Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-16 / 139. szám

YBSARNAP. 1974. JÚNIUS W. 7 Határszemle A

GAZ már fél órája ott köpködte a kis füstpamaesokat a központ előtt. Sándor, a sofőr kihasználta az időt: elpiszmogott a menetlevéllel. Ez nehezebben ment neki, mint a vezetés. „Gyorstalpalón" végezte el a hetediket, meg a nyolcadik osztályt, azt is csak azért, mert nem hagyták békén, míg rá nem adta a fejét. A betűvetés azonban ettől még éppoly nehezére esett, mint azelőtt. Kísandított a kocsiból, de semmi mozgást nem látott. — Jöhetnének mór, a fene essen beléjük. Vagy ha nem jönnek, akkor mór ne is jöjjenek. Mindjárt sötétedik. De jöttek. Nagy hangoskodással, a szeszszag meg, mint menyasszony után az uszály, velük kúszott az autóba. A fegyvert mindegyik a térde közé tette. Utoljára az igazgató szállt be, Sándor mellé huppant az ülésre. — Mehetünk — vágta be maga után az ajtót. — Mit írt a menetlevélre? — kérdezte. — Határszemlét — mormogta Sándor. — Ahogyan tetszett mondani. — Jol van — mondta az igazgató. — Nagyon jól van. A Hányáshoz megyünk, tudja, a B 6-os tábla mellé. — Tudom — mondta Sándoc. — Ezt is tetszett már mondani Zötyögtek, a sárkoloncok kövé fagytak már a dűlőkön. Jobbról, a korán jött télben dideregve zörögtek a töretlen kukoricaszárak, csöveik már a földel célozták, nem az égre meredtek. Sándor a szélső sorhoz tájolta magát, úgy vezetett. Háta mögött öénlc disputa folyt, gyakori nevetéssel, a pálinka gyomorbizsergetése kicsiklandozza a férfiemberből a nevetést ilyen hidegben. — Aztán mit csinálsz — brummogta a háttérből az egyik vendég —, ha közvetlenül előtted Ugrik fel egy fácán? Berezelsz, mi, akár tavalyt Jaj, sose felejtem el.. 1 — és göcögve nevetni kezdett. — Mondjad mári — biztatták a többiek, érezhető bosszúsággal a hangjukban: ha egyszer elkezdte, akkor mondja végig! Sándor csak úgy, a szeme sarkából' az igazgatóra pillantott. Főnöke faarccal ült mellette. Ennek se smakkol ez az egész banzáj, de hót a vendégek kedvéért ... — gondolta Sándor, de abban a pillanatban már taposott is a fékbe. — Az isteníti — fohászkodott. A nevetés ott hatul elhalt, az igazgató megsapadt, mint a sületlen kenyér. Sándor mar ki is ugrott a dűlő göcsörtjeibe — Nem hall? — ripakodott a hajlott kis emberre, aki zsákkal a hátán úgy jött elő a zörgő kukoricából, mint egy jelenés. — Maga miatt üljek börtönbe? Sándqrból most robbant ki a bosszúság, a „határszemle" késő délutánba nyúlt programja miatt. De nem sok szava lehetett: az igazgató már ott állt mellette. — Hagyja Sándor, majd énA kis ember letette a zsákot, felegyenesedett. — Ejnye, Tamás István! Lopja a kukoricát? Az igazgató hangjából lehetetlen volt nem kihallani a metsző gúnyt. De a tetten ért nem zavartatta magát. — Egy keveset viszek a jószágnak. Nem pusztulunk bele. Anynyi ittmarad majd a gépek után is, ha már eddig nem értek ide. — Maga ne tanítson! Lopott, tetten értük. A vendégek is kezdtek kikászálódni a GAZ-ból. A fegyvereket a kocsi oldalának támasztották, aztán tagjaikat ropogtatva, unottan nézték az embert, a zsákot, a jelenetet. — Mi van? — szól oda a brummogó hangú, — Egy kis malőr — restelkedett az igazgató. — Szálljatok vissza nyugodtan. Mindjárt elintézem, aztán mehetünk, — Siess — volt a válasz —, még lőni is szeretnénk valamit. Hülyék — villant át az igazgató agyán —, mit kell erről pofázni? —» Na, ide figyeljen! Holnap reggel bejön hozzám, aztán majd elintézzük — mondta Tamás Istvánnak, és lépett volna vissza a kocsi irányába. Sándor már túráztatta a motort. — Ha meg nem sértem — mondta halkan, de határozottan a kis ember —, az igazgató elvtárs mi járatban van erre? — Tessék? — tört meg az igazgató mozdulata. — Felelősségre von? Maga? — Nem én — szabadkozott a hajlott hátú. — Csak éppen, hogy olyan pálinkaszagúnak tetszik lenni- Meg azok a puskák, ott az elvtársaknál... Gondoltam, valami kirándulás, — Hagyja abba* — Nem én! — mondta ugyanazt, mint az előbb, de más hangsúllyal az ember, -r- Mert, hogy lehetne azt az igazgató elvtárs saját kocsijával is, ugye... Ha már így esett. Kényelmesebb is. Már persze ahogy az én eszem mondja. — Holnap reggel bejön az irodába. Végeztünk. Bevágta maga utón a GAZ ajtajai, hogy csattant. A vadászat csúfos fiaskóval zárult, félsötétben értek már a helyszínre is, a vendégeknek inni sem volt kedvük utána. — Mi volt veled? — kérdezte búcsúzóban a brummogó hangú. — Semmi — nézett a földre az1 igazgató. — Nem érzem jól magam — mondta, Amikor elmentek, azt gondolta: Nem, tényleg, nem érzem jól