Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-18 / 140. szám

6 KEDD, IH74. .IfWrüS R » 1 SPORT Igy folytatódik... Honvédelmi verseny Az összetett Honvédelmi Verseny 1974. évi Csongrád megyei döntőjén a hódmező­vásárhelyiek szerepeltek leg­jobban, akik a négy számból háromban győztek. A csapat­küzdelmek során Szeged vá­ros és járás együttese a vá­sárhelyiek mögött második lett. A versenyek befejezése­kor az MHSZ megyei veze­tőségének tiszteletdíjait és okleveleit Matolcsi Imre al­ezredes adta át a legjobbak­nak. A világbajnokság csoport­mérkőzései ma folytatód­nak. Meg mind a 16 csapatra két-két találkozó vár, s va­sárnap estére befejeződnek a csoportmérkőzések, kialakul a sorrend, s utána már csak a nyolc továbbjutó együttes folytathatja a versengést újra két csoportban. Megjegyezzük, hogy a szabályok szerint egyenlő pontszám esetében a gólkülönbség dönti el a sor­rendet a csoportokban, amennyiben ez is egyforma, úgy a több gólt elért együt­tes kerül előbbre. S ha ez sem dönt, sorsolnak, melyik csapaté az első, illetve má­sodik hely. Mindez azért fon tos, mert a nyolc közé jutás nál a sorrend szerint kerül­nek a csapatok a két , cso­portba. A heti műsor: KEDD Hamburg: NSZK—Ausztrá­lia, 19.30, Nyugat-Berlin: NDK—Chile, 16.00, Gclsen kirchen: Jugoszlávia—Zaire, 16.00. Frankfurt: Skócia­Brazília, 16.00. SZERDA Dortmund: Hollandia— Svédország 19.30, Hannover: Bulgária—Uruguay, 19.30, München: Haiti—Lengyelor­szág, 19.30, Stuttgart: Argen­tína—Olaszország, 19.30. SZOMBAT Nyugat-Berlin: Ausztrália —Chile, 16.00. Hamburg: NDK—NSZK, 19.30, Gelsen­kirchcn: Brazília—Zaire, 16.00, Frankfurt: Skócia—Ju­goszlávia, 16.00. VASÁRNAP Dortmund: Bulgária—Hol­landia, 16.00, Düsseldorf: Svédország—Uruguay, 16.00, München: Argentína—Haiti, 16.00, Stuttgart: Lengyelor­szág—Olaszország, 16.00. ÉRVÉNYES: MA ESTIG 1. NDK 2. NSZK 3. Chile 4. Ausztrália I. csoport 1 1 - - 2.-0 Z 1 1 - - l:o 2 1 - - 1 0:1 ­1 - - 1 0:2 ­SZEOL-Vasas Izzó 8:8 (1=1, 2:2, 3:4, 2:1) győztek Szentendrén, a Kom­ló pedig Dunaújvárosban alulmaradt, így ősztől a Bé­késcsaba is az NB I-ben játszik. Eredmények: Szolnok— Budafok 3:2 (2:1), Oroszlány —Ganz-M A VAG 2:1 (2:0), Pénzügyőr—Várpalota 3 -2 (1:1), Eger—Olajbányász SE 0:2 (0:0), Bp. Spartacus— Kecskemét 2:1 (0:0), Kossuth KFSE—Békéscsaba 0.2 (0:1), Szekszárd—Debrecen 1K) (0:0), MÁV DAC—Diósgyőr 2:1 (0:1), Dunaújváros­Komló 2:1 (0:1). végeredménye: 6 66-25 47 6 43-25 46 A bajnokság 1. DVTK 2. B.-rsiitoa 3. Komló 4. SZMTE 5. MAV-DAC 6. Dunaújv. 7. Olajb. 8. KKFSE 9. Budafok IV. Szekszárd 11. Eger 12. G.