Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-11 / 187. szám

6 VASÁRNAP, 1974. AUGUSZTUS 11. JÖVÖBEN CSAK ÜGY LEHET BÍZNI, A JELENT CSAK ÜGY LEHET ÉPÍTENI, HA ISMERJÜK'A MÚLTAT IS, SZÁMON TARTJUK KESERVES TANULSÁGAIT, ÉS BECSÜLJÜK BELŐLE, AMI VALÓBAN ARRA ÉRDEMES. A FELSZABADULÁ* SUNK KÖZELGÖ ÉVFORDULÓJA ELŐTT TISZTELGŐ MAGAZINSOROZATUNK EZT CÉLOZZA. HOGY A VÁROS NÉPÉNEK MÚLT VASÁRNAPI BEMUTATÁSA UTÁN MOST SZEGED IPARA KÖVETKEZIK — TERMÉSZETES DOLOG. SZÉCHENYI MÁR A MÜLT SZAZAD ELEJÉN, A POLGÁROSODÁS KORÁBAN HIRDETTE, HOGY IPAR NÉLKÜL FÉLKARÚ ÖRIÁS A NEMZET. MI PEDIG TUDVÁN TUDJUK, HOGY A SZOCIALIZMUS GAZDASAGI ALAPJAINAK MEGTEREMTÉSE ELKÉPZELHETETLEN ERŰS IPAR LÉTREHOZÁSA NÉLKÜL. AZ ELMARADOTT, FÉLFEUDÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLŐ, IPARILAG GYENGE VÁROS SZAMÁRA IS A FELSZABADULÁS NYITOTTA MEG AZ UTAT A FELEMELKEDÉSHEZ. A SZOCIALISTA IPAROSODÁS ELŐBB MEGSZÜNTETTE A MÜLTBŐL ÖRÖKÖLT MUNKANÉLKÜLISÉGET, MAJD — AKÁRCSAK AZ ÖRSZÁGBAN MINDENÜTT — ÁTRENDEZTE A TÁRSADALMAT; SZEGEDBŐL MUNKÁSVÁROS LETT. A HAGYOMÁNYOS IPARÁGAK GYORS FEJLŐDÉSEN MENTEK AT, ÜJ IPARÁGAK TELEPÜLTÉK MEG, HONOSSÁ VÁLT A NEHÉZIPAR IS, AZ OLAJBÁNYÁSZAT. A PÁRT ÉS A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJA, MELY AZ UTÓBLJL ÉVEKBEN AZ ALFÖLDI IPARTELEPÍTÉSRE IS NAGY SÜLYT HELYEZETT, MEGHOZTA GYÜMÖLCSÉT. EREDMÉNYEINKRE MÉLTÁN LEHET BÜSZKE MINDEN SZEGEDI. Ősi szakmák, ]=. régi iparok T

örténeti kútfőink először István király udományleveiében említik meg a kézműveseket, mikor is a veszprémvölgyi apácáknak a föld mellé a kegyes király kél ácsot, kát kovácsot, két kádárt is odaajándékoz. A kézművesipar virágzását a kolostorok, várak körül letelepült lakosság, vele városokká cseperedett települések igényei táplálják. Megrendelő, munkát adó emberek tartják életben az ipart, amelynek bizonyos ása^atai, a s/akmák koronként fölserkennek (fegyverkovács, gyertyaöntő és száz más), egyéb eszközök kitalálásával új szakmák keletkeznek, « kprszerűtlen árut termelők elhalnak. A kovácsipart több ezer évesnek tudjuk, a rádióipar ötvenéves. És léteznek ennel fiatalabb iparágak (műanyagipar). A szegedi ipar nyomai a meszszibe vesző évszázadokon mennek vissza. Mint már a Korábbiakban említettük, hiteles forrásunknak tekintjük az lS93-es egyházi tizedlajstromot, aminek o pontossága azért bizonyos, mivel a^ adózás behajtása végett készült- Fz a lajstrom erőteljes iparűző lakosságról ad számot. Ábécében a következő mives mesterségeket JeJjük a 291 iparűző között; aranyos (aranyműves), asztalgyártó (asztalos), borbély, ács, kenyő (fürdós), csapó (posztógyártól, cserepes, csiszár (fogyvercsináló vagy késes), esztergályos (fafaragó), szekereás (zslndelyvágó; a korabeli háztetőzetek falemezzel, zsindellyel voltak befödve), fazekas, korsós (ma a fazekas, cserepes, korsós között nem tudunk különbséget tenni, hisz mind cserépedény). De az akkori iparok is differenciálódlak már, hiszen megkülönböztették a szűrszabót a gubaszghótól, a