Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-17 / 243. szám

CSÜTÖRTÖK, 1914. OKTÖBER 11. Több a Kus 16 eredmények a szegedi állattenyésztésben Piacról, pénzből élő vásár- eszközök jobb kihasználásá- vélik az állományt. Ugyan­lók jól tudják, hogy az utób- val, a korszerűtlen férőhe- akkor az állomány nagyobb bl időkben számottevően Ja. lyek rekontsrukciójával és része vöröstarka-frlz keresz­vult a húsellátás Szegeden, új telepek építésével a sze- tezésü lesz. Nagyobb a választék, friss gedi gazdaságokban is ked- & Tiszatáj Termelőszövet­az áru. Mindez nem vélet- vezőbb a helyzet. Bár elő- kezetben üzemen belüli szá­lén. Története van. ^"ifc,J"^.™ Vitást terveznek. Itt is az A ltnráhhi években a? ar- égy részét nem a szarvas­szágban és^ Szegeden " ne- marha-tenyésztés céljára amerikai fajta keresztezés­gatív jeleriségek mutatkoz- hasznosították. sel tejhaszncxsítású irányt ala­tak az állattenyésztésben. Örvendetes, hogy a tehén- kítanak ki, míg az algyői is­Mindez természetszerűleg ha- állomány növekedett, 7,3 szá- tállókban hús, illetve kettős tott a piacra is. A nagyüze- zalékkal. Ebben elsősorban a hit,. mnBvart„rk., ál mi gazdaságokban, a háztáji József Attila Termelőszövet- hasznosítása magyartarka ál­és egyéni gazdaságokban is kezet anyagi erőfeszítései lományt tartanak. Az Uj Elet nagymértékben csökkent az játszottak közre, ugyanis sa- és József Attila Tsz-ben agy­állomány. Szegeden például ját erőből, 20 millió forin- előre a kettőé hasznosítás 1970—1872-ig az össz-szarvas- tért megépítették a szakosí- menett döntöttek marha-állomány 8 százalék- tott telepüket, és az állo- . . ... ... kai lett kevesebb, a tehén- mányt termelésbe állították. As5 sem lebecsülendő, hogy létszám pedig több mint 10 Igaz viszont, hogy az Egyet- az egyéni és háztáji gazda­százalékkal. értés Tsx-ben állategészség- ságokban is jsvul s tenyéez­Köztudott, hogy a hús- Ugyi,okok miatt felszámolták tési kedv. Es azt t< Jelentl_ program keretében az állam 8 tehenészetet. hogy a tehénállomány csök­nemeik" SléTmuS- kértnek üteme lassult, vállalt, és jelentős hitelek- kért a nafiyüiieml gazdálko- A sertéstenyésztésben sok­kel, kölcsönökkel, vissza nem dóaé'rt felelősek a város köz- kai kedvezőbb a helyzet. A térítendő összegekkel segíti véleményének, szövetkezeti hozott intézkedések márka­m Ü Wedi^ferSsV SigJlí: -hoznak. A városi termelő­meket, aminek az eredmó- sek * élkül( a realltás alapos szövetkezetek szakosodása nyel már mutatkoznak. A feimérése nélkül nem ala- befejeződött, a Tiszatáj Tsz­város termelőszövetkezetei- pozhatják meg sz elkövetke- 4500 férőhelyes sertés­ben az állattenyésztés szsko- zendő esztendőket. Éppen telep épült, a Felszabadulás sodása javában tart. A ezért elkészítették 1980-ig <1^ hagyományos szerfás te­szarvasmarha-tenyésztés 4, s a szarvasmarha-tenyésztés lepét korszerűsítette, ás sertéstenyésztés a, s barom- fejlesztési tervét. Figyelem- emellett 16 ezer hizó-kibo­fltenyésztés 3 téeszben kon- be vették a rájuk háruló csátású telep beruházásának centrálódik. Juhtenyésztésről tejellátási feladatokat is. Így gondjait veti el, ugyanis az 6 közös gazdaságban beszél- tervek szerint a tehénállo- idén átadják a telepet. Az hetnek, de lényegében csak mány 64 százaléka tejhaszno- űj Élet Tsz-ben ezer hízót kettőben van jelentős állo- sítású, 28 százaléks podlg kibocsátó kis telep üzemel, mány. Az összes tehenek 73 kettős hssznosítású lesz. A Mindez azt