Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-02 / 179. szám

PÉNTEK, 1974. AUGUSZTUS Z. 3 Milliók a városnak Társadalmi munkák az első félévben Egy város „megjelenése" sok mindent elárul az ott lakó emberekről. Tisztaságés rendszeretők-e, kedvelik-e a virágokat, megtesznek-e mindent gyerekeikért, ami tőlük telik, adnak-e a szépre, saját és utódaik kényelméért nem restek-e ők maguk is ásót-kapát fogni? Mindez áldozattal jár, de nem önmagukért, saját városukért teszik-e ezt az emberek? A fizetség többnyire nem pénz, hanem a szándék önzetlenségében, az elkészült produktumban rejlő öröm. Sokszor valaminek a nemléte nemcsak a pénzhiánynyal, hanem tehetetlenséggel is magyarázható. Ha nap mint nap botladozik valaki az évtizedek alatt megrongálódott köves járdán, s szidja — mint ilyenkor lenni szokott — az illetékeseket, ettől még nem fog járni sima aszfalton. Nem bűn, ha az első gondolat ilyenkor az átkozódás helyett az, hogy „magad uram...", ha másként nem megy. Na, nem kell szó szerint érteni: öszszefogásból lettek már jó utak — és sok egyéb is Szegeden. A tapasztalat eddig azt mutatta, hogy segítőkészségben nincs hiány. De, mintha az utóbbi hónapokban a szemmel látható bizonyítékok is megszaporodtak volna. Üjonnan ültetett fák bontottak levelet már tavasszal, a játszótereken, az óvodákban egyre gyűlnek az ötletes játékok, szociális otthonok öregjeinek vált apróbb-nagyobb munka órán kényelmesebbé az élete. Ezekben az eredményekben a sok-sok szocialista brigád, a vállalkozó KISZfiatalok, üzemek, különböző intézmények dolgozóinak kezemunkáján kívül tükröződik még valami, amiről igazságtalanság lenne hallgatni — és ez a szervezettség. Egy éve hozta létre a városi tanács a társadalmi munkát szervező szakbizottságot, amely azóta tervszerűen látja el feladatát. Tagjai felmérik a legfontosabb teendőket, s a tanácstagok és a körzeti népfrontbizottságok közreműködésével ismertetik ezt a lakossággal. Így az emberekben meglevő segíteniakarást megfelelő irányba is lehet fordítani. Az anyag vagy a munkaeszközhiánya sem hátráltatja a munkát az utóbbi időben, hiszen erről is gondoskodik a bizottság, lehetőségeihez mérten. Álljon itt a jó munka bizonyítékaként elsőként egy szám: az idén az első félévben közel 20 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a szegediek, míg tavaly az egész évi összesítés végén állt a 20,2 millió forintot jelző összeg. Mi rejlik a milliók mögött? Márciusban a városi tanács, a népfront és a KISZ városi bizottsága felhívással fordult a vállalatokhoz, intézményekhez. Közülük közel százan jelentkeztek, s több mint 200 ezer társadalmi munkaórát ajánlottak fel Szeged felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Külön vállalták, hogy hozzájárulnak a gyermekintézmények fejlesztéséhez. A tanács számlájára eddig közel 5 millió forint érkezett a kommunista szombatok bevételeiből, amely majd óvodaépítést fog fedezni. Máris látható bizonyítékai a társadalmi munkának: 15 kilométer betonlapjárda, melyet főként a lakosság készített. A szocialista brigádok és egyéni jelentkezők 3 ezer 200 fát ültettek el. A népfront és a tanács szervezése nyomán 70 ezer négyzetméter zöld területet gondoz rendszeresen a lakosság. Ugyancsak sokat tettek a városért azok, akik átjárókat építettek, s a külterületeken karbantartják a földutakat. Az elmúlt hónapok legnagyobb értékű és legnagyobb szervezettséget igénylő munkája a tarjáni záportározó, melyről lapunkban többször is írtunk. Idáig közel 700 