Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-14 / 137. szám

6 PÉNTEK, Km. .HTtaímT­SPORT Színpompás folklórműsor — csalódást hozó 90 perc a VB nyitányán Rangos mezőny a Fesztivál Kupák Brazília—Jugoszlávia 0:0 versenysorozatán IA1M74 Új át­igazolási szabályzat Tegnap délelőtt sajtótájé­koztatóra került sor Buda­pesten, az OTSH-ban. Elké­szült az új átigazolási sza­bályzat, mely július elsejétől lép életbe, ennek ismertetése volt a fö napirendi pont. Az új átigazolási rendszer­rel jobban szeretnék segíteni az erő és a minőség kon­centrálási folyamatát a lab­darúgásban és az olimpiai sportágakban, valamint a minőségi sport fejlődését. Európa bajnoki futam Szegeden Már évek óta a szabadtéri Kupa küzdelmeinek időpont­játékok ideje alatt rendezik ja, augusztus 2., 3., 4. az Új­Szegeden a legrangosabb szegedi Kisstadionban. A sportversenyeket. A hagyo­mányos kupaküzdelmek szín­vonala évről évre nő, s a városunkba látogató külföl­di, és hazai vendégek tetszé­sük szerint válogathatnak a sportrendezvényekben. — A sporttalálkozók ki­egészítik a fesztivál kulturá­lis és egyéb programját. A versenyek szakmai felkészí­tést biztosítanak, valamint a testvérvárosok kapcsolatának férfiak mezőnyében a ma­gyar NB-s csapatokon kívül szlovák, svájci és jugoszláv kézilabdások is jelezték rész­vételüket. — A go-kart versenyt augusztus 4-én a Széchenyi téren rendezzük meg. A ma­gyar élgárda mellett NDK­beli, lengyel, román és olasz „kartosok" küzdenek majd az elsőségért. — Egyik legrangosabb pen­további elmélyítését szolgál- dezvényünk lesz az augusz És most nézzük a konkré­tumokat. Az átigazolás iránti kérelmét a sportoló az egye­sületének székhelye szerint területileg illetékes sportfel­ügyelőségekhez kell adatel­lenőrzés végett bemutatnia, és ha egyesülete az átigazo­lási időszakban hozzájárul kérelméhez, várakozási idő nélkül átigazolható. (Átiga­zolási időszak általában de­cember 1-től január A5-ig, labdarúgásban július 1-tól 15-ig tart.) Amennyiben volt egyesülete nem támogatja kérelmét egy évet kell ki­várnia. A sportoló ugyanab­ban a bajnoki évben a hazai és nemzetközi versenynap­tárban szereplő versenyen, mérkőzésen — a kedvezmé­nyes átigazolás kivételével — csak egy sportegyesület igazolt versenyzőjeként ve­het részt. • A labdarúgók kedvezmé­nyes átigazolásáról. Az NB II-ben szereplő labdarúgók NB l-es sport­egyesületbe, hozzájárulással, az átigazolási időszakban vá­rakozási idő nélkül, sport­egyesületi hozzájárulás nél­kül az év bármely napján 6 hónapos várakozási idő után igazolható át. Az NB III-as labdarúgók NB l-es és NB II-es csapat­hoz sportegyesületi hozzájá­rulással az átigazolási idő­szakban várakozási idő nél­kül azonnal, sportegyesületi hozzájárulás nélkül az év bármely napján fi hónapos várakozási idő után igazol­ható át. A megyei és ennél alacso­nyabb osztályú bajnokság­ban szereplők — ha egye­sülete hozzájárul — azonnal leigazolhatok akár NB I-be, NB II-be vagy NB III-ba. Amennyiben nem adják ki, akkor csupán 6 hónapos vá­rakozási idő után igazolható át. Az NB I és NB II, NB III osztályban részt vevő csapatok tartalék. ifjúsági és serdülő labdarúgói sport­egyesületi hozzájárulás ese­tén azonnal, hozzájárulás nélkül a benyújtás