Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-19 / 141. szám

SZERDA. 1974. JÜN1DS 19. 5 kapunyitás a napközis táborokban Változatos programmal várják a gyerekeket A tanév befejeztével meg- több tanulónak van szüksége, kezdődött a közel három hó- mint tanév közben napkö­napos szünidő, megtöbbszö- zire. sajno6 a hely rözve a szülők gondjait. Igaz, a legtöbben általában nya­ranta veszik ki szabadságu­kat, amelyet igyekeznek gyermekeikkel eltölteni, de még így is jó néhány hét marad, amikor senki sem tud a családból a szünidei élményekre vágyó gyerekek­kel törődni, a napközis az altalános iskolások 83 százalékának mindkét szülője dolgozik, s csak kevés csa­ládban akad nagymama. A nyári napközis táborokra kerület általános iskolásai­nak nyári otthona a Rózsa Ferenc és a Mező Imre ál­talános iskola lesz, a máso­dik kerületben a gedói és a Gera Sándor iskolában nyílik tábor, a harmadik kerület általános iskolásait pedig a Am sajnos meglehetősen kevés a hely a táborokban. Amint dr. Kovács Józsefné napközis szakfelügyelő el­mondotta, csak azoknak a gyerekeknek tudnak helyet Hámán Kató iskola fogadja adni. akik egész évben nap- be. Nyári tábor nyílik még a közisek voltak. így is évről Makkoserdőben is. évre több lakója van a tábo- Több mint száz pedagógus Ezért is fontosak roknak: a tavalyi 580 helyett és tanárjelölt vállalkozott a táborok, hiszen az idén már 991 jelentkezőt nyári munkára, hogy segíl­kell elhelyezni. senek a családoknak, a gye­A felkészülés lényegében rekeknek pedig pihentető, már befejeződött, július 1-én szórakoztató szünidei prog­várják a gyerekeket. Kijelöl- ramot nyújtsanak, ték a táborok helyét. Az első H. A. Óvjuk a fákat ! Gyakran jár dr. Gábor Pál (Tábor u. 5.) a Széchenyi és a Honvéd téren, és minden alkalommal örömmel gyö­nyörködik a terek fáiban, vi­rágaiban. Lakásának abla­kai viszont a Batók Béla tér­re néznek, amelyben már sokkal kevesebb örömöt ta­lál. A nemrégen ültetett fá­kat — mint írja — sorsukra hagyták. A bekerített foci­pálya mellé ültetett jegenye­fák közül is csak néhány maradt életben. Mivel a Mikszáth Kálmán és az Attila utcán nagy a forgalom, meglehetősen nagy a por is. Azért is fontos len­ne jobban odafigyelni a fák sorsára, mert a téren ját­szadozó gyermekeknek is jobb volna, ha a szálló port megkötnék. A lehetőségekhez mérten bokrokat és sövé­nyeket kellene ültetni, és rendszeresen gondozni. Ak­kor ez a jórészt aszfalttal burkolt tér is egészségesebb levegőjű lenne, és kelleme­sebb látványt nyújtana. A friss zöldségről (4.) )6 lépés Tavaly mi is megírtuk a szegedi ÁFÉSZ egyik önkri­tikus fölismerését: a kisker­tekben 50 vagonra tehető — Szépnek látszik, de hon­nan tudják, mi kell a bolt­nak? — Elég, ha a bolt tudja. zöldség és gyümölcs ment Megrakodva odaáll a gépko­tökre, mert a kereskedelem C6i, azt vesznek le belőle, nem nyújtotta érte a kezét, amit akarnak. Amire szük­Többször visszakanyarodtunk ségük van, és amennyire erre a témára, és lépésről szükség van. lépésre követtük, hogyan — Nem fél a lesz a fölismerésből orvoslás, a nyakán marad? Konyhakertek körzetében — Sose elég, amíg vinni fölvásárló központokat állí- tudunk. Ha ma történetesen tott föl a fogyasztási szövet- nem fogyna el, holnap éppen kezet. Hiányt pótolt vele, de olyan lesz, mint a MÉK leg­volt rá eset, hogy meglévő frissebb áruja. Nincs veszte­termelőszövetkezeti fölvá- nivalónk. sárlónak jelentett konkurren- — A telepek fönntartása, a ciát. És mivel éppen a föl- fölvásárlók fizetése, a szálli­vásárlás