Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

VASÁRNAP, 1974. JÜLIUS X S

ok fesztiválnak sok a díja — ám az ismerősök mégis elismeréssel bólintottak az újsághírre, hogy az ifjú kisfilmrendező ilyen és ilyen című munkáját az X.-i seregszemle diplomájával jutalmazták. Gratuláló levelek, telefonok; az ilyen alkalmakkor szokásos körültáncolás. Csupán a filmszakmában járatos hírlapíró jegyezte meg, hogy szép, szép, de hát azt a bizonyos diplomát a fesztivál valamennyi filmje megkapta: nem a művészi rangot, csupán a részvétel tényét igazolták vele. Mindegy. A tudósító szerveknek az ifjú kisfilmrendező által megtelefonált diploma híre átment a köztudatba, s ha az önkéntes informátor azóta szóba kerül, hát tüstént utána mondják: „Ja, a fesztiválnyertes I" A már kevésbé — de azért még mindig — ifjú operaénekesnő neve után meg az „Európa-hírű" minősítés következik, valamint a „mindenféle remek kritikákat kap"-féle lelkendezés. Szó, ami szó: valóban remekek a külföldi állomáshelyekről hazapostázott méltatások, amelyeket — miként az ifjú kisfilmrendező diadalának hírét — lapjaink ugyancsak készséggel ismertetnek. Remekek, mert — nyesettek. Ollózottak — ahogy a már kevésbé, de még mindig ifjú operaénekesnő egyik férfikollégája mondta. Az a férfikollégája, aki — ha nem is „Európa-hírű", de Európa-járó lévén — nem restellte városról városra, újságról újságra visszakeresni a kolleginájáról írottakat. Visszakeresvén pedig nem mást állapított meg, minthogy nem a teljes bírálatokat, csupán azok elismerőbb passzusait tartalmazták az „expressz" útjukra bocsátott borítékok. Az illendően előrebocsátott, udvarias dicséreteket, az ezt-azt kifogásoló megjegyzések nélkül. Évfordulós idők Két önhír-keltő, két maga-menedzsere — két sikerkovács. És rajtuk kívül még hányan, de hányan tülekednek így a hírnév sugárzásába —, és milyen, de milyen, könnyű ott is maradni, nemcsak odatülekedni! Mert nemcsak mondogatjuk, itt-ott el is olvasható: bizony ma igen békések az idők a szellem termékeinek felvezetésére. Most nemcsak az aréna — a kapuja is nagy, s majd mindenkinek jussa a benne való lökdösődés, aki rendelkezik a fénybe engedhetők ilyen-olyan szignójú segédlevelével. Évfordulós időket élünk. Hogy az előbb- s előbb-sasszézásra miként használható fel egy-egy jelesebb dátum? Lássuk csak a pesti színpadokról is jólismert előadóművésznő példáját! Összeállított magának egy versműsort valami olyan jelszóval. hogy „multunk dalai". Múltunk tényleg jókora, s daltermésünk sem szegényes, így aztán bőven akad benne olyan, ami alkalomhoz illően épp úgy köszönt városjubileumot, mint egy jeles személy jeles évfordulóját — csupán a program címadójaként azt kell megjelölni, amivel a legjobban piacra dobható a rímes, ritmusos áru: a legaktuálisabb verset. Tíz városban? Húsz faluban? Ki tudná megmondani, hányszor hangzott el a sok című, de egy tartalmú műsor — minden elharsogásakor, elsuttogásakor nem kis, kimondott, lenyomtatott visszhangot keltve. „Sokarcú": a művésznőre hamarosan ez a cimke ragadt, s hogy ráragadt. most alig-alig győzi napjainak, útjainak praktikus beosztását. Persze, nemcsak szavalgatásra — rajzolásra, festésre, mintázásra is jó alkalmat adnak az egymás közeli fényében tündökölni bizony nemigen képes dátumok. Száz, háromszáz, ötszáz éve született, meghalt históriánk jelese? Pályázat hivatott személyét, tetteit megidézni. Noha rangosabb munkák — serkentő élmény, a jobb művészi cselekedetekhez szükséges indulat híján — nem születnek, dehát („Ha már meghirdettük, híre is legyen!"), sorban jelennek meg a fotók a díjazott rajzokról, festményekről, szokrokról meg persze, készítőikről. Ha