövésre lendülő lábát Csathó elhúzta, de a játékvezető továbbot intett. A 68. percben Hojszák kapott jó labdát, de a középpályás 14 méterről elhamarkodottan magasan a kapu fölé lőtt. A 70. percben Mártha bal alsó sarokba tartó lövését Nagy vetődve kiütötte, majd Kisjuhász szögletre vágta a labdát. A hajrára ismét támadásba lendült a SZEOL, és a 83. percben tovább növelte előnyét. Antal próbált kapura törni, de a 16-os előtt felvágták. A szabat rúgás elvégzéséhez Antal és Birinyi készülődött, a fcözéppályás cselesen a sorfal mellett helyezkedő Hojszák elé perdített, aki a 11-es pontról a jobb alsó sarokba lőtt. 3:0. A 87. percben Szeghalmi futott el a jobb oldalon, mintaszerűen középre adott labdáját a befutó Vass a kivetődő Rozsnyoki fölött a hálóba helyezte. 4:0. Az első félidőben a SZEOL sok ügyes, gyors támadást vezetett. Akcióik rendre megzavarták az egri védőket. Szünet után megváltozott a játék képe, a hazaiak — érthetetlenül — átadták a teret a sokat körülményeskedő vendégeknek. A hajrá viszont ismét a feljavult, a talajhoz végig jobban alkalmazkodó SZEOL-é volt. Jók: Vass, Antal, Birinyi, Bánfalvi dr., illetve Lakatos, Szűcs. Gy. E Az NB 11 további eredményei: Budafok—Szekszárd 2:0 (0:0), Oroszlány—SZMTE 3:1 (1:1), Kossuth KESE—Kaposvári Rákóczi 2:1 (1:1), Nagykanizsa—MAV DAC 2:1 (1:0), FÖSPED—Bp. Spartacus 1:3 (1:1), Komló—Dorog 2:0 (1:0), Ózd—Volán 1:3 (0:2), Várpalota—Ganz-MÁVAG 2:0 (1:0), Debrecen—Dunaújváros 1:1 (0:1). 13. Budafok 11. G.-MAVAG 15. KKFSE 16. SZMTE 17. ózd 18. DVSC 19. Szekszárd 20. Eger 11 3 4 i 15-16 10 11 8 6 3 10-11 10 U 4 Z 5 12-15 10 11 3 3 S 13-15 9 U 3 26 13-18 8 11 2 3 6 9-15 7 11 2 3 6 14-23 7 11 2 1 8 9-22 5 A bajnokság állása: 1 SZEOL, 2. Volán 3. KomlO 4. Bp. Spartac. 5. MAV DAC 6. Olajbányász 7. K. Rákóczi 8. Dunaújváros 9. szállítók 10. Dorog 11. Oroszlány 12. Várpalota 11 7 2 tl t 3 11 6 3 11 5 4 11 4 6 tl 5 1 11 5 3 11 3 5 II 3 1 11 4 3 11 3 S (14 2 2 22-11 16 2 19-11 15 2 19-11 15 2 22-15 14 1 16- 9 14 3 19-13 13 3 17-11 13 3 16-16 11 5 12-14 11 4 11-13 11 3 9-14 ÍJ 0 16-14 IV SZVSE—ERZSÉBETI SPARTACUS 1:0 (0:0) NB Ill-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 350 néző. Vezette: Jámbor. SZVSE: Bólya — Hajdú, Terhes, I., Tihanyi — Tímár, Horváth, Herold — Czibere (Takó), Róth, Tóth, Kovács Z. E. Spartacus: Lázi — Weber. Sári, Kiss, Dudás — Erdei (Bikáli), Steinbeiszer — Szalai, Matin (Sáfrán), Gyurováth, Szekeres. A Vasutas lendült előbb támadásba. Több helyzet is adódott előttük, de sorrendben Tímár, Tóth, Róth, majd Czibere szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, labdájuk a kapu mellé, illetve fölé szállt. A hazaiak főleg magasan kapu elé ívelt beadásokkal kísérleteztek, de ezeket a szegedi védelem, élén a jó formában levő Bolyával rendre hárítani tudta. Szünet után az 50. percben megszületett a mérkőzést eldöntő egyetlen gól. Korszerű, gyors Tímár, Róth adogatás végén Róth belőtt labdáját a védők gyűrűjéből kilépő Tóth 11 méterről a hálóba vágta. 1:0. A gól után az erélytelen játékvezető jóvoltából a hazaiak a sáros, nehéz talajon kíméletlen belemenésekkel próbálták megfékezni a szegediek lendületét. A 81. nercben Gyurováthot a játé'-.vezető feleselés miatt az öltözőbe küldte. Mind a nézőtéren, mind a pályán fokozódott a különben is izzó hangulat. A 88. percben egy összecsapás után Takó jutott a kiál'ítás sorsára. Az utolsó percben, mi!