-MAVAG 13. Oroszlány 14. DVSC 15. Bp. Spart. IC. Kecskemét 17. Pénzügyór 18. Várpalota 34 IS 9 34 18 10 34 18 7 9 41-25 43 34 15 9 10 46-36 39 34 13 11 10 44-35 37 34 12 12 10 48-44 36 34 12 10 12 37-44 34 34 12 9 13 41-43 33 34 11 11 12 40-47 33 34 11 10 13 31-34 32 34 11 9 14 44-51 31 34 10 11 13 30-41 31 34 11 8 15 34-40 30 34 7 16 11 30-37 30 34 11 8 15 40-48 30 34 t 12 13 41-52 30 34 11 7 16 46-58 29 34 6 9 19 25-42 21 Az elsó vonal fölötti két csa­pat az NB I-bc jutott, a máso­dik vonal alatti három osztályo­zót játszik, a győztes az NB n­ben szerepel. Vízilabda Gyenes Kálmán felvétele Martin dr. 4 m-esével szemben tehetetlennek bizonyult Esztergomi, a SZEOL kapusa MNK Szeged, 1200 néző, vezette: Somóczi dr. SZEOL: Esztergomi — Bo­ros, Ráez, Max, Kiss dr., Borzi, Vezsenyi P. Csere: Riskó. Edző: Koncz István. Vasas Izzó: Németh G. — Konrád II., dr. Zsoldos. Mol­nár G., Martinovics. Martin dr., Németh I. Csere: Nagy, Bodnár J. Edző: Pataki Imre. A gólok sorrendje: Vezse­nyi P.. Martinovics, Martin dr.. Borzi. Martin dr., Rácz, Molnár, Rácz, Rácz, Molnár, Martin dr., Borzi (négy m-es­ből). Nagy, Nagy. Borzi, Max. A szombati mérkőzés után mindenki szegedi pontszer­zésre számított vasárnap, és a tőbb mint 1200 néző gó­lokban bővelkedő, látványos, szép mérkőzést látott. A 'ta­lálkozó főszereplői a fővárosi Martin dr. és a szegedi Rácz és Borzi voltak, akik egy­aránt 3—3 gólt dobtak. Az izgalmak az utolsó já­tékrészre maradtak, amikor már két góllal vezetett az Izzó, de a SZEOL fergeteges hajrába kezdett és Borzi majd Max góljával sikerült megmenteni az egyik — igen értékes bajnoki pontot. A tabellán ezzel nagyot javult a SZEOL helyzete, hiszen öt pont előnye van már az utolsó helyezett Szentessel szemben. Kitűnt Rácz, Borzi, illetve Martin dr.. Molnár Gy. A bajnokság állása 1. OSC 15 11 3 I 93-59 25 2. Ü. Dózsa 15 8 5 2 65-48 21 3. Bp. Honvéd 15 8 4 3 60-52 20 4. FTC 15 8 3 1 74-56 19 5. Eger 15 7 5 3 69-70 19 6. Vasas 15 7 5 3 57-56 19 7. Szolnok 15 4 5 6 76-71 13 8. Bp. Spartar. IS 3 2 8 51-56 12 9. Vasas Izzó 15 3 6 6 61-72 12 10. BVSf 15 1 3 8 51-60 11 11. SZEOL 15 1 5 9 52-67 7 12. Szentes 15 - 2 13 60-102 2 Hegyei eredmények Befejeződött mz 1973/74. óvl megyei labdarugo-bajnoksag. Az elsó osztályban a Csongrádi SC elsősége már 2 hét óta biztos volt. a másodosztályban csak most dőlt el az elsőség kérdése: mivel a HODIKÖT vasárnap Szőregen nyert. Vásárhelyre ke­Igy kellett volna tippelni! 1. MAV DAC—Diósgyőr 2:11 2. Dunaújváros—Komié 2:1 1 3. KKFS1—Békésrsuba 0:2 2 4. Oroszlány—G.-MAVAG 2:11 5. Szekszárd—Debrecen 1:0 1 6. Győri Dózsa—K. Rákóczi 1:1! 7. M.-Szászvár—Fűzfő 3:5 2 8. Győri Elektromos— BKV Előre 3:3 x 9. Klsterenye—Ozd 0:12 10. Izzó—Kazincbarcika 4:2 1 11. Miskolci VSC—BVSC 1:2 2 12. Győngvős—Rudabánya 5:3 1 13. DEAC—Debreceni MTE 3:11 14. Békéscsabai VTSK— FOSPED 5:4 1 A 24. fogadási hétre 2 238 975 darab szelvény érkezett be. a nyereményalap 3 627 130 forint, a Jutalomalap 767 425 forint. Az 1 — 4. nvérőosztalyra 1 088 141 forint jut, a -.'—A-ra 725 427 forint. A nyeremények: 13 plusz 1 74 darab 56 846 forint. 13 találat 67 darab 12 993 forint. 12 találat 1566 darab 371 forint. 11 találut 15 755 darab 37 forint. 