Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-11 / 160. szám

CSÜTÖRTÖK. ím JÜLIUS fi 3 rock Jenő miniszterelnök látogatása Csongrád megyéken (Folytatás az 1. oldalról.) gyei ÁG területi igazgatója, Csehó Péter, a vásárhelyi gazdaság igazgatója és Ho­vorka György termelési igaz­gatóhelyettes mutatták be a mintegy 60 kilométer hosz­szan és 30 kilométer széles­ségben elterülő, öt nagyobb egységből álló gazdaság egyik cukorrépatábláját. Utána ellátogattak az 500 fős KISZ címerező tá­borba, ahová pénteken ér­keznek meg a fiatalok. A vendégek elismeréssel szól­tak a kulturált körülmények­ről. A tábort Szögi Béla, a megye; KISZ-bizottság első titkára és Szabó Gáspár, a vásárhelyi KISZ-bizottság titkára mutatták meg mi­niszterelnökünknek. Végül a látogatás a szárító- és ta­karmánykeverő üzemben fe­jeződött be. Itt Mohos Mi­hály üzemvezető fogadta a vendégeket. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Minisztertanács elnöke egynapos hivatalos Csongrád megyei látogatása befejezté­vel még az esti órákban — Szentest és Csongrádot érint­ve — visszautazott a fővá­rosba. A megyehatárig a megye; párt. és tanácsi ve­zetők kisérték el. Az öj szalámigyár építkezésénél. Képünkön (jobbról bal­ra): Fock Jenő, dr. Piros László és Sipos Mihály, a DÉ­LÉP igazgatója. KGST­emlékérem Keserű Jánosné miniszter szerdán a Könnyűipari Mi­nisztériumban a könnyűipar 20 olyan szakemberének nyújtotta át a KGST meg­alakulásának 25. évfordulója alkalmából alapított emlék­érmet, akik a legeredménye­sebben tevékenykedtek az ágazat nemzetközi kapcsola­tainak kiépítésén, és hozzá­járultak hazánk és a többi KGST-tagországok könnyű­iparának hatékony együtt­működéséhez. (MTI) Közművelődés Kisteleken Megfelelőnek mondhatók az elmúlt közművelődési évad eredményei Kistele­ken. Ez tükröződik Papp Istvánnak, a művelődési ott­hon igazgatójának, a tanács vb anyagban szereplő beszá­molójából. A nagyközség ve­zetői a politikai oktatás ha­tékonyságának emelését, a szakkörök és az ifjúsági klub munkájának javítását, a szakmunkásképzés elősegí­Megalakult az Országos Közművelődési Tanács A Minisztertanács a köz- György, a Minisztertanács művelődési munka irányi- elnökhelyettese. Alelnökei: tásának összehangolására, dr. Orbán László kulturális ellenőrzésére, hatékonyságé- miniszter, Viriziay Gyula, a nak fejlesztésére Országos Szakszervezetek Országos Ta­Közművelődési Tanácsot ho- nácsának titkára, Barabás zott létre. A testület a Mi- János, a KISZ Központi Bi­nisztertanács tanácsadó, vé­leményező, koordináló és el­lenőrző szerveként műkö­dik. Hatáskörébe tartozik a fej­lesztési koncepciók, irány­elvek, javaslatok kidolgozá­sa a közművelődés egészét, illetve több szerv közműve­lődési tevékenységét érintő kérdésekre. Értékeli továbbá a közművelődéspolitikai ál­talános vagy egyes szakte­rületekben történő megva­lósulását. Ennek keretében az állami szerveket beszá­moltatja, a társadalmi szer­veket és a szövetkezetek ér­dekképviseleti szerveit tá­jékoztatásra kéri fel köz­művelődési tevékenységük­ről. Kezdeményezi a köz­művelődés egészét érintő mi­nisztertanácsi előterjesztése­ket, véleményezi továbbá a közművelődésre vonatkozó minisztertanácsi előterjesz­téseket. A közművelődési tanács összehangolja a közművelő­dési feladatokat ellátó szer­vek gyakorlati közművelődé­.si munkáját, erkölcsi és anyagi ösztönzőkkel segíti a közművelődés ügyét elő­mozdító, példamutató mód­szerek és megoldások beve­zetését. Az Országos Közművelő riesi