Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-07 / 104. szám

KEDD, 1974. MÁJUS t Maratoni Szegedi vízilabdások újabb SPORT Félegyháza— SZAK 1:0 (0:0) Kiskunfélegyháza, 300 né­ző. Vezette: Mille. SZAK; Zoltán — Üjszászi, Nadudvari, Szitó, Kun — Stumpf dr. (Komlósi), Bar­tha (Sárdi), Szamosvölgyi dr. — Varga. Nagy, Mester. SZAK-támadás után a 3. percben Stumpf dr. remek áladasát a tisztán álló Var­ga II méterről kapura lőtte, a labda a kapufa csúcsáról pattant a mezőnybe. A fél­idő vendégtámadások jegyé­ben tolt el, több veszélyes akciót is kialakítottak, de befejezések nem sikerültek. Ebben a játékrészben a ha­zaiak csak elvétve jutottak a SZAK kapuja elé. Szünet után a félegyházi csapat nagy erővel rohamo­zott. de a szegedi védelem — Szitóval az élén — ki­tűnően rombolt. A hazaiak­tól főleg Sahin veszélyezte­tett, két kapufát is lőtt. A 86. percben született meg a mérkőzést eldöntő egyetlen gól. Horváth, a hazaiak bal­hátvédje vezette fel a lab­dát. kicselezte Vargát, majd Nagyot is. 25 méterről kapu­ra lőtt, s a labda a bal fel­ső sarokba vágódott 1:0. Iramos, helyenként szín­vonalas mérkőzést vívott a két csapat. A szegediektől Üjszászi, Nádudvari. Szitó és Szamosvölgyi dr. játszott ki­emelkedően. Az NB III további ered­ményei: Apátfaiva—Gyula 1:2, Szentes—Bcs. MAV 1:2, Orosházi Dózsa—METRI­POND 2:1. HÓDGÉP—Oros­házi Kinizsi 1:0, Tiszaföld­var—Bcs. Agyagipar 3:1, Szarvas—Gvoma 3:1, Sarkad —Jánoshalma 1:2. Kétórás, izgalmas küzde- a további harcot, bátortalan lemmel dőlt el a két pont és erőtlen leütéseik sorra az sorsa a Rókusi Tornacsar- ellenfél labdái lettek, s 2:2­nokban az NB l-es női röp- re alakult a mérkőzés állása. labdamérkőzésen: . , ,., . , A szurkolok mar bosszúsan ÍSÍT'Ú ^ SparUrusn "V beletörődtek a szegedi lányok pest SE 3:2 (9. —6, 10.—6.1). vereségében, amikor megle­A mindvégig kitűnően bírás- petés történt. Az ötödik kodo játékvezető kettős, Bíró játszmában a Molnár helyett Imre—Sándor Bela sipjelere paragival játszó hatos olyan az alábbi kezdohatossal le- lelkesen és nagyszerűen küz­pett a palyara a Szegedi dött, hogy 5 perc alatt 15:1 Spartacus: Eszes, Molnár, arányban megnyerte a szettet Berta, Tóth Margit, Tóth Ka- ^ vele együu a mérkőzést, talin, Kovács Éva. (Cserek: Nagy bravúr volt. Ebben a Arvai, Paragi. Takacs.) szettben a szegedi garda el­A vendégcsapat kezdett lenállhatatlanuJ. korszerűen jobban, majd fokozatosan röplabdázott. Most is bebi­javulo jatékával kiegyenlí- zonyosodott: csak akkor tud tett a szegedi együttes, s 5:5 mérkőzést nyerni a csapat., állas utan elhúzva Tóth Mar- ha játékosai a leütésekre is git es Berta