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek itt a különböző vállalatok dolgozói. Ebből 300 ezer forintot tesz ki a terv elkészítése, melyet a Szegedi Tervező Vállalat kollektívója vállalt el. Dorozsmán, az általános iskola mellett új sporttelepet, játszóteret adtak át soksok fölszereléssel a vállalatok és a szülők a gyerekeknek. A hangszergyár szocialista brigádjai befejezték a Klapka tér rendezését, parkosítását Ezekben a forró napokban az apróságok már birtokba is vették az itteni játszóteret, a homokozókat, a fenyőfarönk-ülőkékkel, játékokkal együtt. Az új park a második kerületi tanács szervezését is dicséri. A népfront városi bizottsága volt a kezdeményezője annak az akciónak, melynek eredménye hatvan darab, egyébként közel 25 ezer forintos, szemléltetőeszköz. Szeptembertől szinte valamennyi szegedi óvodás kezébe eljutnak ezek az ötletes, tanulást segítő játékok — a szegedi vállalatok, szövetkezetek jóvoltából. Városukat szerető emberek laknak Szegeden, ezt bizonyítják a nagy számok, de sok lehetőség is rejlik még az itt élőkben. A szellemi dolgozók társadalmi munkája nem merül ki, csak a tervezésben. Vannak például művészei is a városnak. Ch. A. Útjelző tábláink és az átutazók Jugoszláv szakszervezeti delegáció Csongrád megyében A két nap óta Bács-Kiskun megyében tartózkodó Jugoszláv Szakszervezetek Szövetsége Vajdasági Tanácsának delegációja csütörtökön délelőtt Szegedre érkezett. A küldöttség — amelyet János Sréder, a Vajdasági Szakszervezeti Tanács alelnöke vezet, s amelynek tagjai Momir llic, a VSZT tagja, valamint Zifko Marceta, Pancsova község szakszervezeti .tanácsának elnöke — a munkáslakás-építés tanulmányozására érkezett hazánkba. Tegnap délelőtt Szegeden, az SZMT székházában Juhász József vezető titkár és Turai Zoltán titkár, valamint az SZMT elnökségének több tagja fogadták és tájékoztatták őket a Csongrád megyei szakszervezeti munkáról és a munkáslakás-építést támogató szakszervezeti tevékenységről. A jugoszláv vendégeket a déli órákban fogadta dr. Németh Lajos, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és tanácskozott velük a megyebizottság székházában. A jugoszláv szakszervezeti vezetők délután a Szegedi Házgyárba látogattak, megtekintették az üzemet, majd Kiskundorozsmára utaztak, ahol a munkáslakások építőmunkáját tanulmányozták. Ezután a házgyári elemekből épülő Tarján és Odessza városté-' szi lakóházakat tekintették meg. Ma délelőtt Hódmezővásárhelyre utaznak a delegáció .tagjai, ahol a HÓDIKÖT vállalati szakszervezeti bizottsága tájékoztatja őket a munkáslakás-építési akció eredményeiről, majd megtekintik az építkezéseket. Délután Szegeden, a szakszervezeti székházban cserélik ki tapasztalataikat az SZMT vezetőivel. Este a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásán vesznek részt. Szélesítik a 47-es utat A Debrecen—Szeged 47es út Békéscsaba és Békés közötti 12 kilométeres szakaszán 14 veszélyes kanyar nehezíti a közúti közlekedést. A KPM Békés megyei igazgatóságának dolgozói hozzáfogtak az útszakasz korszerűsítéséhez. A jelenleg 6 méter széles utat egy méterrel szélesítik. A munkát — amely mintegy 25 millió forintba kerül — november közepére fejezik be. (MTI) I