Tanács elnöke: Aczél zottságának titkára. (MTI) tését tartották és tartják legfontosabb feladatuknak. A helyi párt- és KISZ­alapszervezet összesen 22 politikai előadást szervezett az elmúlt évadban. Ismeret­terjesztő előadást tizennégy­szer tartottak, közülük a legjelentősebb a Szülők is­kolája című előadássorozat, összesen 8 szakkör működik a nagyközségben. Ezek kö­zül az úttörőzenekar és a bábszakkör szép sikert ért el. A tavaszi kulturális sereg­szemlén arany oklevelet kaptak. Hosszú ideje gyen­gélkedik viszont az ifjúsági klubmozgalom, ami nem is csoda, hiszen tavaly márci­us óta még vezetője sincs a klubnak. Most nyári tanfo­lyamra küldtek egy jelöltet, így ősztől talán lesz klubve­zető. Azt a tervet azonban, hogy táncos rendezvényeket szerveznek az ifjúságnak, si­került valóra váltani. Va­sárnaponként táncolhatnak a fiatalok. Színházi előadást az elmúlt évadban nyolc­szor tartottak. Minisztérium és szakszervezet együttműködése A Mezőgazdasági és Élei- delme. Eredményeket értek mezésügyi Minisztérium, va- el az élelmiszeripari dolgo­lamint az Élelmezésipari Dol- zók képzésében és továb'o­gozók Szakszervezetének ve- képzésében. zetői dr. Dimény Imre mi­niszter és dr. Tamás László főtitkár vezetésével szerdán a minisztérium és a szak­szervezet együttműködéséről tárgyaltak. Megállapították: az évről évre kidolgozott kö­zös program 1973-ban és 1974 eddig eltelt időszakában elősegítette az élelmiszeripar fejlődését. Részben ennek köszönhető, hogy összességé­ben a belföldi élelmiszer-el­látás kiegyensúlyozott, és az élelmiszer-gazdaság export­előirányzatait is túlteljesíti. Az ágazatban elért ered­mények hozzájárultak ahhoz, hogy megnövekedett az élel­iiszeripacr dolgozók Lassan apadnak a folyók Az alpári gátnál harmadfokú a készültség Keddről szerdára virradó­ra ismét eső áztatta Csong­rád megye földjeit. Vánkay László, az ATIVIZIG műsza­ki titkára arról tájékozta­tott, hogy az igazgatósághoz tartozó területen, Csongrád megyében kiadós eső hul­lott. Deszken 9,2 milliméter csapadék hullott, Tiszaszige­ten 7,1, Gyálaréten 7,8, Ma­kón 8,8, Apátfalván 7 milli­méter. Csongrád megyében átlagosan 5—7 milliméter csapadékot mértek keddről szerdára virradóra. A Tiszán és a mellékfolyó­in az apadás még mindig mérsékelt. A legfrissebb je­lentések szerint, Szolnoknál „áll" a víz, 24 óra óta. Az utóbbi napokban lehullott csapadék hatására kisebb ár­hullám keletkezett. Tisza­ugtól lefelé apadást mértek. Sajnos, mindössze 5 centi­métert apadt ezen a szaka­szon a folyó az elmúlt 24 óra alatt. Ez indokolja, hogy az alpári nyári gátak vé­delmében még mindig har­madfokú a védelmi készült­ség. Csongrádnál és Mind­szentnél mindössze 7 centi­méteres apadást mértek a mércék, a vízállás még min­dig magas, és áztatja az amúgy is próbára tett védő­gátakat. Szegednél 8 centi­méteres apadást mértek az elmúlt 24 óra alatt, s ez az érték is igen kevés. Ahhoz, hogy a folyó ismét a me­derbe térjen, még legalább egy hétre lesz szükség. Intenzívebb apadást mér­tek a Körösökön, Sarvasnál 18, Kunszentmártonnál 16 centimétert. A Maros Ma­kónál is tovább apad, az el­múlt 24 órában 17 centimé­terrel kisebbedett a folyó vízszintje. Az ATIVIZIG változatlanul fenntartja Al­győtől Csongrádig az árvíz­védelmi készültségben a má­sodik fokozatot, attól lefelé, az országhatárig, elsőfokú a készültség. ' HUNGQROTEX­HÓDIKÖT szerződés Szocialista együttműködési szerződést kötött a Hunga­rotex külkereskedelmi válla­lat és a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár. A szer­ződés hozzájárul, hogy a két vállalat a jövőben még job­ban összehangolja munkáját. 