Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-06 / 156. szám
8 SZOMBAT, 1974, JÚLIUS « Csatornáznak a Tolbuhin sugárúton V Vannak, akik kétszer halnak meg. Olvasom a gyászhírt a lapban, hogy meghalt Lajos bácsi. Hogyhogy meghalt?... Csak most halt meg? Én legalább húsz éve eltemettem. Abban a vidéki városban, ahol a hírlapírás inaséveit jártam, s ifjú riporterekre jellemző konfidenciával lábatlankodtam a színtársulat, főleg annak némely igéző mosolyú szubrettje körül — Lajos bácsi cingár, kissé hajlott alakja közismertnek számított. Naponta láttam, köszöntöttem illő tisztességgel a színészbejáró előtt, s ő is nagy reverenciával viszonozta a köszöntést. Úgy rémlik, írtam is róla egy karácsonyon, valami szirupos riportot; hulló csillaghoz mértem nyugdíjas színészi sorsát. Pedig távolról sem volt keserű természet, vagy elégedetlen lélek, sőt inkább a derűs színeit őrizte meg múltjának. Mindennapos volt a színházban, kereste, hol, melyik darabban kínálkozik egy-egy apró feladat, néhány mondat, egy-egy jelentéktelen megbízatás, amiben elmondhatja: „asszonyom, az ebéd tálalva", vagy: „uram, a hintó előállt". Még a legszürkébb néma statisztálással is megelégedett, ha nagy személyzetű darabhoz hívták. Szóval nem válogatott, nem érzett méltóságán alul semmit, ami alkonyodó éveiben bármi szerény kontaktust kínált a színpaddal. Pedig társalgási témáiban gyakorta időzött el hajdanvolt szerepeinél, sikereinél. Azok közt is leginkább a Vöröshajú címmel játszott darabnál. Emlékezett a címszerepben megélt jutalomjátékára. Keveset tudok a Vöröshajúról, valahol A második halál a század első évtizedében járta a színpadot diadalmasan. Ebben aratta zajos sikerét Lajos bácsi. A jutalomjálékról regélte aztán gyakorta a maga dicsőségét. A cívisváros óriási lanttal lepte meg kedvencét. Nyújtott karral érte csak a tetejét. Paprikás szalonnából formázták a lantot, kolbászból aggattak rá húrokat. Ez az emlék kísértette később és mindvégig, s a valahai dicsőség fényében és megelégedettségében mondta párszavas szerepeit, fújta a kórust, vagy őgyelgett a színpadi tömegben, a névtelen statiszták között. öt pengőt kapott ezekért az alakításokért, mert alakításnak tekintette minden dolgát. Lelkiismeretesen maszkíroszta magát esténként az elképzelt lénnyé, s oly áhítattal lépett fénybe a kulisszák mögül, mintha rajta múlna a darab sorsa. Háború végén megint a színházban találkoztam vele. Kedélye akkor is a régi volt, csak háta lett valamivel hajlottabb, és kopott, szürke öltönye lötyögősebb a vézna termetén. De ezután is a régi tűzzel csinált mindent, amit rábíztak. A színház a Cyranóra készült. Már jól benne jártak a próbákban, alig akadt dolga a súgónak, a rendező inkább csak tekintély végett igazított egyet-mást a játékon. A darab premierhez közeledett. Az emlékpróbák egyikén Cyrano nem jött be egy délelőtt. Á társulat türelmetlenül topogott a színpadon a szereplőre várva, de a színész mindegyre késett. A rendező idegesen csapta össze a szövegkönyvet, s már úgy határozott, szélnek ereszti társaságát, mikor Lajos bácsi kilépett gascognei társai közül: — Kérem, kedves főrendem. A főrendező idegesen felkapta fejét. — Mit