Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-29 / 201. szám
CSÜTÖRTÖK, 1974, AUGUSZTUS 29. 5 Eltemetlék Rábai Miklóst Barátok, pályatársak, a táncművészet hívei kísérték utolsó útjára szerdán a Farkasréti temetőben Rábai Miklós Kossuth-díjast, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatóját. Először a Magyar Állami Népi Együttes énekkara búcsúztatta a magyar néptáncművészet kiemelkedő egyéniségét és alkotóját, aki 21 éven át, 53 éves korában bekövetkezett haláláig irányította az együttest. Behringer Éva, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetőhelyettese beszédében azt az utat vázolta, amellyel Rábai Miklós világhírűvé tette a magyar muzsika, néptánc ápolására hivatott állami népi együttest. Körtvélyes Géza, a Magyar Táncművészek Szövetségének főtitkára a szövetség egykori elnökétől vett búcsút, akinek nevéhez csaknem 150 tánckompozíció, néptáncfeldolgozás fűződik. A sírnál Katona György, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatóhelyettese idézte fel Rábai Miklós emberi alakját, művészi munkásságát. A gyászszertartás végén a sírt elborították a kegyelet és az emlékezés virágai. (MTI) Hiségjiiialom Országszerte kiváló eredményekkel • köszöntik a bányászok a 24. bányásznapot. A kiemelkedő munka elismeréseként a bányásznapi ünnepségeken országszerte megjutalmazzák a legjobb dolgozókat. Mintegy 75 000 dolgozót illet meg hűségjutalom, s részükre mintegy 350 millió forintot fizetnek ki. Százezer tonna olaj - takarékosságból A Magyar Villamosművek Tröszt az idén csökkenteni kívánja az olajfelhasználást. A fűtőolaj-gazdálkodásban elsősorban arra törekedtek, hogy a mélyművelésű bányák szenével tüzelő erőművek vegyenek részt nagyobb arányban a villamosenergia-termelésben. Mélyművelésű bányák szenével dolgozó erőművek hat hónap alatt az előirányzottnál 120 ezer tonnával több szenet használnak fel áramtermelésre, s kereken 200 millió kilowattórával több villamos energia fejlesztésétől tehermentesítették az olajtüzelésű erőműveket. Ennek megfelelően 15 ezer tonna olaj felhasználásáról mondtak le. Az olajmegtakarítás másik gazdag forrása, hogy a lakosság és az ipar földgázfelhasználásának időszakonkénti csökkenésével keletkező felesleget vették át az erőművek. Hat hónap alatt a tervezettnél 75 millió köbméterrel több földgázt használtak fel az erőművek, és ezzel 65 ezer tonna olajat takarítottak meg. A kétféle módszerrel az első félévben 80 ezer tonna volt az erőművek olajmegtakarítása. A Júliusi és augusztusi eredményekkel együtt — vagyis nyolc hónap alatt — mintegy 100 ezer tonna olaj a megtakarítás. A munkások művelődéséért Dnyagi támogatás a művelődési otthonoknak Az ipari munkások művelődésének támogatására, a szellemi gyarapodás anyagi feltételeinek biztosítására központi intézkedéssel 050 ezer forintot kapott megyénk tavaly, és félmilliót ebben az évben. Bár az intézkedés hatása igazán csak évek múlva mérhető, akkor sem direkt módszerekkel, mégis érdemes áttekintenünk már most, mire fordították ezt az összeget, és a művelődési házak munkájában milyen szervezési és szerkezeti változásokat hozott. A megyei tanács művelő- valóban betölthessék föladadési osztályán kapott tájé- tukat, az alapvető fölszerekoztatás szerint a munkások lés és berendezés mindenütt művelődése eddig is külön szempont volt egy-egy művelődési ház munkájának a megítélésénél, most azonban a szakmai érdeklődés előtebiztosított. Emelkedett a műkedvelő művészeti csoportok száma, és hasonló gyarapodás tapasztalható a szakköröknél rébe került. Bár előfordult is. Nemcsak a számbeli nönálunk is, másutt