Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-17 / 113. szám

PÉNTEK. 1971. MÁJUS tt. Barátságos mérkőzés Holnap, szombaton délután 3 órakor u SZEOL-studlonbun ba­HHK-mérkőzésen: Debreceni Dózsa—Szegedi Volán 14:12 (7:4) Űjszegedi Kisstadion, 100 amolyan edzőmérkőzés han- baddobásokat rendre értéke­néző. Vezette: Bábos, Fe- gulata volt a találkozónak, sítette! Ebben persze luda­renczy. Ezután feljött a Volán, de sak a hazai játékosok is! Debrecen: Szabó Kor- két 7 méterest nem tudott Döntetlenre állt a mérkőzés, dás (3), Varga (5), Süvöltős értékesíteni. így is az első és 2 perc volt hátra a talál­(4) Sárközi (1), Hamza, félidőben három gólra meg- kozóból. A meglepetés a le­közelítették a Dózsát. vegőben lógott, amikor Mo­Szünet után nyílt lett a csay elhamarkodottan, rosz­küzdelem. 8:7, 9:8, majd szul lőtt kapura, s az ellen­Tamás 12:11- ut"n Tamas először támadásból megszerezték a Cs • Badó egyenlített 12:12-re. A nagy vezetést a debreceniek. Ta­- ... .. , .. ... hírű Varga ugyan mérsékelt más kiállítása után pedig L„ uomosy, ízesít <ij, var- teljesítményt nyújtott, de a Süvöltős állította be a vég­Cottdiener. Cs.: Pécsi, Ha­kádi, Lukács, Kormos (1). Volán: Varga — Dobó (1), Barálh, Giricz (1), (5), Noel, Oláh (4) hegyi. Zuhogó esőben, irreális rátságos labdarúgó-mérkőzésre körülmények között kezdő­kerül sor a Szegedi Kőolajtcr- dött a Magyar Népköztársa- JLtlétika meló vegyes és az SI3S Ausztria sági Kupa legjobb 8 csapata csapatul kőzütt. A vendégek, közé jutást eldöntő mérkő­akik különben az olaj mező kü- zés. Az NB l-es debreceniek lünbözö gépelnek javítását vég- az első 10 percben szinte zik, régóta barutl kapesolatbun tetszés szerint érték el gól­vannak nz „olajosokkal". A jaikat. Mar 5:0-ra vezettek, mérkőzést is ennek a hugyo- amikor a 15. (!) percben mánynak a jegyében játsszak szépíteni tudott a hazai csa­majd. pat. Ebben a játékrészben szaggatottról megítélt sza- eredményt. Országos főiskolai bajnokság Nem jutottak tovább Szerdán és csütörtökön Nagykőrösön rendezték az országos középiskolás kézi­labda-bajnokság egyik elő­döntőjét, négy csapat részvé­telével. Ebben a csoportban szerepelt a szegedi Róitsa Fe­renc Szakközépiskola fiú­együttese is. A szegediek kétszer vereséget szenved­tek. és csak egyszer győztek, s így nem jutottak a dön­tőbe. Eredmények: Hajdúnánási Gimnázium—Rózsa Ferenc ebből a Szakközépiskola 22:18 (11:9). Legjobb dobó: Tóth (10), il­—5). Törökszentmiklósi Szé­kács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskola—Rózsa Fe­Az idén — május 11—12— ban, az USA-ban. 13-án — Pécsen bonyolítot- Sajnos hibás az egyéni ták le az egyetemek és fő- szemlélet is, hiszen olyan iskolák atlétikai bajnoksá- esélyes versenyzők — mint gát. A szegedi JATE és a Greksa, Hegedűs, Kliszek — . _ . _ . . Tanárképző Főiskola részéről nem vettek részt ezen az or­« ismét nagyon kevés verseny- szagos találkozón. Ha meg­ző vett részt ezen a verse- kapnak minden támogatást, nyen; akik viszont ott vol- úgy több kötelességérzettel tak, azok mind értékes he- tartoznak viszonozni azt tan­renc Szakközépiskola 30-19 jyezést szereztek. Az lenne intézetüknek. A szegediek /16:8). L. d.: Kiss (10), 111.: a helyes felfogás és gyakor- eredményei: Ffi. 1500 m-es Gazso (7). Fekete (5). Rozsa iatj megvalósítás, ha éppen síkfutás: 5. Dobcsányi Ferenc Szakközépiskola— az egyetemek és főiskolák 4:02.4. 