valaki Jól ügyeskedik, akár több ilyen díjat is szerezhet a gyöngécske mezőnyökben, s így aztán mi sem akadályozza, hogy munkásságát szárnyára kapja a hír. '„A díjnyertes". a „többszörös díjnyertes" — mondják az ő neve után is. s mint ilyennek, a gratulációkkal együtt természetesen egyegy nagyobb megbízatás ls kijár. Ezek elkészülte után a remekművek száma ugyan nem gyarapszik, de a megbízott még bátrabban hiheti magát annak, aminek szeretné: „bevett", számon tartott alkotónak. Kampánytémák Évfordulós időket élünk — írtam fenntebb. Kiegészítem ezt azzal, hogy a kampány-témák idejét is éljük. Ezért aztán egyegy aprócska munkával is oda lehet sodródni az erősebb sugárzásba. Dokumentum, dokumentumjáték. Áradatként ömlött be berkeinkbe pár évvel ezelőtt ez a tény-divat. Kétségkívül segítette néhány értékes mű létrejöttét, ám pár java írós mellett hány de hány olyan akadt, amely másra sem volt jó, minthogy szerzőjét a „dokumentaristák" hirtelen megszaporodott táboróba sorolja. „Kisiskolások újságolvasási szokásai", meg más, efféle témaparódiák ügyében ezerszám csinálódtak az „összegezéshez" adatokat szolgáltató kérdőlapok. Ahogy látom, a siker ifjú hajszoléi most két téma meglovagolását látják a leginkább célhoz vezetőnek: az alkoholizmust meg az öngyilkosságot. Alkoholizmus. Kisebb csoport, nagyobb társaság; kisebb falu, nagyobb kerület — mindegy, csak legyen néhány adat, általánosításnak szánt következtetés, útjára indulhat a publikáció. Hogy más tanulmányok szentenciáit ismétli, ráadásul azokat is rosszul? Mit számít! A téma „vonalba vág": a szerző — vágya, kívánsága szerint — „szakértőként" említhető. öngyilkosság. Alkalmi környezetrajz, felhabosított, így-úgy magyarázott statisztika — rendszerint ez is mindegy. És a közlemény megfogalmazója szintén a hozzáértők táborát szapQrítja. Hite szerint érdemben, valójában számban. Még tovább pásztázni? Fölösleges. Nagyon, nagyon sokáig sorolható még: kik, hol és miként törekednek, hogy nem az általuk képviselni vélt ügyet — sokkal inkább önmagukat reklámozzák, akiknek önmutogató igyekezete tehetségükkel éppen fordítottan arányos. önhírkeltők, sikerkovácsok. És ami a legszomorúbb: lehetnek bátran, mert sem írott, sem íratlanul is vallott etikai és morális parancsok nem mondanak álljt országos ugrándozásaiknak. AKACZ LASZLÓ Sebestyén józsef Csak neked írok Csak neked írok, ha fojtó lázban tollat koptatok, papírt tépek őrjöngő nyári éjszakákon Csak neked írok, te vagy az élet, kacagás, napfény, vihar után szivárvány, ml égboltot ölel suttogó lágyan, hogy benne éljen, s lecsillapítsa keble moraját Szivárvány vagy és eltűnsz szüntelen míg én kereslek, bennem élsz, megtalállak és elvesztelek újra, akár az ég a tarka színeket, Miért-e játék? Szállnak a percek, órák és napok, milyen rövid lett hirtelen az élet. mennyi mindenre nem lesz már idő és én csak egyre halogatok, Meg kéne egyszer mondanom, megfognom kezed, s szédült rohanásban oda vinni, hol madár se jár, hol egybeolvadnak órák és napok Félek nem jönnél velem! Inkább írok egy ócska tollal gazdagságot jelent ez nekem, Sosem mondom ki, nyelvem nem forog, miért is tépném szét az álmomat Egyetlen szóval! Meghalok benne, s újra éledek, amint szállok a hegyek fölött fogom a kezed, így örökké szép vagy, örökké enyém egy életen! Defenzív közlekedés T

