Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-09 / 158. szám
Huszár István Moszkvában Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke hétfőn küldöttség élén a kormányközi bizottság 11. ülésszakára Moszkvába utazott. A delegáció tagjai horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Hetényi István, tervhivatali államtitkár es Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszter hefceítea Orvosbiológiai kísérletek a szovjet űrállomáson Az űrrepülést irányító földi központ jelentette hétfőn: A Szaljut—3 szovjet tudományos űrállomáson, moszkvai idő szerint hétfőn éjjel 1 órakor véget ért a harmadik nap. Az űrhajósok, Popovics és Artyuhin, a Polinom—2 elnevezésű, sokfajta tevékenység végzésére alkalI mas berendezés segítsegével lorvosbiológiai kísérleteket {.Végzett a véráramrás dinafenikajavái kaocsolatbao. S súlytalansági viszonyok között. Az elvégzett vizsgáfatok eredményeinek előzetes feldolgozása azt tanúsítja, hogy a vérkeringés funkciója egyik űrhajósnál sem ment keresztül lényeges változáson, a repülést megelőző időszakhoz képest. A negyedik munkanapra előírt repülési program teljesítése során a Szaljut—3 fedélzetéről meg ügyeitek a Köíd felszíne és a légkör által visszavert napfény polarizálódását. Ezeknek a méréseknek az eredményeit a természeti kincsek kutatási módszertanának tökéletesítésére, illetve a kozmikus berendezések autonóm navigálását végző műszerek készítésénél használják fel. Pavel Popovics és Jurij Artyuhin űrhajósok közérzete jó. A Szaljut—3 űrállomás foiytat-ja a repülést. • Somogyi (Cárolyor tetrfttele Megváltozott az újszegedi hidfő képe. Szélesebb lett az út, s bizonnyal biztonságosabb is. A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat szegedi építésvezetőségének munkásai jelenleg a függójárda tetonszerkezetét rögzítik. 64. évfolyam 158. szán* 1974. július 9., kedd Ára: 80 fillér Jók a betakarítás technikai feltételei Viaszérésnél kezdjük a búza aratását — Ülésezett a megyei operatív bizottság Jobbak az aratás kai föltételei, mint techni- jó munkaszervezéssel maxivárha- málisan használják ki, kötó volt. és változatlanul jók vessenek el mident a gaz_ minden rendelkezésre álló erőt összpontosítunk az aratásra. Jelentős szárítókapaci. tással rendelkezünk, a felvá. a termelési kilátások is — dasógok dolgozói, hogy a így summázható röviden a megtermett gabonát a lehe- sárló vállalat berendezései betakarítási operatív bizottság tegnap délután tartott tő legkisebb veszteséggel takaríthassuk be. Szakítsanak mellett 34 szövetkezeti szárítóüzem is munkába állítván. a megyei tanács elnök- gépekkel szárítsák a gabonát. ülésének legfontosabb meg- a korábbi gyakorlattal, már ható — és munkába is kell állapítása. Dr. Paczuk Ist- viaszéréskor arassanak, és állítani! — már az aratás kezdetén. Az alkatrészgondok lényegesen enyhültek. Kéri az operatív bizottság a gazdaságok vezetőit, ne járják az helyettese, a bizottság elnöke hívta össze az operatív bizottságot, hogy a szövetkezetek szövetségeinek képviselőivel. a betakarításban érdekelt vállalatok, a városi tanácsok és járási tanácsi hivatalok . osztályvezetőivel minden aratási problémát egjotlen cél. a gyors betakarítás érdekében tisztázzanak. Részt vett az ülésen Papdi József, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. A betakarítási föladatokról Gyuris Szilveszter, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osziály helyettes vezetője tartott tájékoztatót. Röviden áttekintette megyénk mezőgazdaságának már most mérhető idei eredményeit, öszszevetve az országos adatokkal. A zöldségtermesztésről elmondta, kedvezőbbek az idei adottságaink, jobb