5000 m: 3. Dobcsányi Miskolci Bláthy Ottó Erós. lennének az atlétika „fel- 14:48.2, 3000 akadály: 6. áramú Szakközépiskola 14:12 légvárai", legfőbb bázisai. Adorján 9:38.06. Gerelyha­(5:7). L. d.: Komáromi (5), Erre számtalan jó példa van, jítás: 4. Kiss G. 66,52. Kala­Fekete (4), ill.: Pádár, Dre- és megvan az eredménye is pácsvetés: 2. Almási 60.54 benka (4—4). az NDK-ban, a Szovjetunió- ... 5. Katona Z. 51,54. Az országos hatos döntőbe csoportból Hajdú­nánás és Törökszentmiklós jutott. Kosárlabda Fiatal atléták bajnoksága Az ifjúsági és serdülőko- gyaloglás (I6>t l. Ágoston Ma a tévé-ben Bayern—Átletico A szerdán l:l-re végződött Bayern München—Átletico Madrid BEK-döntőmérkőzést pénteken Brüsszelben újra játsszák. A találkozót a Magyar Televízió is közvetíti, még­pedig felvételről, 22.05 órás kezdéssel. Ismét telt házra számítanak Csütörtök reggel már áru- Bayern megszerzi majd a sították a Bajnokcsapatok győzelmet. Európa Kupája megismételt Győzelmet várnak viszont döntőjének jegyeit a brüsszeli a spanyol szakvezetők is, Heysel-stadionban. ismét telt akik az újságíróknak kije­házra számítanak. Jentették: az egyenlítés ugyan A brüsszeli lapok általá- a csapat hibájából követke­ban úgy vélekednek, hogy a zett be, de nem rázta meg BEK-döntő ugyan rendkívül a játékosokat, izgalmas volt, de színvonala Carlos Lorenzo (Átletico kissé elmaradt a várakozás- Madrid): tói. — Szerdán az első ne­Raymond Goethals, a belga gyedóra idegeskedéseit leszá­válogatott, kapitánya szerint mítva mi játszottunk job­a Bayern játéka csalódást ban, s pénteken már in_ keltett. Az Átletico viszont a kább a Bayern tart majd vártnál jobban játszott és tőlünk. Amíg a szerdai mér­pótolni tudta három eltiltott kőzés előtt 80 és 20 száza­játékosa hiányát. lék volt a esély a Bayern — A spanyol játékosokra-, javára, most úgy gondo. gyogó technikát mutattak.de lom. ha 50—50-et mondok, a döntetlen az ő hibájukból ez inkább Beckenbauerék következett be. Ennek elle- számára hízelgő, nére a madridi együttes győ- Max Merkel, a híres edző, zelmet érdemelt volna — je- aki az Átletico Madrid szak­lentette ki a belga kapitány, vezetője is volt, a Bayern Udo Lattek, a Bayern ed- München sikerére számít: zője a játékosok fáradtságé- — Mint az Atletico-játé­val, a bajnoki hajrá iramá- kosok lelkivilágának jó is­val magyarázta a német csa- merője, azt mondom, hogy pat mérsékeltebb teljesítmé- pénteken a spanyolok kikap­nyét. Szerinte a spanyolok nak. mert az utolsó pillana. pihentebben játszottak, de ez tokban bekapott gól idegi­a hátrány az újrajátszásnál leg tönkretette őket, s a már nem sújtja majd a sokkot két nap alatt nem müncheni együttest, s így a heverik ki. MNK középdöntők Szegeden rú atléták 1956—1961. évek­ben született korosztályai találkoztak egymással Sze­ged város bajnokságán. Az érdekesebb teljesítmé­nyek: Fiúk. 400 m (18 évesek): 1. Szedmák (SZVSE) 52.0, (17): 1. (SZVSE) 43:23.0. 2. Kéri (SZVSE) 43:27.0, hármasugrás (18): 1. Maksa (SZEOL) 13.34. diszkosz (16) : 1. Fontos (SZEOL SI) 46.70 1.5 kg-os szerrel, gerely (18): 1. Valkusz (SZEOL) 54.46, kalapács (6—18) : 1. Rácz (SZVSE) 56.90. 2. Tóth (SZEOL) 45.14, (17) : 1. Mocsári (SZEOL) 53.98. (5—16) : 1. Fontos (SZEOL SI) 49.74, 2. Négy női csapat, az NB I­es BSE. a Pécsi VSK, a Kecs­keméti SC. valamint az NB Il-es Szekszárd részvételé­vel ma. pénteken délután fél 2-től a Rókusi Tornacsar­nokban MNK kosárlabda­mérkozéseket játszanak. Másnap, szombaton reggel 9 órától, folytatódnak a küz­delmek. A középdöntő összecsapá­sai színvonalas, érdekes já­tékot ígérnek, már csak azért is. mert a BSE csapa­tara épül a magyar női ko­sárlabda-válogatott. Farkas (SZVSE) 52.1, 800 m (17): Korom (SZEOL SI) 49.12. 