'A Hungarotex a HÓDIKÖT termékeit — elsősorban a női, férfi és gyermek szinte­tikus pulóvereket — már csaknem két évtizede expor­tálja a világ minden részébe. A legtöbbet az NSZK-beli, líbiai, kuvaiti és a norvégiai partnerek vásárolják. A gyár ez évi exportja több mint 10 százalékkal emelkedik a múlt évihez képest; a szocialista országokba, elsősorban a Szovjetunióba és Csehszlová­kiába mintegy 650 000 rubel értékben. A tőkés államokba 3.5 millió dollárért szállíta­nak kötöttárut. Főintéző asszonyok Egy öreg vasutas mondta, A pályakezdés éppen mit érez egy fiatalasszony, hogy valamikor a MÁV-nál olyan volt, mint bármely amikor belépnek a szobájába még a gépírónő is férfi volt, más területen lett volna. Né- a férfiak, és vigyázzba vág­s kicsit rezignáltán folytat- meth Sándorné a pályafenn- ják magukat előtte? ta: tartási üzemnél kezdte, mint — Ez olyan természetesen — Manapság, kérem, hap- gyakorló mérnök, s a fizeté­tákba állunk az asszonyok sét is ahhoz szabták. Hama­előtt, hogy „Mérnök főinté- rosan kisbabát várt, és mi­ző elvtársnőnek, tisztelettel vei Hódmezővásárhelyen jelentem". laktak albérletben, kérte, he­— Sértő ez? lyezzék át oda. Ezután a — Azt nem mondtam, csak vasútépítéssel közelebbről is furcsa, nekem legalábbis az. megismerkedhetett, mint Való igaz, hogy hajdaná- műszaki ellenőr, kitűző ter- Rácz Jánosné útja egysze­ban kevesebb leány és fia- vező. A vasúti rakterületek rűbb volt a vasúthoz, hiszen talasszony álmodozott a vas- burkolásától a pályaívek édesapja harminchét eszten­utaspályáról, a fiúk is leg- meghatározásáig mindennel deig szolgált a MÁV-nál, feljebb mozdonyvezetőnek foglalkozott. Később Szeged- mint vonatvezető. Amikor készültek. Dehát a világ mit- re kerültek, lakást kaptak, s Szegeden létrehozták a fel­sem törődik a konvenciók- az igazgatóságon az iparvá- sőfokú vasútforgalmi techni­kai, a kapu nyitva mindenki gányokkal kapcsolatos mű- kumot, akkor oda iratkozott előtt, s ha a világűrben ott szaki dolgokat bízták Né- be, s a közben főiskolává lehetett a nők képviselője, methnére. vált intézetben szerzett Felsorolja, hogy mi min- üzemmérnöki diplomát. — dent kellett elvégezniük. A Ebben szerepe volt apunak vasútépítés programját meg- is — mondja Ráczné —, mert beszőni a vállalatokkal, el- megszerettette velem azt a zajlik, hogy észre sem vesz­szük a külsőségeket, a for­malitásokat. Vasutasok va­gyunk, de különben nem bokacsattogtatós a mi fe­gyelmünk, hogy megelázó volna bárkire nézve is. A másik mérnök főintéző, miért ne lehetne a gyen­gébb nem tagjai közül bár­ki a vasútnál mérnök főin­téző. Persze az is igaz, hogy nagyon kevesen vannak járni az engedélyezési, mozgalmas, érdekes életet, ilyen képzettséggel a vasút­nál. A MÁV Szegedi Igaz­gatóságán viszont két mér­nök főintéző asszony is dol­gozik, s a magyar vasutak­nál ők ketten képviselik a női nemet. Miképpen veze­tett az útjuk idáig? építési és pályafenntartási osztály, amelynek helyettes vezetője Németh Sándorné. — A műegyetem általános mérnöki karán kezdtem, , mé - hoi •l4mi Aczél György Győr­Sopron megyében Aczél György, az MSZMP A keddi program befeje­Politikai Bizottságának tag- zéseként Aczél György nagy­ja, a Minisztertanács elnök- aktívaülésen pártmunkások­helyettese kétnapos látoga- kai, közéleti személyiségek­tást tett Győr-Sopron me- kel találkozott. s