nem szokott hozzá tás költsége mind pénz. Vagy a vetélkedőkhöz, nem is fo- a termelő fizeti meg, vagy a gadták örömmel. Első kérdé- vásárló. sünk tehát Martonosi Jó- — Tavaly 22 százalék volt zsefhez, az ÁFÉSZ kereske- a felvásárlási és fogyasztási delmi főosztály-vezetőjéhez: ár közötti különbség, idén 21 sikerült-e tisztázni az állás- százalékra csökkent. pontokat? — Megszoktak bennünket, nincs több vita. — Beszéljünk számokkal! Érdemes volt belevágni? — Tavaly júniusban egy fölvásárló telepet nyitottunk Gyálaréten, idén az árucik­kek megjelenésének sorrend­jében Röszkén, Mihálytele­ken, Újszegeden (a Haladás téren), Baktóban és a Marx téren nyitottunk ideiglenes központokat. — Miért ideiglenesek? — Korszerűtlenek ezek a telepek, csak kis forgalom lebonyolítására alkalmasak, de a közvetlen célnak meg­— Mégis megéri? — Feltétlenül: friss séget adhatunk. — Szabad feszíteni a té­mát? Ha az ÁFÉSZ nem a MÉK-nek adná a számára fölösleges friss zöldséget, ha­nem átadná az élelmiszerke­reskedelmi vállalat üzletei­nek, délelőtt az egész város abból a frissből vásárolhat­na, amit hajnalban szed­tek le. — Nem lehet, mert nincs hozzá gépkocsink. Se ne­künk. sem az ÉLIKER-nek. Elvben tehát lehetne, a gyakorlatban nem. Ide még visszakanyarodunk egyszer. — Az ÁFÉSZ-boltok tehát közvetle­Beázik a mennyezet A rossz tető miatt né­hány év óta többször be­ázott a mennyezet Karlócai István, Hunyadi János su­gárút 6. szám alatti lakásá­ban. A ház tulajdonosa min­dig csak többszöri sürgetés után javíttatta meg a tetőt valamelyest — de nem tö­kéletesen. Május közepe tá­ján ugyanis ismét beázott a tető. és a lakás fala meg­rongálódott. Ezt ismét kö­zölte a tulajdonossal, aki megígérte, hogy június 4-én kijavíttatja. Ez azonban nem történt meg eddig, ezért nyugdíjas levélírónk — mint közli — azóta majdnem any­nyit tartózkodik a padláson, mint a lakásában, mert ő próbálja megjavítani a te­tőt Jó lenne, ha a tetőt nem sz idős lakó, hanem a ház­tulajdonos javítaná meg — akinek ez kötelessége. „Buszos" panaszok Újszegedről felelnek. Az eddigiek szerint pusztulásra ítélt kis tételű nem vásárolnak kerti fölöslegekből kereske- nül a termelőtől? delmi áru lett, és a lakosság _ Nagy baj lenne, ha nem ellátását segíti. tennék - Most Jönnek a számok. Most én lepődöm meg - Márciustól május vegéig Mert lassan az én eszem is — Mi a jó benne? Ez ü tnss. az is friss. — Semmire nem mennénk, ha az egyik monopóliumot fölváltva másik belső mono­póliumot állítanánk. Ha a zöldségkereskedelem elveszti a rugalmasságát, ha meg­áporodik a levegő, annak boltos, hogy sok következménye lehet, de egy biztos: »megfonnyad a zöldség, mire a kosárba ke­rül. De jó, hogy kereskedő mondja ezt ki, végre! Húz­zuk alá kétszer, és rakjunk fölkiáltójelet a végére! — Önök tehát hátat fordí­tottak a MÉK-nek? — Nem. — Igaz, eladnak neki, de nem vesznek tőle. — Nem igy igaz. Veszünk is tőle. — Csak kevesebbet? — Itt a kimutatásunk: boltjaink ugyanannyit vet­zöld- tek át most is a MÉK-től, mint tavaly. A mi fölvásár­lásunkból származó zöldség — ráadás. Ezt is jó lenne a fülünk mögé vésni: friss zöldségből többet el lehet adni, mint fonnyadtból. Eddig csak gya­nítottuk, hogy így van. — Lehet még tovább lépni? — Szeretnénk. Jövőre más partnert is keresünk a MÉK mellett. Kérdezzük meg itt Is: jó az, ha a nagykereskedő egy­ben árhatóság is? — Ügy tudom, nagy ter­melőknél jó, kerteknél nem jó. Mi most gondolkodunk egy kísérleti lépésen: szeret­nénk a napi árat a napi pia­ci helyzethez