jo leütesei re- bátran vállalkoznak. S érde­ven biztosan nyerte az első mes ezen a téren a fiatalok­Bp. Honvéd—SZEOL 5:4 (2:1, 1:0, 0:1, 2:2) nak is több lehetőséget adni­Jók: Tóth Margit (a me­zőny legjobbja), Kovács Éva, Eszes, Berta (a többi szegedi mérsékelt teljesit­A bajnokság állása: játszmát A második szettben foly­tatta lendületes játékát a Spartacus. Már 5:0-ra veze­tett, s mindenki könnyű győ­zelmet tippelt a javára, mi- játékos kor Molnár sorozatos hibái n ,.,,„ -r„ es Tóth Katalin figyelmetlen- "g* n™10"*' llletve Ta' sége révén egyenlített a ven- ' dégcsapat, sőt, még a játsz­mát is megnyerte. A szegedi­ek „rövidzárlata" még a har­madik szett elején is tartott. Csak nehéz küzdelemben tudtak egyenlíteni a hazaiak. 9:9 mérkőzésállás után Eszes és Kovács Éva jólhelyezett leütései lendületbe hozták a csapatot és biztosan nyerték a harmadik játszmát. A ne­gyedik szett azonban már 13. MTK ismét nem sok örömet hozott 14- BKV Eldre t. NIM 2. Ü. Dózsa 3. Bp. Spartacus 4. V. Izzó 3. Kozr. Egy. 6. BVSC 7. I.ehel SC 8. VM Egyetért. 9. BSE Szeg. Spart. 11. Almásfüzitő 12 Szh. Spart. 11 11 - 33: 0 -22 11 11 - 33: 1 22 11 10 1 31: 5 21 10 9 1 27: S 19 11 7 4 23:15 18 11 8 5 20:19 17 11 5 8 17:22 18 11 4 7 17:28 15 11 4 7 15:25 15 11 4 7 15:25 15 11 3 8 14:25 14 11 1 10 5:31 12 10 1 9 8:29 11 Esztergomi mellett, Gém, a kapu jobb sarkába lövi a Honved vezető gólját Szeged, 1000 néző, vezette? Ferenczy. Bp. Honvéd: Hauszler — Molnár, Gém, Tóth, Kucse­ra, Hidvéghi, Mezei. Csere: Fehér. Edző: Brandi Jenő. SZEOL: Esztergomi — Bor­A gólok sorrendje? Gém, Tóth, Rácz, Hidvéghi, Borzi (4 m), Borzi, Fehér, Fehér, Vezsenyi P. Ismét szép számú közön­ség látogatott ki a SZUE­uszodába. A mintegy 1000 11 - 11 s:33 11 sos, Rácz, Max, Kiss dr., Ve- néző buzdítása mellett a Bp. a szegedi közönségnek. Mint- Elmaradt mérkőzés: MTK—v. zsenyi P., Borzi. Csere: Ris- Honvéd kezdett jobban, és ha a Spartacus feladta volna izzó (május 15-én játsszák). kó. Edző: Koncz István. mindjárt az első negyei ele­jén két akciógóllal magához ragadta a kezdeményezést. Ezután a SZEOL jutott em­berelőnyös helyzetbe, ami­koris a szegediek csapatka­pitánya, Rácz Béla szépí­tett. A második öt perc szo­ros emberfogásos küzdelmet, kemény csatát, és újabb Honvéd-gólt — Hidvéghi egyé­ni alakítása révén — hozott. A harmadik játékrészben jobbára a SZEOL támadott, és Borzi büntetőből szépí­tett. Az utolsó öt percben is­mét a szegedi center volt eredményes, és kiegyenlített, de ezután a csereként be­állt Fehér egymás után két­szer is a hálóba talált, és ezzel lényegében eldöntötte a Bp. Honvéd-SZEOL 2:2 (2:1) A bajnokság