Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-12 / 109. szám

YASARNAF, 1914. MÁJUS ft m Műhely Vincze Andrásnál Simon Széttörnék százezer darabra, miként a kőhöz vert üveg, ha elhagyna egy pillanatra, mely óv most engem: a tömeg. Ha elhagyna Ha nem kötözne úgy magához, mint tárgyakat a drótkötél, mint vékony ágacskát a fához valami törvény, míg csak cl. Ha én a sűrűből kiválnék. nem lennék ember, már csak árnyék, mely mindig más nyomán lapul. Mint üveg, amit kőhöz vernek törnék, vagy halkan, mint a szervek dolgoznék öntudatlan. Stratók Szerelem Paradicsom utca Részvétel a vezetésjben A

z üzemi demokrácia fontos fóruma a termelési tanácskozás. Okkal nevezik tanácskozásnak ezeket az összejöveteleket. mert arra hivatottak. hogy a résztvevők megbeszéljék, megvitassák munkájukkal, munkahelyük életével kapcsolatos feladataikat és gondjaikat. Ezekre a tanácskozásokra külön meghívó nélkül minden dolgozó hivatalos. Jelenlétük azonban önmagában kevés: a termelési tanácskozások akkor töltik be hivatásukat, akkor válnak az üzemi demokrácia fórumaivá, ha a munkások élnek tanácskozási jogukkal. Munkásokban és vezetőkben mégis nem egyszer támad kölcsönös elégedetlenség egy-egy termelési tanácskozás után. Ezt •z érzést a jegyzőkönyvek nem rögzítik, de az emberekben tartós nyoma marad. A sokat emlegetett „öltözői disputák" hiányt pótolnak. Ha a munkások nem találnak önmagukra a termelési tanácskozás beszámolójában, egymás között rögtönöznek újabb értekezletetNem véletlen, többnyire azoktól a termelési tanácskozásokról knennek el szó nélkül a munkások, ahol a vállalat, az üzem statisztikai adatainak tömege zúdul a nyakukba. Legyenek ezek bár a legpontosabbak, mégis a lényeget födik el. Az üzem gazdaságossági mutatóiról, a gyár értékesítési és nyereségtervéről hallanak. holott őket az foglalkoztatja, hogy akadozva kapják az anyagot, szervezetlen a termelés, vagy éppen hónapok óta nem kaptak választ újítási javaslatukra. Hallgatják a beszámolót, de úgy érzik, egyedül maradnak a gondjaikkal. Az ilyen termelési tanácskozások után a munkásokon kívül is vannak azonban elégedetlenül távozók. A gazdasági vezetők is tudják, hogy sok dolog elintézetlenül maradt. A segítséget hiányolják ők is: a feladatok megvalósítását segítő javaslatokat, őszinte véleményeket. Pedig általában ők maguk tehetnek róla, hogy a tájékoztatót nem követi vita. Pontosabban: a módszer hibás. Mert a hozzászólásokra buzdító fölszólitás. kérés csupán szó marad, ha egy-egy munkahely vezetője nem találja meg a munkasok véleményalkotását segítő módszereket. Az üzemi demokrácia érvényesülésében a vezetőknek sokfájta felelősségük van. Kötelezettségeiket rendeletek, munkaköri leírások szabályozzák. De kötelezettségeik nem csak az írott és íratlan szabályok megtartására vonatkoznak. Saját területükön nekik kell elérniük azt is. hogy a munkások meggyőződjenek róla: az üzemrész, a gyár, a vállalat irányításához pontosan az ö személyes tapasztalataikra van szükség. Az apróságnak tűnő javaslatok, kérdések sokaságából erőteljes vonalakkal rajzolódik ki a munkások véleménye. Ezek ismerete nélkülözhetetlen az üzemi demokrácia gyakorlásához,^ a gazdasági. társadalmi testületek helyes döntéseihez. A vélemények összessége adja meg minden munkahelyen azt a társadalmi tapasztalatot, melynek figyelembevételével a munkások is részt vesznek a vezetésben. V1CZIÁN ERZSÉBET valaki jól nézi es latja okel, akkor az alkotás életfogytiglani társ lesz, akarva, akaratlan. Az élet lényegét szerettem volna képpé formálni. Azokat a kétségeket, melyek újabb és újabb tettekre sarkaljak a művészt, minden embert. Ézek a különös technikával készült képek sem előzmény nélküli, talajtalan alkotások. Évtizedek munkájából sarjadtak. A fejek, életképek, tájak éppúgy tartalmi előzményei a mostani alkotásoknak, mint ahogy a karcok, metszetek, olajfestmények műfaji előzmények. Mindannyian hordjuk emlékeinket, tele van tudatunk, belső világunk múltbeli nyomokkal, jelekkel, melyek látszólag nem függnek össze. Legújabb képein Vincze András ezeket az elemeket mutatja fel. Az analízis önmagában széthullást, részekre bomlást jelentene, ha nem követné azonnal egy új szempont szerinti szintézis, egy rendszeralkotási folyamat. Ennek az alkotóművészi munkának eredményeként születnek átírt, néha groteszkbe hajló, torz figurái, a formájukat vesztett hangszerek, az önálló életre kelt érzékszervek, a különös formájúra nőtt fék. az egyes képeken belüli lépték- és méretváltások, az emlékrétegekből egymásra kopírozott víziók egymást hol erősítő, hol gyengítő hullámai, a kaleidoszkópként vibráló formák, a szinte zenei tételek-futamok, a mélyrétegekből kiszabadított indulatokat megtestesítő szörnyek — ez az egész halálba táncoltatott élet. Mintha Vincze András Ady disznófejű nagyurának módjára meglékelné a fejeket, s — Szindbád a palackból a szellemeket —, kiszabadítaná legrejtettebb, legtitkoltabb, s tán épp ezért legtermészetesebb, leghétköznapibb vágyainkat, érzéseinket, szorongásainkat, félelmeinket, örömeinket, vívódásainkat. — Hiszek ebben a piktúrában, másként hozzá se fogtam volna. Minden képen az emberről, az emberhez igyekszem szólni. Muskátlis ablakot könnyű íesteni. akár ötvenet hetente, az igazi művészi célokért alkotni csak gondolkodva, töprengve, kínlódva lehet és érdemes. Ez a festészet, annak ellenére, hogy vívódásokról, bánatokról is szól, nem peszszimista. nem keserű. Hiszen egy festő eaha nem lehet pesszimista, ez ellentmondana az alkotásnak. Jelen időben nem lehet festeni, hiszen minden ecsetvonás a vászonra kerülés pillanatában msr a múlté. Sok-sok minden van, amit nem tudunk érzékszerveinkkel felfogni, ezért kell a piktúrának is az értelemre, a tapasztalatra, a gondolkodásra is apellálnia. Vincze András festői tartalmainak megújulása új formai-technikai megoldásokat követelt. Az olajpasztell vált alkalmassá e célra, többek között éppen hamvassága miatt, a színes folthatások és a vonalas rajzosság alkalmazhatósága miatt. Az olajpasztellréteget vékony lakkréteggel vonja be, ami mély tüzeket, érett színeket kölcsönöz a képnek. Sűrű, feltárásra váró szövevény egy-egy kép felülete, ahol a nézők liánvágó kése éppen a nyitottság, a gondolkodás, a művészetszeretet lehet. Ezeket a szellemi szerszámokat kell majd magunkkal vinni Vincze András kiállítására, melyet ez év végén rendeznek meg a Múzeum képtárában. TANDI LAJOS A

