Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-25 / 198. szám

10 VASÁRNAP. 1974. AUGUSZTUS A Úszó, vízilabda EB Vízilabdacsa pofunk már Európa-bajnok Sportnap Móra­halmon Morahalmon sportnapot bont olítottak \e. 800 főnyi nézőközönség jelenlétében. A nagyközség sportpályáján elős/.ör a helybeli üzemek, termelőszövetkezetek labda­rúgócsapatai játszottak, ezt' követte a női labdarúgó­mér. :őzés, majd a községi spor t kör kezdeményezésére létrejött motorkerékpáros­csop írt rendezett látványom bemutatót. Utána a móra­halmi megyei III. osztályú labdarúgó-együttes a Búcs meg ei II. osztályban sze­replő Kisszállással mérkő­zött. és ezen szép küzdelem utái a vendégek győztek. A jól sikerült sportnapot a mór;,halmi KISZ-esek, a spor kör és az ÁFÉSZ ren­dezi ük. SZAK—Pécsi BTC 6:2 Az 1974. évi NB l-es női tekebajnokság őszi idény­nyitó mérkőzésén a hazai csapat, győzelme nem volt kétséges, és ilyen arányban is megérdemelt. A faarány 2619:2207 volt a szegediek javára. A legjobb dobók: Tompáné (478), Szamossze­giné (462). Süliné (462), il­letve Bogdánné (419). A bécsi úszó, műugró és vízilabda EB szombati, utolsó előtti versenynapján az úszódöntőkben a 200 m férfi vegyes úszásban Har­gitay 2:09.08 perces idővel bronzérmet szerzett, Ver­i-asztó 2:10.23-mal a hato­dik helyen végzett. A 4x100 m-es női vegyes váltónk 4:30.08 perces új országos csúccsal az ötödik lett. Folytatódtak a vízilabda­torna küzdelmei is. Az A­csoportban szombaton már az első találkozó meglepe­tést hozott: az olaszok csak nagy küzdelem után tudtak döntetlent kiharcolni a spanyolokkal: Olaszország— Spanyolország 3:3 (0:1, 2:0, 0:1, 1:1). NDK—Románia 4:3 (1:1, 0:1, 1:1, 2:0). Magyarország—Szovjetunió 7:3 (1:0. 2:1. 2:2, 2:2) Vezette: Ekszerov (bolgár). Góldobók: Horkai (3, kettőt 4 méteresből), Konrád dr. (2, mindkettőt 4 méteresből). Bodnár dr., Sárosi, illetve Barkalov (3, kettőt 4 méte­resből), Zsmudszkij, Dreval. A két együttes a követ­kező összeállításban játszott: Magyarország: Molnár — Faragó, Görgényi — Sárosi — Szívós dr., Csapó, Horkai. Csere: Bodnár dr., Kásás, Konrád dr. Szovjetuniód Sevetoy — Puskarjev, Dreval, Rom árr­és ul:, Habanov, Barkalov, Dolbuzsin. Csere: Zsmudsz­kij, Akimov és Msvenierad­ze. A mérkőzés kezdetén a magyar válogatott ember­előnyhöz jutott, amit Horkai kihasznált, (1:0). Ezután fel­váltva kerültek partra a já­tékosok, s már az első per­cek után látszott, hogy ke­vés akciógól lesz. így is tör­tént. A magyar csapat jól használta ki helyzetelőnyeit, 3:0-ra elhúzott, ugyanekkor a szovjet együttes többször is hibázott. Nagy izgalmak közepette telt az utolsó ne­gyed, ennek elején Horkai 6':3-ra növelte az előnyt, de azután 6:5-re feljött a szov­jet csapat. Ötödik gólját ér­dekes körülmények között érte el: csere történt a ma­gyar csapatban, de Horkai már a megengedett időn túl ugrott a vízbe, ezért a sza­bályok értelmében a játék­vezető négyméterest adott, amit a szovjet válogatott ki­használt. Az utolsó pillana­tokban Sárosi a magyar vá­logatott emberelőnyéből lőt­te a hetedik gólt, amely egyben azt is jelentette: Ma­gyarország kilencedszer lett vízilabdázásban