akar, Lajos bácsi? — Mentsük meg a veszett fejsze nyelét. Kár volna a próbáért. Én játszottam Cyranót, még kilencszáztízben, tudom betéve a szerepet ma is. A főrendező arca olyan mosolyt játszott, mintha vackorba harapott volna, de némi latolgatás után ráállt: — Isten neki, megpróbálhatjuk. Már úgyis mindegy. Lajos bácsi pedig mondani kezdte a kívánt résznél, ahogy egykor belé idegződött Rostand versének zengő-bongó, nagyívű tirádája. A kisöregben szárnyakká nőttek a sorok. A legszebb szárnyalásnál toppant be a játékba a megkésett színész. Lajos bácsi szomorkás mosollyal kikullogott a fényből. Akkor láttam utoljára. Elmaradt a színháztól. Azt hittem: régesrég halott. S azt hiszem, valójában az is volt. Most már csak testében távozott örökre. Barna Tibor 23-27° HÁROM NAP ALATT 280 ELŐADÁS Pénteken délután befe- .... • - jeződött Debrecenben a Ma- Varhato időjárás szombaf gyar Élettani Társaság 40. ?tl8Í™kent nappah feUl°vándorgyűlése az Orvostudo- képződés az ország észak. mányi Egyetemen. Az orszá- ^Áif Isetleg zTvatot gos kongresszuson közel öt- lyen csetleg aVdtarÉpítkezés száz tudományos kutató vett .... ... „„, részt. A három nap alatt 280 deh/ délnyugati szel. Varha. előadás hangzott el a köz- to legmagasabb nappali hoponti idegrendszerről, a belső merseklet szombaton: 23-27 szekrécióról, az emésztésről, Sj inAZrATrt az anyagtranszportációról és az izomelméletről. A . A MÉM tudományos es kuXEMZETISÉGI tatási főosztálya a szegedi OKTATÁS Gabonatermesztési Kutató Tovább javulnak az alsó- Intézet tudományos igazgaMérsékelt, időnként élénk Aci s Sándor felvétele Az elavult felszínhez közel levő révi csatorna helvett mélv fokú oktatás feltetelei Bács- tohelyetteseve dr. Erdei PeM etavurt, leiszmnez Közei íewj regi csatorna helyett mely Kiskunmesv nemzetiséciek tert. általános igazgatóhevezetesű csatomat építenek a Tolbuhin sugarut Nagykorút ,fú8 nemzeusegiek és Veresács utca közötti szakaszán. A KEVIÉP dolgbzói elkészítették mór az árkot, és jelenleg a csatornát állítják össze. Képünkön: autódaru segít a munkában „HOLDJARÖ" NEMZETKÖZI A KŐBÁNYÁBAN KEMPINGKüllemre a holdjáróhoz TALALKOZO hasonló, kimagasló teljesít- A Nemzetközi ményre képes sziklafúró gé- Caravanning Szövetség aupet állítottak munkába a Ta- gusztus 2. és 11 -e között ren lakta bajai járásában. Ga- lyettessé pedig dr. Magassy rán a nemzetiségi tagozatos Dánielt nevezte ki. általános iskolát hattanter- DOBREKORD mes új épülettel bővítették, Újabb bolondos rekord amelyben szeptember 1-ér, dőlt meg az Egyesült Államegkezdődhet a tanítás. A mokban; egy 23 éves fiataldávodi gyerekek őszre há- ember egyfolytában 216 órán rom új tantermet, 1975-ben át dobolt, hatvan perccel Camping pedig új tornatermet kap- megjavítva tavaly felállított nak. A Bácska vidék tana- saját világcsúcsát. Minden csai sorra tervezik a hiányzó órában öt perc pihenőt entabányai Cementgyár kőbá- dezi meg idei nemzetközi ta- tornatermek pótlását. A jó- gedélyezett önmaga számára, nyájában. A körülbelül ví- lálkozóját Csehszlovákiában, rás legnagyobb községében. Közben a kórházat is megkendház nagyságú gépből a tátrai nemzeti park festői Bácsalmáson a megyei tanács