1. Farkas (SZVSE) 2:00 9 1500 Leányok. Magasugrás (18): 1. m (17): 1. ver (SZVSE) 4:14 2 Bódi (SZEOL) f63, távol (15): 1. 3000 m (17): 1. Vér (SZVSE) 9:13.0, 10 km gyaloglás (18): 1. Gulyás (SZVSE) 51:58.0. 8 km Fodor (SZEOL SI) 504, diszkosz (17): 1. Mélykúti (SZEOL) 35.00. Labdarúgó VB '74 Vezéregyéniségek nélkül Totózóknak NB I 1. Ferencváros—Vasas 2. Pécs—Bp. Honvéd 3. Salgótarján— Tatabánya 4. Zalaegerszeg—MTK 5. SZEOL—Videoton NB I B 6. Kecskemét— Békéscsaba 7. Olajbányász —Kossuth KFSE 1 8. Debrecen—Szolnok I x NB II észak 9. Ózd—BVSC x 1 10. Leninváros—Miskolc 1 Olasz A osztály 1 x 11. Bologna—Lazio 12. Lanerossi— Juventus x 2 ,13. Foggia—Milán Pótmérkőzések: 1 1 x x 2 2 1 1 x 1 MOST AJÁNLJA FEL ELFEKVŐ KÉSZLETEIT! rrro«4lol)iis Kész.letbegyüjtési Osztálya MÁJUS HÓNAPBAN ENGEDMÉNY NÉLKÜL — a minőségnek és az állapotnak megíelelő — MAXIMALT TERMELŐI ARON MEGVÁSÁROLJA ELFEKVŐ VAGY FELESLEGES VASKOHÁSZATI TERMEKEIT. Címünk: Budapest VI.. Lehel u. 3 B. Leveleim: 1902 Budapest. Pf.: 306. Telefon: 205-430, 205-480. Telex: 22-4184. 6 A hazai közönség a Német Szövetségi Köz­társaságban jelenleg éppoly nehezen tudja elképzelni, hogy ne maradjon otthon a világbajnoki trófea, mint a 2 _1 brazilok 1950-ben. Mégis 2 Uruguay nyert. S a brazil szurkolók, amikor búcsúztat­ják a legjobbjaikat, nyilván azt mondják nekik, világ­bajnokként térjetek haza. Ez pedig hasonlít a mi hely­zetünkhöz, 1954-ben. A vi­lág legjobbjának tartottak bennünket, és az NSZK győ­zött. Amikor Helmuth Schönt megkérdezték a sor­solás után, kik a legvesze­delmesebbek, így válaszolt: „A legnehezebb ellenfelek nem a vendégségbe érkező csapatok, hanem a hazai nézőközönség." Ez persze nem azt jelenti, hogy a pontosan kidolgozott felké­szülési tervből jottányit is engedne, és az előkészületek alatt ne a jövendő ellenfe­lekre, hanem a közönség meghódítósára fordítaná a legnagyobb gopdot. A szomszéd, vagyis a Né­met Demokratikus Köztársa­ság válogatottja lényegesen csendesebben készül, mint a házigazdák. Georg Buschner, a szövetségi kapitány szavai is ezt tükrözik: „Számunkra nem létezik sem túl könnyű, sem túl erős ellenfél." Értsd: a lehető legjobb kö­rülmények között kell fel­készülni. a lehető legjobban kell ismerni valamennyi Várható ellenfél erényeit és hibáit, a saját erő tudatá­ban. de az ellenfelet nem lebecsülve kell pályára lépni már a csoportmérkőzéseken is. Az a nagyfokú szerénység azonban, amely az NDK sportolóinál, sportvezetőinél immár megszokott dolog, ne vezessen félre senkit. Az ütőképes csapat kialakításá­ban az 1973-as esztendőt a fordulat évének tekintik, bár nincsenek teljesen megelé­gedve az elért eredmények­kel. Hiányzik válogatottuk­ból az igazi karmester, és hiányzanak a szólamvezetők is. Márpedig vezéregyénisé­gek nélkül nehezebb soroza­tos győzelmeket elérni. Ne­hezebb, de nem lehetetlen. Az összeszokottságon ala­puló, igazi „csapatgépezet" — ahogyan divatosan mond­ják — képes erre. Megfigye­lők egyöntetű véleménye szerint Buschner legfőbb tö­rekvései erre irányulnak, amiből a múlt év őszén már mi is ízelítőt kaptunk a Népstadionban. A szakértők a csapat leg­erősebb részének a védelmet tartják. Valóban Bransch kiváló képességű, jó érzékű, és állandóan színvonalasan játszó söprögető. Kurbjuweit és Fritzsche gyors és hal­latlan rugóbiztonsággal ren­delkező két szélsőhátvéd. Ez a hármas nyugalmat kölcsö­nöz a csapatnak, mert ha a támadás nem sikerül, akkor sem kell kétségbe esniök. A csatársorban kétségtelenül az öreg Ducke és Streich a két legveszedelmesebb, ők ékelődnek az ellenfél védő­falába. és igyekeznek azt megbontani. Mind a kettő olyan adottságokkal rendel­kezik, hogy egyedül képes Bennmaradt a Postás kardcsapota Budapesten rendezték a rencz Péter, Szporny Mik. vívók NB l-es csapatbajnok- lós, Sándor Tamás) képvisel­ságát mind a négy fegyver- ték. Amint arról már beszá­nemben. Szegedet a Postás- moltunk, a szegediek kedve­kardozók (Apró Ferenc, Apró zőtlen sorsolást kaptak. László, Kovács István. Fe- A mezőny 8 csapatát két négyes csoportra osztották. A szegediek a sokszoros ma­gyar bajnok Bp. Vasas, az idei bajnok BVSC és a BSE kardozóival kerültek egy csoportba. A csapatnak egyetlen célja lehetett: könnyen, minél kevesebb erő leadásával vívni a nagyok ellen, hogy a második cso­port 4. helyezettjével vívan­dó kiesési rangadót jó erő­ben, de kellően bemelegedve várják. A kétszeres BEK­győztes Bp. Vasas 9:0-ra győzött a Postás ellen, a BVSC 9:1 arányban bizo­nyult jobbnak, a BSE—Pos­tás mérkőzés 9:3 arányban végződött. A másik ágon a Csepel végzett a 4. helyen, így a Postás—Csepel mérkőzésen dőlt el a bennmaradást je­lentő 7. hely, és a kiesés sor­sa. Jóleső érzés volt a sze­gediek számóra, hogy az MVSZ olyan fontosnak te­kintette a kiesési rangadót, hogy a zsürieinöki tisztet Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai bajnokunk látta el — kifogástalanul! A szege­diek Apró F., Apró L., Ko­vács és Ferencz összeállítás­ban léptek pástra. Végeredményben a Sz. Postás—Csepel kiesési rang­adó 8:8 arányban végződött, de a győzelmet a Postás sze­rezte meg. három kevesebb kapott találattal 1 A szegedi csapatban Apró Ferenc 3, Apró László és Kovács Ist­ván 2—2, Ferencz Péter 1 győzelmet szerzett. A csapatban a legjobb tel­jesítményt a 33 éves csapat­kapitány, Apró Ferenc nyúj­totta, aki 3 egyéni győzel­mével nagyban hozzájárult a csapatgyőzelem kivívásához. Minden dicséret megilleti a Postás fiatal edzőjét. Apró Lászlót, és a Postás-vívók „mindenesét". Jávorkai IstT vánt, akiknek odaadó mun­káját ez a szép siker is hí­ven tükrözi. mérkőzéseket eldönteni. Az él harmadik méltó tagja le­het a fiatal Hoffmann, de készenlétben áll a lendületes Vogel, a kiszámíthatatlan Sparwasser, Löwe és Schel­lenberg, akit nemzetközileg ugyan még nem ismernek, de a hazai pályákon már megtanulták tisztelni a ne­vét. Hosszasan sorolhatnánk még a készenlétben álló te­hetséges játékosok nevét. Bőven akad ilyen az NDK­ban, hiszen a legutóbbi sta­tisztikai adatok szerint csak­nem félmillió labdarúgót tartanak nyilván. A szomszédok számos sportágban okoztak már nagy meglepetéseket a vi­lágnak, s ezeket rendszerint amolyan vihar előtti csend előzte meg. Aki részleteseb­ben ismeri a Német Demok­ratikus Köztársaság sport­mozgalmának szisztematikus, már a gyermekkortól kezdő­dő, alapos felépítését, annak az sem lenne elképzelhetet­len, hogy akár a legjobb nyolc közé, sőt még annál is tovább jussanak. A jósok, a fogadási irodák, de a szakemberek is biztos­ra veszik, hogy az NSZK és az NDK jut a legjobb nyolc közé az első csoportban. A sorrendet tekintik csupán kétségesnek, mert ennek ki­alakulásában még taktikai elgondolások is nagymérték­ben közrejátszhatnak: ki, ki­vel nem szeretne találkozni a következő fordulóban, amikor már a négy közé ju­tás a cél. ficcs István « \

Next

/
Thumbnails
Contents