Európa-baj­nok. Óriási volt az öröm a ma­gyar táborban. Nehéz volt a Ökölvívó VB mérkőzés után Gyarmati De­zsőt játékosaitól „megszaba­dítani", boldogan ölelték át egymást, és a sok gratuláló szinte „védőfalat" húzott kö­réjük. Végül aztán a szövet­ségi kapitány — érthetően boldogan — a következőket mondta: — Kimondhatatlan öröm számunkra, hogy a tavalyi világbajnoki győzelem után most az Európa-bajnoki aranyérmet is megnyertük. Igaz, a játék nem úgy ala­kult, mint ahogy azt otthon gyakoroltuk, és ahogy felké­szültünk az Európa-bajnok­ságra, de az adott körülmé­nyek között mégis csak ne­künk sikerült az elsőséget kivívni. Kétségtelen, hogy mögöttünk a mezőny nagyon kiegyensúlyozott. szinte minden mérkőzés háromesé­lyes volt, s vasárnap, a hol­landok ellen sem mehetünk biztosra, függetlenül attól, hogy ez már nem befolyásol­ja elsőségünket. Orbán és Botos kiesett Eredmények Magyar idő szerint szom­batra virradóra meglehető­sen csökkentek a magyar ökölvívók reményei a VB-n. Harminc perc leforgása alatt Orbán, majd Botos is kika­pott. Így már csak Gedó György és Badari Tibor mentheti meg a becsületei;. A légsúlyú Orbánt a VB ed­digi legnagyobb pontozóbírói tévedése fosztotta meg a győzelemtől. Mindhárom menetben jobb volt az olasz Menciassinál, aki csak aa utolsó másodpercekben kez­deményezett, mégis 3:2 arányban az olaszt hozták ki győztesnek. Ezután Botos következett a szovjet Solomin ellen. Az első menetet megnyerte, de a másodikban verekedni kezdett és egyszer rá is szá­moltak. A harmadikban már hiába küzdött. 5:0 arányban Solomin nyert. Tegnap megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést játszot­tak Sándorfalván: Sándorjaivá—Móravárosi Kinizsi 5:0 (3:0) 400 néző. Vezette: Mihály. Sándorfalva: Pataki — Csű­ri, Huszka, Farkas, KÍ6S Z., Ambrus, Bitó, Kiss P., Ma­gyar. Kiss S., Kanász. Cse­re: Balogh, Tóth, Vass. Ed­ző: Hegedűs András. Hazai támadásokkal kez­dődött a mérkőzés, és a fö­lény a 9. percben góllá érett. Kanász egyéni játék utón 10 méterről a hálóba talált. A 15. percben gyors táma­dás végén ismét Kanász volt eredményes. Továbbra is a Sándorfalva diktálta az ira­mot, a Kinizsi legtöbbször vé­dekezett. A félidő vége­felé Kanász fejesgóljával már 3:0 lett az eredmény. Ka­nász ezzel mesterhármast ért el! A második félidő ha­zai góllal kezdődött: Far­kas 18 méteres szabadrúgása jutott a kapuba, majd a 74. percben a kitűnő formában levő Kanász nehéz szögből, ballal, már csapata ötödik gólját rúgta, 5:0. Az élel­mezésiek ezek utón sem ad­ták fel a küzdelmet, de tá­madásaikban nem volt elég átütő erő. Az 5:0 ellenére küzdel­mes mérkőzést vívott a két csapat, bár a Sándorfalva győzelme szinte egy percig nem volt vitás. A két csa­társor között volt nagy kü­lönbség. Sz. Postás—Gyulai SE 6:2. 2610:2483 A Szegeden játszott NB IlI-as rangadó jellegű teke­mérkőzést Martonosi József és Török Tivadar vezette. Legjobb dobó: Tamás 467, Tóth János 457, Fórián 448, illetve: Nagy 435. rr Áu fossza kosz tá ly Szegeden Megalakult a Szegedi Vo- iránt, jelentkezzenek Bajkán Ián SC-nél az autósszakosz- Tibor sporttitkárnál (Volán tály. terep-, ügyességi és 10. sz. Vállalat, Bakay N. u. rallye-kategóriákban. Akik 48., telefon: 12-272, 195-ös kedvet éreznek a sportág melléken). INNEN-ONNAN mai műsor Labdarúgás. NB ll-es mér­kőzz s: Szegedi EOL—Deb­receni Vasutas SC. SZEOL­stadion, 4 óra (Müncz). Előt­te SZEOL ifjúsági II.