Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-20 / 142. szám
CSÜTÖRTÖK, 1974. JŰNKJS » I SPORT ^ lengyelek is továbbjutottak Révész vidéki bajnok Egerben került sor a tekézők országos vidéki férfi egyéni bajnokságára, amelyen a szegediek kitűnően megállták helyüket. A többszörös válogatott ifj. Révész János (Szegedi VSE) 949 fával az első helyen végzett, második Makai (Pápai Vasas) lett 918-cal, míg a harmadik helyezést szintén szegedi versenyző, Naschitz Károly (DÉLÉP SC) szerezte meg 918-as eredménnyel. Ezzel tehát két szegedi került a vidéki bajnokság győzelmi dobogójára. Vízilabda MNK: Szerdán a III. és IV. csoport második fordulójának mérkőzéseivel folytatódott a labdarúgó VB. Az eredmények: Argentína—Olaszország 1:1 (1:1). Hollandia—Svédország 0."0. Lengyelország—Haiti 7:0 (3:0). A lengyel válogatott az utolsó forduló eredményétől függetlenül tovább jutott. Bulgária—Uruguay ÍJ. Az NSZK válogatottja is javult valamit, egészen jó első félidő után azonban megint visszaesett, úgyhogy Nyugat-Berlin után Hamburgban is megkapta a fütytyöt. Ez nincs valami jó hatással Schön fiaira, és még kevésbé, hogy az eddig agyondédelgetett kapitányt, Beckenbauert is kikezdték. Joggal! 17 óra 45-től lett kegyvesztett „Franz császár": a 82. percnél tartott a mérkőzés, amikor Beckenbauer a saját kapuja előtt kissé céltalanul és haszontalanul cselezgetett az ausztrál Corannal. A közönségnek ez a fölényeskedés nem tetszett, s füttyel azonnal hangot is adott. S erre Beckenbauer élénk taglejtésekkel gúnyoSZEOL-MVSC 13:0 (2:0, 3:0, 3:0, 5:0) SZUE-uszoda, 600 nézó, vezette : Kovács. SZEOL: Horváth — Rácz, Boros, Max, Kiss dr.. Borzi, Vezsenyi P. Csere: Vezsenyi K.. Zentai, Riskó. Góldobók: Borzi (4), Vezsenyi P. (2), Rácz (2), Riskó (2), Zentai (1), Kiss dr. (1), Max (1). A SZEOL kezdőcsapatában mindössze annyi volt a változás, hogy a kapuban a fiatal Horváth István foglalta el Esztergomi helyét. A SZEOI, saját nevelésű kapusa nem okozott csalódást, többször is jól védett, ráadásul egy négyméterest is hárított. A Miskolci VSC nem tudta megakadályozni a SZEOL nagyarányú győzelmét. A hazai gárda egyre jobban játékba lendült és az utolsó játékrészben öt gólt dobott. Egyébként a mérkőzés jól szolgálta a SZEOL felkészülését a hét végi bajnoki mérkőzésekre. INNEN-ONNAN Tekében most rendezték meg az öregfiúk bajnokságát. A szegedi városi versenyen: 1. Németh András (DÉLÉP SC) 460, 2. Kovács Sándor (Sz. Postás) 454, 3. Sípos István (SZAK) 436, 4. Hegedűs Ernő (SZVSE) 428, 5. Kiss Tibor (DÉLÉP SC) 423, 6. Hegedűs Gyula (Sz. Postás) 423. A megyei bajnoksagon: 1. Hegedűs Ernő (SZVSE) 449, 2. Vecsernyés János (SZAK) 427. '3. Sípos István (SZAK) 415, 4. Dobos István (SZAK) 411, 5. Németh András (DÉLÉP SC) 398, 6. Sánta Mihály (SZAK) 394. Mind a két versenyen sok induló volt. Július 8-tól 20-ig birkózó edzőtábort rendeznek Szentesen, a Dózsa-házban. Ezen Szegedről, Szentesről és Makóról összesen harminc fiú vesz részt. Budapesten országos jellegű úttörő kötöttfogású birkózóversenyt rendeztek. A sok induló miatt a viadalt a Ganz-MÁVAG tornacsarnokában négy szőnyegen bonyolították le. Indultak a Szegedi VSE legfiatalabb birkózói is. akik közül Bodó Gábor