Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-01 / 229. szám

4 KEDD, 1914. OKTÓBER 1 A szovjet kereskedelmi flotta A szovjet kereskedelmi flotta kezdetben mindössze 27o kisebb hajóval, mintegy 120 000 bruttoregiszter ton­nával rendelkezett. A szovjet állam már az el­ső években megkezdte a kor­szerű hajók és kikötők épí­tését. a fáradságos kikötői munka gépesítését. Az első ötéves tervidőszak idején, 1928—1932 között a kereske­delmi flotta 188 új hajót kapott, ebből 66 hazai gyárt­mányú volt. A második és harmadik tervidőszak alatt megújhodott a tengeri szál­lítás és a hazai hajógyártás. A harmadik ötéves terv vé­gére a szovjet kereskedelmi flottának már 870 hajója és 51 kikötője volt. A második; világháborúban a kereske­delmi flottát súlyos veszte­ségek érték: 380 hajó elsülv. lyedt. 24 kikötő szinte telje­sen használhatatlanná vált. A háborút követő években a kereskedelmi flotta hama­rosan hatalmas hazai és kül­földi gyártmányú teherszál­lító hajókat kapott. 1959-ben futott ki első útjára a le­ningrádi Admiralitás-hajó­gyárban épült Lenin atom­jégtörő. Vízre bocsátották az automatizált hajók első szé­riáját. A szovjet szállítás valamennyi válfajának te­herforgalmában a tengeri flotta 1970-ben már 17,1 szá­zalékkal részesedett. Meg­kezdték a munkát a tengeri szállítás automatizált irányí­tási rendszerének kidolgozá­sára. Moszkvában alakult meg a szovjet tengeri flotta számítóközpontja. Az új rakodógépek alkal­mazása és a technológiai fo­lyamatok tökéletesítése kö­vetkeztében az ország kikö­tői már 1973-ban a rakodó munkálatok volumenét és a munkatermelékenységet te­kintve elérték, sőt túlszár­nyalták az 1975-ös tervet. (APN — K8) A gép nem vitatkozik - csak megáll Meg, esetleg hosszú időre, kamatos kamatot fizettetve azért, amit elmulasztottak, Kevés a figyelem vagy korlátozottak a lehetőségek? Tavaly négy gazdasági mi­tehetnek, ha a gépek fütyül­nek a becslésekre? Szalad­HPI gálhatnak — ahogy megint­amit „megtakarítottak" vele nisztérium vizsgálta vállala- csak az üzemi szóhasználat I ' találóan jelöli — tüzet olta-kapcsolatbun Nem vitatko­zik, hogy mikor és milyen tainál a kapacitáskihaszná­lást. Egyebek között megál­karbantartásra lenne szük- lapították, hogy a vállalatok; sége; egyszerűen fölmondja többségénél nincs hosszabb a szolgálatot. Nem tehet távú« egyebet. Hiszen a betüszócs ka — tmk — világosan ki­fejezi, mi az, amit tenni kel­lett volna: elvégezni a terv­szerű. megelőző karbantar­tást. Csinálják? Persze. Csak az a kérdés, mennyi benne a tervszerűség, a meg­előzés, s mennyi a kapko­dás. a már lerobbant gép, berendezés bütykölese? ni Szakkörökben vita folyik arról, miként lehetne a mai program a tervszerű helyzet megváltoztatására ^PÜÉp' ösztönözni. Elképzelhetőnek teendőinek tartják esetleg összekapcsol­a feladatok használtságát. s az eszköz­-!-J idő- ni a gépek, berendezések ki­lekötési járulékot; megálla­, pított kulcs szerint csökken . . , „ „ . , . , az utóbbi, ha az előbbi nö­Lazar György miniszterei- vekszik. Meggyőződésünk nők-helyettes, az Országos azonbani hogy csak központi karbantartásra, a termelés és a karbantartás egyeztetésére; kijelölése csak rövid szakokat ölel fel. Tervhivatal elnöke június végét}, az {ylSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadé­miáján tartott előadásában megállapította: ,,. .'