napjától számított 6 hónapos várako­zás után igazolható át. Egy sportegyesületből kettőnél több, 18 évesnél idősebb lab­darúgó nem igazolható át, egy játékos egy bajnoki év­ben csak egyszer veheti igénybe a hozzájárulásos rendszer adta előnyöket. • Külön szabályozták az NB l-es és NB II-es, valamint az OB l-es és az Ifjúsági i ranyjelvényes sportolók át­igazolását, amennyiben nem cseréik =tnek egyesületet az Illetékes sportág szakszövet­ségeinek hozzájárulása nél­kül, mégha az egyesület en­gedélyezné is. Az 587 élvonalbeli sporto­lt r továbbra Ls érint.: a • i'g> ­nevezett olimpiai zárlat, te­hát, ók nem változtathatnak víüoesüte'uet. Látványos, nagyszabású műsor szórakoztat ta a labdarúgó VB nyitányának közönsé­gét. Képünk: a frankfurti stadionban felvonulnak a népitánc- és folklóregyüttesck, (Telefotó: AP—MTI—KS) ják — kezdte a beszélgetést Tóth András, a Szeged me­gyei város tanácsa Testneve­lési és Sportfelügyelőségének vezetője, majd így folytatta: — Az előkészítés munkája már befejeződött. Minden re­mény megvan arra. hogy az idei sportprogram is kielégi­tus 10—ll-i motorcsónak­verseny. Érdekessége lesz a küzdelemnek, hogy az Euró­pa-bajnokság negyedik, egy­ben befejező futamát Szege­den rendezzük, így itt avat­hatjuk az új Európa-bajno­kot. Ezzel párhuzamosan kü­lön nemzetközi versenyt lát­ti az érdeklődőket. Szinte hatnak a nézők a Fesztivál Az időjárás nem fogadta kegyeibe a X. labdarúgó vi­lágbajnokság nyitányát. A frankfurti Wald-stadionba esernyőkkel ellátva özönlöt­tek a nézők. A megnyitóün­nepség kezdete előtt szakadt az eső, ennek a nézőkön kí­vül a brazil és a jugoszláv játékosok sem örültek. Át­ázott, csúszós játéktér várta őket. A megnyitóünnepség a ter­vek szerint, percnyi pon­tossággal zajlott le. Ponto­san 15.00 órakor szólaltak meg a fanfárok, majd más­fél órán át a döntőben zinho 8 méterről a jobb sa­rok mellé helyezte a labdát, később pedig Rivelino sza­badrúgását védte. Obiak, a karmester sárga lapot kapott a 37. percben, mert vonakodott 9 méterre elmenni a szabadrúgáshoz le­tett labdától. A 42. perc­ben Scheurer nyugodtan 11­est adhatott volna a jugoszlá­vok javára: Dzsajics be­adása után ugyanis a lövő­helyzetbe került Acsimovi­csot ketten is fellökték a büntetőterületen belül. A második félidőt is vál­tozatlan összeállításban ját­résztvevő 16 ország folklór- szották a csapatok. A 48. műsorának tapsolt a stadi- percben Acsimovics is sárga ont teljesen megtöltött 62 000 lapot kapott. Támadtak a néző. jugoszlávok, és ritka ese­Ezt követték a rövid be- ménynek számított szünet 6zédek. Először Hermann után. amikor a nyolc játé­Neuberger, a VB szervező bi- kossal védekező brazilok el­zottsága nevében szólott, jutottak Marics kapujához, majd sir Stanley Rous, a FI- A jugoszláv csapat több, FA elnöke méltatta a rende- óriási lehetőséget szalasztott zők erőfeszítéseit. Végül el: Dzsajics labdája Petko­Gustav Heinemann államéi- vicsot üresen találta, 8 mé­nök megnyitottnak nyilvání- terre a kaputól. Még igazít­totta a világbajnokságot. hatott is, aztán a bal felső A svájci Scheurer veze­sarok mellé lőtt, majd Ob­tésével 17.00 óra előtt 10 perc- lak átadását Acsimovics ma­cel jelentek meg a csapatok ga elÍ de 6 méterről üdvrivalgás