jelenti, hogy a százalékát három telepszerű fejlesztés hosszabb időt vesz városi termelőszövetkezetek­férőhelyen tartják. ebből igénybe, de a kezdeti lépé- ben az 1972-as állománynak kettő szakosított telep. sek megkezdődtek, és igen- kaZel kétszeresét tartják. Ezekben az évokben meg- igen biztatóak. A Felszaba- Nemcsak a létszám gyarapo­felelő intézkedések születtek, dúlás Tsz 80 darab holstein- dotti de javultak a tenyész­ma már elmondható, hogy az friz amerikai üszőt állított te- tési eredmények is. eredmények ls nyllvánva- nyésztésbe, az eddigi tapasz- Szegeden a hatvanas évek lóak. A meglevő termelési talatok kedvezőek, 200-ra nö- elején alapozódott meg a ba­romfitenyésztőé. A nagyüze­mi telepek azóta is hatéko­nyan működnek. Ma problé­mát ezeknek a technológiai berendezéseknek a fokozatos avulása okoz. Szükségessé vilik rövid Időn belül a re­konstrukció. Nyilvánvaló, korszerű, gazdaságos, nagy­üzemi állattenyésztés csak megfelelő nagyüzemi kere­tek között, területi és tőke­koncentrációval képzelhető el. Az eredmények biztatóak, a jövő azonban többet ígér és többet is követel. A ter­vek megszülettek, jó végre­hajtással a város nagyüzemi állattenyésztése ls fellendül­het. Közös érdek, jól jár a népgazdaság, a szövetkezeti tagság, nem utolsósorban mi, vásárlók is. Sz. Lukács Imre Kiállítások, bemutatók Felszabadulási ünnepság Kisteleken Térzenével, a felszabadító szovjet hősök emlékművé­nek koszorúzásával kezdő­dött tegnap délelőtt Kiste­leken a nagyközség felszaba­dulási ünnepségének ese­ménysorozata. A művelődési házban tartott ünnepi ta­nácsülésen Mesits Zoltánnak, a községi pártbizottság tit­kárának üdvözlő szavai után Otí József tanácselnök emlékezett ünnepi beszédé­ben a felszabadulás napjai­ra, beszélt szabad életünk 30 évének sikereiről, dolgo­zó népünk munkájából fa­kadó szép eredményeinkről. Az eltelt három évtized alatt végzett kiemelkedő közéleti és társadalmi tevé­kenységéért, lelkiismeretes munkájáért az évforduló al­kalmával emléklapot és jel­képes ajándékot adott át a tanácselnök dr. Kiss Lajos­nak, Papp Istvánnak, Hege­dűs Jánosnak, Tóth László­nénak, Jakab Ferencnek, Qcskó Imrének, Süli János­nak és Szabó Józsefnek. A KISZ járási bizottságának titkára, Kulcsár Péter, a KISZ Központi Bizottsága elismerő oklevelét adta ét a nagyközség ifjúsági szerve­zetének. . Az ünnepi tanácsülést kö­vetően dr. Antal/fy György, Részt vett • tegnapi ün- ra ti. Délután g. KISZ ren­az MSZMP megyei végre- népségén Molnár Sándor, a dezósében szolidaritási nagy­hajtő bizottságának tagja, a Hazafias Népfront megyei gyűlést tartottak a fiatalok, körzet országgyűlési képvl- bizottságának titkára, Tóth esto a Hószakadás cimű film s&arusAS: wsjtjss itíara rrí'ré; r°M>­kapcsolódó Kisteleki Napok ván, a termelőszövetkezetek zárultak az első nap ren­rendezvényeit, Az összefő- területi szövetségének tltká- dezvényel, gás szép példájának nevez­Somogyi Károlyní taJvéMM Részlet a kiállításról Rajzok az egyetemi klubban László Anna fiatal sze- zatot, október 24-én a Szen­gedi grafikusművész rajzai tesl Diákszínpad vendégjáté­díszítik ezekben a napokban kára kerül sor. Lemezhallga­a József Attila Tudomány- tók klubja címmel új soro­egyetem KISZ-klubjának fa- zat Indul október 29-en, lait. A fiatal grafikus alko- melynek keretében lemez­tásainak bemutatásával azt gyűjtők mutatják be gyűj­a sorozatot folytatja a klub teményük legérdekesebb da­vezetősége, amely az