állása: 1. Szarvas 24 14 2. Gyula 24 13 3. O. Kinizsi 24 13 4. Jánoshalma 24 11 5. HODGÉP 24 11 6. Kkfélegyh. M 13 7. O. Dózsa 24 1 8. METRIl'OND 24 11 Apátfalva 24 t <9- Anyagipar M 8 11. KZAK 12. Qvoina 24 8 11. KZAK 12. Qvoina 24 4 13. Sarkad 24 7 14. Szentes 24 4 15. Bcs. MAV 24 3 16. Tiszaföldvár M 4 4 88-15 38 3 38-21 34 7 42-21 30 6 43-24 29 8 35-22 29 8 33-31 29 6 32-29 27 5 8 25-27 27 9 8 40-12 27 6 10 34-38 22 5 11 28-28 21 9 11 24-38 17 3 14 22-49 17 7 13 28-51 15 8 15 18-43 12 8 18 22-55 12 Labdarúgó NB I B Kossuth KFSÉ—Bp. Spar­tacus 3:1 (2:0). Budafok­Debrecen 4:2 (3:1), Békés­csaba—Eger 5:1 (2:1). Pénzügyőr SE—Szekszárd 3:2 (2:0), Ganz-M A VAG— Diósgyőr 0:2 (0:1), Kecske­mét—Szolnok 2:0 (2:0), Komló—MAV DAC 1:0 (0:0), Olajbányász SE—Oroszlány 1:0 (1:0), Várpalota—Duna­újváros 0:0. A bajnokság állása: 1. DVTK 28 18 7 5 54-21 39 2. Komló 28 14 7 7 32-20 35 3. Békéscsaba 28 13 9 8 34-23 35 4. SZMTE 28 13 8 7 39-25 34 5. Dunaújváros 28 10 10 8 41-38 38 6. MAV DAC 28 10 9 9 33"28 29 7. KKFSE 28 11 7 10 35-34 29 8. Budafok 28 9 11 8 32-33 29 9. G.-MAVAG 28 9 10 9 22-28 28 10. Olajbányász 28 9 9 10 31-38 27 11. Eger 78 19 8 12 33-41 26 12. Bp. Spartac. 28 9 7 12 32-33 25 13. DVSC 28 8 12 10 28-33 24 14. Pénzügyőr 28 9 6 13 39-48 24 15. Szekszárd 28 7 9 12 23-28 23 18. Oroszlány 28 8 7 13 24-35 23 17. Keeskemét 28 7 9 12 32-48 21 18. Várpalota 28 8 9 13 20-31 21 Tisza-parti stadion, 6 ezer néző. Vezette: Szkokán (2). Bp. Honvéd: Kollár (5) — Kelemen (4), Ruzsinszki (5), Szűcs (4), Lukács (4) — Pál (6), Pintér (7) — Morgás (5), Kocsis (4), Kozma (6), Füle (5). SZEOL: Gujdár (7) — Varhelyi Hl. (6), Banfalri (6), Heidrich (3). Virágh (5} — Mészár (6), Vörös (4), Magyar (4) — Szeghalmi (5), Vass (4), Antal (4). Nagy iramban kezdett a Honvéd. Az első 20 percben szinte kapujukhoz szegezték a szegedieket. 10. perc: Pál Kocsis labdájával elhúzott a jobb oldalon, majd közép­re ívelt, és az érkező Pintér kapásból a bal alsó sarokba lött: 1:0. A Honvéd vezető gólja után hosszú percekig unalmas jafszadozás folyt a pályán. Fél óra elteltével tovább növelte előnyét a vendégcsapat. 31. perc: Pin­tér a bal oláalrol a lesen álló Füle elé játszott, aki a ll-es pontról a kifutó Guj­darua lőtte a labdát, majd Kozma ismételhetett, aki az üres kaou közepébe helye­zett: 2:0. A félidő befejezé­se előtt 5 perccel szépített a SZEOL. Mintegy 18 méterről szabadrúgáshoz jutottak a szegediek. Vörös futott a labdának, és pazarul eltalált, csavart lövése a kapu bal felső sarkába vágódott: 2:1. 44. perc: Szabadrúgás után Vörös a bal oldalról kapu elé lőtte a labdát, Szeghal­mi. Vass és Heidrich azon­ban egy gondolattal lekésett az akcióról. 