az idős2erű gyeben. A vendéget kedden, a me­gyei pártbizottság székházá­ban Háry Béla első titkár, Horváth Imre, Port Árpád és Zámbó József titkárok fo­gadták. Ezt követően Aczél egyeztetési tárgyalásokra, el- amit a vasút követelt, lenőrizni a vasútépítéseket, — Hogyan kezdődött? majd átadni a megrendelők- — Makón debütáltam, s nek és újra visszavenni, amilyen beosztás egy vasút­hogy az üzemeltetést a MÁV állomáson csak megtalálható, ellenőrizhesse. A vasútnál azt mind végigjártam. Hat így mondják: a vonalhálc- éve kerültem az igazgatóság­zattal összefüggő kérdések- ra, a vasútüzemi szakra. Itt A MÁV-nál úgy mondják, ben az idegen felekkel meg- üzemi terveket készítettünk, hogy az igazgatóság harma- egyezésre kell jutni. Magya- pályaudvari vonalak építésé­dik osztálya, magyarul az rul ez annyit jelent, hogy ha nél, azok ellenőrzésénél dol­valaki a vasútvonalhoz kö- goztam. zel akar építeni, akkor a Az iparvágányok tartoznak vasút beleegyezését is kér- Rácz Janosnéhoz. ni kell. . — Forgalmi tekintetben — Senki se gondolja, hogy az pontosít, s folytatja —, kl­majd út, vasút és alagút asszonyok azt keresik, ho- szolgálás, üzemelés, lényegé­szakon tanultam. Néhai mi- gyan lehetne egy nyugalmas ben, amikor elkészül az ipar­niszterünk, Csanádi profesz- irodában meghúzódni, és vágány, akkor mi vesszük szor a vasútüzemi tanszéket kényelmesen dolgozgatni. A „kezelésbe", vezette, és arra biztatott mérnöknő maga kérte, hogy Ebben a beosztásban sem bennünket, hogy menjünk helyezzék egy időre a pálya- találni női dolgozót a vas­nyugodtan a vasúthoz dol- fenntartás gyakorlati mun- útnál. gozni, ösztöndíjat adnak, s kálataihoz, mivel újabban — Nem zavarja, hogy csak megfelelő perspektíva vár sok, modem gépet is alkal- férfiak vannak ilyen munka­ránk ottan. Így kerültem maznak ezen a területen, körben? 1958-ban a szegedi igazgató- Vonalbiztos lett. A hazai — Nem, csak addig lehet vasutak történetében ilyen kétség a kollégákban, amíg beosztásban még asszonyt az ember ki nem nyitja a nem látott senki. Ez sem száját. A szaktudást elisme­ment persze oly könnyen, rik, akár férfi az illető, akár Először is megkérdezték a nő. feletteseket, hogy egyáltalán A fizetés? Nem oly gyors lehetséges-e ilyen beosztásba a válasz, mint az előző kér­asszonyt helyezni? Termé- déseknél. Mosolyognak, ízlel­szetesen nem találtak tiltó getik, pontosítják önmaguk­rendelkezést. ban a feleletet. — A szegedi főnökség vo- — Nehéz ezt megítélni, nalbiztosa lettem, 20—22 pá- úgy érezzük, rendben van­lyamester tartozott hozzám, nak a dolgok a fizetés tekin­Ebben a beosztásban nincs tetében is. pardon, ellenőrizni kell, uta- A két mérnök főintéző a sításokat adni. társadalmi munkákban is Fél éve osztályvezető-he- részt vállal. Az MTESZ-ben lyettes. Aki ismeri a vasutat * ... Közlekedéstudományi .... ., , Egyesület szakosztalyainal tudja, hogy majdnem olyan tevékenykednek, Ráczné az fegyelem van munka közben, igazgatósági alapszervezet­mint a katonaságnál. Nincs ben pártcsoportvezető. Dol­vigyázzba kell állni, goz"ak' és egyáltalán nem érzik magukat „másodrendű ságra. kül- és belpolitikai kérdé­sekről tartott tájékoztatót. A látogatás második nap­ján, szerdán Aczél György részt vett és felszólalt a élei- György felkereste 3 Petőfi Győr-Sopron megyei pártbi-j röviden és tömören jelente- áílamp™lgárnak",':^lasűtaál" jove-' Sándor Ifjúsági Házat. aottság üléséit is. tui, és így tovább. Valóban, ' Gazdagh István

Next

/
Thumbnails
Contents