is, hogy a vekedés érdemel figyelmet, külön támogatásként, meg- sokkal inkább az, hogy töbhatározott célra kapott ősz- ben jönnek műkedvelőként szeget egy-két nehéz anyagi színjátszó csoportba, énekkörülmények között működő karba vagy tánccsoportba, művelődési intézményünk többen lesznek szakköri tamás — soron következő — gok, és ezekben a kis csofeladatainak a megoldására portokban a korábbinál színSzáz üzletben száz ellenőrzés A legforgalmasabb idő- gyasztók elégedettek-e az vakozva, hogy az akváriumszakban ezúttal is széles kö- áruellátással, a kiszolgálás, ban már csak 70 kilogramm rű ellenőrzést tartott az Or_ sal, hiánytalanul megkap- hal van, amit majd másnap szágos Kereskedelmi Főfel- ják-e pénzükért az ellenér- adnak el. ügyelőség Szegeden és téket ételben és italban? vt—susi, ssffassrjüz jmtüsns rr%aE£Sáíap C ^t1^ Sett "A vásáriók' í? S^A dS megyében az idén elegendő megkárosításának száma a KKnmrhnn nlvfn fllSSS ' árU 'áUt aZ ^genforgalom korábbi időszakhoz viszoviSégíőket " presszókat' rendelkezésére^ Az igényeket nyítVa alig csökkent Bűn. ceTra/w^ maximáhsan ki tudták ele- cselekménynek minősülő Íveket a legtöbb házai és ^ Hifyt,az ,ldfn csak esetek ugyan nem fordultak tSfrtlVvS lAtn^tott A °U- tapasztaltak. abo1 nem elő, annál több volt a hakülfoldi vendég látogatott. A előrelátóan rendeltek, vagy mi' mérés és számolás a atele* Irfirű pllenőr7.ésh(»n nr- u S e5> számolás, a nem gondoskodtak a szállí- minőségrontás. Ezek miatt 22 tás zavartalanságáról. Hosz- esetben szabtak ki pénzbírszú idő óta először állapítot. sagot és tizenegy esetben fi ták meg például, hogy az gyelmeztettek. üzletekben állandóan lehe szerette volna fordítani, megnyugtatóan tisztázódott a támogatás, és a hozzá kapvonalasabb munka folyik. A számokkal mérhető fejlődésben legelső helyre a csolódó, belőle fakadó mun- tanfolyamok kerültek. Egy ka célja. Az ipari munkás- év alatt 33-mal emelkedett ság, főleg az ifjúság részvé- számuk, most 120-ról adnak telével szervezett új művelő- hírt a Jelentések. A 408 órás dési közösségek létrehozásé- szakmunkásképző-tanfolyara, illetve a meglevők műkő- mok iránt érdeklődnek legdési föltételeinek a javításá- többen, de látogatottak a ra fordítják mindenütt ezt a motorvezetői, az autóvezetői, pénzt. Három városunkban, a KRESZ- és a szabás-varSzegeden, Vásárhelyen és rás tanfolyamok is. Szentesen a művelődési házban külön előadó lesz a művelődést közösségek szervezése. Sokkal inkább téma lett k]lf.ndu^sokró1' a a közművelődés munkatársai között a munkások művelődésének rendszeres és célÁltalános fellendülés taföladata núi vagyunk, hiszen több szolgáló természetjáró körről, szellemi vetélkedőről, országjáró fiatalok részvételével szervezett üzemlátogatásról hallhatunk most, mint akár egy évvel tudatos segítése, mint eddig A munkások művevnif .nn.iT kn«Knh.« hn» lodésenek egyik legnagyobb volt, ennek köszönhető, hogy az üzemek szocialista brigondja azonban az eddigi gádjai nagyobb segítséget "fP^^l^^!" ,1S széles körű ellenőrzésben ar ra voltak kíváncsiak; a foRögtönítélő bíróság A háborúról és a háború utáni békéről, az önmagából kivetkőzött emberről és a felejtökről, meg a mindig emiékelőkről megszámolhatatlan mű született. A Rögtönítélő bíróság című NSZK tévéfilmről mondhatnánk: egy a sok — talán nem is a legjobbak — közül. Számunkra azonban ennek a filmnek a hasonló témájúformájú alkotásoktól megkülönböztető vonása van: az NSZK-ban készült. "Ott, ahol szik, hiszen az írók, Maria Matray és Answald Kruger a szokatlanul nagyszámú és nagyon vázlatosan jellemzett tanúskodók felvonultatásával nem