10 talá­lat 81 279 darab 13 forint. A sportfogadási és Lottóigaz­gatóság „Totó tizenegyes" jel­mondattal ajándéksorsolással egybekötött pályázatot hirdet. A pályázatban a 25—32. fogadási hetek nyeretlen totószelvényei vesznek részt. A pályázóknak a totó Igazolószelvények hátolda­lára nyomtatott totólabdából 11 darabot összegyűjtve és levelező­lapra ragasztva augusztus 21-ig kell bPküldcniük „Szerencse 1830. Budapest" címre Az au­gusztus 27-, ajándéksorsoláson a pályázók között Trabani sze­mélygépkocsii es 300fl forintos vásárlási utalványokat sorsol­nak ki. rtíltek az aranyérmek. Az utolsó forduló eredményei a követke­zők: I. osztály: KSZV SE—Móravá­rosi Kinizsi 1:1 (0:0). Üjszegcd. Szentesi Kinizsi—Szegedi Textil­művek 1:1 (1:0). Szentes. Sz. Alsóvárosi MAV—Sándorfalva 3:1 (3:0). Szeged. Az Alsóváros — a számára sorsdöntő mér­kőzésen — jó Játékkal és Ko­vács S. mesterhármasával nyert. Makói Spartacus—Hódmezővá­sárhelyi Porcelán 1:1 (1:0). Ma­kó. Kiskundorozsma—Makói TV­SE 0:0. Kiskundorozsma. Tápé —DELEP SC 2:1 (2:0). Üjszeged. CSSC—Mindszent 4:2 (0:1). — Csongrád. A bajnokság végeredménye: 1. Csongr. SC 26 18 5 3 65-27 41 2. Mindszent 26 13 10 3 33-14 36 3. Szentesi K. 26 12 8 6 38-27 32 4. MTVSE 26 9 12 5 25-23 30 5. Dorozsma 26 9 8 9 28-30 26 6. Sz. Textil 26 7 12 7 30-33 26 7. H. Porcéi. 26 8 9 9 23-24 25 8. Móraváros 26 8 8 10 19-26 24 9. KSZV SE 26 6 10 10 32-29 22 10. Sándori. 26 7 8 11 31-32 22 11. Alsóváros 26 7 8 11 33-37 22 12. DELEP 26 8 6 12 26-47 22 13. Tapé 26 7 7 12 26-35 21 14. M. Spart. 26 5 5 16 24-49 15 A Tapé es a Makói Spartacus kiesett, a DELEP SC csak akkor maradhat bent, h„ az NB m-as HODGEP az osztályozon első lesz. A Csongrád nem kerülhet feljebb II. osztály: HODIKÖT—Szőreg 1:0 (0:0), Szőreg. SZVSC—Fá­biánsebestyén 2:2 (1:0). Szentes. Nagymágocs—Szegedi EMERGE 6:1 (0:0). Nagymágocs. Sz. Ta­nárképző—Szegedi Volán 2:0 (1:0). Szeged. Textiles-pálya Algyő—Kiszombor 6:1 (4:0),, Al­győ. A bajnokságban nagysze­rűen hajrázó hazaiak Major. Matovics és Bakos 2—2 góljával biztosan nyerték a kiesési rang­adót. A bajnokság végeredménye: 1. HODIKÖT 26 15 6 5 41-37 36 2. Kistelek 26 14 6 6 66-47 34 3. Sz. Volán 26 12 7 7 46-31 3] 4. Sz. IKV 26 12 7 7 53-46 31 5. N.-mágocs 26 12 5 9 59-42 29 6. Fábiánseb 26 11 7 8 57-44 29 7. Sz. Tanárk 26 9 9 8 43-39 27 8. Szőreg 26 9 7 10 28-40 25 9. EMEIIGÉ 26 7 10 9 37-36 24 II). Csanádpal 26 7 8 11 48-49 22 11. Algyő 26 7 8 11 34-36 22 12. Szentes 26 6 10 10 36-50 22 13. Kiszombor 26 7 7 12 23-44 21 14. Kossuth SE 26 4 3 19 32"72 11 A/ Algyő mar nem eshet ki. A Szentes csak akkor maradhat bent. ha a HODGEP az osztá­lyozón első helyén veger. A HODIKÖT nem kerülhet feljebb. Vasas Láng— Sz. Dózsa 1:0 (1:0) n. csoport 1. Skócia 1 1 - - 2:0 2 2—3. Brazília 1 - 1 - 0:0 1 Jugoszlávia l-l - o:0 1 4. Zaire 1 - - 1 0:2 ­III. csoport 1. Hollandia 1 1 - - 2:0 2 2—3. Svédország 1 - 1 - 0:0 I Bulgária 1 - 1 - 0:0 1 4. Uruguay 1 - - 1 0:2 ­IV. csoport 1. Olaszország 1 1 - - 3:1 2 2. Lengyelország 1 1 - - 3:2 2 3. Argentína 1 - - 1 2:1 ­4. Haiti 1--113­Á Békéscsaba is az NB l-ben A labdarúgó NB I B-ben pata mellett ki kerül az első az utolsó fordulóra maradt a osztályba, a Békéscsaba döntés, a