járta, mert a második napon hidraulikával vezényelt csáp- vidékén. A sótorozás ked- támogatásával sportcsarnok- kificamította jobb csuklóját. — Egy kis hiba kivételéve] minden passzol... Napközis táborok Szegeden szerű karok nyúlnak ki, s velőinek találkozójára a Ma- nak is beillő tornatermet épí- De még a kezelés alatt sem ezek mintegy kitapogatják a gyar Camping- és Caravan- tenek az iskolásoknak, környezetet és a legrosszabb ning Klub is megszervezi terepen is automatikusan tagjainak részvételét. Külövízszintes helyzetbe állítják, nősen a fiatalok jelentkeznek stabilizálják a gépet. A bo- majd előreláthatóan nagyobb nyolult mozgásokat gomb- létszámmal az eseményre. A nyomással irányítja a gép kemping klubnál vagy a ter KÖNYVTAR A FALUBAN Űj könyvtárat avattak pénteken a Borsod megyei Lak nevő faluban. A műkezelője. Az eddig alkalma- mészatbarát szövetségnél már velődési ház melletti közműzott fúrógépek óránkénti tel- most fogadják az első je- velődési intézményt a Petőfijesitmenye 5 méter, az új ön- lentkezöket, a csoportosan évforduló tiszteletére, najáró berendezés óránként 30 utazó ifjúsági résztvevőknek gyobb részt a község saját —40 méteres előrehaladással külön kedvezményként 160 anyagi erejéből, valamint a dolgozik a legkeményebb forint a részvételi díj az __ _____ P | Szegeden a Mező Imre, a negyedik osztályosoknak. Anesett ki a ritmusból, szabad Rózsa Ferenc, a Gera Sán- nus József, a Tiszatáj főkezével tovább püfölte hang- J ~~ " TTJ—-—" ' szerét. A lottó nyerőszámai 5, 15, 50, 63, 78 dor és a Hámán Kató nevét szerkesztő-helyettese Móra viselő általános iskolákban, Ferenc világába kalauzolja valamint a gedói általános majd őket a jövő héten. S iskolában — közel 600 alsó- a gazdag programból föltéttagozatos és 150 felsötagoza- lenül említést érdemel még, tos gyermek tölti napjait a Hogy Granasztói Szilvia bábnyáron. Ezek az úgynevezett művész is eljön bábszínházat nyári napközis táborok. Idén játszani:; a negyedik-ötödikea Somogyi-könyvtár kezde- sekkel, hogy Vörös Károlymenyezesere es szervezésé- né, a Móra Kiadó szerkesztőd A Sportfogadási és Lottó ben megpróbálják kelleme- lektora a világgal való meglakosság társadalmi munka- Igazgatóság közlése szerint a sebbé, egyben hasznosabbá ismerkedésüket segíti majd mészkőben is. Az űj konst- eseménysorozatra. A találko- jávai építették fel. A sza- Mezőkövesden megtartott 27. tenni a fiúk, lányok itt eltol- előadasával, beszélgetesével. S rukcio nagyobb átmérőjű lyu- zó részvevőinek saját kem- bad polcos, mintegy hatezer heti lottósorsoláson a kö- tott idejét. a népszerű'író Janikovszky kakat készít, s ez robbanás- pingfelszereléssel kell ren- kötetes könyvtárhoz klub- vetkező számokat húzták Minden táborba 100—200 £Va is Szegedre utazik a technikai szempontból is elő- delkezniök. és olvasószoba is tartozik. lei: 5, 15, 50, 63, 78. könyvet szállítanak ki a kedvükért a Hámán Kató, nyös, mert így kevesebb lyu- , könyvtárból — az olvasni- illetve a Rózsa f'eyepc áltaCu.mU t,,' ;ll i _ TÍÓ "hazhoz ™egy" a gyereT kínos iskolában a felsőtagocvenre nusz UJ Illat a ,,szagpiacon kek reszere. De a seregnyi zatosokkal az „én és a felkonyv mellé a