—( HMSE (Hódmezővásárhely) ifjúsági II.. negyed 3 (Kiss J.). Megyei I. osztály— SZAK—Kiskundorozsma. Üjszeged. SZAK-pálya, 10 óra (Sütő). Alsóvárosi MÁV —Csongrádi SC. Szabadság tér. 4 óra (Polyák). KSZV. SE—DÉLÉP SC. Üjszeged, Kertész utcai pálya. 4 óra (Barna). Sz. Textilművek— Mindszent, textiles-pálya. 4 óra (Spitzer). Előttük ifi­bajnoki. Megyei II. osztály: Sz. Rákóczi—Szegedi EMER­GÉ. Szőreg. 4 óra. Tápé— Fábiánsebestyén, Tápé, 4 óra. Előttük ifibajnoki. Megyei III. osztály: Mó­rahalom—Üllés, Mórahalom, 4 óra (Dobó). Röszke—Tisza­sziget, Röszke 4 óra (Sós). Üjszentiván—Kübekhaza. í^jbzent i van, 4, óta (Sütök Domaszék—Pusztaszer, Do­maszék, fél 4 (Zódi). Bor­dány—Balástya. Bordány. 4 óra (Tóth L.). Ásotthalom— Zákányszék, Ásotthalom. 4 óra (Bende). A Szegedi Ru­hagyár—Szegedi Postás mér­kőzést közös megegyezéssel november 7-én játsszák. Csapataink idegenben. A Vasutas Kiskunhalason a K. MEDOSZ-szal, a Dózsa Kis­kunlacházán az ÉGSZÖV MEDOSZ-szal, a Kistelek Hódmezővásárhelyen, a HÓ­DIKÖT-tel, a Volán Kiszom. borban, az IKV Csanádpalo­tán játszik. Atlétika. Az országos vidé­ki ifjúsági bajnokság má­sodik napj versenyei. SZE­OL-stadion, negyed 9. Előt­te a 10 km-es gyaloglás, új­szegedi liget. 7 óra. Teke. NB ll-es férfimérkő­zés: Szegedi AK—Debreceni MTE, SZAK-palya, 1 óra. NB l-es ifjúsági csapatok versenye, DELÉP-pólya, .reg­gel R OCiS Bravúros győzelmet ara­tott Budapesten a Szegedi Kinizsi NB III-as férfi te­niszcsapata a Bp. Szolgáltató Spartacus ellen, 5:4 arány­ban. A győzelem értékét nö­veli, hogy szabadságok és váratlan betegségek miatt a szegediek hat versenyző he­lyett csak öttel tudtak meg­jelenni. A Kinizsi 0:2-es hátrányt hozott be. A győ­zelem részesei: Szép, Csíkos, Nagy, a Bénák—Szép páros, valamint a Csíkos—Nagy páros. A Szegedi VSE labdarúgó­szakosztályának elnöke Kecskeméti Ferenc. Neve té­vesen jelent meg tegnapi cikkünkben. A Csongrád megyei Sakk­szövetség most rendezte meg a megyei egyéni villámbaj­nokságot, harminc résztve­vővel, Szegeden, a MÁV Nagyállomás termében. Elő­ször négy csoportban elő­döntőkre került sor, majd tizenketten vívták a döntő­ket. A bajnoki címet Salán­ki Endre (Szentesi Spar­tacus) szerezte meg 10 pont­tal, második Balogh Sándor (ugyancsak Szented Spar­tacus) 8 pont, harmadik Gosztolya Ferenc (Szegedi fl flont nvöiedik SzöL lősy János (SZVSE) 7 pont, ötödik Papp László (SZVSE) 6,5 ponttal. Hit érdemel a szurkoló? Őszintén szólva, nem kápráztat el bennünket a SZEOL labdarúgócsapatának második vonalbeli sze­replése. Két hazai mérkőzésüket ugyan megnyerték, de aztán idegenben még egy sovány döntetlenre sem tellett. S mint ilyenkor lenni szokott, hallgatjuk a sab­lonnyilatkozatokat. „Igyekszünk felrázni a fiúkat a szerdai vereség kábultságából..." (Reméljük, ez az attrakció sikerrel jár.) „Hogy idegenben is eredmé­nyesebben szerepeljünk, ahhoz harcosabb, határozot­tabb játék szükséges ..." (Hát tessék, játszanak har­cosabban!) „...a fiúk is érzik, tudják, több kell az eddigieknél..