.az álló­Viszonylag szerény, 14 százalék az iparban a kar­bantartók átlagos aránya az éri el a kívánt mértéket", intézkedésekkel nem érhető el tartós siker. Ehhez a vál­lalati szemléletnek is módo­sulnia kell. Például az idő­tényező becsületének megte. eszközök kihasználása remtésével. Vagy azzal, hogy egyenlőtlen és átlagosan «em kritikusan fölmérjék, miként összlétszámon belül. Ez el­fogadható nemzetközi össze­hasonlításban is. A szakem­' berek szerint nem ott a probléma, hogy kevesen vagy sokan találhatók a karbantartók táborában, ha- .HHMI nem ott. mit es hogyan esi- megelőző karbantartás. Alig­ha szükséges különösebben bizonygatni, hogy a hang­súly a megelőzésre tevődik, . . kamatoztatják ők a magasan aminek egyik, s nem rnel- képzett szakmunkások tudá­lekes oka a karbantartas gát A karbantartáson foglal, szervezetlensége tervsze- koztatottak 79 százaléka rutlensege, a rögtönzések al­talános gyakorlattá válása. Lássuk csak megint a be­tűszócskát: tmk. Tervszerű. ugyanis — de bizonyos terü­leteken, mint a gépiparban, száz dolgozó közül 85 — szakmunkás! nálnak ezek az emberek. Igaz, iparáganként eltérőek a technikai és technológiai követelmények, s ehhez nem arm viszont elválaszthatatlan mindenkor igazodik a kar- a tervszerűségtől. Mégis, a bantartók ereje, ara ennel vállalatok tetemes része a is nagyobb gond, hogy mun- karbantartást elszakítja ezek­kájuk körülményei, eszközei tői. Karbantart, amikor már kezdetlegesek. A miniszté- afj a gép> a munkai riuml iparban például a karbantartó tevékenység csupán 13—15 százalékban Valamilyen terv Szükséges megemlíteni azt is, hogy a karbantartók te­kintélyes része ma még nem a tényleges feladatát látja el, hanem felújít, sőt, gyárt! öreg gépeket, hatalmas költ­séggel varázsolnak „újjá", alkatrészeket, speciális be­rendezéseket állítanak elő, persze miközben a műhelyben a gépesített. Ez nemzetközileg mindenütt található. Ez legszuksegesebb gondozást is a legtöbb KGST-ország- azonban sűrűn nem több nélkülözik a termelőeszkö­hoz viszonyítva ls — ala- papírnál, melyet, napok alatt zök... csony. ígv a Német Dernok- szétszakít az élet. Mert nem A tervszerű megelőző ratikus Köztársaságban ez az műszaki normák figyelembe, karbantartás az üzem és arány az előbbi számnak ép- vételével, az adott eszközök munkaszervezés elengedhe­pen a kétszerese. S még eey és a szükséges feladatok ősz. tetien része; az egyetlen sokatmondó tény: a javítá- szevetésével készült, hanem egéSZet alkotó élő szervezet sl. karbantartási feladatokat — mint hallani ellátó dolgozók 35 százaléka kult gyakorlatra darabja. Az a kiala­mM •••• szakmunkás" kö'züí _. ... nehéz fizikai munkát végez, becslések segitsegével. S mit karbantartóként keresi a ke­nyerét, s amit gondozniuk iparban száz 27—23 HAZASSAG I. kerület Szeged: Kullslcs László és Bogdándl Annamária, Csikó* litván és Szendl Mária, Turu László éi Veizell Annamária. Molnár József és Szabó Mártu Judit. Horváth Andor és Török Katalin, Mucsl Sindor és Bokor Ágnes, Molnár László és Ssiy­máii Erika, Nagy István és Csontos Ilona. Soós Ottó és Gallov Sva házasságot kötöttek, n. kerület Szeged: Juhász István és Há­rmp Anna Maria. Ballt József es Hegedűs .Muri*. Szukolsl Ist­ván es Bnrbélv Judit, Humnf László és ürdögh Eva, szőke Jó­zsef Antal és Szél Margit, St'hrüffel Nándor Mihály és Szaullk Ágota Gizella házasságot kötöttek. AUyő: Berta János és Kocsis Ilona, Bn!