Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

VASARNAP, MM. MAJÜS Sí Egy történet vége BENCZE JÓZSEF VERSEI Anyám szőlőt kötöz Tegnap a kötősást vályúba áztatta, kocsideszkát tett rá, vele lenyomatta. Elfogja a kezet kiserken a vére, ráfesti a szivét a szolőlevélre. Kötényét feltűri, benne a kötőlék, átöleli féltve a zöldbajszú tőkét. Barna vesszők karja, mint anyját a gyermek kacsos ágat nyújtva derekát öleld meg. Anyám Rácsos tallcskán üt anyám, boronkai istennő, fehér angyal libái közt - *" megváltás és erő, Újlaki nagyanyám Újlaki- nagyanyam hagyta ránk a kendőt, benne babusgattak soványka jövendőt. Fogára is fogta hócsillagos télen, törött varjú szárnya gubancolt mesébe. M

essze, több ezer kilométerre van hazánktól a Komi Autonóm Szocialista Köztársaság, amely az Urai-hegység északi része mellett fekszik. Annak idején Koszlanból, egy kicsi községből húszévesen, szőkén, még pelyhedző állal indult el a harcokba, a Nagy Honvédő Háborúba Iván Konsztantyinovics Vaszjutov közkatona, hogy fegyverével űzze, hajtsa maga előtt a betolakodott német fasisztákat. Csapatával átverekedett a Kárpátokon, s már a Balaton környékén járt, amikor a súlyos harcok egyikében halálos sebet kapott. Társai mentek tovább, ő pedij» örökre magyar földön maradt. Sírját nem találták, amikor tizenkét évvel ezelőtt szülei, testvérei kerestetni kezdték egy magyar ismerősük, Swarc Sándor szegedi lakos révén. Szemtanúk az idők távlatából Lapunkban, a Délmagyarországban és az Ország-Világ képes hetilapban annak idején irtunk Iván Vaszjutov közkatona, vagy ahogy szerettei nevezték, „a kis Ványuska" sírjának kereséséről, és arról, hogy akkor nem találták meg. Az azóta eltelt idő — tizenkét esztendő — alatt sem adta fel a reményt Swarc Sándor. Kije ő a Vaszjut»v családnak, hogy fáradhatatlanul folytatta azóta is a keresést, a kutatómunkát? Levelezett a Balaton menti községek tanácsaival, járta az oltani katonulemetőket, felkutatott egykori szemtanúkat, akik az idők távlatából valamire még emlékezhetnek. Swarc Sándor a második világháború alatt egyazon községben, Koszlanban lakott Vaszjutovékkal. és jól ismerte őket, közel is laktak egymáshoz, Magyar létére, miként vetette oda a sorsa nyelvrokonaink közé? A Horthy-fasizmus elől anyjával menekült el az országból, s a Komi Köztársaságban igaz testvérekre talált. 1960-ig élt és dolgozott ott. Onnan is nősült, majd családjaval egyitt visszatelepült hazájába, és Szegedre költözött. Levél Sziktivkárból Sosem felejti el, hogy milyen körülmények között fogadták bc őket, és adtak nekik második hazát. Ez a testvéri kapcsolat késztette arra Swarc Sándort, hogy a Vaszjutov családnak odaadóan segítségére legyen, amikor Sziktivkárból, a Komi Köztársaság fővárosából levelet hozQtt neki a posta. A hős katona testvéröccse, Jurij Konsztantyinovics Vaszjutov költő írta neki a következőket: „Drága Szása! Nagy kérésem volna magához. Amikor hazájának a fasiszta iga alóli felszabadításáért harcoltak a mi katonáink, hősi halált halt idősebb fivérem, Ványa. Valamelyik Balaton melletti községben esett el. Tudom, sok település, sok falu és város van a magyar tenger partján, de annak az egynek a nevét nem tudták megmondani Ványa volt katonatársai. Ha meglelné azt a falut, ahol eltemették testvéremet, és sírját sikerülne megtalálnia, nagyon kérem, ültessen rá virágot. Ványa bátyám nagyon szerette a virágokat..." Esztendők múltával teljességgel, a szemtanú hiteles visszaemlékezésével rekonstruálni lehet, hogy milyen körülmények között halt hősi halált a pelyhes állú kiskatona, Ványuska, aki hazájában szinte karcolás nélkül végig küzdötte magát a harcokban, míg végül értünk, magyarokért áldozta fel fiatal életét. Egy magyar „mamka" Levelével jelentkezett az akkori szemtanú, Hajnal Jenőné. aki ma Vácott, a Homok-dűlő 4. szám alatt lakik, és a harcok idején a balatonkenesei kórházban volt ápolónő. Ezt írja: „A front ez időben többször is oda- és visszahúzódott. Súlyos harcok dúltak, rengeteg volt a sebesült és a halott. A német katonai parancsnokság utasította a kórház vezetőjét, hogy csak német és magyar sebesülteket szabad a kórházba szállítani. Egy szétlőtt tank mellett találtam rá egy fiatal szovjet katonára. Sebesülten feküdt, sérülése nagyon súlyos lehetett, de még élt. A tilalom ellenérc éjszaka visszamentem a sebesültért és egyedül húzvavonszolva, bevittem a kórházba. A főorvos minden tőle telhetőt elkövetett, de sajnos, a fiú életét már nem tudtuk megmenteni. Négy napig viaskodott a halállal, s valahogy meg is tudtuk érteni egymás szavát. Azt mondta rám, olyan vagyok, mint az édesanyja. Elsorolta testvérei nevét, édesapjáról is beszélt. Amikor legyőzte a halál, éjjel eltemettem a kórház virágos kertjében. Amikor pedig a szovjet csapatok véglegesen elűzték a németeket, a kórház kertjéből a balatonkenesei temetőbe vittük egy Achmed nevű kozák kapitány segítségével Ott egy közös sírban helyeztük örök nyugalomra. A sírt oszlop jelzi, amelyen hosszú számsor áll Ez bizonyos." Virág a hősök sírján A volt ápolónő, aki ma már idős asszony, ennyire tudott viszszacmlékezni levelében. Swarc Sándor személyesen is felkereste Vácott Hajnal Jenőnét, hogy még több bizonyosságot szerezzen. Egyrészt, hogy az ápolónő emlékezése ráillik-e Iván Vaszjutov közkatonára, másrészt, hogy a sírja ott van-e, ahol azt Hajnalné megjelölte. Ekkor derült ki, hogy Hajnalné emlékezett Ványuska húgára is, csak a neve nem jutott eszébe. Annyi azonban igen, hogy a lány neve hasonlít egy magyar hegy nevéhez. Hegyeink felsorolása közben értek el Gallyához, s ekkor Hajnalné felkiáltott: „Megvan! Gálja. így hívják Ványuska húgát, akit annyit emlegetett." Swarc Sándor előtt most már nem volt kétséges a pontos azonosítás, hiszen személyesen is jól ismerte Iván Vaszjutov húgát. Ezután már csak meg kellett keresni a balatonkenesei temetőben a nagyon hosszú számsorból álló oszlopot, amely a sírt jelezte. Ezt meg is találták, rajta a következő számokkal: 2 098 140 594. Hosszú esztendők keresése, kutatása után a VaSzjutov család kérése teljesült: Ványuska sírján virágok nyílnak, ahogy a többi szovjet katonasírokon is, szimbolizálva az utókor háláját a hősök iránt, akik életüket áldozták a mi szabadságunkért is. LÖDIFERENC