(Ha érzik, ha tudják, miért nem tesz­nek többet?) Egyszóval, sablonnyilatkozatok helyett meggyőző játékot, győzelemsorozatot szeretne a SZURKOLÓ. Mert még ilyen is van. Gyűlnek a szerkesztőség címére küldött levelek. Ér­tékelik a csapat tavalyi szereplését, okokat fedeznek fel, mint például Ormándi Vendel (Tarján. 504., II. 6.) és dr, K. F. íme, néhány mondat: „A SZEOL azért esett ki az NB 1-ből, mert szakosztálya nem erősített V' „Olyan klubszellem megteremtését várjuk, amely itt tudja tartani az olyan játékosokat, mint Virág vagy Gujdár..." Ez volt. A jelent már Komár János (Szeged, Ke­reszt u. 31.) próbálta szurkolószemmel összefoglalni: „Nem ezt érdemeljük" — kezdi levelét, aztán meg­indokolja, miért: „...a harmadik vonalból felkerülő csapatok jobban szerepelnek, mint a mi SZEOL­unk... Képtelenség elhinni, hogy ezt kell elfogad­nunk ..." Aztán megemlíti még, hogy a pályabelépők ára az osztálycsökkenéssel nem változott egyenes arányban. NB l-es jegyeket árulnak a pénztárnál, NB ll-es fociért. Pedig van elég példa a kereskedelemben is, ha egy áru veszít az értékéből, azt 20—30 százalékos árengedménnyel próbálják értékesíteni. Avagy, ez a jól bevált forma nem érvényes a labdarúgásban? Azt a kérdést már meg sem merjük reszkírozni, hogy miért panaszkodnak évek óta levélíróink a kö­zönség tájékoztatására. A B-közép jobb időket megélt „napos oldalán" egyszerűen nincs hangszóró. Igaz, a játékoskijáró felőli oldalon sem lehet érteni a han­gosan beszélő csapatösszeállítási és egyéb közléseit. Esetleg a pályabelépők árkülönbözetéből is meg le­hetne oldani a stadion hangosítását! Mert ennyit iga­zán megérdemelnének azok a szurkolók, akik vasár­naponként kilátogatnak a Tisza-parti stadionba. A csapat játékáról már nem is beszélve ... Bagaméry László Kézilabda NB I B Csömör—Sz. Volán 26:20 (13:7) Kisstadion, vezette: Haide, Tekauer, Csömör: Öri — Ba­gyánszky. Halász, Mihályi, BÁTOVSZKI, TÖTH — FE­KETE, Prohászka. Csere: Fábián F.. Fábián P„ Ber­ezeli, Paulinuáz. Sz. Volán: Badó — Lesti, Csáky, Gi­ricz, OLÁH, Mocsai, Tamás. Csere: Noel, Várkonyi, Ma­kó. Lele, Varga. Legjobb dobó: Tóth-Fekete 9, Ba­gyánszky 6, Bátovszki 5, il­letve: Oláh 6, Csáky 4, Noel 4. Azok a nézők, akik kilá­togattak a mérkőzésre, szín­vonalas rangadót vártak, hi­szen az NB I B-s kézilab­da-bajnokság két listavezető csapata találkozott egymás­sal. A kezdés utáni percek ennek megfelelő játékot hoz­tak, az első félidő közepétől azonban a vendégcsapat fo­kozatosan átvette a mérkő­zés irányítását. A hazaiak sem a védekezésben, sem a támadásban nem voltak egyenrangú ellenfelek, az elemi hibák tömkelegét mu­tatta be a szegedi együttes. A Volán teljesítményére rá­nyomta a bélyegét három játékosának. Dobónak, Ba­ráthnak és Dömösinek a hi­ánya. Nem volt a csapat játékában semmi elgondolás, és a rendszerjáték hiányát nem pótolta sem az időnkén-, ti lelkesedés, sem pedig a néha eredményes ötletjáték. Pártos István Lakótelepi beruházások Sze­geden. Területi Statisztika, 4. szám. TÖTH, István: Folk dancers al