és Auth Guszláv első helyen végzett súlycsoportjában, Virányi György. Maksa János, Kailinger Zoltán második. Kiss Sándor, í^éri Zoltán, Mihályi Ferenc és Vass Ferenc harmadik helyezést ért el. • Tehetséges, fiatal játékvezető mutatkozott be a megyei labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, I. osztályú mérkőzésen. Zsembery István vezette Újszegeden a DÉLÉP SC—Tápé találkozót és feladatát szinte hibátlanul látta el. A mérkőzés kiesési rangadónak számított. A játék végig élénk iramú, és küzdelmes volt. Lesek miatt szinte percenként akadtak meg a támadások, mert mindkét csapat a lestaktikát alkalmazta. Zsembery István ennek ellenére jól vezette élete első I. osztályú bajnoki mérkőzését. Ha továbbra is megfelelően képzi magát, kitűnő játékvezető lehet belőle. Holnap, pénteken Sz. Postás—SZAK városi férfi tekemérkőzés lesz Szegeden a DÉLÉP SC csarnokában, délután 5 órai kezdettel. A két játékvezető Martonosi és Rácz lesz. san leintette a nézőket, sőt a DPA tudósítója szerint köpött is egyet. Nos, erre elszabadult a pokol, és a bálvány megkapta a magáét. Fütyültek, kiabáltak a nézők, és Beckenbauer minden volt, csak jó fiú nem. Aztán utólag mindezt mintha megbánta volna, kézmozdulatokkal, bocsánatkérését fejezte ki a lelátó felé, de nem kapta meg a „feloldozást". Nem megy a játék Müllernek, a mexikói világbajnokság gólkirályának. Az ausztrálok ellen ugyan feliratkozott a góllövők listájára, de ő is úgy érzi, hogy nem azt nyújtja, amit várnak tőle. A 28 éves játékos, aki 57 mérkőzésen 65 gólt lőtt • az NSZK színeiben, elkeseredett: — A legszívesebben holnap szabadságra utaznék. Egy év alatt agyonrugdaltak. Aztán arról panaszkodott, hogy mind nehezebb a dolga, a védők szinte lélegzethez sem hagyják jutni a kapu előtt: — Kevés az esélyem, hogy ismét én legyek a gólkirály. A Hollandia—Uruguay mérkőzés előtt a rendőrségen bejelentették, hogy bombát rejtettek el a hannoveri niedersachseni stadionban. A detektívek azonnal nyomozni kezdtek, s hamarosan lefülelték az ismeretlen bejelentőt, egy 15 éves kalsruhei kisfiút. * Sir Alf Ramsey, aki szeptemberben vált meg az angol szövetségi kapitány tisztségtől, a mostani VB-n az 1TV angol kereskedelmi társaság tv-kommentátoraként szerepel. Ennek a társaságnak szakmagyarázója még Jackie Charlton is. Ramsey közel egyhónapos ténykedéséért körülbelül 180 000 nyugatnémet márkának megfelelő font összeget kap. Ramseyt egyébként nem tudják szóra bírni az újságírók, pedig szeretnék hallani véleményét. Azzal az indokolással nem nyilatkozik, hogy ezt a társasággal kötött. szerződése nem engedi meg. Gyűrűznek az első doppingbotrány hullámai. Ismeretes, hogy egy haiti játékos, Ernyt Jean Joseph doppingvizsgálata pozitívot mutatott, éppen ezért a játékost kizárták a további mérkőzésekről, sőt eljárást indítanak a haiti válogatott vezetői ellen is. Ez már valamiféle beismerés... A játékosnál phenomedrezin nyomait fedezték fel, ami állítólag az NSZK-ban használt preíudinnal azonos, amit általában a hangulat, a kedv, a teljesítmény fokozására használnak. Főként az alpinisták, és már egykét halálesetet is feljegyeztek. • Skócia ellen a brazilok felfelé ívelő formát mutattak, de még mindig messze