ár« Sándor József és Juhasz Erzsébet. Bujdos Sándor és Varga Ilona házasságot kö­töttek. * •ZÜLETES I. kerület Szeged: Obingcr Károlynak és Széli Arankának Mónika, Tóth Ferencnek és Pattoguló Judit­nak Ágnes, Mulr.ár Károlynak es Kormányos Ibolyának Ká­roly István. Kökény Antalnak és Rozsnyal Er/sobetn. '. s. Mvla, Varga lstvannuk ej Bálint ci­zellállak Tünde Uunu. llődör Lászlónak és Szdke Katalinnak Anlko. Takács Jánosnak es Rátz Erzsébetnek Zsuzsanna, Surá­nyl Jánosnak és Kovács Anná­nak Ildikó. KUvlnyl Istvánnak és Faragó Évának Tünde Edina. Mahler Ferencnek és Mihály Margitnak Fe­renc. Kiss Sándornak és Fá­tyol veronikának Andrea Erika, Fcrencz Károlynak es Francia Irénnek Anikó. Csanádi József­nek és Németh Klárának Zoltán Márk. Gárgy.tn Zoltánnak eg Luncj Rozáliának Szabolcs, Szá­lai Imrének és Sánták Katalin­nak Attila Károly, Fekete Zol­tánnak és TUdy Zsuzsannának ZsoXIa. Gera Istvánnak és csnla Erzsebemek Gvönsvl. Laltár Je­nőnek és Tank* Ildikónak Erik, Zombori Eleknek és Lele Irén­nek Attila, Nagv Lalosnak és Balázs Erzsébetnek Eva. Krausz Lászlónak és Hlahö Editnek Viktor László, Hádai Istvánnak Hurghuidt Mariának Zsolt István. Juhász-Nany Ferencnek és Toili Katahnnak Attila. Bnr­bolu Fennének és Sktllléll Un­nának Ágnes. Tóth Lászlónak és Vsi'Kn Juliannának László, Tóth Gézának és Fodor Klárának Ró­bert, Kakuszl Józsefnek és Gyu­rién Máriának Csaba. Szilágyi Istvánnak és Szabó Piroskának Katalin. Szanlszló Zoltánnak és Szanlszló Máriának Zoltán Zsolt. Csertus Ferencnek és Gábor Irénnek Frlka. Fodor Bélának és Oláh Ilonának Helga Eva. Mórócz Tibornak és Mátrai Mar­gitnak Nimród Tibor, Törö* Ml­Családi események hálynak és Varga Évának Éva, kanak Piroska Ildikó, Szekeres Ferencnek és Donnán Julianná­nak Piroska, Bárkányi Gézának és Bat-Nagy Ilonának Géza, Koczkás Isivánnak és Molnár Mária Magdolnának Bernadett, Lakalos Lajosnak és Kolompár Rozáliának Albert Lajos, Lő­vlnger Ferenc Istvánnak és Lüwlnger Katalinnak Miklós Richárd. Bódás Péternek és Va­nylska Zsuzsannának Zsuzsanna, Bczsák Zoltán Miklósnak és Gyuris Juliannának Zoltán, Ka­sza Ferencnek és Borbély Aran­yt—, i—,, , • w..i„*. ti„ ha Emíliának Zoltán Zsolt, Ko­BzrkS S n™ csls Józsefnek és Lakatos Máriá­nának Gábor János, Szekeres • Imrének es Nagy Gábor Imre, rrnni; István Csatlós Juliannának Júlia, Pata­ki Józsefnek és Német-Szabó „-., nak Gábor Balázs, Kocsis Lász­án#É| innak és Molnár Ilonának Lász­ló, Martonosi Jánosnak és Bor­bély Juliannának János, Cson­ka Miklós Lászlónak és Balla ... _ _ ,. ,va , ... „a naa^iuiiiiii ca uaim Máriának Emese, Mgsa Imrének KataUn Máriának Balázs László, cs Oltványi Máriának Szilvia Má- csonka Miklós ' Lászlónak és rU. Slsák S én dó rn ak és Ambrus Katalin Máriának Beáta Erzsébetnek Sándor, Eorcsok Ka- IUWUn, Héu ütemek és Pil­rolynak és Oltványi Erzsébetnek „„^ 'Ka^mna,,. Gábor Attila, Juhász Ferencnek és Zsótér Gi Király Évának Mónika, Eva. Szvé- 7l,utnalc DórSf Kiíi| Antalnak és tccz Kálmánnak éi Schrott Evá- T6thezán Hajnalnak Beáta, An­nak Krisztián C»ab«. Dobál Ist- taj i.