Szeged. Daily News, aug. 16. (Fénykép a Magyar Állami Né­pi Együttes szabadtéri előadá­sáról.] Megfékezik a Tiszát Szeged­nél. Észak-Magyarország, aug. 16. [A partfal építéséről.) GÁBOR István. Szegadi Sza­badtéri Játékok. — Turandot. Magyar Nemzet, aug. 16. IKriti­ka a Puccini-opera előadásáról.] Táncra, muzsikára. Szolnok megyei Néplap, aug. 16. A Ma­gyar Állami Népi Együttes sze­gedi szabadtéri bemutatójáról.) CSORNA Béla: Révbe ér a Feszty-körkép. Dolgozók Lap­ja (Tatabánya), aug. 17. (A pusztaszeri nemzeti emlékpark­ban állítják föl.] Az Állami Népi Együttes Sze­geden. Dolgozók Lapja (Tatabá­nya), aug. 17. Békés megyei Népújság, aug. 18. [Fényképpel.] December helyett november. — Propán-bután gáz. Esti Hír­lap, aug. 17. [Jó ütemben épül a gázföldolgozó.] ALBERT István: Szegedi Sza­badtéri Játékok. — Turandot. Fiira, Szinház, Muzsika, aug. 17. [Kritika a Puccini-opera elő­adásáról. Fényképekkel.] VÁRNAI Péter: Zenei levél. — A Turandot Szegeden. Ma­gyar Hírlap, aug. 17. (Kritika a Puccini-opera szabadtéri elő­adásáról.] Sz. SIMON István- 03 huj a Tiszán. — Megszűnt az érszü­•kiileí nesyvenheteseiuAv»­Szeged a hazai lapokban 1974/34. tás előtt. Magyar Hírlap. aug. 17. [A szeged-algyői hídról. — Fényképpel.] TÓTH, B[élal: Am IS. Au­gust wird die neue Theiss­Brtlcke auf der Landstrasse zwischen Szeged und Hódmező­vásárhely lhrer Bestlmmung übergeben. Neueste Nachrich­ten, aug. 17. [Fénykép.] [HARANGOZÓ Márta] (h. m.): Nevezetes házak. — Szeged em­lékhelyei. — Jókai a Csillagbör­tönben. — Nemzeti szolgálőmes­ter. Esti Hirlap, aug. 18. [Is­mertetés Péter László: Szeged irodalmi emlékhelyei című köny­véről.) BÉKÉS Attila: Algyön holnap avatják. — Üj híd a Tiszán. — Óriás cölöpök tartják. — A ré­gitől délre, két tv között. Esti Hirlap, aug. 18. RAFFAI István—BALOGH Ele­mér: Jegyzetek Csongrádból: Szeged falu- és utcanevei. — Szabadtéri Játékok. Napló 4»írszpréiSL aug- tgzefied éa a környező községek egyesítésé­ről és Péter László: Szeged ut­canevel című könyvéről, vala­mint a szabadtéri játékok von­zóerejéről.] TÓTH Béla: Üj híd a Tiszán. Népszava, aug. 18. (Fénykép a szeged-algyői hídról.) A szegedi szabadtéri játékok sikere. Magyar Hírlap, aug. 19. BESSENYEI György: Üj köny­vek. — Slmai Mihály: Kenyér­szegő. Népszava, aug. 19. — [Könyvismertetés.] FARKAS Pálné: Üzemi ta­pasztalatok. — Szeged környé­ki zöldövezet. Figyelő, aug. 21. [Nehezen halad az erdősítés Szeged környékén.] Üj híd a Tiszán. Hétfői Hírek, aug. 21. Népszava, aug. 22. [Föl­avatták a szeged-algyöl közúti hi­dat.] BOCSAK Vilmos: Falusi dol­gozók XXIII. spartakiádja. — Tisza-parti ámulások. Népsport, aug. 22. [Riport a szegedi dön­tűkről.j IPÜNKÖSTI Árpád]: Csaknem félmillió vendég. — Rekord az ipari vásáron. — Befejeződtek a szegedi ünnepi hetek. — Már készül az 1975-ös szabadtéri program. Népszabadság, aug. 22. DEÁK András: A hátrányos helyzet ellen. — Nyári kollégi­um. Népszava, aug. 22. (A tudo­mányegyetem oktatói vezetik a fölvételi vizsgára előkészítő tan­folyamot Hódmezővásárhelyen.] Blszku Béla látogatása Szege­den. Magyar Hírlap, Magyal" Nemzet, Népszabadság, Népsza­M

Next

/
Thumbnails
Contents