degen legyen a talpán, aki mostanában akar átutazni Szegeden, és simán el tud igazodni. Egy nem idevalósi magyar trabantos — akire kicsit meg is haragudtam — azt kérdezte tőlem a nagyállomás előtti téren: „Mondja, hogyan lehet ebből a nyomorult városból kijutni?" Külföldi aligha mond ilyet (többségük nem beszéli ízes-zamatos nyelvünket), legfeljebb gondol. Olyankor valószínűleg, amikor bekeveredik a Kálvin térre, vagy a takarékpénztár elé, és hiába villog jobbra-balra, nem látja, merre lehetséges a keresett Nagylak, vagy Budapest. Hiába a sugárutas, körutas modern városszerkezet, aki először jár nálunk, pláne ebben a nagy széjjelségben, annak labirintus az egész. Előre bocsátom, nincs autóm, nem is szándékozom beszerezni, tehát igazán nem hazabeszélek az alábbiakban. Hadd mondjam meg azt is, netn szeretnék humorizálni. Megtették ezt helyettem mások, egy héttel ezelőtt a karneválozó fiatalok is például. A város tábla-, jelzés- és feliratrengetegéről, amely gyakran inkább kétségbeejti, mint eligazítja a Cs, DDR, R, A, BG stb. jelzésű autók vezetőit — Juvenálissal vallom — valóban nehéz szatírát nem írni. Pedig fölösleges, komolyan kell a problémáról beszélni. És az is bizonyos, ezekért az össze-vissza állapotokért nem szervezetek, bizottságok, vagy testületek a felelősek, hanem legfeljebb néhány személy, akik rosszul végzik a dolgukat. Nem a rendőrség, nem a városi tanács tehát, hanem a tanácsnál azok a nem tudom milyen rangú alkalmazottak, akik nem hajtották végre a június 21-én szóban kiadott tanácselnök-helyettesi utasítást. Az utasítás szerint, a közlekedési táblákat ismételten ellenőrizni kell, s ahol szükséges, újakat kell kirakni. Miről is van szó pontosan? Arról, hogy az elnökhelyettesi utasítás után nemhógy megszűnt, vagy legalább enyhült volna Szegeden a közlekedési bizonytalanság, hanem inkább növekedett: július 1-én zárták le ugyanis • a Kossuth Lajos sugárútnak a Nagykörút—Lenin körút közé eső részét — hogy mást ne említsünk zűrzavarokozóként. Ez azt jelenti többek, között, hogy a Romániából Budapest felé iparkodó külföldi gépkocsik egy része a hídon átérve — mivel ott sincs Budapest irányát mutató tábla — lekanyarodik jobbra, majd a színháznál — az ott elhelyezett táblaszövegnek engedelmeskedve — balra be, a Széchenyi térre, gyakran a lezárt Kossuth Lajos sugárút torkolatáig. Ott aztán fékezni kénytelenek, vagy hirtelen elhatározással bekanyarodnak a Kálvin tér felé. ahonnan hamarosan megpillanthatják az Arany János utcánál elhelyezett piros betűs nagy táblát — Hódmezővásárhely és Csongrád fölirattal. Fogalmam sincs, hogyan mondják csehül azt, hogy a fene enné meg, mindenesetre csóválják a fejüket. Aztán tolatnak és fordulnak vissza, de vajon melyik irányban lehet Budapest? A Tip-top cipőbolt előtt fölfedezhető ugyan egy kicsinyke jelzés, amely a 43-as utat mutatja, a városi tanácsháza irányában, ők azonban nem anynyira a 43-as utat keresik (az különben is véget ér Szegeden), hanem az E5-öst, amelyen a fővárosba juthatnak. Még az a legjobb, ha kipattan fejükből az isteni szikra, visszahajtanak a már megtett útvonalon a hídfőig, s ott jobbra fordulnak a Kállai Ödön utcába. Errefelé sincs ugyan sehol kiírva, hogy merre van Budapest, de ha nagyon odafigyelnek a diszkrét 43-as jelzésre, akkor elérhetik a Károlyi, majd a Mikszáth Kálmán utcát, amelyeken át ki tudnak evickélni a Nagykörútra. De érkeznek külföldiek ellenkező irányból is. Ne beszéljünk most a ruhagyár környéki dugókról, hiszen nagy öröm mindannyiunk számára, hogy lázasan építkezünk, szélesítünk, fölújítunk mindenfelé, s a későbbi gyors, kényelmes közlekedés tudatában szívesen tűrjük az átmeneti nehézségeket. Hanem azt már nem „objektív nehézség" okozza, hogy mind a Romániába, mind a Jugoszláviába igyekvők közül elég sokan beszaladnak