a piac, alacsonyabbak az árak. Ezt a kedvező tendenciát mindenképpen tartanj kell, a másodvetések szorgalmazásával még tovább is lehet javítani. A kalászosok betakarítására jól felkészültek mezőgazdasági nagyüzemeink. Az előző hetekben némi izgalmat okozott az átmeneti kombájnhiány, ez időközben enyhült. Kedvező körülmény, hogy 50 nagy teljesítményű kombájn érkezett, körülbelül fele már munkába is állt. másik fele ezen a héten — tehát a nagy munka elején már — megkezdheti a munkát. Két Claas típusút azonnal át tud adni valamelyik szövetkezetnek az AGROKER. Fölhívta az előadó A figyelmet arra. hogy az új gépek teljesítőképességét A késedelem pótolhatatlan veszteségeket jelentene. A szövetkezetben 500, az állami gazdaságokban 80 kombájn áll a mostani szám- országot a beszerzők néhány adatok szerint rendelkezésre hiányzó cikk felderítéséért. az idei aratásnál. Jó szervezéssel, kedvező időjárás esetén húsz nap alatt be lehet fejezni ezt a nagy munkát'. az AGROKER aratási ügyeletének be kell szereznie mindent, amire időközben szükség lehet. Az üzemKedvezők a termésbecslés anyag-ellátással nincsenek adatai, búzából 34—35 mázsás átlag várható hektáronként. A becsült adatok azonban csak akkor válhatnak tényleges számokká, ha a gondok, az ÁFOR képviselője azt kérte, minden tartályt töltsenek föl a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban. A kenderipar újdonságai az aratáshoz A Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál sokfajta textilújdonságot dolgoztak ki az aratás-betakarítás korszeri használat után eldobható, tehát nem érdemes a visszaküldésével bajlódni. Térhódítására jellemző, hogy szerűsítésére. Többségük — a vállalat, új fóliakészítő és a vállalat „névadója", a ken_ hurkológépek üzembe helyeder helyett — szintetikus műanyagból készül. A legtöbb műanyag cikket a csíkokra szabdalt és megfont polipropilén-fóliából tervezték. Egy részüket a természetes textilszálakhoz hasonlóan rostosítják. Jórészt Ilyenekből gyártották már az arató-, illetve a bálakötöző zsinegeket a nehezen beszerezhető. trópusi eredetű sisál helyett. Az ilyen fólia, hálószerűen hurkolva, a terménytárolás, illetve .csomagolás területéről is kiszorítja a hagyományos kender, és jutaanyagokat. Előnye, hogy rendkívül könnyű — egy-egy zsák súlya alig néhány deka. Emellett olyan olcsó, hogy egy. Közéleti napló Pártküldöttség érkezett Szurdi István Bangladesből Jugoszláviában A Magyar Szocialista Mun- Szurdi István belkereskekáspárt Központi Bizottságá- delmi miniszter hétfőn Jugonak meghívására, Abdus Sa- szláviéba utazott, ahol gazlam KB-titkár vezetésével dasági vezetőkkel és kereshétfőn hazánkba érkezett a kedelmi szakemberekkel belBangladesi Kommunista Párt kereskedelmi és idegeníorKözponti Bizottságának- kül- galmi kérdésekről tárgyal, döttsége, amelynek tagja Kamrul Hossain KB-titkár. zésével az idén megdupláz, za: évi tízmillióra növeli ezeknek a műanyag zsákoknak a termelését. Ugyanilyen technológiával „verébhálókat" is gyártanak, amellyel megóvhatják a nyitott színekben tárolt gabonát a dézsmáló madaraktól. Ugyancsak a tárolt, illetve gépkocsin, vagonban szállított gabona megvédésére olyan műanyagkenéssel impregnált ponyvát kísérleteztek ki, amely szinte a műbőrhöz hasonló, könnyű, rugalmas. Megfelelő ponyvaanyagból terménytároló „ raktártornyot" is terveztek. Lényege, hogy a nagy ponyvatartályt 10 méternyi magasságú vasszerkezetre rögzítik, szivatyj tyúkkai töltik meg például búzával, amely kiürítéskor Önsúlyánál fogva ömlik a szállítókocsiba. A mezőgazdasági nagyüzemek érdeklődnek a gyakorlatban már jól bevált légtartós, vagyis felfújható gabonaraktáraik