Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-23 / 196. szám

2 ' ______ PÉNTEK, 19T4. AUGUSZTUS W. Téma: a leszerelés G enfben, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének európai köz­pontjában csütörtökön be­fejeződött a leszerelés) bi­zottság idei nyári üléssza­ka. Az egykori Népszövet­ség épületében 17 héten át tanácskoztak a világ vezető országai a fegyverkezési verseny korlátozásáról. Az eredetileg „tizennyolcak bi. zottsága" a mostani ülés­szak alatt öt államot hívott még tagjai sorába és ez a tény önmagában is kifeje­zi, hogy a világbéke ügye iránt egyre több ország érez közvetlen felelősséget. A tanácskozás két köz­ponti témája a vegyifegy­verek alkalmazásának és gyártásának betiltása, illet­ve a föld alatti atomkísér­letek beszüntetése volt. E két rendkívül szerteágazó kérdéskörben egyetlen résztvevő sem várt gyors előrehaladást. Az atomkí­sérletek esetében például nehezíti az egyezmény lét­rejöttét. hogy békés célú nukleáris robbantások ls történnek és ugyancsak bonyolító tényező a nem­zetközt vagy nemzeti ellen­őrzés eldöntése, nyilvánvaló ugyanis, hogy a nemzetkö­zi ellenőrzés ürügyén bizo­nyos országok esetleg kí­sérletet tennének más ál­lamok nemzeti szuvereni­tásának megsértésére. Ar­ról sem lehet megfeledkez­ni, hogy néhány ország, így Franciaország és a Kí­nai Népköztársaság, amely nem vesz részt a genfi le­szerelési bizottság munká­jában, változatlanul foly­tatta atomkísérleteit. A genfj leszerelési bi­zottság munkájára igen kedvező hatást gyakorolt a 3. szovjet—amerikai csúcs­találkozó. A Szovjetunió Kommunista Pártjának fő­titkára és az amerikai el­nök több olyan megállapo­dást is aláirt Moszkvában, amelyek közvetlenül is, érintik a genfi értekezlet témaköreit. Így például a Szovjetunió és az Egyesült Allsmok megállapodott ab­ban, hogy egy bizonyos nagyságrend felett beszün­tetik föld alatti atomkísér­leteiket. Ugyancsak egyet­értettek abban, hogy közös erőfeszítéssel kell elősegíte­ni a vegyifegyverek gyártá­sának és raktározásának nemzetközi tilalmát. A két nagyhatalom külön jegyző­könyvben foglalt állást a természeti környezet védel­mében, nehogy azt katonai célokra használhassák fel. Most hazautaznak a dip­lomaták és a szakértők, akik részt vettek a lesze­relési bizottság munkájá­ban. A leszerelési értekez­let Jövő évi ülésszakáig! kell most az egyes orszá­gok szakértőinek otthon kidolgozniok azokat a kompromisszumos formulá­kat, amelyek lehetővé te­szik, hogy a genfi értekezz leten hamarosan nagy Je­lentőségű eredmények szü­lethessenek mind az atom­kísérletek. mind a vegyi­fegyverek betiltása terüle­tén. Vízhiány Nicosiában Ciprus! helyzetkép ^ S Nicosia (AFP, Reuter) összehívásának lehetőségei­Cipruson továbbra sem röl_folytatnak eszmecserét, nyugodott meg a légkör, fe­Bzült a viszony a török csa­patok és az ENSZ békefenn­tartó erők között, súlyos víz­ellátási gondok vannak a két legnagyobb városban, Nicosiában és Famagustá­ban. A török megszállás alá került Famugusta kikötővá­rosban a törökök, miután hasztalan próbálták távozás­ra bírni az ENSZ-katonákat, most gyakorlatilag elszigetel­ték az 550 főnyi svéd kon­tingenst. A katonák kénytelenek ké­zi talicskákkal szállítani élel­miszerüket és vizüket a megfigyelő állásokba, mert a törökök útakadályok felállí­tásával lehetetlenné tették járműveik közlekedését. Nicosiában a hatóságok bevezették a víz adagolását, mert a tárolók közelében le­vő szivattyúk a háborús cse­lekmények következtében megrongálódtak é6 a török katonák nem engedik oda a ciprusi mérnököket, hogy megjavítsák. Famágustában — feltehetően görög ciprusi ellenállók válaszul — felrob­bantották a kikötőváros leg­nagyobb víztornyát, s azóta ott is vízhiány van. A ciprusi török rádióadó hullámhosszán csütörtökön Rauf Denktas, a sziget török lakosságának vezetője első ízben minősítette a sziget tö­rökök által ellenőrzött terü­leteit „a Ciprusi Köztársa­ság autonóm török közigaz­gatási körzetének". A török vezetőt a rádió a török ad­minisztráció „végrehajtó bi­zottsága elnökeként" jelen­tette be. Beszédében Denktas felszólította a külföldön éló ciprusi törököket, hogy tér­Jenek vissza a szigetre. 