közepette vo­küldött lapos lövése kipat­tant a kapusról. A 71. perc­elleni játék igazolni látszott Brazília gólszegény hazai nemzetközi próbamérkőzése­it. Nem véletlen, hogy a Wald-stadion zöld gyepére lépett brazilok közül a fe­hérbe öltözött Pelé kapta a legnagyobb tapsot, amikor a mérkőzés előtt Uwe Seeler­rel felvonultak a Rimet Ku­pával és az új világbajnoki trófeával. A mérkőzés utáni véle­ményekből is kitűnik, hogy Brazíliától többet vártak: Sepp Herberger: — 22 mindent tudó és minden hájjal megkent lab­darúgó küzdött egymással. A jugoszlávok erőben sokkal jobban álltak, és szünet után megérdemelték volna a győ­zelmet. ^ Pelé: — Ez bizony kevés volt... Miljan Miljanics, jugoszláv szövetségi kapitány: — Annak ellenére, hogy a helyzetek alapján győzni kellett volna, elégedett va­gyok, nem rossz rajt a vi­lágbajnok elleni döntetlen. Dzsajics, csapatkapitány: — Nagyon közel álltunk egy világraszóló győzelem ­minden sportágban nemzet­közi mezőny áll majd rajt­hoz. Külön rangra emeli a motorcsónakversenyt, hogy az Európa-bajnoki befejező futamot Szegeden rendezhet­jük. — Hallhatnánk a részletes programról? — Mint a korábbi években, most is a nemzetközi mara­toni versennyel kezdünk, jú­lius 20-án szombaton. Eddig megérkezett a holland, az angol, a belga, a törők, a csehszlovák, a nyugatnémet és a magyar élgárda neve­zése. Várjuk még az osztrák, a szlovák, az NDK-beli, a román és a jugoszláv mara­tonisták jelentkezését. — Négynapos (július 25., 26., 27., 28.) nemzetközi ököl­vívóversenyt rendezünk, elő­reláthatólag az újszegedi sza­badtéri színpadon. A jugo­szláv, a román, az NDK-beli, a lengyel és a magyar ver­senyzők már elküldték neve­zéseiket, de várható cseh­szlovák és szovjet öklözök érkezése is. — A kézilabda Fesztivál Kupáért, sőt a magyar baj­nokság harmadik fordulóját is. Egyébként a döntőket egyenes adásban a Magyar Televízió is közvetíti. — NB l-es és külföldi csa­patokkal bonyolítjuk le augusztus 9—10—11-én a Fesztivál Kupa röplabda­tornát. — Bizonyára nagy érdek­lődésre tart számot az idén is a SZEOL-stadíonban meg­rendezendő nemzetközi sa­lakmotor-verseny. A magya­rokon kívül szovjet, román, bulgár és csehszlovák sala­kosok állnak majd rajthoz. — Augusztus 19—20-án oi>­szágos A-típusú kajak-kena verseny lesz a Tiszán. Jüfins 25. és augusztus 7. között pe­dig a repülőtéren rendezik a vitorlázó repülök országos válogató versenyét. Tárgya­lást folytatunk még az odesszai labdarúgók szegeifi vendégszerepléséről. Színvonalas küzdelmeket ígér az idei Fesztivál Kupák versenysorozata. B. h. nultak a gyepre. A himnu- b®" Vjabb Etoajics-szóló, .§s hez. Jobban kellett volna szok elhangzása után Lei vinha indította útjára a lab­dát, megkezdődött a X. vi­lágbajnokság. beadás után Bogicsevics fe­jese a jobb oldali kapufá­ról vágódott ki, Surjak újra lőtt, de Luis Pereira a gól­vonalról kivágta a labdát. A Brazília: Leao — Nelinho, brazilok kétséebeesetten vé­Luis Pereira. M Marinho, J™£tek. ^^nbZaZ F. Marinho — Piazza. Ri­velino. Paulo Cesar Lima — Valdomiro, Jairzinho, Lei­vinha. rítgatták a labdát, kifütyülte őket a közönség. A világbaj­nok együttes csak Rivelino vagy Valdomiro szabadrúgá­Jugoszlávia: Marics — Mu- sából remélt gólt