Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-06 / 234. szám

64. évfolyam 234. szám 1974. október vasárnap Ára* 1 forint VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! Felavatták az orosházi síküveggyárat Orosháza, a felszabadulás előtti „legnagyobb magyar falu", ma, vasárnap ünnepli felszabadulásának 30. évfor­dulóját. A fejlett iparú vá­ros méltóképpen ünnepel. Tegnap, szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a termelésnek az Üvegipari Művek orosházi húzottsíküveg-gyárát, mely szovjet szakemberek segít­ségével, irányításával, rövid idő alatt, határidőre, s a tervezettnél olcsóbban ké­szült eL Az ünnepélyes átadásra zsúfolásig megtelt a sík­üveggyár nagycsarnoka. Ott voltak a beruházás kivitele­zői, s azok a munkások is, akik nemrég tanulták meg az üveggyártást, de már a próbaüzemelés alatt bizonyí­tották, hogy jól értik a szak­mát. Az orosházi városi pártbizottság első titkára, Gonda József,/ meleg szere­tette] üdvözölte a nagygyű­lés résztvevőit, a párt és a tanács megyei vezetőit, kö­szöntötte az ünnepélyes át­adásra érkezett Fock Jenőt, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagját, a Miniszter­tanács elnökét, Bondor Jó­zsef építés- és városfejlesz­tési minisztert, valamint B. D. Sevikint, a Szovjetunió nagykövetségének ügyvivő­jét. Bondor József miniszter beszédében elmondta többek között, hogy az új gyár európai viszonylatban is je­lentős mennyiségű húzottsík­üveget gyárt. Olvasztóke­mencéje 65 méter hosszú és 24 méter széles; építéséhez közel 10 ezer tonna tűzálló anyagot és 800 tonna vas­anyagot használtak fel. Az óriás kemence 98, nagy szi­lárdságú téglapilléren nyug­szik, s lehetővé teszi évi 9,5 millió négyzetméter húzott­síküveg gyártását Az ünnepi nagygyűlésen felszólalt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke is. Köszönetet mondott az építőknek, majd kitüntetéseket adott át a munkában példát mutató dolgozóknak. Az ünnepi nagygyűlés be­fejezése után Fock Jenő Bé­kés megye párt- és tanácsi vezetőinek társaságában munka közben tekintette még a húzottsíküveg-gyárat, s elbeszélgetett a dolgozók­kal. Külügyminiszterünk megbeszélései New Yorkban Púja Frigyes külügyminiszter az ENSZ-ben megbeszé­lést folytatott S. Radzsaratnam szingapúri külügyminisz­terrel a világszervezet napirendjén szereplő, valamint a bét országot kölcsönösen érintő kérdésekről. A magyar kül­ügyminiszter ebédet adott több ENSZ-küldöttségvezető és az ENSZ-titkárság néhány vezető tisztviselője részére. Népfront­küldöttségünk hazaérkezett Indiai látogatását befejez­ve, október 5-én hazaérke­zett Delhiből a Hazafias Népfront Kállai Gyula ve­zette küldöttsége. Búcsúzta­tására a repülőtéren meg­jelent Sankur Dajal Sarma, az Indiai Nemzeti Kongresz­szus Párt elnöke, a párt szá­mos vezető személyisége és aktivistája, a diplomáciai képviseletek több vezetője. Magyar-szovjet együttműködés a szakmunkásképzésben A Középfokú szakoktatás­ban és a szakmunkásképzés­ben kialakult magyar—szov­jet együttműködésről kért tájékoztatást a Munkaügyi Minisztériumban az MTI munkatársa. — A Szovjetunióval ki­alakult szervezett, céltuda­tos és számunkra mindig se­gítséget jelentő együttműkö­dés egyidős a magyar szocia­lista szakmunkásképzéssel, amelynek 1975-ben 25 esz­Zöldségtermesztési bemutató Szentesen A zöldségtermesztés dél- Bemutatták többek között a alföldi központjában, Szen- csokrosan termő étkezési tesen tegnap, szombaton nyi- paprikát. Ennek egyik leg­tották meg a szentesi hetek főbb előnyös tulajdonsága, egyik kiemelkedő rendezvé- hogy nagyüzemi termesztés nyét, a helyi kutató intézet- esetién géppel is szedhető, ben. A város mezőgazdasági Ugyancsak tegnap ipari nagyüzemeinek olyan kerté- árubemutatót rendeztek szeti termékei láthatók itt, Szentesen, a Móricz Zsig­amelyek nemcsak hazánk- mond Művelődési Központ­ban kedveltek, hanem jelen- ban. Az iparosodás útján az tős valutát is hoznak a nép- utóbbi évtizedben nagy lé­gazdaságnak. Szentes nagy péssel előrehaladó város téeszei ugyanis az év min- üzemeinek termékújdonságai der, szakában szállítanak or­szágszerte és egyben export­ra étkezési paprikát, paradi­csomot, uborkát, káposzta­féléket. A közös gazdaságok termálvízzel fűthető üveghá­zai, „fóliavárosai" télen is ontják a vitamindús primő­röket. A meghívott szákemberek nagy érdeklődéssel tekintet­ték meg a Zöldségtermeszté­si Kutató Intézet szentesi kutató telepének új neme­sítésű paprikafajta-kollek­cióját, amelyet aranyérem­mel tüntettek ki a múlt hó­napban a bécsi és az érteti nemzetközi kiállításokon. láthatók a kiállításon. tendős jubileumát ünnepel­jük — mondotta Pápai Béla főosztályvezető. — Az elmúlt negyedszázad alatt a Szov­jetunió Minisztertanácsának szakoktatási állami