ásziö Gyulának és Zsiga vénnak és Nóvák Évának Tímea, violának László Tamás, Nagv Végh Árpádnak és Bors Mag- Mátyásnak ás Csonka dolnának Viktor, Ürmös Lajos- Erlka nev(j gyermekük nak és Zákány Teréziának 1os. Bablnecz Jánosnak és Gál Ilonának Balázs János, Rácz litvánnak és Kalmár Annának Erlka. Etefunlk Istvánnak és z30it Kiss Annának Ildikó Eva, Slsák ijn Istvánnak és Deák Rózának Pé| Máriának született. HALÁLOZÁS I. kerület Szegőd: Kupccz József, Fisclier Varga Sándor. Balogh Jo­TJth Józsefní Borbola Má­ria, Zachar Magdolna, Takáea ter. Gujdacsl Andrásnak és Ja- János, Nagy Gergely. Kiss Ba kus Ágnesnek András. Berta iaz3. Kiss Gábor. Klész József, Janóinak és Szénásl Klárának virág Istvánné Koncz Erzsébet. Klára Etelka. Varga Endrének és podonyl Istvánné Boros Anna, Krlstó Juliannának Edith, Kál mán Istvánnak és Gáspár Mar Kovács Gyuláné S1U Zsófia, Ja­kó István, Csorba János, Csík gltnak Rita Éva. Szilágyi Győ- Tímea. Halmav Sándorné Szeke­zőnek és Benedek Évának Szil- res Etelka, Bosnyák Lajos, dr. vla. Pusztai Jánosnak és Bacsa Karády István. Czesznak Jánosné Jusztinának Endre János, Mi hály Györgynek és Tóth Erzsi Jelen Erzsébet, Hegedűs Ist­ván, Király Antal, Pandi Antal­betnek Hajnalka, Tóth András- né Szekeres Etelka, Patai Gábor nak és Komiátl Klárának And- Horváth Sándorné Slsák Mária, rás Róbert. Kiss Sándornak és panezer Imre. Leslmó János. Galiba Ilonának Daltna, Muhari Büky Kálmán. Kotroezó Zoltán. Péternek és Hárlng Máriának Kálmán Nándorné Vidéki Mária. Annamária. Tanács Ferencnek és Szabó Zoltán. Papp István meg­Tóth Irénnek Mónika. Bánfl Já- halt. • nosnak és Süli Máriának, János, Szőreg Juhász Péternek és Boros Ibo- halt. lyának Péter. Nverees István­nak és Gárgván Máriának Zsolt Gáspár Albert meg­n. kerület Szeged: Hepvesj Péterné Ter­István. Lalkó Imrének és Ro- he, ^áza, KiilUs Sándor, Bor­Kalis iiSr- «Ul" «nOS' KŐVári P<"' Bori Já­I*52',?"3* é« nos. Andrekovics Józsefné Szabó Máriának László. Pelli- Szendret Irma meghalt, kán Lászlónak és Péter-Szabó ' Máriának Zsolt, Tart Sándornak és Molnár Rozáliának Zoltán UI. kerület Szeged: Palócz Andrásné Ka­Sándor. Szekeres Jánosnak és tona Julianna. Báló Emil An­SzflUőst Annának Mónika. Far kaa Istvánnak és Szabó Idána1­talné Fazekas Gizella, Tóth Sán­dorné Méhes Terézia. Szögi Ildikó. Kiss Mihálynak és Pet" Istvánné Bogár Etelka. Spagat­ner Oszkár, Konya Józsefné Csó­tl Julianna. Péter Pál. Gáspár György né Varga Veron. Nyári Istvánná Klspéter Klárának Gábor nevű gyerme kük született. III. kerület Szeged: Mlzsel Zoltánnak és Antal. Rozs! • Dékány Mária Honának Mariann. Erzsébet, Tirszln Sebőkné Ma­Domokos László Sándornak és gyar Franciska, Rózsavölgyi Tanács Katalinnak Zoltán, Cso- Gyula Árpád meghalt, mós Károlynak és Ungi Irén- Kiskundorozsma: Szilágyi Mi­nek Edina. Horváth Jánosnak és hályné Jenel Magdolna, Korom Gémts Magdolnának Magdolna, Antalné Nemes-Nagy Terézia Samu Antalnak és Balázs Piros- meghalt. kell, annak értéke százmii. liárd forint fölött von! Be­szédes számok. Ám úgy tű­nik. hangjuk nem eJég erős ahhoz, hogy ráébressze az érintetteket a megváltozott követelményekre. Arra, hogy az aranykezű szakik, akiíc