elérni, vér­csinics. Katalinski, Bogicse- szegény támadásaikat köny­vics. Nadziabdics — Buljan, nyen rombolták a jugoszlá­Oblak. Acsimovics — Pet- vok A biró egy percet hosz_ kovics, Surjak. Dzsajics. , ... .. ,, ... , szabbitott, s ebben a raadas­Mind a ket csapat tartott . ... ... ,. a mérkőzéstől - ez nyom- ban meglétBOtt, hogy ban kiderült. Az első cél mindkét együttes elégedett mind a két oldalon a meg- az egy ponttal, szerzett labda megtartása A gólra éhes szurkolókat volt. A „fő a biztonság" jel- a VB első mérkőzésén csaló­szóból nem jöhetett ki nagy- dás érte: az 1966. és az 1970. iramú, változatos küzdelem, évi VB gól nélkül, nyitó hiszen egymást próbálták el- . , - . .. , altatni a csapatok tagjai. mérkőzésé utan a X. VB el­A brazilok a 6. percben ju- sö 9» perce sem hozott fu­tottak el a jugoszláv kapu A 0:0, nem kis meglepetésre kapura törnünk. Mario Zagalo, brazil szö­vetségi kapitány: — Mielőtt kongatnák fe­jünk felett a vészharangot, gyorsan kijelentem, hogy a brazil csapat mai játékánál sokkal többet tud. A nagy eső, az ettől mély talaj együttesemet nagyon igénybe vette. * A mai program: NSZK— Chile, NDK—Ausztrália, Skócia—Zaire. Tofózóknak NB I B 1. MAV DAC—Diósgyőr 2. Dunaújváros—Komló 3. Kossuth KFSE— Békéscsaba 4. Oroszlány— Ganz-MAVAG 5. Szekszárd—Debrecen NB II, nyugat 6. Győri Dózsa— Kaposvári Rákóczi x 1 2 7. Máza-Szászvár—Fűzfő 8. Győri Elektromos— BKV Előre NB II, észak 9. Kisterenye—Özd ' 10. Izzó—Kazincbarcika 11. Miskolci VSC—BVSC 12. Gyöngyös—Rudabánya NB II, kelet 13. DEAC—DMTE Pótmérkőzések: 1 x 2_ r 1 * X 1 közelébe, Jairzinho 20 mé­teres bombája megcsúszott a zelgő. füvön és alig került a bal sarok mellé, a 10. percben Dzsajics és Acsimovics zsonglőrmutatványai után zúgott fel először nyíltszíni taps. A 21. és a 30. percben volt Maricsnak izgalma, cse­les szabadrúgás után Ja.r­inkább a braziloknak hi­A SZEGEDI KONZERVGYÁR—ÉLIKER—ÁFÉSZ—MEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSA ALAPJÁN friss zöldborsószemet HOZ FORGALOMBA A MÉK. OLCSÖ ARON. SZEGEDEN A mostani gólnélküli 90 perc azért nagyobb meg­lepetés az előzőknél, mert az egyik fél Frankfurtban a világbajnoki címet védő együttes volt. A jugoszlávok Á Vasas ellen Ma. pénteken OB l-es ví­zi labda-mérkőzést játszanak Szegeden, s ezen a SZEOL SC os a Budapesti Viwas csa­pata küzd e;. fliasssl a baj­noki pontokért. A találkozó az újszegedi versenyuszodá­ban rtéíuion 5 orakor kezdő­dik. MftK-árudák: l-es ABC, Tarján, víztorony 30-as ABC, Tarján, szolgáltatóközpont 8-as Zöldscgpavilon, Szent István tér 24-es Zöldségbolt, Űttörő tér 27-es Zöldségbolt, Marx tér, Vásárcsarnok 28-as Zöldségbolt, Marx tér. Vásárcsarnok AFÉSZ-árudák 24-es, Szent István I. 25-ös, Széchenyi tér 32-es. Hámán K. u. 4. AZ ALÁBBI BOLTOBAN: ÉLIKER-árudák: 5-ös, Lenin körút 55. 6-os, Klapka tér 7-es, Széchenyi tér 15. 8-as, Széchenyi tér 6. 10-es, Tarjánváros X2-cs, Kossuth L. sgt. 71. 16-os, Bajza u. 2. 17-cs, ABC. Üjszcged 23-as. Április 4. útja 31-es. Kölcsey u. 5. 66-os. Mikszáth K. u. 26. 76-os, Tarjánváros 79-es, Hunyadi J. sgt. 39. 104-es, Csap u. 35. Közületek részére is vállal zöldborsószem- szállítást a MÉK. MEGRENDELHETŐ: SZEGED, 15-447 TELEFONON. 4

Next

/
Thumbnails
Contents