Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-29 / 201. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. AUGUSZTUS 29. 7 Pusztító vihatok Baranyában változatlanul súlyos gondot okoz az el­múlt napok viharsorozata, a zabolátlanul hömpölygő ára­dat. Rendkívül nagy meny­nyiségű víz gyűlt össze Ka_ posszekcső tájékán, a véde­kezést most ide összpontosí­tották. A Bikali Állami Gaz­daság hét halastavának gát­jai sorra átszakadtak, s a terjeszkedő áradat nagy terü­letet, s lakott települést is veszélyeztet. A Dél-dunántú­li Vízügyi Igazgatóság, a sásdi vízügyi társulat, vala­mint a gazdaság dolgozói közösen dolgoznak a tölté­sek erősítésén. A Komlón és környékén lezúdult keddj felhőszaka­dásnak újabb következmé­nyei is jelentkeznek. Mán­ián, Komlón és Magyarszé­ken eddig hét családot kel­lett kiköltöztetni otthoná­ból, mert a nagy erejű víz­nyomás alámosta az épüle­tet. Szigetváron enyhült a helyzet: sikerült lokalizálni, homokzsákokkal elzárni a medréből kilépett Almás­patakot. A vízügyi felügye­leti szolgálatot továbbra is fenntartják. Felvételre keresünk kőműves szakmunkást állandó munkára, valamint férfi segédmunkásokat. Medikémia Vegyipari Szövetke­zet, Szeged, Cserepes sor 38. Gőngyölegellátó Vállalat sze­gedi telepe, Máglya sor 4. (volt Alsóvárosi ff. 57.) felvesz női munkaerőt ládaszegezésre, ill. fűrészgép leszedőnek, valamint férfiakat fűrészgépkezelőnek. Betanulási időre személyi óra­bért biztosítunk. DEFAG Fűrészüzeme női és férfi munkavállalókat vesz fel, valamint nyugdíjasokat udvaros­nak alkalmaz azonnali belépés­sel. Jelentkezés Szeged, Felső Tisza part 33. Munkaügy. x Takarítónőt felveszünk. Ter­vező Vállalat, Kossuth L. sgt. 10. A Szegedi Sütőipari Vállalat felvételre keres kirakókat, fűtő­ket, takarítókat, árukihordó munkásokat és gépkocsivezető­ket. Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán. Pincegazdaság a szüreti idő­szakra férfi segédmunkásokat, valamint adminisztratív munká­ra férfi és női dolgozókat (le­het nyugdíjas is), vesz fel. Je­lentkezés: Szeged, Tábor u. 3. szám. Munkaügyi osztály. Női és férfi segédmunkásokat, kertészt, hűtőtér! rakodókat, tar­goncavezetőt felveszünk. Szege­di Tejüzem, Budapesti út 5. Férfi árukihordókat, lakatoso­kat felveszünk. Szegedi Tejüzem, Budapesti út 6. Felvételre keresünk: asztalos, fényező és mázoló, lakatos szak­munkásokat és betanított mun­kásokat. Szegedi Vas- és Fém­ipari Szövetkezet, Szeged, Kátai kőz. A Szövetkezeti Szállítási és Szolgáltató Vállalat szegedi tele­pére felvesz autószerelőket, ka­rosszérialakatost, gépkocsiveze­tőket, portásokat, nyugdíjast is, Illa fftálfltfl l Itta már ma? S1ÉMSAVAS UMTftITAIftIC Munka­alkalmak egy fő félmüszakos takarítónőt, egy fő közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező gya­korlott adminisztrátort. Jelent­kezés: Szeged, Dorozsmai út 41. MEK Tranzittelep, Haag József telepvezetőnél. Felveszünk vas- és műszaki kereskedő szakképesítésű dolgo­zókat, raktári segédmunkásokat (akik részére szakképesítés meg­szerzésére lehetőséget biztosí­tunk), rakodókat, adminisztratív dolgozókat és karbantartó aszta­lost. VIDIA Kirendeltsége, Sze­ged, Bakay N. u. 52. Felvételre keresünk asztalos szakmunkásokat, villanyszere­lőt, portás-éjjeliőrt, női munka­vállalókat dukkozó segítőnek, férfi munkaerőket gépi segftő, anyagmozgató és máglyázó mun­kakörökbe. Tisza Bútoripari Vál­lalat, Szeged, Lenin krt. 25. A KSZV