-özben Tihanyit szélsője földre rántotta, összerúgott a-két játékos A szegedi hátvédet is kiállította a játékvezető. A végig zuhogó esőben, mély talajú pályán játszott küzdelmes, helyenként durva mérkőzésen a szegediek küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Jók: Bólya, Tímár, Róth, Hajdú (a mezőny legjobbja) Tóth, illetve Erdei, Steinbeiszer. VASAS LANG— SZ. DÓZSA 1:0 (1:0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 100 néző. Vezette: Farkas. Láng: Furák — Mihalovics,. Torna, Szalai, Bodnár —. Sárvári, Mészáros (Rozsnyói) — Lesitz, Kiss, Prandóczki. Ács. Sz. Dózsa: Üjhelyi — Szalai, Emődi, Pócsik, Csanádi — Pikó, Vörös, Bíró (Nagy) — Kozma 11., Csomor, Héger dr. Mély talajú, sáros pályán játszották a mérkőzést. Biztatóan kezdett a Dózsa, mezőnyfölénybe került, de helyzeteit csatáraik ismét elügyetlenkedték. A többet futó hazaiak gyors adogatásra épülő támadásai nemegyszer veszélyt jelentettek a Dózsa kapuja előtt. A 30. percben Bíró elől mentettek a hazai védők gólhelyzetben. A 35. percben Héger dr. Kozma Il.-höz játszott, Furák kifutott kapujából. Kozma az üres kapura lőtt, de labdája a befutó Tornáról kivágódott. A 45. percben ártalmatlan helyzetben, a 16-oson belül Sárvárit Csanádi és Pócsik szerelte szabalytalanul. A megítélt 11est Lesitz értékesítette. 1:0. Szünet után nagy erővel rohamozott a Dózsa, védekezésre kényszerült a hazai csapat. Héger dr. lőtt a kifutó kapusba, majd ugyancsak így tett Csomor is. Hiába támadott többet a Dózsa, helyzeteit ismét nem tudta értékesíteni. A sokat futó hazaiak korszerűbben játszottak, jobban alkalmazkodtak a talajhoz. Jók: Furák, Torna, Szalai, Lesitz, illetve Üjhelyi, Pikó, Emődi. A bajnokság állása: H v. Izzó Sz. MAV Szarvas KTE KSC SZegedi VSE V. Uing BVTSK Szabó L. SE Szegedi D. F.PGÉP KELTEX EGSZÖV Cegléd Mezőfl SE Jánoshalma Kiskunhalas ESMTK Kilián FSE Gyula 9 11 8 12 7 13 5 4 2 5 3 3 5 3 3 6 14 6-5 5 2 3 5 15 4 3 4' 4 2 5 3 3 5 2 5 4 4 1 6 3 2 5 2 4 5 3 17 2 1 8 119 26- 1 19 25-10 lg, 21-12 15 25-14 14 18-11 13 18-11 13 20-13 13 29-26 12 14-13 12 19- 9 11 17-21 11 19-19 10 18-20 9 16-22 8-22 12-10 8-20 15-23 11-33 9-33 Kiskundorozsma! ESK— DÉLÉP SC 0:0. Kiskundorozsma. Vezette: Megyeri. Élénk iramú játék, mindkét oldalon kihagyott helyzetekkel. A lövések legtöbbször elkerülték a kaput, a gól nélküli eredmény főleg ezzel magyarázható. Megyeri kifogástalanul vezette a mérkőzést. Makói SVSE—Móravárosi Kinizsi 1:0 (0:0). Makó. Vezette: Oláh. Csongrádi SC—Szentesi Kinizsi 8:1 (4:0). Csongrád. Hódmezővásárhelyi Porcelán—HMSE 2:1 (1.-0). Hódmezővásárhely. Szentesi Vízmű—Mindszent 1:1 (1:0). Szentes. A bajnokság állása: MNK-MÉRKÖZÉSEK Szerdán két labdarúgó MNK-mérkőzést játszanak Csongrád megyében. A megyei selejtezők során állva maradt négy csapat mérkőzik az országos középdöntőbe jutásért. A holnapi műsor a következő: Szegedi Dózsa—Szegedi VSE. Szeged, Hunyadi téri pálya, 2 óra. Csongrádi SC—SZEOL SC (NB Il-es csapat), Csongrád, 2 óra. A két szerdai továbbjutó bekerül az országos középdöntőbe, ahol majd