4 Glafkosz Klerldesz ciprusi ügyvezető elnök ma, pénte­ken Athénba utazik, s tár­gyalásokat. kezd a görög kor­mány illetékeseivel. A tár­gyalásokat görög részről Ka­ramanlisz kormányfő vezeti. A megbeszélésen a jelenlegi ciprusi helyzetről, valamint a ciprusi válság megoldására bivátott újabb konferencia New York (APP, AP) Áz ENSZ székhelyen be­jelentették, hogy Kurt Wald­helm főtitkár a hét végén Ciprusra utazik. irányvonala 0 Lisszabon (MTI) Mario Soares portugál kül­ügyminiszter Algírban foly­tatja tárgyalásait a PAIGC képviselőivel a Bissau­Guinea Köztársaság függet­lenségével kapcsolatos gya­korlati kérdésekről. A kül­ügyminiszter elutazgsa előtt Lisszabonban fogadta Kis Csabát, az MTI külőntudósí­tóját és dr. Pálíy Józsefet, a Magyarország főszerkesztő­jét, s nyilatkozatot adott ne­kik a portugál külpolitika legfontosabb irányvonalairól. Mario Soares kijelentette: a kormány következetesen véghez akarja vinni dekolo­nizácjós programját, amely­nek első állomása Bissau­Gulnea függetlenségének végleges elismerése. Erre még az ENSZ közgyűlésének szeptemberi ülésszaka előtt sor kerül. Portugália folya­matosan kivonja fegyveres erőit a köztársaság területé­ről, és átadja a közigazgatá­si feladatokat is. Mario Soares kijelentette: előrehaladást értek el a Mo­zambik függetlenségéről folytatott előzetes megbeszé­léseken, s várható, hogy a terület a jövő évben teljesen elnyeri függetlenségét. Ami Angolát illeti, itt még szá­mos nehézség mutatkozik, beleértve azt is, hogy ezen a gyarmaton a legnagyobb a fehér telepesek aránya ésér dekeltsége^ a felszabadító mozgalom nem egységes. „Mi készen állunk a tárgyalásra" —' hangoztatta a portugál külügyminiszter. Soares külügyminiszter rá­mutatott, hogy rendkívüli fontosságúnak tekinti a dip­lomáciai viszony megterem­tésé t/w • sbsciallsta--országok­ka), .Annái inkább forí. tosngk tartjuk ezt,. mertnkpi>:, rríány'unk az európai béke és biztonság, az együttműködés híve, elő akarja segíteni az enyhülést a Kelet és Nyugat között" — mondotta. Saigon ket, tájékozódtak problé­máikról. A nyomozás ered­A dél-vietnami felszabad!- . . • • tó erők csütörtökre virradóra ^J^^ilJif^^^3 aknavetőkkel lőtték a Da Nang-tól 90—100 kilométer­rel északra fekvő Quang Ngai tartomány egyes vidé­keit, ahol a * Thieu-rezsim csapatai területrabló akció­kat igyekeznek végrehajtani. Washington Kissinger külügyminiszter csütörtökön találkozott Khaddam szíriai miniszter­elnök-helyettessel és kül­ügyminiszterrel, aki — Da­maszkusz eddigi legmaga­sabb rangú képviselőjeként — szerdán érkezett az ame­rikai fővárosba. A két kül­ügyminiszter megbeszélése részét alkotja a közel-keleti „ingázó" diplomáciát „forgó­ajtó" — diplomáciával fel­váltó Kissinger tárgyalás­sorozatának, amelynek kere­tében egymás után fogadja az arab—izraeli konfliktus rendezésében legközvetle­nebbül érintett felek képvi­selőit. Addisz Abeba Az etióp fegyveres erők az elmúlt napokban újabb lé­péseket tettek, hogy megtisz­títsák az országot a korrup­ciótól. A hadsereg tisztjei több nyomozást folytattak a különböző minisztériumok­ban. Részletesen kihallgatták helyettes pénzügyminisztert. New York Az ENSZ egyik albizottsá­ga arra szólította fel a chi­lei fasiszta juntát, hogy ha­ladéktalanul állítsa helyre az országban az alapvető embe­ri szabadságjogokat, és ves­sen végei az elnyomásnak. A határozatot, amelyet 17 sza­vazattal hagyták jóvá, a Szovjetunió ENSZ-képviselő­je terjesztette elő. Románia felszabad ülásána! 