gyerekek nőttek" problémakört beszéli A szakmák, foglalkozások lenleg — különfele formák- és egyebekben lengenek kö- nyelvén kitűnően értő elő- majd meg, tréfas-komolyan, kat kell telepíteni. Tanács Közeledik a kisiány születésnapja és a fiú tanacstalan. Mit vegyen neki? Anyjához fordul: — Mama. ha holnap lennél 27 éves, mit szeretnél magadnak? — Semmi többet1 rül bennünket. Persze, a adókat is küldenek. A héten tanulsagosan és szívderítőén, „szagigényt" meghatározhat- dr. Somi Imréné tanár a for- mint ahogy ezt könyveiben is ja a kor, a nem. sőt még az — —'—— égtáj is. — Hogyan készül az illatkompozíció? _„_ _ _ — A mesterseges és ter- is" előadás közbén. Veress Hasznos' szep sem gyarapszik, hogy évente mészetes anyagok együttes Miklós a ritmus öröméről nyezés, folytatást és kitérkörülbelül 20 új illat jelenik felhasználásával. A más- tartott előadást a harmadik- jesztést igények rengetegében a legkülönösebbek egyike kétségkívül a szagok mesteréé, az illatkompozitőré. Legfőbb munkaeszköze, nélkülözhetetlen „műszere" az orra. pontosabban : kifinomult szaglása. E sajátos hivatás egyik legismertebb hazai képviselőjétől kérdeztük: valójában meg a „szag-piacon". Fel- más arányban összekevert ban — többszáz illat van forgalomban, ami nem is olyan túl sok; hiszen az illatok terén nagy hagyományokkal rendelkezünk. Érdemes megjegyezni, hogy az ,illatfamília" anak ellenére ma szépségéit, az alkotás teszi. S lesz még „Varázsorömet hozta közelebb ava- szőnyeg", „Játsszunk zenét", kaciozó gyerekekhez: még „Rejtvényfejtők Klubja"! agyagot is vittek, formáltak kezdeméhányfele illatot tartanak számon a „szag-szakemberek"? — Manapság ezt már senki nem tudná pontosan megÓRIÁS HARCSA 52 kilós óriás harcsát fo- mondani. Korábban ugyanis gott idős Száraz Béla. a csak természetes alapanyacsongradi Háladás Halászati gok álllak az illatszerészek Szövetkezet nyugdíjas tagja, rendelkezésére, így arányA hatalmas vízi ragadozó a lag kevés volt a kombinátűnésükkel egyidejűleg tud- „szagalapanyagok" együtteniillik körülbelül ugyanény- sen olyan illatot adhatnak, amelyet külön-külön egyik „alkatrészben" sem találhanyi kikerül a forgalomból, divatjamúlttá válik. A divat egyébként az illat- tunk meg. Általában 20—30világban is nagyhatalom. A század elején még az édeskés. nehéz, lassan párolgó szagosító szerek voltak ked. Tisza hullámterén elhelyc- ciós lehetőség. A mesterséges veitek. Napjainkban viszont, zett vansaba keveredett. A illatnyersanyagok „betörétolyó alsó szakaszán ez volt sével" azonban a kombináaz idei legnagyobb zsák- ciós skála rendkívüli módon inkább a friss, fűszeres illatok a sztárok, amelyek szappanokban. kölnikben, maryt kiszélesedett. Hazánkban je- spraykben. mosószerekben féle anyag egy keverék. Nem elhanyagolható tehát a fantázia és a kombinációs készség sem. Az ember idővel már annyira megismeri az illatanyagokat, hogy akár gondolatban is megtervezheti az új kompozíciót. I* A, DÉLMAGYARÜRSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, bétküznapokon 8, vasárnapokon 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Z* B. 28. — Index; 23 053, Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.