Szegedi Jutaárugyára (Szeged, Dorozsmai út 18.) fel­vesz buszvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezetőt, gyakorlattal rendelkező anyag­beszerzőt. Utóbbinál személyszál­lítási gépkocsivezető jogosít­vánnyal rendelkezők előnyben részesülnek. Jeletkezés a mun­kaügyi osztályon. Felvételre keresünk több éves munkavédelmi gyakorlattal és felsőfokú munkavédelmi képesí­téssel rendelkező férfi munka­vállalót, munkavédelmi megbí­zott munkakörbe. Jelentkezés Szalámigyár, személyzeti osztály, Szeged, Maros u. 21. , Állandó munkára segédmunká­sokat felveszünk. Napi nyolc­órás munkaidővel, jő kereseti lehetőség, kéthetenként szabad szombat. Egy fő (nem nyugdí­jas) éjjeliőrt felveszünk. Csong­rád megyei Talajerő-gazdálko­dásl Vállalat II. sz. üzemegysé­ge, Szeged, Cserzy Mihály u. 32. SZ. , X A HÖDGEP szeged-kiskundo­rozsmai gyáregysége felvételre keres: lakatos, hegesztő, eszter­gályos, marös szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: személyzeti és munkaügyi vezetőnél. Fizetés: kollektív szerződés szerint. A szegedi Vörös Csillag és Fáklya Filmszínházakhoz azon­nali belépéssel normál mozigép kezelői jogosítvánnyal rendelke­ző dolgozókat keresünk. Jelent­kezni lehet a filmszínházak üzemvezetőinél. Konyhalányt azonnali belépés­sel alkalmaz az Élelmiszeripari Főiskola. Jelentkezés: Szeged, Marx tér 7. sz. Munkaügy. Felvételre keresünk gépirő ad­minisztrátort, gyakorlattal ren­delkező bérelszámolót. Jelent­kezni lehet: MEK Kirendeltség, munkaügyi részlegnél. Szeged, Dorozsmai út 41. sz. alatt. Cipőkonfekció részlegünkbe egy műszakba, 44 órás munka­hétre alja szakmunkást, betaní­tott munkásokat felveszünk. Je­lentkezés: Szőreg, Petőfi u. 82., részlegvezetőnél. Férfi, női segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Csongrád megyei Szikvfz- és Szeszipari Vállalat, Szeged, Gu­tenberg u. 23. Jelentkezés a munkaügyi előadónál. Közgazdasági egyetemet vég­zett, vezetői gyakorlattal ren­delkező munkavállalót alkalma­zunk üzemgazdasági osztályveze­tői munkakörbe. Szükség esetén lakást biztositunk. Az eddigi te­vékenységet ismertető „Tisza­híd" jeligére levelet kérjük a hódmezővásárhelyi Hirdetőbe küldeni. MIPIÍÍIHIKDR? 1974. AUGUSZTUS 29. CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: ERNA A Nap kél 4 óra 57 perckor, és nyügszik 18 óra 32 perckor. A Hold kél 16 óra 40 perckor, és nyugszik 1 óra 32 perckor­VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 155 cm (áradó). Á Dél­magyarországi Építő Vállalat bérbe venne 5—16 tonnás autódarukat, Csongrád megyei munkahelyekre, 1974. szept. 20-ig Ügyintéző: Kárpáti Lajos, gépészeti osztály Telefon: 12-080 x HÉTSZÁZHUSZONÖT ÉVE halt meg Bél Mátyás (1648— 1749), a 18. század legjelentő­sebb magyar földrajzi írója, tör­ténetíró, korának kiemelkedő tudósa. Legnagyobb vállalkozá­saként egész Magyarország sok­oldalú államismeretét, gazdaság­földrajzát, leírását, történetének összefoglalását készült megírni, egy hatalmas műben, Fiaiból, tanítványaiból népes kutatógár­dát alakítva, gyűjtötte minden­felé a földrajzi. a történeti, a néprajzi, a nyelvi stb. adatokat. Kétévtizedes gyűjtőmunka ered­ményeként látott napvilágot a ma is forrásértékű „Notitia Hungáriáé novae hlstorico-geor­gaphia" című, latin nyelvű mű első öt kötete Bécsben (1735— 1742) tíz megye leírásával. Ml­koviny Sámuel térképeivel. A mű többi része — sok más ér­tékes írásával együtt — kézirat­ban maradt, s