szabni. Egyet­len maszek kereskedő még nem ment tönkre miatta, ta­lán nálunk is beválik. — Utolsó kérdés: Tavaly Nagy János (Jankovics u. 6/A) azt kifogásolja szer­kesztőségünkbe küldött le­velében, hogy a nagyállomás és az újszegedi állomás kö­zött közlekedő buszjárat az utóbbi időben nem áll meg a Vedres utcai megállónál. Nem érti, miért van ez így, hiszen a busz továbbra is elhalad a buszmegálló előtt, és a 40-es buszok meg is állnak itt. A Vedres utca környékén lakóknak, ha a nagyállomásról haza akar­nak jutni, le kell szállniuk a Széchenyi téren, és átszállni a 40-es járatra. Levélírónk szeretné ezt a kellemetlenséget elkerülni; kéri, álljon meg ismét az 50-es busz a Vedres utcai megállónál. Szögi Gyula (Túzok u. 4.) azt teszi szóvá, hogy Új­szegeden, a Marostői utca és a Bérkert utca sarkán levő autóbuszmegállónál sá­ros időben nem lehet le- és felszállni anélkül, hogy az utasok cipője el ne merülne a sárban. Szeretné, ha a buszmegállókat rendbehoz­nák, hogy megszűnjék a sár. Akkor ők is viszonylag tiszta cipőben érkezhetnének a Belvárosba, vagy haza. 810 ezer forint értékű zöld­séget vásároltunk ezeken telepeken ni beiőie — Mi lett az aru sorsa? _........ , . .. „ — Zömét a MÉK-nek ad- , ~ FoláUlt ^hát a szövet­tük át. Májusban megszer- kezf J°Par felvásárló köz­veztük, hogy hálózatunk bolt- pontot- es eltun- . jaiba saját'gépkocsival na- boltj?i ne ennek az a™iát mFK „ok "i« VH„ ^„^„in nonta friss zöldséget szállí- vegyék, hanem a termelőkre MEK-nek is van felvasárlo­ponta friss zöldségét szalli kac*imgassanak? la. és a szórea. AFÉSZ-nek — Mennyire friss a friss? — Nem igaz, hogy eltűr­— Amit hajnalban szednek jük. Ösztönözzük! Külön ju­a kertben, az délelőtt már a talékot kap az a bolt, ame­boltban van. lyik a termelőtől vásárol. belerágódik a meglévő sé­a mákba, és nehéz kizökkente- 50 vagonról volt szó. Ha Jól dolgoznak a felvásárló köz­pontok, legalább ennyit il­lik átvenniök ebben az év­ben. Várható, hogy átveszik? Nem. Azóta ugyanis a felvásárló­ja, és a szóregi AFÉSZ-nek is. Versengés támadt a fölvá­sárlásban is. Ezt is megértük! Horváth Dezső Kollégium, vagy diákszálló? Válaszol az illetékes Lapunk június 14-1 száma- leit adtuk közre. A tárcát el­bán Pékné módra címmel tárcát közöltünk, amelyben egyik levélírónk — egy pék­mester felesége — kenyérsü­téssel kapcsolatos észrevéte­Szerkesztői üzenetek Korsós Józsefné (Lenin körút 38.): szíveskedjék június 30. előtt néhány nappal értesíteni bennünket ismét, ameny­nyiben még akkor sem kezdi el a munkát az ingatlankezelő vállalat. Elképzelhetőnek tartjuk ugyanis, hogy az említett időpontig még befejezheti a vállalat az ablakok kicseré­lését. Ábrahám Pálné (Szőreg, Szabadság u. 104.): gyermeke iskolatársának tragédiája valóban megdöbbentő. Ilyen bal­esetek, sajnos, akkor is előfordulnak néha. ha a közlekedést az ön elképzelése szerint módosítanák. Nemes Nagy Árpádné szőregi levélírónk valóban kel­lemetlen helyzetbe került, az említett estén. A tulajdonos­nak ilyenkor feltétlenül be kell engednie a telefonálni kí­vánót. Nem vagyunk azonban biztosak abban, hogy a tu­lajdonos valóban otthon volt. Rébék Árpád (Hóbiárt basa u. 28.): problémáját mi is magunkénak érezzük. Az említett intézetek kazánjai át­alakításának lehetőségéről érdeklődtünk az illetékeseknél. P. F. (Pálfy u. 7.): jogosan kifogásolja, hogy az Aradi vértanúk terén levő aszfaltos területet időnként futballpá­lyának használják. Jó lett volna azonban, ha megtudjuk az .ott játszó csapat' nevét