valaha mindent megcsinál­tak a gyárban, nem szület­hetnek újjá. A megváltozott termelési körülmények meg­változott karbantartól szer­vezetet, működést követel­nek. Tervszerűséget, a bajok megelőzését. az eszközök minél jobb kihasználását. Jogos követelmény, mert a társadalmi érdek kifejezője. Olyannyira jogos, hogy tel­jesítése elől kitérni nem le­het M. O. KRESZ-totó Múlt havi, augusztusi 1 A sebesség alsó határát KRESZ-totónkra összesen 70 rendelkezés nem szabja meg. megfejtés érkezett be. s kő- x 10 kilométer/óra az elő­zülük 46 ért el 13 találatot, irt legkisebb menetsebesség, A sorsolás Kinyó Istvánnak, ennél lassabban nem halad­Lajter Károlynak, Szekeres hat. Gézának, Lakatos Pálnak és 2 Kényszerítő ok nélkül Gábor Jánosnak kedvezett a nem szabad olyan lassan ha­telitalálatos szelvények be- ladni) hogy ez a közlekedést küldői közül: ők nyerték a akadályozza, könyvjutalmat A helyes Lűfcott területen kívül rogf6,3teoS: ,2, b 11 l* 02 autóbusznak, külön en­1, 2, 2, 2, 1, x volt. Űj KRESZ-totónk békül- megengedett dési határideje október 15. sebessége? íme, a kérdések: 1. Várakozni tilos jelző­táblánál kiegészítő tábla nincs. Meddig tartózkodhat itt tehergépkocsijával rako­dás céljából? gedély hiányában, mennyi a legnagyobb 1 Nincs korlátozás, x 60 kilométer óránként. 2 80 kilométer óránként. 9. Lakott területen 3,5 tonna összsúlyt meghaladó tehergépkocsival 33 órától 4 1 A folyamatos fel- és le- óráig milyen sebességgel köz­rakodáshoz szükséges ideig. lekedhet? x A tartózkodás időtarta- 1 Legfeljebb 60 kilométer ma a rakodástól függetlenül óránként, legfeljebb 30 perc lehet. 2 A folyamatos fel- és le­rakodáshoz szükséges ideig, de legfeljebb 30 percig. x Legfeljebb 40 kilométer óránként. 2 Legfeljebb 50 kilométer óránként. , , . 10. Az úttest szélén álló nelyezik el a jel- gépkocsit kell kikerülnie, zotablák kiegeszíto tablatt> Szembejövő forgalom esetén 1 A jelzőtábla alatt. mi a teendője? x A jelzőtábla felett. 1 A kikerülést csak a 2 A jelzőtábla mellett, szembejövő jármüvek zavará­jobboldalt. sa nélkül szabad végrehajta­3. A fénysorompó folya- nia. matos piros fényt ad. Mit x önnek van elsőbbsége, jelent ez, es mt az on teen- mert a kikerülés nem számít döje? 1 A fénysorompó hibás. Megáll, és csak az áthala­dás veszélytelensége esetén folytathatja útját. x A fénysorompó hibás, csak lassítani kell. 2 A fénysorompó tilos jel­zést ad. Meg kell várnia a szabad, zöld jelzést. 4. Vezetés közben rosszul­lét fogja el. Mi a teendője? 1 Sebességét fokozza, igyekszik minél előbb orvos­hoz jutni. x Sebességét lényegesen csökkentve, igyekszik orvos­hoz jutni. 2 Megáll, és az elhaladók­tól segítséget kér. előzésnek. 2 önnek van elsőbbsége, de sebessége nem lehet több, mint 30 kilométer óránként. 11. Mikor közlekedhet olyan gépkocsival, amelynek rakománya a kormányke­rék középpontjától 2 méter­nél távolabb nyúlik előre? 1 Külön engedély nélkül éjjel. x Csak a rendőrhatóság engedélyével. 2 Ha a kinyúló rész kel­lően meg van jelölve, kor­látozás nélkül. 12. A vezetői igazolvány . . bejegyzése alapján szemüveg íAutopalyara Jivan ra- hl^nilatÁra van kötelezvc vezetés közben. Szemüvege elveszett, vezethet-e? területen hajtani. Hol teheti ezt? 1 Bárhol, ha ezzel a for­galmat nem zavarja. , „ , ... .. . ,, ., . 