még feldolgozásra vár. Pedagógiai tevékenysége szintén Jelentős; az Iskolai tan­tervet korszerűsítve, bevezette a földrajz, a magyar történelem tanítását. Több nyelvészeti mun­kát is írt. MOZIK Szabadság: Ne hagyd magad, Pitkin! (Angol, fél 4, háromne­gyed 6 és 8 órakor). Fáklya: Hangverseny Bangladesért (Szí­nes amerikai, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csülag: Ne hagyd magad, pltltln! (Angol, délelőtt 10 órakor). Délután: Ma éjjel kár lenne meghalni. (Szí­nes mb, jugoszláv, negyed 4 órakor). A 17. szélességi fok éj­szaka és nappal (Vietnami, I— n. rész. fél 6 órakor). Kötelező bérletszelvény beváltható! ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben I BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 31-ig hétköznap este hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szőreg, Gyá­larét, Kiskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula kerületi ál­latorvos. Lakása: Szeged, Par­tizán u. 7. Telefon: 12-694. II. kerület. Algyő. Tápé terü­letén: dr. Duba István állator­vos. Lakása: Üjszeged, Odesszai krt. 8. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. RÁDIÖ ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. augusztus 30­án 6.30 órától 16 óráig idő­szakos áramszünet lesz az Üttörő téren, a Veres­ács u„ Korda u. kőzött, lámpaszerelési munkák mi­att. Fogyasztóink szíves el­nézését kérjük. DÉMASZ Szegedi Városi Kirendelt­ség. x Értesítjük Vendégeinket, hogy az újszeged! ermálkulal a DÉGÍZ karbantartási munkák miatt lezárja, ezért 1974. augusztus 29-től a Versenyuszodában a me'egvizes ülőmedencét üzemelteim nem tudjuk! SZEGEDI VÍZMŰVEK ÉS FÜRDŐK ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. szeptember 3-t6I szeptember 14-ig 7 órától 16 óráig a Göndör sor, Fad­rusz J. u., Csap u„ Má­jus 1. u. által határolt te­rületen vezetéképítési mun­kák miatt időszakos áramszünet lesz. Fogyasztóink szives elnézé­sét kérjük. DEMASZ Sze­gedi Városi Kirendeltség, x Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, időjárásjelentés, 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és a vidék kulturális életéből. 8.20 Zára Doluhanova és Zurab Andzsaparidze énekel. 9.00 Mon­da és valóság. III. rész. Vándor­ló mondák, 9.25 Józsa Ibolya és Bálint Sándor nótákat énekel, Arpássy Sándor cimbalmozik. 10.00 Hirek, időjárás)elentés. 10.05 Érdekes szigetek. 10.30 Zenekari muzsika. 11.29 Magyar remek­írók, Mikszáth Kálmán: Fekete város. 12.00 Déli krónika, 12.20 Kj nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.40 Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00 Sárosl Bálint feldolgozásaiból. 14.29 Székely Andre: Mártír­jainkról — kantáta. 14.35 A vi­lággazdaság hirel. 14.40 Hírek, időjárásjelentés. 14.50 Hallgatóink figyelmébe! 14.52 Rádiószínház, Csongor és Tünde. 17.00 Hírek, időjárásjelentés. 17,05 Beetho­ven: B-dúr trlo. 17.42 A. szlovák nemzeti felkelés 30. évforduló­ján. 18.12 Orosz Júlia ooerettda­lokat énekel. 18.22 Angyal, ör­dög, költő, 18.57 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19,00 Esti krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 A Magyar Rádió népizenekara ját­szik. Kozák Gábor József veze­tésével, Madarász Katalin nép­dalokat énekel. 19.58 Glordano: André Chénier, Négyfelvonásos opera. 22.00 Hírek, időjárásjelen­tés. Kb. 22,15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Schön­berg: Három szatira. Op. 28. 