már korábban biz- vagy a Komló együttese? tosan felkerült DVTK csa- Mivel a fináléban a csa­baiak imponáló játékkal Budapest. Rozsnyay u. 200 néző. Vezette: Dravecz. Láng: Furák — Mihalo­vics, Varga. Sárvári, Tyavo­da — Bognár, Csiszár — Mészáros, Prandóczki, Bodo­nyi, Rozsnyói (Ridács). Sz. Dózsa: Bánfi — Kisju­hász, Bíró, Kakuszi, Csaná­di — Szalai, Csomor — Pi­kó (Veres, Bóka), Csömör, Héger dr., Nagy. Szegedi támadások után, a 10. percben Csömör 16 mé­terről leadott nagy lövését a kapufa hárította. Két perc múlva megszületett a mér­kőzést eldöntő egyetlen gól. Egy kapu elé ívelt labda át­szállt Bíró felett, s a jókor érkező Prandóczki a tehe­tetlen Bánfi mellett a háló­ba lőtt. 1:0. A gól után nagy erővel támadott, a vendég­csapat. A 22. percben Csö­mör Nagyot indította, ő az üresen maradt Héger dr. elé továbbított, aki viszont nyolc méterről, ordíto gól­helyzetből a kapu mellé he­lyezett. A 36. percben Csö­mör. Pikó volt a labda út­ja, a szélső visszajátszott Csömör elé, akinek lövése elkerülte a kaput. Szünet után kiegyenlítet­tebb lett a küzdelem, mind­két oldalon nagy helyzetek­ben hibáztak a csatárok. Eb­ben az időszakban Bánfi többször is jó érzékkel há­rított A 76. percben újabb szegedi helyzet maradt ki­használatlanul: Héger dr. a kaputól két lépésre nem ta­lálta el jól a labdát, az lá­báról lecsúszva a kapufa mellett hagyta el a játékte­ret A küzdelmes mérkőzésen a szegedi csapat helyzetei alapján legalább döntetlent érdemelt volna. Jók: Varga, Bognár. Prandóczki, Rozs­nyói, illetve Bánfi, Szalai. Csömör, Héger dr. Szabó Lajos SE­SZVSE 2:1 (1:0) Mezőtúr. 600 néző. Vezet­te: Faragó. Szabó L. SE: Kováés — Szanyó, Jancsa, Rozsán, Kirchner — Gugyerás, Gás­pár — Fajkusz (Szabó), Fe­kete, Halász, Tóth. SZVSE: Bolya — Hajdú, Bolgár, Herold. V. Tóth — Tímár (Tóth J.), Kutasi — Nagy. Horváth, Sándor (Kovács), György. Hazai rohamokkal kezdő­dött a mérkőzés. Húsz perc elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, feljavult a ven­dégcsapat. A 25. percben gyors Vasutas-ellentámadás végén Kutasi keresztlabdá­ját Sándor a kapufára fejel­te! A 30. percben a gyors Fekete megiramodott, majd középre ívelt, a Vasutas vé­dői elvétették a labdát, s Gárpár nem hibázott. 1:0. A gól után Sándor majd Nagy került helyzetbe, de a döntő pillanatban hibáztak. Szünet után a hazaiak léptek fel támadólag, s az 50. percben ismét gólt értek el. Szögletrúgás után az egy­másra váró Herold és Kuta­si között Gugyerás 12 mé­terről a meglepett Bólya mellett a hálóba fejelt. 2:0. Ezután Sándor húszméteres szabadrúgása a védőkről ki­pattant, előbb Tóth, majd Nagy próbált az üres kapu­ba találni, de lövéseik az önfeláldozóan közbevetődő védőkről mindkétszer kipat­tantak. A 70. percben Tóth J. a kaputól mintegy 30 mé­terre lövésre szánta magát, s labdája a kapust érintve vágódott a hálóba. 