1 Csak lakott x Ütmen 1 ingatlanról is, ^vül vezethet, ha a rahajtout kiepitett. 2 Csak kiepített útcsatla- x Semmilyen körülmények kozásnál. között nem vezethet. 6. Ha nincs párhuzamos 2 Vezethet, de nem szát­közlekedós, hol kell halad- líthat utast. £ tPr^inmtn>a }0lvama- 13. Előcsengetös sorompó­tOS forgalomban.' nal Q csengóu g2Ól Rihajt_ 1 A menetirány szerinti hat-e a vasúti pályatestre? jobb oldalon, tetszés szerint. ,,, . ,, xA menetirány szerinti S tI áthaladas ek" jobb oldalon, lehetőleg kor mar t,los" jobbra tartva. x Igen, a jelzés csak a 2 Szorosan az úttest jobb sorompóörnek ad utasítást. szélén- 2 Áthaladhat, ha a so­7. Milyen lassan haladhat rompó leeresztését még nem a forgalomban általában? kezdték meg. Ügyelet, gyermekek mellett „Főiskolás lány gyermek- A kisgyerekes családok diáklányokat, akik bizonyára felügyeletet vállal." „Pótma- évekig szinte szó szerint ér- jóval többen vannak, mint maságot este vállalok. Diák- tendő — rabjaik csemetéik- a hirdetők — valamilyen in­lány." „Egyetemi hallgatónő nek. A lakáson és a munka- tézménynek védőszárnyai alá munkát vállalna. Napi né- helyen kívül a házaspár szá- kellene vennie. Tudom, nem hány órára." mára bizony nem létezik más új ez a javaslat, elhangzott Ezeket az apróhirdetéseket lehetőség, ahol barátokkal már több mint egy éve, a lapunk legutóbbi számaiban találkozhatnának, vagy ahol megvalósulás azonban azóta leltem föl, több — szám sze- a házhoz nem kötött szóra- vajúdik. A népfront váro6i rint 10 — hasonló témájú hir- kozási-művelődési igényeiket nőbizottságának titkára ki­detés társaságában. S a kö- kielégíthetnék. Legjobb eset- lincselt is ez ügyben, míg a zös vonás, ami miatt ezt a ben a rokonság körében kell Családi és Társadalmi Ese­hármat kiemeltem: az keresztül-kasul szervezniük ményeket Rendező Intézet ajánlkozásukat közhírré te- az estét, ha mondjuk egy da- „előszobájában" megrekedt vők kora és elfoglaltsága, rabot meg akarnak nézni a ez a téma. Egy újabb szol­Mindannyian diákok. Azaz színházban. De előfordulhat gáltatás vállalásához először felnőttnek számító — de ön- száz, előre nem látott ese- is helyiségre, aztán pénzre álló keresettel nem rendel- mény is, amely elszólítja a és státuszra lenne szükség kező — eltartottak. Napi né- szülőket otthonról. Nagy- ott is. S minthogy egyik sincs, hány órás kikapcsolódás a szülő, keresztmama, nagyné- a pótmamaszolgálat ügye az­tanulásból, méghozzá némi ni híján ez megoldatlan gond óta is vesztegel... Pedig a anyagi juttatás ellenében, jelenleg. továbbjutás érdeke lenne a csak hasznukra válik, s Mert honnan keresnek elő diákoknak és a kisgyermekes könnyebbséget jelentene szü- egyetlen alkalomra valakit, szülőknek egyaránt. S hogy leiknek is. S pénzben nem akire rá merik bízni a gye- eddig nem valósult meg, an­mérhető kölcsönös előny, ha reket — és az egész lakást nak — valószínű — a három a gyerek felügyeletére vál- — néhány órára. felsorolton kívül más oka is lalkozó diáklány pedagógus- Az idézett hirdetések szin- van. És ha ez az érdektelen­jelölt i6. Ez az egyik oldal, te tálcán kínálják a megöl- ség lenne, az a legszomorúbb. S a másik? dást: a vállalkozó kedvű Ch. A. »

Next

/
Thumbnails
Contents