22.45 A XX. század gondolatai. Viták az ideológia fogalmáról, 23.00 Tánczene. 23.30—0.25 Ben Franklin Párizsban. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádlő reg­geli zenés műsora. 8.00 Hirek, időjárás. 8,05 Slágermúzeum. 8.50 Szemforgatás nélkül. 9.00 Hírek, 9.03 Schumann: Spanyol daljáték. 9.29 A 04, 05. 07 je­lenti. 10.00 Zenés műsor üdü­lőknek. JI.45 Néhány szó zene. 12.03 Zenekari muzsika. 13.00 Két Hfindel-triószonáta. 13.45 Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14,00 Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek, idő­járás. 18.10 Csak fiataloknak. 19.10 Reklám. 19.13 Rádióhang­versenyekről, 19.43 Marx és En­gels Magyarországról. 19.54 Jő estét, gyerekek. 20.00 Esti króni­ka II. 20.25 Üj könyvek. 20.28 Életem. 21.18 Közvetítés a salgó­tarjáni József Attila megyei mű­velődési központ színháztermé­ből, A Magyar Rádió Népzenei Fesztiválja. Salgótarjáni Népze­nei találkozó II. 22.34 A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 A Magyar Rádió és Televízió szim­fónikus zenekara Játszik. 24.00 Hirek, időjárásjelentés. Ö TEVE Budapest 16.58 Magyarország—Jugoszlá­via férfi kézilabda-mérkőzés, a Kohász Kupáért. Közvetítés Ózdról. 18.20 Hírek. 18,25 Száz­halombatta. n. rész. Egy város gondjai. 18.50 Víz alatti telepek. Szovjet kisfilm. 19,05 Reklámmű­sor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv­híradó. 20.00 A pék felesége. Magyarul beszélő francia illan. (16 éven felülieknek.) 22,00 Tv­híradó 3. Belgrád 14.55 Magyar nyelvű tv-hiradó. 15.15 Skhendija — albán nyelvű művelődési szemle. 15.45 Műsor­ismertetés, hírek. 15.55 Nagyok és kicsik — gyermekfilmsorozat. (Ism.) 16.25 Velez—OFK Beográd labdarúgó-mérkőzés, I. félidő Belgrádból. 17.30 Velez—OFK Beográd, II. félidő. 18.30 Nép­zene. 19.00 Tv-tanácsadó. Az élet művészete — sorozatadés. Az öregkor, 19.40 Zöld fény — ta­nácsadó autósoknak. 19.47 Rajz­film. (Sz.) 20.00 Híradó. 20.30 Egy ember az udvaron — szov­jet sorozatfllm. 21.35 A harma­dik világ.,. Béke: A hosszú menetelés emlékezetes szakasza. 22.55 Híradó, második kiadás, 23.15 Csajkovszkij: Szerenád. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. szeptember 4-én és 5-én 7 órától 16 óráig a Mura u., Bakai N. u., Ro­honal u„ Lajta u. által ha­tárolt területen vezetéképí­tési munkák miatt áramszünet lesz. Fogyasztóink szíves élné* zését kérjük. DÉMASZ Szegedi Városi Kirendelt­ség. X ADASVETEL Földi -per-palanta nagy­szemű, Madam Mutó, kapható, újszeged, Fürj U. 132. x Egy kazal széna eladó sürgősen. Tápé, Deák Ferenc u. 6. x Hannáit szoba- és konyhabútor, egyéb bú­tordarabok, zománcos kályha, tűzhely, léríl és női ruhák eladók. — Csaba u. 13. x Gépkocsira tetőcsomag­tartó, utcai vaskapu el­adó. Korda u. 10 /B. x Egy pár texán galamb és 4 tojó texán eladó. Szeged, Göndör sor 39 /A. Székelyi. x Eladók: sezlonok, reka. mlék, heverők, hármas­szekrények, ágybetétek, fotelok, székek, könyv­szekrény, könyvespolcok. Ugyanott világos Oúto­rokat vásárolok. Tele­ki u. 6. x IV-s 601-es Trabant Lim. eladó. Érd.: Sán­dor u. 61. 17 órától, x DGN—4 automata, olaj­égő, hőfokszabályozóval, táptartállyal eladó. Ság­Táritelep. Udvardl Já­Q06 U. 19, X Rendszám nélküli Tra­bant sürgősen eladó. — Érd.: Balástya, Álmos­tii. x Felfújható gumicsónak eladó. Mihálytelek, Fel­szabadulás út 69/A. x Eladó: 3x4 m ponyva, szép politúros ágyak, sodronnyal, képek, asz­tal, ssekrény. Széchenyi tér 16. Bakóné. Eladó MZ 125 motorke­rékpár. Szeged, Bartók Béla tér 9. II. emelet. MÉVI. Zongora eladó. Bérkert u. 01. az. alatt. Üj állapotban levő 20 000 km-t futott Skoda S. 100-as gépkocsi el­adó. Válaszokat „Ga­rázsban tartott. 