a Bécsi körútra, amely az Április 4. útjának fölújítása miatt jelenleg zsákutca. Akik Nagylak határállomást keresik, azok valószínűleg azért találják meg nehezen az utat, mert a Nagykörút Marx téri részén elhelyezett táblán — mindössze néhány méterrel az Attila utca előtt — nem Nagylak szerepel, hanem Makó. És aki elfelejtette megjegyezni, hogy Szeged után milyen helységek következnek még a határig, az bizony könnyen túlszalad az Attila utcán. Tegnap a félreeső Lumumba utcán böngészgette térképét egy hirtelenszőke svéd autós, s csak nehezen értette meg, hogy a Nagykörúton visszafelé haladva, egy lakóház alatt kell jobbra fordulnia, ha Mamaiaba akar eljutni. És ugyan mit keresnek a török, osztrák, lengyel pótkocsis kamionok a Bécsi körúton? Semmit. A Petőfi Sándor sugárút előtt nem veszik ugyanis észre a jobbra mutató, kissé álcázott E5-ös jelzésű táblákat, s így gyanútlanul hajtanak tovább, egyenest a körúton. Csak akkor kapnak észhez, amikor már baj van. Mert az említett zsákutcában igazán nem könynyű dolog megfordulni azokkal a kétrészes monstrumokkal. Előbb-utóbb persze sikerül, de visszafelé igyekezvén, a sofőr hiába látja már a Belgrád felé vezető főútvonalat, arra nem fordulhat rá. mert a körúton balra kanyarodni tilos. Muszáj tovább haladnia, hogy a kereszteződésen túl — megint kínlódva, körülményesen — megfordulhasson és beállhasson a megfelelő sávba. Nem tudom, jó-e javaslatnak: a Nagykörút—Petőfi Sándor sugárút kereszteződésébe egy feltűnő és félreérthetetlen jelzést kellene belógatni az úttest fölé, hogy a Jugoszláviába tartpknak merre kell a volánt fordítaniok. És egy másik, ha nem sértő valakire nézve: mivel a Bécsi körút tulajdonképpen elejétől végig zsákutca, a külföldiek többségének szemében, nem lehetne-e a zsákutcajelzést a Lumumba utca helyett a Hunyadi János sugárúthoz kitenni, ahol ugyanis — legvégső megoldásként — még el el lehet fordulni jobbra, és a Rákóczi utcán kijutni a keresett E5-ös útra. E

zzel és a többi problémával kapcsolatban — nem tehetek róla — még e cikk leadása után is maradtak aggodalmaim. Hol van az a jóember Szegeden. aki a fentebb említett utasítást végrehajtani szándékozván, veszi magának a fáradtságot, és megpróbál alaposan körülnézni a városban? Természetesen úgy és olyan szemmel, mintha ő is soha itt nem járt idegen volna, s ahol saját megítélése szerint eltévedne, oda kitetetné, vagy — uram bocsá' — saját kezűleg kitenné a szükséges eligazítót. Mert személyes meggyőződésem szerint, volna néhány kitenni való. Makó felől jövet, Szeged-Szőreget elhagyva például, ahol az út jobb oldalára nagyon odakívánkozik egy jól észrevehető jelzés, hogy a centrum még ezután következik. Dorozsmán ugyanezt kellene megcsinálni. Ha jól emlékszem, kifejezetten ezekre a centrumot mutató táblákra is vonatkozott az elnökhelyettesi utasítás. Csak néhány kirívó példát hoztam föl annak illusztrálására, hogy vannak még nálunk a közlekedésben is olyan hibák, amelyeknek helyrehozása pénzt alig igényel, csupán némi figyelem és fegyelem szükséges hozzá. E nagyon sokakat érintő problémákkal nem törődni annyit jelent, mint Szeged jó hírét, egyre növekvő idegenforgalmát kockára tenni. F. NAGY ISTVÁN Az Április 4. útján, a középre helyezett új vágányt nagyméretű kockakő burkolattal látják el az ALÉP dolgozói. — Második felvételünk: Síneket hajlítanak az Április 4. útja és a Nagykörút sarkán, hogy a Hősök kapuja előtt összeköthessék a meglevő és a most építendő vágányokat. Aes 9. CIRKKJT fel vele M