magyar divatú szabót a németszabótól stb. Továbbá: füsűgyártó, gomböntő, hámverő, kötélverő, hímvarró, kaskötő, pintér, kádár, (faedénygyártók vagy hordókötök, borkiitok). Valamint: kerekes (bpgnár), kesztyűs, kolompár (bormérő? kocsmás), kaskötő, kovács, patkós (patkoló kovács?), nyppgos, nyilas (nyílkészí tő), órás. ötvös, pajzsgyártó) pözörcés (hentes a pörzsölés révén?). puskás, sajtnyomó, sütő (kenyér), szabó, szitás, szűcs, talyigás, (fuvaros), tarhós (túró. készítő), taszallós (tarisznyacsináló). A szokványos iparok sorából a víz melletti Szeged földrajzi fekvésénél fogva fölnevelte az akkor európai hirü hajóiparát. A lajstromban fölsorolt ácsok, faragók, szekercések nem pengették hétköznapi hiábavalóságokban a baltáikat, de sikerítet. tek a török utáni időkben olyan vízi készségeket, olyan jó járású, szép vízi edényeket (lóval, emberi erővel, hámban vontatott hajókat), hogy ezek nagyjai magukba fogadtak egész vonatszerelvényre való terhet. 540(1 mázsi%>kat csak kisebb, határontuü megrendelőknek csináltak, de egyet, 8400 mázsál hurpolót, magának a kincstárnak készítettek a szegedi superekSzeged hites földmérő mérnöke, Vedres István írja, hogy 1790-ben 300 sóhordó hajó és 300 födeles, vagyis domentátuvios Hajó fordult meg Szegeden. Az akkori hajóipar évente pttíz fahajót és ugyanannyi vízimalmot épített meg, részben tiszai. reszben dunai vagy más foiyóbéli használatra. De az itt szerzett iparj tapasztalat csináltatta a szárazmalmokat (Jóval forgatták), amiből volt egyidejűleg annyj. mint a vízimalmokból. Az idézett Vedres-írás Ideién 71 vízimalom őrölt végig a Tiszán. De a Kiskunság Szeged faláig nyúló területén is hányta a cigánykereket néhány száz szélmalom, ami megint csak a város iparának volt valamiképp a hatása. A gőzgép hozzánk érkezése vasszerkezetű hajótestet kívánt, a malmok gőzzel hajtották 8Z őrlőkészségeket. A gőzgép mélabús dudája elbúcsúztatta a fahajó-, famalomipart. A rávaló készség a hajóiparban azért itt csökkent. Tápén önjáró, úgynevezett „Z" hajókat gyárt a MAHART-telep, a malomépítők utódai meg talán épp most készítik a poljesztergs heverőket a Tisza Bútoripari Vállalatnál. Hanem a hajóipar lépést sem tíhetett vontatókötelek nélkül. Ez az igény szülte a kötélipart, követelte a kendertermelést. De ahol kender terem, s azt iparilag munkálják, ott megszületik a szövőipar is- Ahol szövőipar működik, a ruházati ipar kap lábra. Ennek természetes következménye a kékfestő ipar. Felmayer János kékfestő iparos olyan magas fokra vitte ebbeli „műszorgalmát", hogy lóerejű gyárában 25—30 munkás dolgozott, 30—40 ezer vég vásznat festettek évente a keze alatt, és az 1842-es műipari kiállításon országos elismerésben részesült. A céhes iparból ilyen útak vezettek az ősgyáripar berkeibe. 