8314" Jeligére a Sajtóházba. Eladó 3 db keveset használt 5000 Cal NDK földgáz konvektor, Pa­rapel típ., 1 db NDK földgáz hősugárzó. Ér­deklődni Dorozsmai vas­bolt, Tatár. Eladó modern konyha­bútor, olajkályha, vil­lanytűzhely. Maros u. 15., I. emelet 6. Szege­dlék. Jó állapotban levő kom­binált szobabútor eladó. Gelel, Odessza XI. ép. B. lh. I. em. 4. 17—20 óra között, . Kaktuszok, hét levelű fllodeudron eladók. — Tolbuhin sgt. 8. Leg­hátul. 2 lángú pb-gáztflzhely és Ülő babakocsi eladó. Tápéi u. 17/A. GAMAT hősugárzó, 80 literes akvárium teljes felszereléssel eladó. Új­szeged, Bal fasor 49. Gázpalack tűzhellyel el­adó. Érd.: 17 órától. — Szeged, Vadász u. 7., II. emelet 4. Mozaiklap, parketta, aj­tók, 8 mm gömbvas, Panni motor eladó, öt­halml út 10. Érdeklőd­ni 8—14 óra között. Háló- és konyhabútor eladó. József A. sgt. 74. szám. Rövid zongora eladó. — Szeged. Róna u. 5. IB-a garázsban tartott 353-as csontszinű Wart­burg Llmouslne személy­gépkocsi első kézből el­adó. „Csak készpénz — 8549" jeligére a Sajtó­házba. 1500 kem-es Opel sze­mélygépkocsi (régi) el­adó, alkatrészenként ls. Érd.: Mindszent, V. k. Somogyi B. U. 25. x Eladó új 200 db löxTs kép padlócsempe. Pető­fitelep, Gábor Aron u. 58. Eladó sezlon és reka­mié. Érd.: Hajós u. 22. Novalux villanytűzhely, 3 lángú eladó. Béke u. 15 /B. I. em. 2. aj­tó. Használt parketta eladó. Kolozsvári tér 3 /A. 2o0 kem-es MZ motor­kerékpár eladó. Tolbuhin sgt. 53—55. Berendezett akváriumok állvánnyal eladók. Bán Tamás, Gál u. 9. Antik kombinált szek­rény eladó. Halász u. 23. sz. Most műszaki vizsgázott 601-es Trabant Combi eladó. Érd.: egész nap. Rigó u. 24/A. Lánghegesztő minden felszereléssel eladó. Tán­csics M. u. 1., fszt. 1. Gyerekágy és fából ké­szült járóka eladó. — Odesszai krt. 18/C, IV. em. 18. Érd,: délután 3-tól. Wartburg 353-as eladó. Érd.: 4-től. Tarján, 303. C. III. 9. Eladó bontásból tégla, nagy ablak. Dobó u. 19. 407-es Moszkvics eladó, motort beszámítok, 6C0 szalagfürész és 380—220­ról üzemelő vlllanyhe­gesztő eladó. Délután 3­tól. Bérkert u. 11. Centrifuga, mosógép el­adó. Bajcsy-Zs. u. 24— 26. SZ. Juciik. Elektronikus zsebszá­mológép, AKAI 1721 sztereó magnetofon Igé­nyesnek eladó. „Japán 356 316" jeligére a Hir­detőbe. HAZASSAG Egyedül álló férfi kere­si 30—35 év közötti nő Ismeretségét házasság céljából. „Kölcsönös bi­zalom 8319" Jeligére a Sajtóházba. 46 éves özvegyasszony megismerkedne korban hozzáillő férfival házas­ság céljából. „Megértés, megbecsülés 8212" jel­igére a Sajtóházba. 58 éves elvált férfi ke­resl hozzáillő hölgy Is­meretségét házasság céljából. 50—56 éves korig. „Megfogjuk egy­mást szeretni 8202" jel­igére a Sajtóházba. Házasság céljából meg­ismerkednék alacsony 34—38 év közötti egy­szerű, becsületes, diplo­más lánnyal. „Megértés 8190" Jeligére a Sajtó­házba. 23 éves, 170 cm magas szakmunkás társaság hi­ányában ezúton keresi csinos, vidám természe­tű lány, elvált asszony Ismeretségét házasság céljából, aki lakással rendelkezik. „Gyermek­szerető 8234" Jeligére a Sajtóházba, 22 éves, 180 cm magas szakmunkás vagyok. El­foglaltságom miatt ez­úton keresek kimondot­tan csinos. Intelligens vidám természetű nőt házasság céljából. Csak fényképes levelekre vá­laszolok. Lakással ren­delkezők előnyben. Egy gyermek nem akadály. „Komoly 8235" Jeligére a Sajtóházba. 