magam. Akkor nyomta az orra alá Sándor a menetlevelet. — Alá tetszik írni,..? HÓDI T. JÓZSEF Csemniczky Zoltán rajza Vendéglő kánikulában A zongora melletti asztalnál Ült; már megrendelte az újházi tyúklevest, fölemelte arcát a ventillátornak, amely vele szemben, fönt a falon diszkrét zümmögéssel cserélte a levegőt. Hunyt szemmel átadta magát a lágy szellőnek, kedvét lelte az alkalmi örömben- A pincérek szokatlanul nagy porcelán tálban hozták a tyúklevest, elhelyezték a zongora melletti tánctéren. Fölállt, nyomban levetette a zakóját, a szék támlájára helyezte, gondosan eligazította, hogy ráncot ne vessen a finom nyári kelme. Levette a nyakkendőjét, az ingét, szépen a támlára teregette őket. Leült, megoldotta fényes cipőjének zsinórját, lehúzta a lábbelit, aztán a zoknit. A hajladozástól kissé elfáradt, enyhén gyöngyözött homlokán, orrán a verejték- Kevés pihenő után kigombolta a nadrágját, előbb egyik, aztán a másik szárából bújt kiNem nyújtott illetlen látványt, hiszen a legfinomabb márkájú bánjon fürdőnadráfeot viselte. Egy keveset várakozott- majd arányait meghazudtoló fürgeséggel a levesesiái peremén lermett, és lassan, minden sietség nélkül beleereszkedett a levesbe. Néhányszor meghimbálta magát, le s föl rugózott. E gyakorlatok közben hol állig süllyedt a levesben, hol pedig hasig kiemelkedett belőle. Hirtelen mozdulattal hanyatt dőlt, lebegett a felszínen, hatalmasan föífújt mellkassal. Elnézegette a levesből előkandikáló lábujjait, játékosan megmozgatta, billegette őket. Aztán csapkodni kezdett, úszó mozdulatokat tett. Hasra fordult, iebükott, bugyborékolva tünt föl újra meg újra. Pillangóúszásban szelte át a tálat, később csöndes mellúszásra váltott, Hörpintett a levesből, szájából szökőkúlszei ú en fölspriccelte, majd csintalanul fröcskölt, Jocsi-pocsízott az Újházi tyúklevesben. Végül elcsendesedett, középütt megállt, és hatalmas börpölésekkel szívta magába a levest. Itta, nyelte, felszíne egyre apadt, mind sekélyebb lett, szemlátomást fogyott. Fenékig elnyelte, ügyelve a leves tizennégy karátos aranyának minden cseppjére. Ezután a tál széléhez ment, fölszökött a peremére, ügyesen elhelyezkedett rajta, úgy, hogy a ventillátor légárama testének lehető legnagyobb felületét érje. Hamarosan megszáradt, lelépett a tálról, fölvette előbb a nadrágját, majd a zoknit és a cipőt, aztán az inget, a nyakkendőt, Végül a zakót. Visszaült a szókére, kényelembe helyezte magát, várta a következő fogást. Körültekintett az éttermen, elegáns mozdulattal végigsimított aranyszőke haján két ujjával egy csinos hullámot nyomott beje. 2. Egy kutya lépett be meg egy ember. A kutya körbepillantott, aztán a sarokasztal felé bökött. Leültek a tükör alá. A kutya nyurga volt, izmos, kisportolt, a gazda alacsony, kopasz és kövér. Szótlanul nézték a termet, nwjd a kutya türelmetlen mozdulatul a gazdája zsebébe nyúlt- Cigarettát vett elő, kínálta a gazdát is, rágyújtottak. Félig sem szívták a cigarettát, amikor megjött a pincér. Meghajolt, átadta az étlapot a kutyának, egy graciózus lépést tett hátra, némán várta a rendelést. —• Hozzon egy becsinált levest, gyenge borsoval! — mondta a kutya. — Aztán kaporlében főtt velőscsontot, jó nagyot! -1- igenis, kérem— puha bárányhúst kérek majoránnával, enyhén fokhagymásat. Majd szagos vesét, egy szelet füstölt oldalast, mustos pecsenyét, tavalyi gyömbért. Aztán vegyes vadhúst, rozmarinnai páeoltat, levendulával, borostyán levéllel. fenyőmaggal A pincér szélsebesen jegyzetejt. a kutya türelmesen megvártaamíg leírta az eddigit, Aztán folytatta: Hozzon három, keményre főtt tojást mustárral. Végül savanyú káposztát disznóhússal, orjával, jó nagy darabot. — Ahogy méltóztatja, uram! Szabadna még .,. — Hamburgi muskotály, kristályvíz, sajt, fagyialt, kávé es konyakHogyne! Máris szaladok' — Várjon, kérem! — mondta a kutya, és a gazdájára mutatott. — Az. úrnak hozzon egy kelkáposztát, valami kis feltéttel. — Ó, pardon! Ezer bocsánat! — hajóit meg a pincér, és mély en elpirult. — Valami italt, tésztát is hozhatók? =- Hát,,, egy jaífa És mondjuk, egy grenadirmars. A gazda bóiintólt, és hol a kutyára, hol a pincérre mosolygott. — Szolgálatukra az uraknak! — mondta a pincér, és elsietett. A kutya hátradőli a széken. fölemelte egyik mellső lábát A hosszú, ápolt körmei között kialudt cigarettára mulatott, A gazda nyomban előkapta az öngyújtóját, tüzet adott. SOBOR ANTAL SAOL JÓZSEF TERVE: A BIOLÓGIAI KÖZPONT KÖNYVTÁRA SZEKERES MIHÁLY: A TECHNIKA HAZÁNAK BELSŐ TERE SÁGI JÓZSEF TERVEI SZERINT KÉSZÜLT AZ ÉGÖ ARANY PRESSZÓ