egye- rabjait. Természetesen nem temi hallgatóknak bemutat- hiányoznak a politikai elő­ja a szegedi képzőművészek adások, az előadóestek és a munkásságát. László Anná- zenés-táncos rendezvények nak ez a második önálló ki- sem. A klub tagjai többek állítása. Még emlékezünk a között köszönthetik Dölle tavalyi, a Közművelődési Pa- Zsolt pantomímművészt, Cseh lota kupolájában megrende- Tamás énekest és a Sebő— zett tárlatára. Mostani mo- Halmos duót is. notípiái, ceruza- és tollrajzai te a kiállítások, bemutatók egymást követő sorát, utalt arra, hogy a városiasodás felé tartó nagyközség és a környező falvak szoros kap­csolatának, összefogásának, együttműködésének az alap­ját is jelenti a dolgos esz­tendők eredménye. A Kisteleki Napok kereté­ben kiállításon mutatják be a népművelés 25 évének je­lentősebb állomásait, a 200 éves község történeti doku­mentumait, tegnap nyílt meg a Képcsarnok képei­ből, a gyermekrajzokbői. if­júsági amatőr-képzőművé­szek alkotásaiból, a lakbe­rendezési tárgyakból és háztartási kisgépekből ren­dezett, valamint a mezőgaz­daság, az ipar és a háziipar eredményeit bemutató kiál­lítás is. Oklevéllel jutalmaz­ták a tápéi Háziipari Szö­vetkezet, a szabó- és a járá­si ioarl szövetkezet, a HÖD­GÉP gyáregysége, az ópusz­taszerl termelőszövetkezet, valamint Kurucz Ferenc, Vigh Lajosné és Martus Jó­zsef kisiparos kiállításon való részvételét. A téesz­szövetség díját a Magyar— Szovjet Barátság Termelő­szövetkezetnek. a nagyköz­ségi tanács díját az Egység ÁFÉSZ-nek, a Kisteleki Na­nok rendezőblzottséeának dítét pedig a Fővárosi Kéz­műipari Vállalat gyáregysé­gének ítélte a -zsűri. mindenképpen határozott elő­relépésről tanúskodnak. Pil­lanatok, gondolatok és érzé­sek rajzban megfogalmazott illusztrációi ezek az alkotá­sok — egy érzékeny grafi­kusalkat jegyzőfüzetének lap­jai. Nem elégszik meg pusz­tán a vonalakkal, felhasznál­ja a monotípiák érdekes, iz­galmas, a mondanivalót is segítő felülethatásait. « A grafikákkal is dekora­tívvá és otthonossá tett klub folytatja sokszínű, gazdag programját. Októberben há­rom új magyar film ősbe­mutatóját tartották meg, s minden alkalommal megszer­vezték az alkotókkal való ta­lálkozást, beszélgetéseket és vitákat. A klub vendége volt Kósa Ferenc, a Hószakadát rendezője és Gyöngyössy Im­re. a Szarvassá vált fiúk al­kotója. Októberben még egy új magyar filmről rendez­nek vitát, az elsőfilmes Lut­tor Mara, a Jelbeszéd alko­tója lesz a klub vendége. Folytatják a hazai amatőr­színházakat bemutató soro­Egy nap tavasz A nemrég elhunyt tehet- magyar televízió, alapmotí- büntetés sem érdekli. Saj­séges szovjet művészre Va. vuma a Vörös kányafáéhoz nos. mindezt csak csírájában szilij Suksinra emlékezett a hasonló. A verekedésért el- bontotta ki a film. ezért televízió kedd esti műsorá. ítélt Sztyepán megszökik a maradt érthetetlen és Indo­ban. Suksin íróként, film. börtönből hogy végigsétál- kolatlan a néző előtt a fő. rendezőként és filmszínész- jon a faluján. Hosszú, rész. hős tette. Nem Madaras Jó­ként tevékenykedett. Külö- letező képsorok kísérik ha- zsef hibája, hogy képte­nösen a falusi emberek éle. zatérését, a megéíkezésát len volt valódi, hús­te, jelleme foglalkoztatta, ünneplő mulatozók arcán, vér figurát formálni Sztye­ugyanígy vonzotta a börtönvi. mozdulatain elidőzik a ka- pán alakjából. kifejezi seltek sorsának meljsleníté- mera. Meghökkentő fordulat, arcjátéka is elég elennek se is. Magyarul ls megje. amikor megtudjuk. Fztvepán