vannak a korábbi énjüktől, s ami a legfeltűnőbb, hogy a régen anyiszor megcsodált támadójátékukból csak ittott adnak ízelítőt. Jobbnak mondhatók a védekezésben, s ezt a két mérkőzés utáni 0:0ás összesített gólarányuk is mutatja. Az igazsághoz tartozik, hogy az első félidőben adélamerikaiak akár kétgólos vezetést is szerezhettek volna, helyzeteik azonban nem jöttek be. A végén viszont a skótok is legalább öt kimaradt helyzetet jegyezhettek fel. Bremnerről, mint a mérkőzés hőséről, egyébként külön kell szólni. Tökéletesen igaza volt a Leeds United menedzserének, amikor azt mondta: Billy nemcsak nagyszerű játékos, hanem nagyszerű kapitány is. Valóban, ez a 31 éves, rőt hajú, 160 centiméter magas, 63,5 kilÓ6 súlyú játékos a Dinamót jelentette a skót válogatott gépezetében. Fáradhatatlan volt 90 percen át, s ha néha nem kapott levegőt, egy-egy 30—40 méteres vágta után. megállt egy pillanatra, . kifújta magát, s mintha mi sem történt volna. tovább űzte, hajtotta a labdát, s ezzel társait is, hiszen mellette, előtte, mögötte nem lehetett mást tenni. Kicsikarta játékostársaiból ugyanazt, amit ő csinált. Ennek a napnak a futballhőse volt Bremner, és játékáért a legnagyobb elismerés illeti, amit többek között nem mástól, mint Pelétől is megkapott: — Igen, ilyennek kell lennie egy csapatkapitánynak! — mondta. Lövészverseny A Csongrád megyei Sportlövő Szakszövetség és az MHSZ megyei vezetőségének rendezésében 150 indulóval bonyolították le Szegeden a megyei sportlövő bajnokságot. A Szegedi LK versenyzőinek érdekesebb eredményei a következők. Nők. Standard puska 3'20 összetett: 1. Papp Julianna 505. Csapat: 1. Szegedi LK. Standard pisztoly 30+30: 1. Demeter Barnabásné 465. Légpuska 40 lövéses: 1. Czibrik Erzsébet 248. Juniorok. Kisöbű 40 lövéses. térdelő testhelyzet: 1. Kormányos István 368, Cs.: 1. Szeged. Kisöbű sportpuska 60, álló: 1. Kormányos 508. Kisöbű 3X40 összetett: 1. Kormányos 1081. Standard puska. 3X20: 1. Kormányos 531. Cs.: 1. Szeged (Kormányos, Szabó, Csányi) mindhárman 500-on felüli, 1521-es kitűnő eredménnyel. Junior sportpisztoly, 60 lövéses: 1. Szalma L. 472. Cs.: 1. Szeged. Légpuska, 40 lövéses: 1. Tornán Antal. Standard puska 60, fekvő (19 induló!): 1. Égető József (MHSZ HÓDGÉP) 562, 2. Szabó Ferenc 562. 3. Csanádi András (mindkettő Szeged) 555. Kitűnő verseny,' szoros eredményekkel. Cs.: 1. Szeged. Felnőttek. Kisöbű sportpuska. 60 fekvő: 1. Sánta Béla 586, szintén figyelemre méltó eredmény. Cs.: 1. Szeged (Sánta, Kiri, Kádár, Csányi) 2296. Kisöbű 60. álló: 1. Kiri József 510. Kisöbű 40, térdelő: 1. Sánta Béla 365. Kisöbű 3X40 összetett: 1. Kiri 1092. Zártirányzékú légpuska, 40: 1. Sánta 295. Légpisztoly. 40: 1. Gergely Lajos 355. Igen jó eredmény. Mindegyik csapatversenyt a Szegedi LK nyerte. MI?l![i]UMIKDR? 1971. JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: RAFAEL A Nap kel :i óra 16 perikor, cs nyugszik 19 óra 15 perekor. A Hold kel 3 óra 53 perckor, és nyugszik 20 óra 20 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 680 cm (áradó}. ÖTVENÖT EVE halt meg Csontváry Tivadar (1I153—1919) festőmüvés:'. Gyógyszerész volt, és csak 41 éves korától tanult festeni, de lényegében autodidakta maradt. Nagyobb művelt a pécsi múzeum Csontváry-gyüjteménye őrzi. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Pomádc király új ruhája. — Tömörkénybérlet. MOZIK Szabadság: Folytassa külföldön. (Színes, m. b. angol, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Folytassa külföldön. (Színes, m. b. angol), fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A legutolsó nap. (Színes m. b. szovjet), este 8 órakor: Pal és Paula. (Színes NDK). Fáklya: Spartacus. I—II. rész. (Színes amerikai. fél 3 és 6 órakor, dupla helyárral.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 23-ig hétköznapokon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szőreg, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Újszeged, Blaha Lujza u. 21., I. cm. Telefon: nincs. II. kerület. Algyő. Tápé területén: dr. Felber Ödön kerületi állatorvos. Lakása: Szeged. Debreceni u. 34/A. Telefon: 17-458. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. # RÁDIÓ Kossuth 4.25—7.30 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. «.oo Hírek, időjárásjelentés. 3.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20 Tánczene négy országból. 0.00 Kozmosz, 'tudományos híradó. 9.25 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar vezetésével. Szentendrei Klára és Pere János népdalokat énekel. 10.00 Hírek. Időjárásjelentés. 10.04 A csudálatos IMary. 10.29 Zenekari muzsika. 11.28 iMagyar remekírók. Kaffka Margit. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Így láttuk. 12.50 Reklám. 12.55 Melódiakoktél. Közben: 13.40— 14.00 Fogadóórán. 14.31 Kóruspódium Veszprémben. I. 14.51 Iskolarádió. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 A világgazdaság hírei. 15.15 Bangó Margit cigánydalokat énekel. 15.36 Andor Eva énekel, zongorán kísér Freymann Magda. 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.00 Rendezte: Cserés Miklós dr. Az öreg halász és a tenger. 17.00 Hírek, időjárásjelentés. 17.05 A Fruska. 17.50 Haydn: d-moll vonósnégyes. 18.10 Szemünk fénye. 18.35 Birglt Nilsson énekel. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. Mándy Iván: Fél hat felé. 19.35 A Rádió Lemezalbuma. Közben: 20.19—20.30 Előszó. 21.15 Hírek. 21.18 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.00 Hírek, időjárásjelentés. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 A SALTkettö. 22.30 Dietrich FischerDieskau és a Schubert-dalok. 23.08 Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 24.00 Hírek, időjárásjelentés. 0.10—0.25 Fanfárok. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Barokk muzsika. 9.00 Hírek. 9.03 Magyar zongoraművészek Liszt-felvételeiből. 9.29 Belépés — nemcsak diplomával. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 11.45—11.50 Néhány szo zene. 12.03 Duga Ilona népdalokat cnekel. Németh János cimbalmozik. 12.30 Veszprém váro3 vegyeskara Scibcr Mátyás kórusmüveiböl énekel. 12.43 Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.00 Hírek, ldőj^rásjelcntés. 13.03 Az írnokok mezeje. 13.45 Idöjárásés vízállásjelentés. 14.00 Rádiónapló — kettőtől hatig. 18.00 Hírek. Időjárásjelentés. 118.10 Csak fiataloknak! 19.10 Reklám. 19.73 Nóták. 19.44 Napok szülték, mégis mintha szülte volna három század. 