megyénket képviselik. GÖL NÉLKÜLI RANGADÓ A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnap rangadót játszott a SZAK és az ASK. Eredmények: Szegedi AK—Apátfalvi SK 0:0. Újszeged. Vezette: Csepregi. SZAK: Tóth P. — Győrfi, Rácz, Sándor, Kun, Héger, Szító, Drágity, Varga, Nagy Zs., Tóth T. Csere: Szilágyi, Jamniczki, Űjszászi. ASK: Varga I. — Szilvási L, S. Nagy, Nagy P., Szilágyi, Varga II., Juhász, Mátó, Gyulai, Vári, Szilvási II. Csere: Sóki, Kerekes, Pintér.' A mérkőzést a SZAK lendületes támadásai vezették be. Negyedóra eltelte után kiegyensúlyozottabb lett a játék. A sáros, nagyon mély talajon óriási küzdelem folyt, a játékosok dicséretére válik, hogy jól bírták az iramot. A SZAK technikásabb volt, az apátfalviak erőteljesebben játszottak, időnkénti elfutásaik gyakran jelentettek veszélyt Tóth kapujára. Helyzetek mindkét kapu előtt adódtak, de a nagy sárban a csatároknak a góllövés nem sikerült. Az eredmény igazságos. Sándorfalva—KSZV SE 5:1 (2:0). Újszeged. Vezette: Csókási. A jó talajú, füves pályán a Sándorfalva ügyesen használta ki helyzeteit. A hazaiak többet támadtak, mint a véndégegyüttes, de balszerencséjük volt. A gólarány kissé túlzott. Góllövő: Kanász A. (27. perc), Huszka (35. perc, 2:0), Meggyesi (50. perc, 2:1), Havrincsák (öngól, 64. perc, 3:1), Kanász A. (77. és 80. perc, 5:1). A győztes csapat: Vass — Csúri, Kanász G., Farkas, Kiss Z.. Ambrus, Kiss P., Bitó, Huszka, Kiss S., Kanász A. Csere: Balogh, Szabó. Edző: Hegedűs András. A mezőny legjobbja Kanász Antal volt. 1. SZAK 2. Sz. Vízmű 3. Apátfalva 4. Sándorfaivá 5. IIMSE 6. Mindszent 7. H. Porcelán 8. Makó 9. Dorozsma 10. Csongrád 11. Móravárof 12. DEl.Ep 13. Szentest K. 14. Textilművek 15. KSZV SE 16. Alsóváros 5 3 - 16- 3 13 5 2 1 15- 6 12 5 12 23-11 11 5 1 2 27-16 11 3 4 1 13- 6 10 4 2 2 13- 9 10 4 13 18-12 9 4 13 14-10 3 2 3 7-11 3 1 4 23-20 3 14 6-16 1 3 4 8-15 2 15 8-21 - 4 4 5-14 1 2 5 5-17 116 11-25 ÁLLATORVOSI EGYETEM— SZ. POSTÁS 55:52 (33:23) NB H-es férfi kosárlabdamérkőzés. Budapest. Vezette: Král, Szabó Gy. Sz. Postás: Mészáros (12), Erményi (6), Horváth L. (12), Mustos (8), Várnagy (—). Csere: Bartha (12), Horváth T. (2), Fritz (—), Varga (—). A zónavédekezéssel kezdő Postástól a távolról jól dobó hazaiak fokozatosan elhúztak, a 10. percben már 23:10-re vezettek. Ezután emberfogásra tért át a 'szegedi csapat, s hátrányát hat pontra sikerült ledolgoznia (18. perc 29:23). Fordulás után is jól védekeztek a vendég szegediek, dobásaik viszont nem sikerültek. Többször is szabálytalanul akadályozták meg őket kosárra dobásban, de a játékvezetők rendre megtorlatlanul Hagyták a szabálytalanságokat. A félidő közepén úgy nézett ki, sikerült a maguk javára fordítani a mérkőzést (10. perc 41:39), mégsem tudtak kiegyenlíteni, de ebbe a játékvezetők is „belesegítettek". Balszerencsés vereséget szenvedett a szegedi csapat SZ. TANÁRKÉPZŐTIPOGRÁFIA 89:33 (42:11) NB Il-es női kosárlabdamérkőzés. Szeged, Rókusi Tornacsarnok. Vezette: Honti. Sz. Tanárképző: Dunay (2), Krcsmarik (20), Dombi (6), Kiss (10), Lakatos (4). Csere: Szigeti (—), Tokár (5), Lázár (31), Mészáros (9), Laukó (2). A végig egész pályás letámadást alkalmazó főiskolások a mérkőzés elején kapkodtak, nehezen