mikor két esztendővel ezelőtt Vincze András festőművész megrendezte kiállítását a Sajtóház Művészklubjában, a kollégák, a műértők és az érdeklődők megdöbbentek az újszerű festőiség láttán, a jelképes-áttételes mondandótól, a szürreális vízióktól. Jó néhányan értetlenül álltak a táblák előtt, mások nem titkolt izgalommal beszéltek Vincze András megújult piktúrájának eredményeiről. Tény, hogy előző, a sokak számára ismert festői korszakok után egészen másként szólt hozzánk a művész. Üj festői nyelven. A portrék, életképek, tájak és csendéletek után a lélek, az emlékek világát festette meg. Az alkotáscímek közelebb segítenek mindenkit a tartalomhoz, a festői szándékhoz. „így történik elejétől végig", „Életem történetéből", „A végtelen semmitől való irtó_ zás", „Túl a tükrön", „Tűnő nosztalgiák" — mind-mind az emlékmúltba, a lélek tájaira kalauzol bennünket. Nem kiszolgálja az Ízlést, célja éppen ellenkező —magasabb szintre emelni, elgondolkoztatni. töprengésre késztetni, teljesebben láttatni az életet, a világot. Mert végül is miről vallanak ezek az alkotások? A lét legfontosabb kérdéseiről, legnagyobb csodájáról és legszörnyűbb rettenetéről: életről-halálról, születésről-elmúlásról, szerelemrőlmunkáról, zenéről és költészetről. — Ezeket a képeket — s általában a képzőművészeti alkotásokat — nem lehet elmondani, nem lehet szavakkal közvetíteni tartalmaikat, formai jegyeiket, mindazt, ami műalkotássá emeli őket. A képeket nézni és látni kell. Ha