19.54 Jó éstét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Üj könyvek. 20.28 A íutár négykor az Alexen lesz. 21.23 Rádióhangversenyekről. 21.53 A XX. század zenéjéből. 22.25 Dzsesszfelvételekből. 23.80 Hirek, időjárásjelentés. 23.15 Julius Caesar. 24.00 —0.10 Hírek, időjárásjelentés. É TEVE Budapest 9.00 Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsótagozatos nevelőknek. Geometria. 10.00 Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felsőtagozatos nevelöknek. A függvények 17.13 Hirek. 17.20 Pozsony—Berlin közös szórakoztató nnűsora. lnlervízióátvétel a Szlovák Televízió műsorából. 17.45 Kertről — kertre. 18.10 Miskolci hétköznapok Riportfilm 19.05 Rcklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó 20.00 Parasztok. (Színes!) Reymont regényének magyarul beszélő lengyel tévéfilmváltozata. V. rés/.: Ünnepek 21.00 Jó estet, Miskolc! Helyszíni közvetítés. 22.30 Tv-hiradó — 3. kiadás. Belgrád 15.40 Műsorismertetés. 7S96 Magyar nyelvű tv-hiradó Ht.ój Shkendija — albán nyelvű művelődési szemle. 16.40 Labdarugó Világbajnokság — összefoglaló a Hollandia—Svédország, Bulgária —Uruguay os Haiti—Lengyelország labdarúgó-mérkőzésről (sz). 17.4o Fiatalok a lépcsőházban. Sorozatadás gyerekeknek, ni. rész. 18,3(1 Nepzene. 19.00 Tévétanácsadó — Aktív plhenes, negyedik rész. 19.40 Zöld fény — tanácsadó autósoknak. 19.47 Rajzfilm (SZ). 20.10 Híradó. 20.30 Veszélyes fordulat — szovjet sorozatadás 21.30 Stop — a Zágrábi Televízió riportműsora. 22.15 Híradó. 22.35 A zene napjai — sorozatadás I. rész. Második műsor: 19.57 Műsorismertetés (sz). 20.00 Híradó a szarajevói stúdióból. 20.30 Kör — informatív adás (sz). 21.15 Társadalom és nevelés — sorozatadás. 21.45 Huszonnégy óra (sz). 22.00 Repülő tányérok — angol fantasztikus film (sz). Bukarest 16.35 A tv glóbusz műsora (Thaiföldről). 16.55 Mezőgazdasági enciklopédia. 17.30 Nyelvtudomány. 18.00 Családi album. 18.25 A legkisebbeknek. 19.00 Ifjúsági est. 20.00 Tavaszi könnyűzene. 20.30 Filmművészeti magazin. AUTÓSOK! Dinamók, generátorok tekercselését azonnali cserével vállalom. BORBAS KALMAN elektronikai műszerész. Szeged. Puskás u. 29. sz. Telefon: 11-418. x EXPRESS társasutazás autóbusszal a Hortobágyi Lovasnapokra 1974. június 28—29—30 Útvonal: Szeged. Debrecen, Tokaj. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Miskolc, Aggtelek, Lillafüred, Eger, Szeged. Teljes ellátás, szállodai elhelyezés. Részvételi dfj: 550.— Ft/fő. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-792. 11-095. Értesítjük kedves vendégeinket. hogy a Tisza G\fönq%tc Étterem zavartalanul üzemel. Szegedi ÁFÉSZ Gyorsíróiskolába beiratkozás Érettségizetteknek június 24-én. délután 4 órától 6 óráig; fizetendő beiratkozási díjként 20. első havi tandíjként 80.— Ft. A nem érettségizett dolgozóknak felvételi íráspróba június 25-én, délután 4 órától 6 óráig. (TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÚTJA 14.) MÉG A SZEZONIDÖSZAK ELŐTT SZEREZZE BE OLAJTAROLÓ HORDÓJÁT! 200 literes importhordó 260,— FORINT/DARABOS EGYSÉGÁRON kapható a Déf-mapyarors?ági vá* a!at telepein: Szeged, Szt. István tér 12.. Makó, Újvárosi állomással szemben, Hódmezővásárhely. Csomorkányi út, Szentes, Attila u. 6.