Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
12 VASÁRNAP, 1971. MÁJUS X Előadások a politikai akadémián Az MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó akudémiaján május 8án, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Szabadság Filmszínházban lesz politikai előadás. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) Az időszerű politikai kérdésekkel foglalkozó akadémián május 8-én, csütörtökön délután ugyancsak fél 3 órai kezdettel szintén a Szabadság Filmszínházban lesz előadás. (A piros jelzésű Igazolványod érvényesek.) Mindkét politikai akadémián dr. Siklós János, a Népszava főszerkesztője A munkahelyi demokrácia időszerű kérdései címmel tart előadást. A/, elöudusok után az Életein legszebb napja című színes amerikai filméi vetítik. NEMZETKÖZI DZSESSZKESZTIVAL Drezdába utaztak az Ifjúsági Házban működő dzsesszegyüttes. a Molnár-dixieland tagjai. Elmúlt évi jó szereplésük eredményeként hívták meg az idén is őket a nemzetközi dixieland-fesztiválra, ahol új műsorukat mutatják be. Esők, zivatarok Várható időjárás vasárnap estig: erősen felhős idő, ismétlődő esővel, záporesővel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, a Dunántúlon erős déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 13—18 fok között. FRANCIA IRODAI,M. MTSOR A HOLNAP AUTÓI Ezzel a címmel tart előadást Liener György, az Autó-Motor főszerkesztő-helyettese Dorozsmán, a Petőfi művelődési házban, kedden este fél 7-kor. Az ismeretterjesztő előadáson diafilmeket is bemutatnak. TÁNCHÁZ A KISZÖV ifjúsági klubjában (Arany János utca 9.) ma, vasárnap délután 5 órától rendezik meg a népzenei klub soron következő táncházát. Közreműködik az somogyi Károlyné felvétele ÉDOSZ Szeged táncegyüttes, A kiállítás első szőregi látogatói valamint a Szurdi-trió. Kiállítás Szöregen Sikeres útját járja az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya által összeállított vándorkiállítás, amely címében viseli "gazdag tartalmát is: A falu a szocializmus útján. Egv bejegyzés a kiállítást kísérő vendégkönyvből: „A falu fejlődéséről összeállított kiállítási képanyag hűen tükrözi azt az eredményt, amelyet rövid idő. alig több mint egy évtized leforgása alatt elértünk." Egy másik vélemény: „Á falu fejlődését kitűnően reprezentáló kiállítás azt a benyomást kelti, hogy a falu. mint közösség, elindult a szocialista fejlődés útján." A vándorkiállítás Szóregre erkezett. a művelődési hazban tegnap délelőtt dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg. Részt vett az ünnepélyes megnyitón plr. Ágoston György, a megyei pártbizottság titkára is. A kiállítást a későbbiekben Szeged több termelőszövetkezetében is bemutatják. A Tisza-parti gimnázium tanulói Májusi köszöntő cfmmel francia nyelvű irodalmi műsort rendeznek az iskola klubjában május 7-én, délután 4 órakor. Az iskola egykori tanulóit is szeretettel várják. LÉGISZERENCSETLENSÉG Huszonkét személy vesztette életét az ecuadori légitársaság egyik belföldi járatán, amikor a C—47-es típusú utasszállító repülőgép Quitotól 130 kilométerrel délre az Andokban lezuhant. HAMIS PÉNZ A kaliforniai állambeli Chino javító-nevelő intézetében a felügyelőknek feltűnt, hogy az intézet lakói napok óta gyanúsan csendben vannak. Egy kis utánjárással hamarosan kiderítették, hogy az ifjú bűnözők az intézet nyomdájában hamis bankjegyeket állítanak elő. A máris több százra rúgó hamisított bankjegyet és a kliséket elkobozták. SOUNGEN LONDON RÓMA HOLLYWOOD CHIC4GÓ SAN REMO a*ytrrt> MONTÉ. CARLÓ ÚJFAJTA *#F £; . 