adtak lehetőséget egy. egy drámai figura középpontba állítására. A tanúvallomások hosszú sorozata, tartalmi monotóniájuk zsongítóan hatott, „holt idők" keletkeztek, hiányoztak a feszült pillanatok, így funkclótlanul hosszúvá vált a filmidő. A tanúk többsége elég sokan folytatják szolid, mintha „dramaturgiai szükde jól jövedelmező állásuk- ségből" állt volna a bíróság ban mint 1935 körül abbahagytak, s polgári hétköznapjaikat cseppet sem zavarja, amit a két béke köelé: segítettek a holzhauseni akasztás körülményeit tisztázni — a nézők előtt. A per bírójának szinte nem Juzött a többiek ellen tettek, tott szerep, még csak közöAkár a film három vádlottját, ők sem az elkövetett nyös sem volt, egyszerűen betöltötte tisztét. A vádlottagyilkosságokat, hanem az kon kívül csak az államügyész alakja képes magára hívni figyelmünket. Jól jellemzett, nem az igazság rettenthetetlen bajnoka, hanem okos, szívós küzdő és érthető emberi indulatok bontják meg tudatos fegyelmét, következetességét, színezik magatartását. évek mülva végre nyélbe ütött felelősségrevonó aktust, a bírósági tárgyalást tartják abszurdumnak, elképesztő, napjaik rendjét felborító felesleges tortúrának. Akadt a tévéjátékban szereplő tanúk között is jócskán, aki ugyanígy gondolkodott. És szemmel láthatóan kevesebben voltak a sohasem felejtők, akik a háborúban — a vádlottak keze által — életük végéig nem gyógyuló sebeket kaptak. A per főszereplői nem ez utóbbiak közül valók, a néző figyelme a békét megélt gyilkosoké. A tévéfilm rendezője Rolf Busch jól bevált, már-már hagyományosnak mondható eszközökkel dolgozott, a hasonló témájú tárgyalások jellegzetes fordulataival élve mutatta be a típusokat, legárnyaltabban a vádlottak jellemét. A Hesse, Lamprecht és Werner alakjára koncentrálás nem annyira rendezői erénynek, sokkal inkább kézenfekvő megoldásnak látS. E. Találkoztak az ellenőrök visszatérő jetett sört kapni, egyik-másik lenségekkel is. Az Utasellátó helyen egyidőben többféle vállalat szegedi Marx téri sört is árusítottak. Néhol büféjében például reggel 7 azonban nem rendezkedtek és délelőtt 11 órakor, tehát be kellően vagy időben a egymást követően tartottak sörös hordók csapolására. En. ellenőrzést, hogy ott megkánek oka kényelemből is rosítják-e a vásárlókat. Gyaeredhetett, hiszen a csapolt nújuk beigazolódott; ugyansör kimérésével több a do. az a személy mindkét álkalog, mint a palackozottéval, lommal megengedhetetlenül Közismert szokás, hogy vastag habbal mérte a sört. aki halászcsárdába ül be ét- ut olyan bírságot szabtak ki, kezni, az a jó halételek után hogv a hamis mérés ne flzetúróscsuszát is kér nyomta- tődjék ki. Szűknek találták tásként. Sajnos az ellenőrök az ellenőrök a fagylalt és a most megállapították, hogy a kávé adagot Például Szegeszegedi Kossuth Halászati den a Mignon presszóban, a Szövetkezet másodosztályú csárdájában nem főztek csuLiget étteremben, a dorozsmai Ifjúsági presszóban, a szát Milyen csárda az, Csemege Kereskedelmi Válamelynek étlapjáról hiány. lalat HO-es számú üzletében, zik ez a finom magyaros A széles körű) több napon étel? — tűnődtek. A csarda át tartó ellenőrzés sok tanul, vezetője a kérdés jogosságát ségot eredményezett. Elsőazzal akarta elütni, hogy sorban azt, hogy a kercske. magyarázatként a konyha delemben és a vendéglátásszűk kapacitásával hozako- ban dolgozók többsége jól dott elő. Az ellenőrök ezt megállta a helyét, az egyre nem fogadták el, különösen növekvő idegenforgalomban, azért nem, mert: egy adag Az ellenőrök azt is méltáhalászlé ára 20 forint körül mozog, míg egy adag túróscsuszáé csak 6—7 