bizottsá­ga számtalan esetben és mó­don nyújtott segítséget ah­hoz, hogy közoktatási rend­szerünkben az egykori ma­gyar inasképzés helyett a jó szakmai felkészültséget biz­tosító, a szocialista világ­nézet és erkölcs talaján álló munkáshivatásra, sokoldalú emberségre nevelő szak­munkásképzés láthassa el a ráháruló feladatokat. A kép­zés célját, rendszerét, szer­vezetét és alapvető mód­szereit illető szovjet gya­korlatot partnereink sokol­dalúan bemutatva, doku­mentációikat rendelkezé­sünkre bocsátva segítettek létrehozni a szocialista nagy­üzemi alapokra épülő szak­munkásképzést. — Alapvetően a szovjet szakoktatóktól tanultuk meg, hogy miként kell és lehet serdülő gyermekekből szo­cialista embert, jó szaktudás­sal rendelkező munkást ne­velni. Segítettek kialakítani a nevelő szakoktatás alapele­meit és módszereit, a szak­tanár- és szakoktatóképzést, a produktív termelőmunka végzésén alapuló szakmata­nulást. Az együttműködés­nek, a kapcsolatoknak f8 formái: a képzés kölcsönös helyszíni tanulmányozása, a tapasztalatok megvitatása* a dokumentációk cseréje, a szocialista országok szak­képzést irányító főhatóságai vezetőinek évenkénti érte-: kezlete, amely az idén októ-j berben Szófiában kerül meg­rendezésre. 1972-ben Moszkvában tar-* tottak első ízben ilyen ér­tekezletet, amikor öt évra szóló közös kutatási prog­ramot fogadtak el a résztve­vők. Témája a műszaki-tu­dományos forradalom hatá­sa a munka tartalmára, va­lamint a szakmunkásképzés­sel szemben támasztott köve­telmények, a .szocialista ter­melési viszonyok között. En­nek a programnak része­ként tárgyalnak az idei szó­fiai értekezleten a szakképp zés oktatási-nevelési tor­máiról és módszereiről. — Mint minden évben, aa idén is számos magyar szak­ember vehetett részt a Szov­jetunióban szervezett ta­nulmányutakon. Egyebek mellett a szovjet munkások és közép-káderek továbbkép­zését, a felnőttoktatás mód­szertanát, valamint a 10 osz­tályos általános iskolára épülő középiskolai szakmun­kásképzés új rendszerét ta­nulmányozták. Vásárhelyi ünnepi hetek Ebben az évben immár ki­lencedik alkalommal ren­dezik meg a vásárhelyi ün­nepi heteket Megnyitására szombaton délután a Beth­len Gábor Gimnáziumban került sor. A megjelentek között volt dr. Ágoston Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkára, Török József, a vá­rosi pártbizottság első titká­ra, a városi társadalmi szer­vek és intézmények számos vezetője, képviselője. Dr. Grezsa Ferenc gimná­ziumi igazgató köszöntő szavai után dr. Csatordai Antal, a városi tanács elnö­ke mondott megnyitó beszé­det. — Alapvető célkitűzése a vásárhelyi ünnepi heteknek — mondotta — tiszta és vi­lágos: bemutatni a gyors ütemben fejlődő város év­ről évre gazdagodó iparát, mezőgazdaságát, sokszínű kulturális életét. A tanács elnöke a továb­biakban utalt arra: az idei rendezvénysorozatnak meg­különböztetett jelentőséget ad, hogy egybeesik a város felszabadulásának 30. évfor­dulójával. Az ünnepi hetek során egyre gazdagodik a gimná­zium panteonja. Az idén Varga Éva szobrászművész ifj. Imre József dombormű­vét avatták fel. Avatóbeszé­dében dr. Nemes János kór­házigazgató főorvos a gimná­zium egykori diákjának, a neves szemésznek gazdag életét vázolta fel, utalva ar­ra, hogy ifj. Imre József nemcsak kiváló képességű orvos, hanem kiváló képes­ségű pedagógus is volt. A vásárhelyi ünnepi hetek megnyitó ünnepségén közre­működött a gimnázium énekkara Steiner Béla ve­zényletével és az intézet iro­dalmi színpadának számos tagja. A késő délutáni órákban Szamosi Ferenc művészet­történész nyitotta meg a Medgyessy-teremben Czln­der Antal szobrászművész kiállítását. ESTI FENTBEN A SZEGEDI NAGYKORÚT Új szolgáltatóház Somogyi Károlyné felvétele Űj szolgáltatóházat létesí­tett az Elektromos Szövet­kezet Szegeden, a Moszkvai körút 15. szám alatt, a volt munkásőriaktanya épületé­ben. A 3,7 millió forintba ke­rülő épületkomplexumot né­hány hónap alatt közel fél­millió forintos költséggel újították fel, s tegnap a helyszínen tartott ünnepsé­gen adták át, amelyen dr. Tukarcsy László elnök be­számolója után felszólalt dr. Varga Dezső, a városi párt­bizottság titkára is — méltá­nyolva a város felszabadulá­sa évfordulójának tiszteleté­re végzett gyors munkát. A következő napokban, he­tekben ide költöztetik a vil­lanyszerelő részleget, s a központi raktárt a Kállay Ödön utcából, a lakatosokat és motortekercselöket Alsó­városról, a Tisza Lajos utcá­ból, valamint az olajkályha­és háztartási hűtőgép javító részleget a Vidra utcából A szövetkezet bővíti a profil­ját, s a jövőben foglalkoznak kereskedelmi hűtőgépek ja­vításával is. A Vidra utcai helyiség a tervek szerint ezután hiba-, illetve címfelvevő iroda lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents