Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

KEDD, 197?. JŰLItJS % •mhmmmi Ma folytatódnak a szovjet­amerikai tárgyalások Vidéki út — Moszkvai hangulatok 0 Moszkva (KS) ' Kedden, egynapos szünet után folytatódnak a szov­jet—amerikai csúcstárgyalá­sok. A hét végét a festői kör­nyezetben a Krím-félsziget, Oreanda egyik kormányüdü­lőjében töltötte Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára és Richárd Nixon, az amerikai elnök. A két ve­zető, kötetlen formában és hosszasan folytatta itt is az eszmecseréjét, majd Gro­miko szovjet és Kissinger amerikai külügyminiszterrel, valamint tanácsadóikkal bő­vítették ki a párbeszédet. Több fontos kérdéscsoport közül is kiemelkedik a ha­dászati, támadófegyverek té­mája. Hétfőn Nixon feleségével a belorusz fővárosba láto­gatott. Brezsnyev, valamint Gromiko és Kissinger nem kísérték el, ők visszatértek Moszkvába. Minszk, amely az elmúlt héten kapta meg a Hős város címet, 1944. jú­lius 3-án szabadult fel a fasiszta hódítók uralma alól. Az amerikai elnök látogatá­sa ezért a 2. világháborúban létrejött szovjet—amerikai szövetségre emlékeztet. A harmadik Brezsnyev— Nixon csúcstalálkozó ered­ményességét bizonyítja, hogy szombaton a Kreml Vlagyi­mir-termében — tíz évre szó­ló gazdasági, ipari és mű­BzrH megegyezés aláírásá­val — nár négyre emelke­dett az eddig megkötött megállapodások száma. Moszkvai sajtókörökben bi­zonyosra veszik, hogy a leg­nagyobb jelentőségű szerző­' elesek .-1;urasa még .hátra van. A tárgyalások hangulatát érzékelteti a következő epi­zód: az oííyik délelőtti tár­gyalás előtt a Kreml-ben Leonyid Brezsnyev elbeszél­getett a jelenlevő újságírók­kal. A Katalin-teremről el­mondta, hogy itt szokták tar­tani a legmagasabb rangú államférfiakkal a legfonto­sabb megbeszéléseket. Az egyik amerikai tudósító megkérdezte: — Igaz-e hogy ez a leg­kedvesebb a főtitkár úrnak, Brezsnyev a következőket válaszolta: — őszintén szólva nem tu­dom, hogy a Kreml sok-sok terme közül melyik a leg­kedvesebb, mert valamennyit nagyon szeretem. Elsősor­ban történelmi levegője mi­att... Közben megérkezett Ni­xon. Brezsnyev megkérdez­te: — Hogy aludt? — Nagyon jól — felelte az elnök. — Beszélgettem az ön né­hány tudósítójával a Kreml-1 rőL Érdeklődtek, hogy mi­ről fogunk tárgyalni, — mondotta az SZKP KB fő­titkára. — Mindig ezt teszik — mosolyodott el Nixon. Ezután elbúcsúztak a csoporttól és eltűntek a Katalin-terem aj­taja mögött. A csúcstalálkozó — az el­lentétes véleményeket sem elhallgatva — nyílt légkör­ben és konstruktív szellem­ben folytatódik. A Szovjet­unió — mint Moszkvában nyomatékosan hangsúlyozzák — elvi engedmények nélkül, a béke megszilárdításának közös érdeke alapján ke­reste és keresi a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Az eddigi megállapodások is bizonyítják: nem hiába. Nixon Minszkben 0 Moszkva (TASZSZ. MTI) Richárd Nixon, az Egye­sült Államok elnöke, aki hi­vatalos látogatáson tartózko­dik a Szovjetunióban, hétfőn a Krímből Belorusszia fővá­rosába, Minszkbe érkezett. Az amerikai, szovjet és belorusz zászlókkal feldíszí­tett minszki repülőtéren az amerikai elnököt Tyihon Ki­szeljov, a Belorusz SZSZK Minisztertanácsának elnöke és több más hivatalos sze­mélyiség fogadta. A repülő­téren Nixont melegen kö­szöntötték a belorusz fővá­ros dolgozóinak képviselői. Richárd Nixon a minszki repülőtérről rendőrmotoro­sok díszkíséretében a belorusz főváros közelében levő Zaszlavli rezidenciájá­ra hajtatott. Richárd Nixon hétfőn Minszkben találkozott Belo­russzia vezetőivel. A ta­lálkozón Pjotr Maserov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára ismertette a náci hódítók uralma alóli felsza­badulásának 30. évfordulóját ünneplő szovjet Belorusszia gazdasági és kulturális ered­ményeit. Diplomáciai kapcsolat a Magyar Népköztársaság és a Portugál Köztársaság között 0 Budapest (MTI) A Magyar Népköztársaság kormánya és a Portugál Köz. társaság ideiglenes kormánya — attól az óhajtól vezérelve, hogy fejlesszék a két ország kapcsolatait, és elősegítsék a nemzetközi együttműködés ügyét — elhatározták, hogy országaik között a mai nap­pal nagykövetségi szinten diplomáciai kapcsolatot léte­sítenek. A közeljövőben mindkét fél kinevezi nagy­követét. Kádár János üdvözlő levele 0 Budapest (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára levélben üdvözölte Aziz Mohamedet, az Iraki Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkárát 50. születésnapja alkalmából. Tiszteletadás Pablo Neruda emlékének A BYT felhívása Meggyilkolták Luther King édesanyját 0 Atlanta (Reuter) Marcus Wayne Khenault 23 • éves, vallási tébolyban szenvedő néger fiatalember gyilkolta meg vasárnap At­lantában Alberta King asz­szonyt, a néhai Martin Lu­ther King polgárjogi vezető édesanyját. A polgárjogi mozgalom három kiemelke­dő képviselője meg van győződve róla, hogy a gyil­kos merénylet mögött össze­esküvés húzódik. Az atlantai rendőrség egész napos védő­őrizet alá helyezte a King család otthonát. Az atlantai baptista temp­lomban — ennek lelkésze az idősebb King — a gyüleke­zet éppen a Miatyánkot kezd­te énekelni, és ICing asz­szony ült az orgonánál, ami­kor a gyilkos felugrott, mindkét kezével pisztolyt rántott és éktelen káromkoi­dás közepette tüzet nyitott. King asszony volt hozzá a legközelebb, és már az első golyótól halálos sebet kapott. 1974. július 12-e, Pablo lángra Neruda születésének 70. év- tett. fordulója alkalmából a Bé­ke-világtanács felhívással fordult a nemzeti békemoz­galmakhoz és a világ köz­véleményéhez, hogy ezt az alkalmat felhasználva ismé­telten juttassák kifejezésre szolidaritásukat a chilei nép­pel, követeljék Luis Cor­valán és a többi chilei ha­zafi szabadon bocsátását. Kötelességünknek tekint­jük, hogy megemlékezzünk a költőről, akinek művei je­lentősen gazdagították a köl­tészetet — hangzik a felhí­vás. Pablo Neruda 1973. szeptember 23-án hunyt el. Halála túl korán következett be, siettette az a nagy drá­ma, amelyet a fasiszta ka­tonai puccs idézett elő hazá­jában. Utolsó napjai tragikusan zajlottak, írásra kényszerí­tették. Befejezte még köny­veit, és megírta emlékira­tainak zárófejezetét Ebben világosan kifejti, hogy^an lát­ta az Allende elnök halálá­hoz vezető nemzeti kataszt­rófát, amely élve temette el a demokráciát és amely — mint 40 évvel korábban Ber­linben — könyvmáglyák lobbantásához veze_ Akkor emlékezünk meg a legméltóbban születésének 70. évfordulójáról, ha teszünk valamit népe, az emberi jo­gok és az emberi szellem vé­delmében. Felhívunk minden költőt, művészt, alkotót, munkást, fiatalt, a világ minden né­pét, adózzanak tisztelettel a nagy költő emlékének. A költészet és az élet, az iro­dalom és tragédia, az alko­tás és a remény közötti kap­csolatokra vonatkozó elkép­zelései hagyatékának és ta­nainak részét képezik, ame­lyeket emlékezetünkbe kell vésnünk. Köszönetet mondunk azok­nak, akik megőrzik a világ számára ezt a hagyatékot és Neruda nevét, szolidaritást vállalnak bátor népe ügyé­vel, amely ma a fasiszta el­nyomás ellen, a szabadságért küzd. Fock Jenő részvéttávirata 0 Budapest (MIT) A június 28-án Czecho­wice Dziedzicében (Katowi­céi vajdaság), a Silesia szén­bányában történt, tragikus következményekkel járó bányalégrobbanással kapcso­latban Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke részvéttáv­iratot küldött Piotr Jaro­szewieznek, a Lengyel Nép­köztársaság Minisztertanácsa elnökének. Scheel beiktatása 0 Bonn (MTI) Walter Scheel volt kül­ügyminisztert hétfőn dél­előtt a bonni parlament két házának, a szövetségi gyű­lésnek és a szövetségi ta­nácsnak együttes ülésén ün­nepélyesen beiktatták az |NSZK elnökének tisztségébe. Meghall- Perón 0 Buenos Aires (AFP, MTI) Hétfőn, életének 78. évé­ben súlyos betegség után el­hunyt Jüan Domingo Perón argentin köztársasági elnök. Az elnök halálhíre előtt egy órán belül két hivatalos or­vosi közleményt adtak ki Buenos Airesben Jüan Pe­rón egészségi állapotáról. A másodig közlemény sze­rint rövid időre megállt Pe­rón szívműködése, az orvo­soknak azonban sikerült úr­rá lenniök a súlyos helyze­ten. Ezek után érkezett a hír Perón .elhunytáról. Isabel Perón hétfőn hív­ta össze első ízben a kabi­net teljes ülését. Perón halálhírét különben az elhunyt özvegye, Isabel Perón alelnök jelentette be rádió- és tv-üzenetében. Az alkotmány értelmében egyébként Isabel Perón au­tomatikusan Argentína köz. társasági elnökévé lépett elő. NSZK­kérelem 0 Genf (UPI, MTI) Az NSZK hétfőn felvéte­lét kérte az ENSZ leszerelé­si bizottságába, amely Genfben ülésezik, és amely­ben jelenleg 25 ország kép­viselteti magát. A felvételi kérelmet Axel Herbst nagy­követ nyújtotta át. FIGYELEM! A Szegedi Egészségügyi Szakiskola (TOLBUHIN SUGARÜT 1.) általános ápolói és gyermekápolói szakra iskoláz be hallgatókat, kétéves képzési időre Jelentkezési feltételek: a 17. életév betöltése, VIIT. ál­talános iskolai végzettség. A Csongrád megyeiek és az érettségizettek felvételkor előnyben részesülnek. Jelentkezési határidő: 1974. AUGUSZTUS 5. A felvett hallgatók iskolai végzettségétől és tanulmá­nyi eredményétől függően ösztöndíjban részesülnek, valamint társadalmi ösztöndíj-s2erződésre is van le­hetőségük. r Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a felújított Postakocsi Csárdát 1974. Július 2-án ismét megnyitottuk Kellemes környezet, kitűnő ételek és italok, hangulatos zene Nyitvatartási idő: mindennap reggel 6-tól éjjel 1 óráig. Szünnap nincs! A menetrend szerinti járaton túl — záróra után éjjel 1 órakor — is biztosítunk buszjáratot. Cim: Budapesti út (E5-ös út 155-ös kilométerkőnél) a szatymaz—sándorfalvi út elágazásánál. Telefon: Szatymaz 24. Konkordia Szöu. Közös iföllalat t

Next

/
Thumbnails
Contents