0 MŰTRÁGYA Jól fizet a negyes Üj műtrágya gyártását kezdték meg a Péti Nitro- A Sportfogadási és Lottó 104 010 forint. Hármas tagénműveknél. A Mikramid Igazgatóság tájékoztatása lálata 5709 fogadónak volt. elnevezésű talajtáplálék ösz- szerint a 18. játékhéten öt- nyereményük egyenként 410 szetételét és gyártási eljárá- találatos szelvény nem volt. forint. A kéttalálatos szelvésára a meglevő karbamid- Négy találatot 45 fogadó ért nyek száma 187 960 darab, üzemet tették alkalmassá. A el> nyereményük egyenként ezekre egyenként 16 forintot nagy hatasú levéltrágya "•" '' ' '. ' nitrogén, foszfor és kálium mellett mikroelemeket is tartalmaz. Ezek a kis menynyiségben szükséges anyagok A csirke kilója 30—32, a hagyma 20—22, a paraj 4-egyes növényi kultúrákban tojás darabja 1—1,20, a tyúk 5, a sóska 8—10, a gomba kirendkívüli terméshozamokat kilója 25 forint volt. A sa- lója 40—50 forint volt. A reprodukálnak. Nagyüzemi ki- láta darabját 1—1.50, a ka- tek csomója 1—1,50 forintba sérletek tapasztalatid szerint ralábét 1—2, a zöldpaprikát került. A jonatán alma kilóa cukorrépa-, a burgonyaföl- 1.50—3, az uborka kilóját 25 ja 7—10. egyéb alma 7—12, deken, valamint a gyümöl- —30 forintért adták. A bur- a körte 8, a földieper 60—8o! esősökben a Mikramid ho- gonya kilója 2,90—5, a sargaré- a kilója 14—16 a száraz zamnövelő hatása szembetű- pa 8—12, a gyökér 22—26, a . . 1(! , ' ... nő. Átlagban 30 százalékban vöröshagyma 6—8, a kelká- aD 10—IK' a savanyu Kiinövelte a termés mennyisé- poszta 8—10, a paradicsom poszta 8, a mák literje 32 gét. 80, a zöldborsó 50, a fok- forint volt. Szombati piaci árak Mákvirágok A virág altalaban a szépet, a kedvességet jelenti. Virágot viszünk névnapra, születésnapra, randevúra, kórházba, temetőbe, évzáró ünnepségekre, dc általában is virággal díszítjük szobánkat, kertünket, parkjainkat. Virágneveket ajándékozunk kedveseinknek: gyakran hallani, hogy a szerelmes férfi gyöngyvirágomnak, rózsámnak, violámnak becézi a szivéhez közelálló hölgyet. Van a dolognak azonban gazdasági oldala is. Virágot termelni és azt eladni sohasem volt ráfizetéses vállalkozás. Annyira nem. hogy komolyabb beruházásoktól sem riadnuk vissza a gazdaságok, vagy éppen a magántermelők. Bár volt rá példa, hogy börtönbe vezetett a virágtermelő közös gazdaság elnökének az útja, nemrégiben pedig a szőregi rózsás asszony is bevonult a fegyházba. Pedig, ha valakik szerették a virágokat, akkor ezek az említett emberek igencsak szerethették, hisz milliomosokká váltak a virág révén. Ezek szerint nem abszolút értékű a közmondás — nem mind jó ember, aki a virágot szereti. A minap, setalgatas közben, olyan dolgokra figyeltem föl. amelyek újfent megingattak a régi hitben, hogy a virágszeretö ember csak jó lehet, nemes lelkű, meleg szívű, szépre hajló honpolgár; olyan, aki kerüli a pálinkaszagú kricsmiket, aki kitépi a gazt a virágágyásokból és kirándulásai alkalmával vadvirágokat szed családja társaságában. Megingott a hitem, hiszen az alább elmondandó történet csúnyaságát külön is magyarázni aligha szükséges. Ismerősömmel akadtam össze, amikor leszálltam a tízes buszról a tarján i víztoronynál, 5 őgyelegtem az áruház tájékán. A pavilon előtt virágot árusító asszonyok és férfiak kínálgatták a tulipán-, margaréta- és az orgonacsokrokat. Egy borvirágos orrú férfi két kosár orgonával kanyarodott az üzlet elé, az egyik kosár a kerékpárja csomagtartóján, a másik a kormányon. Ismerősöm, aki bal fülére nagyot hall. odalépett a cejgnaarágoshoz, és érdeklődött az orgona ára felőL — Hat forint csokorja — mondta a biciklis. Amint említettem is, a bal fülére nagyot halló cimbora csak a hatos számot értette