1858-ban Neubauer gyufagyárában hat férfi, tizenkét nő és tíz gyermek munkás termelt évj ötvenezer csomag kénes gyufát és ötezer csomag szalon gyufát. Ebben a» időben füstöltek már a Tisza-parton a keményítőgyárak, szeszkazánok, gőzmalmok, tégla. és cserépgyárak. A város belsejében az enyvgyár, szalámigyár, dohánylip/lllili | smtr-u * ti- t U >•(*« A szegedi fazekas céh kiváltságlevelének címlapja, iBlH-bél. gyár. Sebesen, egymást követve tűz gyullad a furészgyárak kazánjaiban, s a századfordulóhoz közelitvén a Pálfy-féle gépgyárban mezőgazdasági gépeket készítenek, tudnak vasat önteni, itt készül az első paprikaőrlő hengerszék, amely a világhírre menő szegedi paprikát piacképesre tudja őrölni a mennyiségi és minőségi kívánalmak tekintetében isA századforduló táján Szegedre érkező látogatót százig menő gyár, még sok szél. és vízimalom képe fogadta. Szeged ipart, nyüzsgéséből máig hatóan nagyra tudtak nőni a kendergyári, szalámigyárj készítmények. A többiek, akár a megszűnt iparok is százféle készségei, jártasságot hagyományoztak akár a legmodernebb iparok befogadására, meghonosítására. A

céhek, a kézműipar alkonya minden további nélkül összekapcsolható egy dátummal: 1833. szeptember 3án kötött ki Szegeden az első gőzhajó, a Duna, gróf Széchenyi Istvánnal a fedélzetén. A propagandakörútnak hamarosan folytatása is lett: 1845-ben megindult a rendes gőzhajózás a Tiszán. Nemsokára, 1857-re a vasút is eljutott Temesvárig s mindezek következtében alapvetően megváltozott a város gazdasági élete, Megcsappant a vásárok jelentősége a főváros szívó hatása és, a jó közlekedés következtében. Szegeden a múlt század második /felében csökkent a nagy raktárak sgáma — mivel a já katlokedés lehetőségeivel élve az áruk javát immár a fő* városim szállították közvetlenül, s a kereskedőknek sem kellett már a koráhtiihoz hasonlóan nagy árukészleteket fölhalmozni. Nőtt viszont az üzletek száma, amelyekbe — szintén a megjavulj közlekedés következtében egyre több ipari termék jutott el, s ezekkel a kézműipar már nem versenyezhetett. Emiatt és az életmód, no meg a divat változásai miatt egész sor iparág szűnt meg fokozatosan. A kézműipar helyét lassanként átvette a gyáripar. A szegedi iparfejlesztés jól alkalmazkodott a környék mezőgazdasági jellegéhez, Olyan üzemek alakultak, amelyek a közelben beszerezhető nyersanyagot használták föl. 1854-ben kezdett dolgozni az első gőzmalom, 1862-ben pedig már három volt Szegeden. Ezekben az évtizedekben alakult meg a csaknem 300 munkást foglalkoztató szeszgyár, az ecetgyár 10 munkással, a szalámigyár, a paprikamalom ekkor még csak 4 munkással, a keményítőgyár 20 munkással (működését 1872-ben a város közegészségügyét fenyegető gondatlanság miatt betiltották), a gyufagyár, a csontliszt gyár 8 férfi, 10 nő és 38 gyermekmunkással, a kékfestő gyár 60 férfi és 30 női munkással, néhány kisebb vasöntöde és téglagyár- Mind között azonban az egyik legjelentősebb a kenderipar volt. Csirája a Bakay-féle kötélverő telep volt, amely az 1870-es évek elején már gyári szervezésben dolgozott. Póz hajtotta. 