43 éves, 165 cm magas, elvált asszony egy le­ánygyermekkel, megis­merkedne 175—180 cm magas 45—50 évesig öz­vegy, vagy elvált férfi­val házasság céljából, akinek saját lakása van. „Megbecsülés 356 265" jeligére a Hirdetőbe. Rendezett anyagi és la­kásviszonyok között élő 54 éves férfi házas­ság céljából Intelligens, jómegjelenésü, elvált, vagy özvegyasszony is­meretségét keresi. „Igé­nyes 356 263" Jeligére a Hirdetőbe. Független özvegy-, vagy elvált asszonyt keresek, (lehet vidéki ts), há­zasság céljából, aki sze­gedi szép házamba jön­ne. Rendezett anyagiak. „Szeretetre várok — 356 244" jeligére o Hir­detőbe. 40 éves, 170 cm magas, barna legény keresi azt a korban hozzáillő le­ány Ismeretségét házas­ság céljából, aki falu­hoz közeli otthonába Jönne. Jól kereső tsz­tag vagyok. Kézzel <rott fényképes levelekre vá­laszolok. „Szeged kör­nyéki 356 243" jeligére a Hirdetőbe. Egyedül élő, független asszony keresi házasság céljából azt a 60—62 éves, szintén független, magányosan élő férfit, aki nem rabja az alko­holnak. Józan, egyenes jellemű. Berendezett la­kásom van. „Tökéletes harr-tala 356 289" jel­igére a Hirdetőbe. EGYEB Igazolványképek készíté­sét egy órán belül ls vállalom. Szilágyi fény­képész, Tarján 203. ép. . X Komoly gondolkodású üzlettársat keresek, né­mi tőkével rendelkezők előnyben. „Élelmiszer — 356 224" Jeligére a Hir­detőbe. x t'arkcttszegclyiécei szép izélés kivitelben: par kettkészitőnél. Baj fasor 47. sz, (Szombaton zár­va.) x Keresek nyugdíjas asz­szonyt négyórai ház­tartási munkára. Csuka U. !• SZjg X Nagyméretű garázst ke­resünk Fclsöváros te­rületén. „Garázs 8305" leiigére a Sajtóházba. Magánlakásomat privát orvosi rendelőnek átad­nám. Kp. térítés ellené­ben. „Belváros szive — 8299" jeligére a Sajtó­házba. Táppénzem (1100,— Ft) elveszítettem aug. 26-án délelőtt fél 10—10 óra között Textilművek és a villamosmegálló kö­zött. Becsületes meg­találót jutalomban ré­szesítem. Egy szomorú kismama. Szegedi Ist­vánné, 6753 Tápé, Bras­só u. 9. Gyermekgondozást egész napra vállalok. Deutsch­né, Londoni krt. 6. 2. lépcsőház, III. emelet 1. Takarítást vállalok szep­tembertől. „Megbízható 8335" Jeligére a Sajtó­házba. Személygépkocsival ren­delkező fiatalember he­tente 3 napra munkát k res. ,,Polski FIAT 8327" Jeligére a Sajtó­házba. x Idős néni, vagy bácsi gondozását elvállalnám, akinek nagyobb lakása, vagy háza van. „őszi­rózsa 8193" Jeligére a Sajtóházba, x Jó állapoban levő pia­ninót bérelnék. Szeptem­ber 1-től. „Megbízható 8188" Jeligére a Sajtó­házba. Alsótagozatos lányokat ebéddel, tanítással vál­lalok a lakásomon. — „Pedagógun 8182" jel­Igére a Sajtóházba. Pincehelyiség, magas, száraz, világos, 84 négy­zetméter. Galamb u. 3. szám alatt kiadó. Ér­deklődni: Jókai u. 4. Danner. Telefon: 13-840. Tarjánban vagy Tarján­hoz közel garázst bé­relnék. „Szeptember 1­től 356 311" Jeligére a Hirdetőbe. x Keresünk Idős. beteg asszonyhoz móravárosi házába olyan személyt, aki nappal vele lenne, gondozná. Ajánlatot: Marx tér 18. Gyarmati­ékhoz kérünk minden­nap. rótmamassolrálatot vál­lalunk. „Gondozónő 356 269" jeligére a Hir­detőbe. Fogorvosi magánrende­lőmbe heti három dél­utánra asszisztensnőt keresek, „öthetenként öt hétre 356 310" jeligére a Hirdetőbe. Cukrászatba vagy ház. tartási alkalmazottat ke­resek. Pulz u, 13,

Next

/
Thumbnails
Contents