ávolmaradás és távolságtartás — ez a defenzív közlekedési taktika lényege, annak egyik meghirdetője, dr. Gerhard Munsch szerint. S közel háromszáz oldalas könyvben (benne a közismert „tízparancsolattal") magyarázza a korszerű, a korábbinál biztonságosabb gépjárműhasználat és a helyes gépkocsivezetői magatartás legfontosabb összetevőit. Aki nem csupán tételeit kívánja „bevágni", hanem tanulmányozza, sőt: készséggé is hajlandó elsajátítani a könyv szemléletét, alighanem kevésbé „ön- és közveszélyesen" közlekedik majd. Hogyan? Hát az országutakon, városi utcákon, tereken valóban ilyen fékeveszett lehet a másféle közlekedés? Nem túlzó merészség a nem kellően korlátozott gépkocsit kényszerzubbony nélkül száguldó őrülthöz hasonlítani? Ha nem tudjuk a kezünkre adott gépet humanizálni, az legkisebb mulasztásunkat, idegességünket, pontatlanságunkat azonnal „felnagyítva", megsokszorozva tükrözi vissza. A tükör mélye viszont — az utak, országutak valósága — mi magunk vagyunk: gyalogosok vagy gépkocsival haladók; valamennyien egyformán törékeny emberek. Akik akkor is bűnhődhetünk ebben az oly gyakran nem kellően fegyelmezett közlekedési „ítélethozatalban". ha teljesen vétlenek vagyunk! A defenzív vezetési szemlélet épp ez utóbbi okok miatt mellőzi a „kinek van igaza, kinek nincs?" című, a balesetek megtörténte után immár merőben elméleti kérdés-felelet vizsgálódást. Akit a forgalom egyszer is átpréselt a maga „húsdarálóján", annak nincs alkalma többé moralizálni. A közlekedésben ugyanis nincs „erősebb" és „gyengébb". Édes-keveset ér az agresszivitás, hiszen az áldozatok listáján egyaránt szerepelnek erőszakosak és határozatlanok. Aki tehát dodzsempályának nézné a mindig valahová és valamiért igyekvő motorizált világot, az alighanem elfelejtette a közlekedési kétszerkettőt. Nem jogi harc folyik az utakon, amelyben mindenáron érvényesíteni kell saját vélt vagy valóságos érdekeinket, hanem puszta előrehaladás, mindenféle értelmetlen kivagyiság nélkül. Az összetört kocsi, az oly sokszor hallott-olvasott gyászjelentés vagy baleseti krónika a defenziv vezetés létfontossága melletti mindennapi, egyszerű érvelés. De talán még helyesebb lenne, ha nem is csupán az ilyen gépkocsivezetés hasznát bizonygatnánk. A korszerű és biztonságosabb közlekedéshez nem elegendő a négy keréken járók mégoly kitűnő tájékozottsága, udvariassága, tehát szinte tökéletes „távolmaradása és távolságtartása". Az utcákon és az utakon gyalogosan ls ott vagyunk valamenynyien s valljuk meg. olykor a legelemibb közlekedési ismeretekkel sem rendelkezünk, hiszen nem kell a gyalogos KRESZ-ből vizsgáznunk. Ösztönös óvatosságunk segít át, szinte a legendás hályogkovács öntudatlan biztonságával a válságos közlekedési helyzeteken. A mai forgalomban autósnak és járókelőnek egyformán tudnia kell: olyan áramlás részei vagyunk mindannyian, amelyben valóban életre-halálra felelős mindenki mindenkiért! S mlutár ahány gépkocsivezető, annyiféle, és természetesen gyalogos sincs két egyforma, ráadásul a közlekedés egyéb körülményei is szünJÉI lik -IpiÉll^f iisllfc" / \ ijíl 1 . • vif t '"/l f ' ..ÍJÍK vjíÉtófeí^M mímA •^U'HÁt&K I.ÍÁ^ÉM H(BfwMW*ff".* • ftÉÉ* V 7.7\l • ' Í-50DA t> ; , . •tytóvo K Ilii r\ i l/IH/ - • SZEKERES FERENC Epigramma telenül változnak, valamilyen állandó készenléti és előzetes biztonsági állapotban kell közlekednünk. Ami természetesen korántsem jelent semmiféle különleges felajzottságot, csak számos nyugodt-, jó beidegződést, felkészült reflexeket, megfelelő gyakorlatot. Egyfajta általános közlekedési szemléletmódosulásról beszéltünk tehát. Olyan — járművezetőre és gyalogosra egyaránt vonatkozó — viselkedésről, amelyben az észszerű és céltudatos közlekedési magatartás természetes része az általánosabb erkölcsi előrehaladásnak. önismeretre, és egymás !ránti tiszteletre gondolunk, melyben a távolmaradás és távolságtartás voltaképp közeledés. Egy úticélhoz, felnőttebb önmagunkhoz. NÁDOR TAMÁS Munkaképtelen Munkadal Vendégmunkás 1 >