is. olvasta Gajdán István, a Csongrád megyei Sütőipari Vállalat főmérnöke is, és vá­laszlevelében arra kéri az ismeretlen „péknét", hogy — még mielőtt összehívnák az országos pékmesteri kon­ferenciát — tisztelje meg látogatásával őt és pékjeit. Így a vállalatnál rendezett összejövetelen kicserélhetnék tapasztalataikat. Ezt első­sorban azért kéri, mert mint írja: „vállalatom feladata is a lakosság — fogyasztók — jó minőségű kenyérrel tör­ténő ellátása." Kollégium, kollégium, kol­légium — címmel hétfőn délután, a Kossuthon Tom­kai Judit és Mohás Lívia aktuális riportműsorát hall­hattuk. A vitavezető kollé­giumi vezetőkkel és neve­i lökkel beszélgetett. Minde­nekelőtt arra keresett vá­laszt, hogy milyen szerepet töltenek be a kollégiumok társadalmunkban ? A kérdés valóban időszerű. Ma, amikor egyre többen ta. nulnak tovább közép. és felsőfokú intézményekben, a kollégiumokat is mind na­gyobb számban veszik igény­be. A férőhelyek bővítése ér­dekében a közelmúltban is sok új diákszállást adtak át a fiataloknak. A beszélge­tésben a tanárok elmondták, hogy az országban nem egy város van. ahol a tanácsi vezetők csupán diákszálló­nak tekintik a kollégiumot, felújítását, támogatását el­hárítják, mondván: a kollé­gista gyerekek nem a mi városunk gyerekei. Ez a szemlélet nemcsak hibás, de káros is. A kollégiumokat nem szabad csupán szociális intézményeknek tekinteni, ahol az arra rászorulók elég csekély térítési díj ellené­ben alhatnak, átmenetileg lakhatnak. A kollégium nem szálloda, lakói nem élhetnek egymástól elszigetelten, hi­szen mindnyájan egy sajátos kis diákközösség részei. Kö­zös munka, közös gondok, közös érdekek tartják őket össze, életük és tevékenysé­gük nem független a társa­dalomtól sem. A műsor ép­RÁDIONAPLO szítői közérdekű témát vá­lasztottak, a vitapartnerek is számos orvoslásra váró gondról szóltak. Sokszor érez. tük azonban, hogy hiányzik egy-egy irányító kérdés. A hallgató nem elégszik meg a panaszok elsorolásával, kí­váncsi lenne arra is, hogy tesznek-e valamit a hiányos­ságok megszüntetése érdeké­ben? Szívesen hallgattuk volna néhány tanácsi veze­tő. vagy kollégista diák vé­leményét. A műsor készítői pen azt kívánta hangsúlyoz- eredményesen használhatták ni, hogy a tudatos társadal- volna a pár hétte, • • Ülésezett a TOT elnöksége Kedden Szabó István el­nökletével ülést tartott a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöksége. Egyebek között a tsz-dolgo- gazdaságokban nem sát tárgyalta meg. Ezzel kapcsolatban megállapította: a foglalkoztatottság a közös egyen­>zók munkaidejének alakulá-. le les — szélsőséges. mj szemléletre, közéletiség­re nevelés ugyanúgy a kol­légium funkciói közé tarto­zik, mint a szociális támoga­tás. Valóban jó lenne, ha ai szülők tudatában is módosul­na a kollégiumokról alkotott kép! Ne csak arra gondolja­nak, hogy így nem kénysze­rülnek gyerekükért drága albérleti dijat fizetni! Higy­gyenek abban is, hogy ott hasznos, közösségi emberek­ké formálódhatnak, akik az iskolából kikerülve köny­nyebben állják meg helyü­ket. A műsor felvetette még a kollégiumi nevelök túlter­helésének, a tanári appará­tus állandó változásának problémáját te. A riport ke­a pár héttel ezelőtti kollégiumi stúdiókról szóló adást is. Ladányi Zsuzsa Utászon a Volán Szeged— Dubrovnik viszonylatú rlntl menetrendsze­autóbuazjáratán 1974. június 14.—augusztus 31. között minden héten pénteken. Jegyelővétel. In­formáció: Volán Utazási Irods, Bajcsy-Zs. u 28. Telefon 12-223, 14-448. x

Next

/
Thumbnails
Contents