30. évfordulója Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának első tit­kára; Losonczi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnöke Románia felszabadu­lásának 30. évfordulója alkalmából üdvöz­lő táviratot küldött Nlcolae Ceausescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztár­saság elnökének; Manea Manescu elvtárs­nak, a Román Szocialista Köztársaság kor­mánya első miniszterének. „A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a dolgozó magyar nép és a magunk nevében elv­társi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük önöknek és a Romén Szocialista Köztársaság testvéri népeinek nemzeti ün­nepük, Románia felszabadulásának 30. év­fordulója alkalmából — hangzik a távirat. A felszabadulás óta eltelt három évtized alatt Románia dolgozó népe jelentős ered­ményeket ért el a szocialista építőmunká­ban, a népgazdaság és a kultúra fejlesz­tésében. A Magyar Népköztársaságnak, s a Ro­mán Szocialista Köztársaságnak a marxiz­mus—leninizmus és a szocialista. nemzet­köziség elvei alapján álló három évtize­des együttműködése hozzájárul a két or­szágban a szocializmus építéséhez, s egy­aránt szolgálja a két ország népei, a béke és biztonság, a szocializmus, s a haladás nemes ügyét. A Román Szocialista Köztársaság nem­zeti ünnepe, az ország történelmének e je­lentős évfordulója alkalmával ' Románia testvéri népeinek kívánunk további sike­reket a szocializmus építésében." * • Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, szovjet miniszterel­nök Románia felszabadulásának 30. évfor­dulója alkalmából ugyancsak táviratot In­tézett Nicolae Ceausescu román állam­főhöz és Manea' Manescu miniszterelnök­höz. nagygyűlés a Láng Gépgyárban Jubileumi ülésszak évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a budapesti pártbizottság és a Hazailag Népfront Országos Csütörtökön délután Bu- ülésszakon a szocialista or­karestben megnyílt a román szágok és más országok párt­nagy nemzetgyűlés jubileu- és állami küldöttségéinék mi ülésszaka. A jubileumi tagjai, számos kommunista ülésszak elnökségében he- és szocialista párt küldöttsé­Iyet foglalt Nlcolae Ceauses- gének, a nemzeti felszabadí­cu, Románia elnöke, vala- tó mozgalmak küldöttségei­A Román Szocialista Köz- mint számos más román nek tagjai, a bukaresti népe­társaság nemzeti ünnepe, az párt- és állami vezetőségi sedési világkonferencia kül­ország felszabadulásának 30. személyiség. földi küldöttségeinek vezetői, A román nemzeti ünnep valamint az Egyesült Nem­alkalmából Bukarestbe ér- zetek Szervezetének képvi­kezett 76 ország küldöttségé- selői. nek vezetői szintén az el- A jubileumi ülésen Nico­nökségben foglaltak helyet, lae Ceausescu mondott be­Tanácsa, csütörtök délután. Vendégekként vettek részt az szédet, nagygyűlést rendezett a Láng Gépgyár művelődési köz- ­pontjában. Részt vett a nagygyűlésen és az elnökségben foglalt he­lyet Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, . Borbándi János, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Csetei/ki La­jos, áz Elnöki Tanács titká­ra, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, a Ha­zafias Népírent Országos Ta­nácsának alelnöke, Dimény Imre, mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, Kara­kas László munkaügy) mi­niszter, Nagy Richárd, a bu­dapesti pártbizottság titkára, Garai Róbert külügyminisz­ter-helyettes, Szen'tistványi Gyuláné, a Hazafias Nép­front Orseágos Tanácsának titkára, Az elnökség tagja volt Ioan Cotot, a Román Szoci­alista Köztársaság magyar­országi nagykövete is. A román és a magyar him­nusz hangjai után Bánki Zsuzsa, Jászai Mari-díjas színművésznő szavalata kö­vetkezett, majd Szentistvá­nyi Gyuláné megnyitója után Borbándi János mondott be­szédet. Harminc év telt el azóta, hogy 1944. augusztus 23-án a román nép széles rétegei, a munkásság, a parasztság, a haladó értelmiség, fegyveres felkeléssel döntötték meg An­tonescu fasiszta katonai diktatúráját. A felkelés előkészí­tésében, megszervezésében döntő szerepet játszott a Ro­mán Kommunista Párt. A romáh antifasiszta felkelés sikeres kimeneteléhez azonban még egy tényezőre elengedhetetlenül szükség volt, a nemzetközi helyzet kedvező alakulására. Ebben az idő­szakban a keleti front egész szélességében támadásba len­dültek a Szovjetunió csapatai, gyors ütemű előrenyomulás jellemezte a hadihelyzetet. 