48. perc: jobboldali beadás után Morgós kapura fejelt — Gujdár hibázott —, s labdaja a jobb kapufa éléről vágódott a mezőnybe. 51. perc: Mészár remek labdá­val indította a jobb oldalon felfutó Vasst. aki elhúzott Ruzsinszki mellett, de óriási helyzetből az oldalhálóba lőtt. Élénkült a játék. Az 59. oercben Kozma hibázott or­úuó gó'helyzetben. majd Pintér nagv lövését védte bravúrral Gujdár. 64. perc: Mészár teljesen egyedül hú­zott kapura. Kollár kifutott elé. de a szegedi játékos haj­szállá! a kapu fölé emelt. két bajnoki pont Borsát. Ez­után még Vezsenyi Péter lőtt gólt. Ezen a mérkőzésen a SZE­OL nem tudott felnőni a fel­adathoz, noha nyugodtabb játékkal győzhetett volna. Kitűnt: Fehér, Tóth, illet­ve Max. • Szombaton Szentesen vív­ja megyei rangadóját a SZE­OL, és a helyi Vízmű. A nagv fontosságú találkozóra az IBUSZ különjáratot in­dít, melyre még lehet je­lentkezni az IBUSZ Utazási Irodában (Klauzál tér B. sz.). A bajnokság állasa? f. OSC 8 R- - 38:19 re 2; Bp. Honvétf 6 1 TI 26:22 9 3. Eger 6-4 1 1 28.-2* 9 4. FTC . 5 3 1 1 28:28 7 3. Vasas 8 \ 3 l 20:25 7 8. Ü. Dózsa «2 2 28 :24 8 7. Szolnok 8 2 2 2 28:28 8 8. BVSC 8. 2 1 3 23:24 S 9. V. Izzó í-2 1 3 28:33 5 10. SZEOL 8 - 2 4 22 2 11. Bp. Spartacus 5 * 1 4 14:31 1 12. Szentes 6 - 1 5 29:37 1 SZVSE-Ceglédi VSE 1:0 (0:0) mmmmá Acs S. Sándor felvétele Fotoriporterünk a Honvéd első gólja előtti pillanatot örö­kítette meg. Pál középre adott labdáját Pintér (a képen nem látható), kapásból lőtte Gujdár kapujának bal alsó sarkába (Öriási gólhelyzet volt!) Szü­net után nagy lelkesedéssel, szívvel-lélekkel játszottak a szegediek. Ennek eredmé­nyeként a 65. percben meg­szerezték a kiegyenlítő gólt. Bánfalvi ívelt előre, Antal mozdult a labdára, Kollár kifutva kapujaból, megka­parintotta a labdat, de köz­ben a rátámadó Antalt mellbe rúgta. A játékvezető azonnal — helyesen — a ll­es pontra mutatott. Vass fu­tott a büntetőnek, s bal alsó sarokra tartó labdáját Kol­lár nem tudta hárítani: 2:2. 66. perc: Gujdár ismét nagy bravúrral védte Pintér lövé­sét. majd Füle gólveszélyes lövését tette ártalmatlanná a szegediek kapuvédője. A befejezés előtt 3 perccel Kozma lesgólt fejelt. B. L. állása: 5 A bajnokság O. Dózsa FTC Raba ETO Tatabánya Videoton Bp. Honvéd Pécs MTK Vasas Csepel SBTC Haladás ZTE Egyetértés SZEOL Dorog 26 18 26 13 26 13 26 12 26 13 26 13 26 9 26 10 26 7 26 10 26 6 26 7 26 9 26 3 26 4 26 2 5 62­5 48­6 33. 