iránt is. D. B. Nemzetközi számítástechnikai konferencia Szegeden A Magyar Tudományos Akadémia Automatizálási és Számítástechnikai Bizottsága, a lengyel, a bolgár és a magyar gépipari tudományos egyesületek szervezésében hatnapos, nemzetközi számítástechnikai konferencia kezdődött tegnap, hétfőn Szegeden, a Csongrád megyei tanács nagytermében. A COMPCONTROL—74 ünnepélyes megnyitóján jelen volt dr. Biczó György, a Szeged megyei városi tanács elnöke is, s az elnökségben helyet foglaltak a szervező országok küldöttei. A konferenciát dr. Csáki Frigyes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja nyitotta meg. P rocki László, a Magyar Gépipari Tudományos Egyesület főtitkárhelyettese megemlékezett az egyesület 25 éves jubileumáról, majd Szeged vezető szervei és lakossága nevében dr. Biczó György üdvözölte a jelentős nemzetközi konferencia résztvevőit. Köszönetet mondott a rendezőknek a megbecsülésért, hogy Szegedet választották a tanácskozás színhelyéül. A konferencia első előadását Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes tartotta, a számítógép alkalmazásáról a gépipari vállalatok •vezetésében. Beszélt a széles körű hazai és nemzetközi együttműködés tapasztalatairól, a jövő feladatairól, valamint a szocialista közösség országai egységes számítástechnikai rendszerének, az automatizált irányítási rendszerek jelentőségéről is. A jelenlegi tudományos ülésszak célja az, hogy átfogóan összegezze az elért eredményeket, bemutassa a számítógépek alkalmazásának lehetőségeit, a konkrét ipari feladatok megoldásában. Négy, szakosított szekcióban közel száz előadás — ebből 45 külföldi szakembertől — foglalkozik többek között az integrált vezetési élvek és módszerek, a számítógépes vezetési rendszerek kiépítésének kérdéseivel, feladataival, problémáival. A magyar, lengyel, bolgár, finn, osztrák, szovjet, norvég, jugoszláv részt vevők között A. J. Merten (USA), az ENSZ megbízott képviselőjeként tart előadást a konfefftÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! DÉL Felhívás a nemzetközi közvéleményhez Párizsban befejeződött a chilai szoiidaritásl értekezlet A nemzetközi közvéleményhez intézett felhívás közfelkiáltással történt elfogadásával és Francois Mitterrandnak, a francia szocialista párt első titkárának zárszavával ért véget vasárnap délután a chilei nép igaz ügyének támogatására Párizsban megrendezett kétnapos európai szolidaritási konferencia. véget vetni a szabadságjogok lábbal tiprásának Chilében; — felkérik az összes népi tömörüléseket és szervezeteket, hogy a fasiszta junta hadbíróságai működésének kivizsgálására küldjenek jogászdelegációt Santiagóba. Az MSZMP küldöttsége, amely Győri Imrének, a Központi Bizottság titkárának vezetésével az FKP meghívására Párizsban részt vett a chilei népért összeurópai szolidaritási konferencián, hétfőn délután visszaérkezett Budapestre. Az értekezleten, amelyen Európa szocialista és kapitalista országainak számos politikai, szakszervezeti és társadalmi szervezete képviseltette magát, jelen voltak a chilei ellenállási mozgalom prominens vezetői, köztük Beatriz Allende, a hősi halált halt néhai elnök lánya és Carlos Altamirano, a szocialista párt főtitkára, a chilei baloldali erők egyik kiemelkedő vezetője is. A felszólalások elhangzása után a szolidaritási konferencia résztvevői egyhangúlag elfogadták a „Felhívás a nemzetközi közvéleményhez" című záródokumentumot, és elhatározták, hogy — a felhívás szövegét megküldik az összes kormányoknak, az összes nemzetközi szervezeteknek; — azzal a kérelemmel fordulnak Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához, hogy minden eszközzel igyekezzék