bizonyult erre. A sze, lent Vörös kányafa című kis. megszökött a börtönből. A replők általában keveset regényének főszereplője bör- rendőr is értetlenül, csodál- sz'Rak. szavaikból nem so. tönből szabadult, hiába pr>. kozva kérdezi, miért? Ugyan, kat tudtunk meg. s a film bál beilleszkedni a tarraia- ezt gondoltuk ml ls a kéi- alkotógárdája — S ántó Eri­lomba, környezete e'lene tör. ernyő előtt. Az író szándé- ka dramaturg. Németh Atti­dul, végül volt bflnözőtár. ka bizonyára az volt, hogv la operatőr és Mólniy Leven- | Az elmúlt napokban hul- megfelelő árvízvédelmi ké­sai megölik, A Vörös kánya, megérez'esse. értelmes lőhet te rendező —. salnos nem -tt csapadék hatására a Bod- szültíéget, és megtették a fából az író filmet is ké- az a cselekvés is, melyet ra- tudta megszólaltatni a csen- og, a Sajó, a Fekete-Körös, szükséges intézkedéseket szített. s megnyerte vele az clonális érvek nem támasz- det. Az Egy nap tavasz így 1 valamint a Tarna vízszintje A Bodrogon harmadfokú a idei szovjet filmfesztivált. tanak alá. Sztyepánnak egy inkább csak kuriózumként megemelkedett. Az érintett Sajón a Tárnán és a Fekete­Az Egy nap tavaszt növel- nap tavasz megérte az egy- hatott. folyószakaszokon az illetékes Körösön első fokü készültsé­lából ültette át filmre a hetes gyaloglást, a további L. Zs. vízügyi szervek elrendelték a get tartanak. (MTI) Emlékezés Csorba Máriára Szerdán Hódmezővásárhe- Kovács János által vezetett lyen, a Csorba Mária Alta- agrárszocialista megmozdu­lános Iskolában megemlé- lásban is. Később, a Magyar keztek a névadó születésé- Tanácsköztársaság idején nek századik évfordulóid- különféle tisztségeket tói­ról. A tanulók megkoszorúz- tött be. Tagja volt többek ták Csorba Mária emléktéb- között a budapesti munkás­iáját, iskolai ünnepségükön és katonatanácsnak, az in­Idézték az agrdrproletár tervenciósok elleni harcban esalddból származó fórra- pedig politikai népbtztos­lalmár hős emlékét. ként tevékenykedett. Aí „,rrmb,n megrendezett kiállítás meg- ros n kerületi pártházában Ismertet Csorba Mária életé- rendezett ünnepségen is vei, aki részt vett a Szántó megemlékeztek. fl szovjet íróvendégek programja A szovjet könyv ünnepi ház tagja is. A szovjet írók hetén Szege 'en tart okodé megtekintették az MTESZ két szovjet iróvendég. Konsz. székházában rende ett rep­tantyin Lubamov és VI tör rezentatív szovjet könyvkiáI. Popov tegnap ellát gittak a litást. majd az esti rikban Ttszatáj szerkesztőségébe, ta. visszautaztak Bulapestre, lálkoztak és eszmecserél Két középis'-nlában ren­folytattak a foly irat nrin- deztek a szovjet könyv ün­katársilval. Iró.olvasó talál- nepl hete keretében rendha­kozón vettek részt « Juhász rívó irodalomórát. A Ségvtri Gyula Tanárképző Főiskolán, és a Radnóti gimnázium s a Szakszervezetek Megyei hallgatóival Bakcsi György Tanácsának székházában Irodalomtörténész tatölko­ilzemi könyvtárosokkal, kul- zptt. A rendhagyó irodalom­túrosokkal találkoztak. Ma- órán részt vett és közremű­kal Imre, a szovjet-orosz Iro. ködött Cs. Németh Lajos dalom egyik kiváló hafcai színművész ls. A szovjet fordítója tartott előadást a könyv ünnepi hetének sze. mai szovjet irodalomról Az Redi rendezvényei ma, csü­ünnepélyes hangulatú műsor, Wrttkön érnek véget. Ma , x ..* . _ még megtekinthető az ban közreműködött Cs. Né- MTESZ-székházban rende­meth Lajos, a Madách Szín- zett szovjet könyvkiállítás. Víziiffyi jelen és

Next

/
Thumbnails
Contents