5 32 7 33' 9 49­7 24 10 36' 29 11 33­8 20 12 24 14 24­13 10 21­9 13 24' 6 17 22" •28 37 24 34 29 33 •30 33 •26 32 >31 30 24 28 •33 26 28 26 33 25 •28 24 •37 21 39 21 42 19 '37 17 45 10 Vasutas-stadion, 200 néző. Vezette: Füzessy. SZVSE: Bolya — Csigér, Terhes, Horváth. Kovács M. — Herold (Timár), Kutasi — Róth, Tóth (Bolgár), Sán­dor, V. Toth. Cegléd: Boda — Cseh, Lendvai. Halmi, Zátonyi — Kresják, Liptai (Vígh, Do­bozi) — Fekete, Pintér, Ka­bak. Varga. Változatos mezőnyjáték után a 10. percben alakult ki az első veszélyes helyzet a vendégek kapuja előtt. Sán­dor a 16-os vonalánál Tóth elé perdített, a csatár azon­ban elhamarkodottan, mesz­sze a kapu mellé lőtt. Ezt követően Róth közeli lövését a kapufa segítségével men­tette szögletre Boda. Mind­két csapat nagy lendülettel játszott, de sok átadási hi­bával, s a kapuk csak elvét­ve kerültek veszélybe. A tá­madásokat mindkét véde­lem még a 16-os előtt meg­állította. a csatárok pedig alig vállalkoztak távoli lö­vésekre. A 41. percben a kitörő Tóthot Zátonyi elnyomta a 16-oson belül, közben a hát­véd lábáról szögletre pattant a labda, de a játékvezető ki­rúgást ítélt. Az ellentámadás végén Pintér 18 méterről ka­pura lőtt, léc alá tartó lab­dáját Bólya először kiütötte, majd megfogta. Szünet után a 47. percben Bólya nehezen tisztázott Ka­bak elől. A 62. percben Róth szögletét Sándor a jobb alsó sarok felé fejelte, de a kapus bravúrral .szögletre ütötte a labdát. Beívelés után ismét Sándor fejelhetett, de a gól­vonalon álló Lendvairól ki­pattant a labda. Ezekben a percekben a hazai csatárok „tűzijátékot" 1 rendeztek a vendégek kapuja előtt, de a lövések vagy a védőkben akadtak el, vagy pedig Boda kapus hárított jó érzékkel. Nagy fölénybe kerültek a szegediek, szinte egykapuz­tak. A gólra niegis a 85. percig kellett várni. Ekkor a kapura törő V. Tóthot a 16­os sarkánál Lendvai fel­vágta. A szabadrúgást Sán­dor végezte el, s éles lövése a késve vetődő kapus mel­lett a bal oldali léc mellett vágódott a hálóba, 1:0. Végig iramos, helyenként színvonalas mérkőzést; lát­hatott a kevés néző. A ha­zaiak fölénye, különösen a második félidőben, nyomasz­tóvá vált, több helyzetük is volt, de gólt mégiscsak sza­badrúgásból tudtak elérni. Jók: Terhes. Kovács M.. Sándor, V. Tóth. illetve Bo­da. Lendvai. Kresják, Hal­mi. A bajnokság állása: Szállítók Volán SC Szabó L. SE Szegedi D. DEAC SZVSE DMTE Cegléd Hnjdúbflsz. Bp. Építők Láng BVTSK III. ker. KTE Sz. MAV 24 20 24 17 24 13 24 11 24 11 24 6 24 10 24 6 24 8 24 8 24 8 24 8 24 7 24 6 24 6 Kiskunhalas 24 2 66-17 4? 3 60-16 « 5 32-18 35 8 35"31 27 9 44-38 26 6 27-24 24 3 11 39-38 23 10 8 29-33 22 6 10 31-3^ 22 6 10 38-50 V 5 11 31-34 2" 5 11 40-49 21 5 12 '0-41 19 5 13 21-41 17 4 11 24-51 16 4 16 24-60 12

Next

/
Thumbnails
Contents