1944. augusztus 23-án már Románia területén harcoltak a Szovjetunió csapatai, lekö­tötték és szétzúzták a német front Wehrmacht- és SS-egysé­geit. A szovjet hadsereg katonai sikereinek tehát megha­tározó szerepe volt a román antifasiszta felkelés kimene­telében. Az RKP 1974. július 27—31-én megtartott plenáris ülésén Nlcolae Ceausescu, az RKP főtitkára beszédében ki­jelentette, hogy az 1944. augusztus 23-i felkelés sikerét biztosító kedvező nemzetközi körülmények alakulásában el­sősorban a Hitler-ellenes háború legnagyobb terheit viselő Szovjetunió katonai sikerei játszottak szerepet. Romániából — amelyet a Balkán, sőt egész Európa egyik legszegényebb államaként tartottak számon — az or- ' szág népének áldozatos munkája három évtized alatt agrár­ipari államot teremtett. Alapvetően átalakult az ipar, 1951 és 1973 között a korszerű gazdaságot jellemző iparágak fejlődtek a legnagyobb ütemben. Nagymértékben közrejátszott a román társadalom és gazdaság építése eredményeiben a Szovjetunió internacio­nalista segitsége, valamint, hogy Románia aktiv tagja a KGST-nek. Az ASZÚ átszervezése Egyiptomban # Kairó (MTI) hogy a nép dolgozó erőinek amely szerint az ASZU-tag­Az egyiptomi belpolitiká- szövetségében békés megöl- ság kötelező előfeltétele min­ban jelenleg széles körű vita dást kell találni a társadalmi den fontos állami, politikai, folyik az Arab Szocialista ellentétekre, s ugyanakkor gazdasági és társadalmi funk­Untó átszervezéséről. A vita biztosítani kell a különböző ció betöltésének. A doku­alapjául az' a közelmúltban irányzatok párhuzamos ér- mentum a továbbiakban a nyilvánosságra hozott doku- vényesülését, és a szabad, kollektív tagsági viszony be­gyan lehetne hatékonnyá, életképessé változtatni a ne­hézkes, tehetetlen, elbürokra­tizálódott politikai szerveze­tet. Az ASZÚ érvényben levő szervezeti szabályzata szerint mentum szolgál, amelyben demokratikus véleménynyil- vezetését ajánlja a szakszer- a munkások és parasztok öt­Szadat elnök részletesen ki- vánítás lehetőségét az 1952- vezetek és a különböző tö- ven százalékos képviselethez fejtette elgondolásait a 12 éve es forradalom elvei alapján, megszervezetek részére. Az juthatnak a vezető testüle­alakult, 7 millió tagot szám­láló, vezető pártnak tekin­A munkaokmány egyaránt ASZÚ legfontosabb vezető elutasítja az 1952-es vívmá- szerve az országos kongresz­tett politikai szervezet pozi- nyok felszámolására irányuló szus marad. Ennek tagjait tív és negatív tapasztalatai­ról, majd ezekből kiindulva javaslatot tett az ASZÚ mélyreható átszervezésére, szervezeti szabályzatának módosítására. A dokumentum állást fog­lal a nemzeti egység alapját képező osztályszövetség fenn­ellenforradalmi törekvéseket és a vívmányok forradalmi jellegét tagadó ultrabaloldali nézeteket. túlnyomórészt közvetlenül választják, míg a parlamenti képviselők és tömegszerve­zeti vezető automatikusan kapnak helyet a kongresz­szusban. < A széles körű vitában már­, , , . „ is igen sok észrevétel, módo­annak az érvényben levő sító javaslat hangzott el. A Szadat egyebek között ja­vasolja az önkéntes tagsági viszony bevezetését, s egyben az a minisztériumi tisztviselő- tartása mellett, kiemelve, rendelkezésnek az eltörlését, vita egyik fő kérdése az: ho- szaszoritására, tekben. Ez az elv a jövőben is érvényben marad — füg­getlenül a két dolgozó osz­tály tényleges, 95 százalékot is meghaladó társadalmi ará­nyától —, de több felszólaló sürgeti a „munkás" és a „pa­raszt" kategóriák pontosabb meghatározását, mert a je­lenlegi kategorizálás lehető­séget ad a munkás-paraszt képviselet mesterséges visz-

Next

/
Thumbnails
Contents