forint. nyolták. hogy a kánikulában a vásárlók túlnyomó többségének megelégedésére véÉrthetetlen jelenséggel ta- gezték munkájukat a Dóm lálkoztak az ellenőrök a téren a büfésor, a Szeged étSzegedi Állami Gazdaság terem, a Hungária és a Ti. Marx téri halszaküzletében szagyöngve étterem, továbbá is. Az üzlet nyitvatartási ide. az ÉLIKER 31. és 16-os szájé a vizsgálat napján dél után 3 óráig tartott, viszont csak néhány a halárusítást beszüntették sünk. délelőtt 10 órakor arra hi_ mű boltjainak dolgozói, hogy példát említU. F. kapnak kulturális vállalása- _ ... . _ .... . . ik teljesítéséhez - Nagyla- a beJáró munkások igen sokmegoldásra vár továbbra is: kon, Szentesen, Csongrádon f.„ , . , , , , és Szegeden igen szép példái küzdve nem tudnak részt vannak ennek —, nők akadémiáját szerveztek segédvenni otthonuk, községük vagy városuk kulturális renmunkások és szakmunkások dezyénye!"' A munkásműverészvételével számos üze- lodés uí szakembereinek műnkben, több előadássoro- legfobb ^la^ata tehát hogy zat indult a TIT közremű- a! KKUTCmfk1b™ ÓPOlJak A' ködésével, megnőtt az osz- vább a régi hagyományokat, tályozó vizsgára előkészítő és ott teremtsenek uj lehetőtanfolyamok, és az azokon részt vevő munkások száma is. A munkásfiatalokra számító ifjúsági klubok száma 31-ről 34-re, az egyéb klubok száma pedig 43-ról 52re emelkedett. Tiszteletdíjas klubvezetők jelentik a garanciát arra, hogy a klubok ségeket, vonzó feltételeket a szabad idő pihentető, szórakozást nyújtó és szellemiekben gyarapító eltöltéséhez. Ehhez a közművelődés erőfeszítése önmagában kevés, az üzemek vezetőinek körültekintő támogatására is szükség van. H. D. Szezon a gyárban A szegedi konzervgyár egész területén, minden munkahelyen, minden gépsoron folyik a munka. Augusztus az év egyik legforgalmasabb hónapja, elsősorbun a paradicsom beérése miatt. Naponta 35—40 vagon érkezik a termelőszövetkezetekből és gazdaságokból, nagyobb részéből sűrítmény készül nyugatnémet és angol exportra, de egy-két napon belül a lecsókészítést ls megkezdik. A tervek szerint összesen 2800 vagon paradicsom kerül majd üvegekbe és dobozokba. A gyümölcskonyhán az őszibarackot dolgozzák fel nagyobb tételekben. Naponta 9—10 vagon befőttet csomagolnak, szállítanak el, ennek ls egy részét exportra. Képünkön: mosás, válogatás után zárt üstökbe kerül a parad'e'om Ujabban a kocsik dekorálására mind többen hívják segítségül a matricákat, amelyek egyébként nem tartoznak a legolcsóbb díszítő ele. Giccspiac üvegdarabkákkal ékesített alumíniumpatkó, amelyből alul szakállszerüen rém. lapok lógnak alá, s ragasztóképen éppen Az utóbbi időben az egész láncon, sztriptizbe kezd, már nagy a keletje a „mű- nyakban viselhető, mek közé: áruk 8— 14 forint az ára. vészi" motívumokkal A szobákat mosta20 forint. Aki csú. Ma már a sebvál- és magyar feliratok. nában inkább mű nyának találja a tők gombját sem 1L kai ékesített trikók- őztrófeák, villanytrükkfilmből eset- lik meghagyni a gyá- nak. Ben Quick nap. fényben lebegő, pialenül kimásolt ame. ri egyszerűségében, ja leáldozóban van. f0'nra függesztett ha. rikai gorillát a ma- Jobb vezetők csak Az efféle szerelés lak, lombfűrész, fái gyar nyelvű „vigyázz átlátszó, szivárvány- stílszerű kiegészítője ra égetett kivehetetrám" táblával, vehet színű óriáskristályba a nyakláncon függő len ábrák és deszká. egy csinos hölgyet foglalt, kis ágyúval . ó á dolgozott, alumí. szines kidolgozásban, színes viraggal bélelt ' * . " ' bikiniben 8 forintért, gombra helyezhetik go-bizsu. továbbá a mum főúri címerek Ha ugyanez a nő a tenyerüket. piros, kék, fehér teszik „elegánssá"...