2:1. Jók: Szanyó, Jancsa, Ro­zsán. Fajkusz, Halász, illet­ve V. Tóth. Horváth. Tóth J. A bajnokság végeredménye: 1. Szállítók 30 24 3 3 86-29 51 2. Volán SC 30 22 5 3 72-24 49 3. Szabó L. SE 30 14 * 7 41-28 37 4. Szegedi D. 30 15 6 9 46-36 36 5. DEAC 30 14 5 11 59-53 33 6. SZVSE 30 9 12 9 37-34 30 7. BVTSK 30 11 8 11 54-59 30 8. in. ker. 30 10 7 13 53-51 27 9. Cegléd 30 8 11 11 42-48 27 10. Bp. Ep. 30 9 9 12 53-65 27 11. DMTE 30 11 4 15 43-46 26 12. Láng 30 10 6 14 39-45 26 13. HajdúböSZ. 30 8 7 15 37-51 23 14. KTE 30 7 7 16 32-54 21 15. Sz. MAV 30 7 6 17 35-68 20 16. Kk.-halas 30 5 7 18 34-72 17 Az első vonal feletti FOSPED az 1974—75. évi NB n-ben sze­repel, a második vonal feletti Volán osztályozót játszik. Holnap, szerdán délután 14.30 órai kezdettel vízilab­da MNK-mérkőzésre kerül sor a SZUE-ban. A SZEOL a Miskolci VSC együttesét fogadja. A SZEOL SC vízilabda­szakosztálya a póló népsze­rűsítéséért úgy döntött, hogy ezen a mérkőzésen belépő­díj nem lesz! A rendezőség minden kedves érdeklődőt szeretettel vár. Szegedi ÁK— O.Kinizsi1:1(0:0) SZAK-pálya, 30(1 néző. Ve­zette: Hoffer. SZAK: Tóth P. — Szító — Nádudvari, Mészáros. Kun (Komlosi). Sándor — Héger Z„ Szamosvölgyi dr. — Var­ga. Bugyka, Tóth T. A rendkívül rossz talajú, sáros pálya nagyban befo­lyásolta a játékot. Sokat csúszkáltak, estek a játéko­sok, nemegyszer tréfát űzött velük a labda a csúszós ta­lajon. Hazai fölénnyel telt el az első húsz perc. A 21. percben Tóth T. átadását Héger üresen kapta, de 14 méterről, nagy helyzetben a kapu fölé lőtt. A félidő to­vábbi részében is a hazaiak prólbáikoztak többet, de az orosháziak szorosan, jól zár­tak. Szünet után a vendégcsa­pat lépett fel támadólag, jobban, tervszerűbben ját­szott ellenfelénél. Több tá­madást is vezettek, de a ha­zaiak védelme, Tóth kapus­sal az élén, hárítani tudta ezeket. Az 57. percben Nád­udvari szabadrúgást iveit a vendégek kapuja elé. a labda a védőkről Varga elé került, aki tíz méterről a kapu jobb oldalaba lőtt. 1:0. A 65. perc­ben Fejes, a vendégek bal­összekötője már a 16-oson belül járt, mikor Sándor hátúiról, becsúszva próbálta szerelni. Fejes elesett, a já­tékvezető 11-est ítélt. A bün­tetőt Nagy F. értékesítette. 1:1. Az egyenlítő gól után hevesen támadott a SZAK, de már nem tudott változtat­ni az eredményen. Az NB III további ered­ményei: O. Dózsa—Apátfalva 2:1 (2:1). Kiskunfélegyháza­Szentes 3:3 (1:0). HODGÉP— Tiszaföldvár 5:2 (2:1). János­halma—METRIPOND 4:1 (1:0). Szarvas—B. MÁV 11 RO (4:0). A Gyoma—B. Agyag­ipar és a Sarkad—Gyula mérkőzések az árvízkészült­ség miatt elmaradtak. A bajnokság 1. Szarvas 30 19 2. Jánoshal. 30 17 3. Gyula 29 14 4. O. Dózsa 30 13 5. HÓDGEP 30 14 6. Kk.-fháza 30 14 7. O. Kinizsi 30 14 8. Apátfalva 30 12 9. METRIP. 30 13 10. Bcs. Agyag. 29 10 11. Sarkari 29 10 12. SZAK 30 9 13. Szentesi V. .1(1 « 14. q.voma 29 1 15. Bes. MAV 30 3 16. T.-földvár 30 4 állása: 7 4 83-19 4$ 7 6 64-27 41 12 3 43-25 40 11 6 39-29 37 8 8 48-30 36 8 8 46-52 36 6 10 53-34 34 9 9 53-58 33 6 11 36-41 32 8 11 43-43 28 4 13 33-57 24 6 14 36-37 24 9 15 38-64 21 10 15 34-37 18 6 19 23-64 H 5 31 30-74 75

Next

/
Thumbnails
Contents