20 szövőgépét és 5fi fonókerekét, amelyeken 70—«o munkás évente •JSOO—jOOO mázsa terméket állított elő. A telep az árvíz alatt rombadőlt, azután újjáépült s 1883-ban Kohner Ágoston részvénytársasággá alakította át 180 ezer fopjnt alaptőkével, Bakayféle szegedi Fonó-Szövő-Kötélgyár ós Kenderbeváltó Rt. néven. Az üzem gyors fejlődésnek Indult, 1885-ben már 360 ezer forint volt a társasáé alaptőkéje, 1802-ben ugyan leégett á gyár, de 455 ezer forintért újjáépítették. 1893-ban már 73 angol gép (értékük 188 ezer forint), egy 300 lóerős gőzgép és két kisebb gőzgép dolgozott az üzemben. Majdnem 300 munkás évente hétezer mázsa terméket állított elő, félmillió forint értékben. A gyár egyenletesen fejlődött tovább, üzleti eredményeit egyelőre nemigen befolyásolták a növekvő nyersanyagárak. Évről évre több osztalék jutott a részvényeseknek, 'több jutalék a gyár vezetőinek, részben a munkások fokozódó kizsákmányolása révén. Az embertelen munkakörülmények miatt nagy a munkásvándorlás. A körülményekre jellemző, hogy munkaruha nem volt, tisztálkodási lehetőség sem, ff levegőtlen és poros muhkahelyeken 11*^17 órát dolgoztak az emberek naponta, szabadság vagy egészségügyi ellátás nélkül. Nagyon sok volt a tüdőbeteg. A munkások egyelőre csak passzív ellenálláshoz folyamodtak: elhagyták a gyárat, A vezetés 1900-os évzáró jelentésében bár sikeres esztendőről számolhatott he, mint mindig — a nagyarányú munkásvándorlásról panaszkodik a részvényeseknek. Az állapotokra jellemző, hogy a kerületi iparfelügyelő többször is feljelentette a gyár vezetőit — nem túl sok eredménnyel — a korabeli, még enyhének is csak némi gúnnyal nevezhető munkavédelmi rendelkezések sorozatos megszegése miatt. 1812-ben például a gyermekmunkásokat a számukra maximált 10 óra helyett 18—17 órás munkaidőben dolgoztatták. Az első világháború után csak nehezen talált magára a gyár, termelése még 1929-ben is meszsze alatta maradt az 1918. évinek. Az infjáojó és a nyersanyaghiány miatt a korábbi átlagosan ezer munkás helyett 550—600 embert foglalkoztattak, s közben Szegeden a munkanélküliek száma elérte az ötezret. Ezekre az évekre esik a munkásmozgalom erősödése. 1928-ban a kendergyár dolgozói Szegeden addig példa nélkül álló nagy sztrájkba kezdtek munkakörülményeik javításáért. Portalanító btrendezésefc fölszerelését és béremelést követeltek. Harcuk viszonylag csekély eredményekre vezetett • szociáldemokrata pártvezetés sorozatos megalkuvásai miatt, A nagy gazdasági világválságot meglehetősen jól vészelte át a gyár, a második világháború idejére alaptőkéje 4,4 millió pengő volt. Ezzel a szegedi kendergyár volt az egyik legtőkeerősebb konkurrensei — az Angol— Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt. egymillió és az újszegedi kendergyár 5 millió pengő alaptőke — között. A szegedi gyár gépel szinte teljes épségben érték meg a felszabadulást, s szerencsére az újszegedi gyár berendezéseit sem tudták már elszállítani a megszálló német csapatok. * Az akkori hajóipar évente öt-tíz fahajót és ugyanannyi vízimalmot épített meg. (Az utolsó szegedi vízimalom 1915-ből, a Lippay-fatclcpnél.) /