lendültek játékba (5. perc 7:2). Ettől kezdve viszont gyors támadásokból, távolriSI szerzett kosaraikkal fokozatosan elhúztak. Szünet után is nagy szegedi fölény jellemezte a játékot A főiskolások fegyelmezetten, gól védekeztek, gyorsan indítottak, ha pedig alkalom nyílt rá. távolról is biztosan dobtak. A Tanárképző esapataban mindenki átlagon felüli teljesítményt nyújtott de a ponterős Lázárt és Krcsmarikot külön is ki kell emelni, eredményes játékukért. ÖTÖDIK A SZEOL Budapesten a Játékcsarnokban rendezték az országos első osztályú cselgáncscsapatbajnokságot, melyen a SZEOL versenyzői is tatamira léptek. A sorsolás szeszélye folytán az aranyéremre két legesélyesebb csapat a Bp. Honvéd és a Bp. Spartacus már az első fordulóban összekerült A Honvéd bizonyult jobbnak, 3:2 arányban győzött. A piros-fehéreket a későbbiekben sem lehetett megállítani, veretlenül nyerték a CSB-t. Érdekesség is akadt bőven a kétnapos, színvonalas verseny alatt. A SZEOL sorsa, OB l-es tagsága például sokáig „borotvaélen" táncolt. Sok múlt azon, hogy a már bajnoknak tekinthető Honvéd hogyan végez a KSC ellen, akiket a SZEOL előzőleg legyőzött. Csaba Béla, a SZEOL edzője az összecsapás előtt a következőket mondta: „Ha a Honvéd .befekszik' a KSC-nek, s ezzel elveszi tőlünk az ötödik helyet, akkor, bár adok a jólneveltségre, behajítom az edzői széket a szőnyeg közepére és egyszer s mindenkorra végeztem a sportággal!" Szerencsére erre nem kerülhetett sor, mert a Honvéd 4:0 arányban, biztosan győzött a KSC ellen. A SZEOL eselgáncsozőinak eredményei: SZEOL—Mélyépterv 3:1. Győri Dózsa— SZEOL 3:2. Szalvai SE— SZEOL 2:2. Ü. Dózsa—SZEOL 4:1. SZEOIs—KSC 3:2 Bp. Honvéd—SZEOL 5a). Bp. Spartacus—SZEOL 4:1. A bajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd 14 pont (30 egyéni győzelem), 2. Bp. Spartacus 12, (25). 3. Ü. Dózsa 10 (22), 4. Győri Dózsa 8, (14), 5. SZEOL 5 (12), 6. KSC 4 (16), 7. Szalvai SE 3 (10), 8. Mélyépterv 0 (4). SZEOL— MAFC 72 (12, 12, 3:1, 23) Vízilabda MNK-mérkőzés. Szeged. Vezette: Brandi. SZEOL: Esztergomi — Boros, Rácz, Max, Vezsenyi K-, Vezsenyi P., Borzi. Csere: Riskó. MAFC: Bedö — Móletz, Kiss, Molnár, Pázmányi, Merényi, Merész. Csere: Pácha, Vigh, Lontay. A gólok sorrendje: Borzi Max (4 méteresből), Vezsenyi K_, Borzi, Max, Molnár, Merész, Max, Borzi. Esős, párás időben került sor a mérkőzésre. Az igen rossz látási viszonyok mellett nem alakult ki színvonalas küzdelem. Végig a szegediek irányítottak, könnyed játékukkal biztos győzelmet arattak. Kitűnt: Max, Borzi, Vezsenyi, illetve Molnár. igy kellett volna tippelni! 1. Komló—Dorog 2 1 2. Dcbr. VSC—Dunaüjv. 1:1 x 3. Oroszlány—Szoln. MTE 2a 1 4. Várpalota—C.-MAVAG 3:0 1 5. Olajbányász—MAV DAC 2U 1 6. Ozd—Volán 1:3 7 7. FOSPED—Bp. Spartac. 1:3 2 ti—Fűzfő 8. Dunakeszi— 1:0 1 9. m. ker. TTVE—PVSK 1:2 2 10. Bologna—Juventus 2:1 1 11. Ternana—Florentina 0:1 2 12. Torlnó—Róma 1:0 1 13. Varese—Internazionale 2:o I 14. Sabaria—Győri Dózsa 6:1 1 13 találatos 3 darab. nyereményük 265 814 forint. Ezek közül 13 plusz i találatos 1 darab, nyeremény és Jutalom összesen 845 059 forint. 12 találatos 40 darab, nyereményük egyenként 13 201 forint. 11 találatos 680 darab — 783 forint. 10 találatos 6500 db — £22 Ft.