meg, s kivett a tárcájából egy forintost, és átadta a csokor ellenértékeként, s nagyvonalúan legyintett, hogy nem kér viszsza a pénzből. Felháborodottan tiltakozott erre az árus, hogy nem hatvan fillér, hanem hat forint a virág! A cimbora leszurkolta a hatost, miközben motyogott, hogy ennyiért akar egy nagyfröccsöt is kaphatna. t Egyébként pillanatok alatt szétkapkodták a két kosár orgonát, és a mi cejgnadrágosunk felpattant a kerékpárjára, és elkanyarodott a József Attila sugárúton levő temető felé. Meghívtam barátomat egy fröccsre, hogy megvigasztaljam a nem várt kiadása miatt. S hol lehetne máshol a tarjáni városnegyed térségében vendéglőt találni, mint a Rózsa utca sarkánál, az úgynevezett „Rózsa-műveket". Sétálgattunk a szép napsütésben felfelé a Retek utcán, amikor mit látnak szemeink: a cejgnadrágos virágárus kerékpárján kifordul a temetőből újabb két kosár orgonával. Nem telt el egy negyedóra, még volt a poharunkban egy nyelet borocska, amikor megérkezett a „Rózsa-művekbe" az orgonaárus férfi is. Barátai már várták, hiszen hitelben kortyolták azidáig a fröccsöket. Mosolyogva köszöntötték: — Mennyi sikerült? — kérdezték tőle mohón. — Húsz nagyfröccsöt állok — válaszolta az üzletember, de halkabbra fogta a szót, és hasonló társának sziszegve jelezte, hogy legközelebb neki kell orgonát árulnia, mert azt senki nem hiszi el, hogy annyi orgonabokor lenne abban az albérletben, aho] lakik. Koccintottak, és imígyen köszöntötték egymást: — Aki a virágot szereti .... Gazdagh István Gyászközlemények Tudatjuk, hogy KŐHALMI JO- vasztás utáni búcsúztatása máZSEK temetése május 8-án 15 Jus 6-án 13.30 orakor lesz a orakor lesz a Református te- Belvárosi temető ravatalozójámető ravatalozójából. A gyú- ból. A gyászoló Jenőfi család. SZOló család. T. 6935 T. 6932 Mély fájdalommal tudatjuk. Fájó szívvel tudatluk, hogy hogy szeretett férj. apa, após HOol ANTAL, életének 76. évéés nagyapa. BRLNNER FERENC ben elhunyt. Temetése május életének 68. évében váratlanul 6-án 11 orakor lesz az Alsóváelhunyt. Temetése május 6-án rost temető ravatalozójából A 13.30 órakor lesz a Belvárosi te- gyászoló család. T. 6933 mető ravatalozójából. A gyá- Hálás szívvel mondunk köszöszoló család, Lendvai u. 24. netel mindazon rokonoknak. IsT. 6937 merósöknek, a Sajtóba/ vezetőMély fájdalommal tudatjuk, ségének és dolgozóinak akik hogy szeretett édesanya, anyós, szeretett édesanyam. CSILLAG nagymama és dédmama. özv. ISTVÁN\E temetésén megjelenMOLNAR PALNE Dobo Anna, tek, mély gyászunkban íájdaléletének 86. évében rövid szen- munkon enyhíteni igyekeztek. A védés után elhunyt. Temetése gyászoló család, május 7-én 13 órakor lesz az Szomorú szívvel tudatjuk. Alsóvárosi temető ravatalozója- hogy a legdrágább feleség, edesból. A gyászoló Bendesi és MoJ- anya. DARABOS GYÖRGVNÉ nár csalad. T. 6930 I.őrlncsik Judit, türelmesen viTudatjuk, hogy SZAMOSI IE- sell betegsége után csendben elNONE hamvasztás, utáni bú- hunyt. Kivanságura elhamvaszesuztatása május 7-én 14 óra- tatjuk. Hamvasztás előtti búkor lesz az Alsóvárosi temető- csúzlatasa: 1974. május ho 6-án ben. A gyászoló család. T. 6934 délután 3 órakor lesz a BelváTudatjuk, hogy MAGYAR K. rosi temető ravatalozójából. Gyá IMRENE Bernovits Etel, ham- szolo férje és leánya. \ Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon 8, vasárnapokon 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — I Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10.— Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zs. n. 2t. — Index: 29 053. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint-