Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
V VASÁRNAP. 1974. MARCItIS I®. Ismerni a versek titkát Néha már azt hiszem, könynyebb verset írni, mint olvasni. A költök megszaporodtak, s ugyanakkor a versolvasók száma — úgy tűnik — csökkent, ami nem kívánatos arányokat hozott. A versírásról persze senkit nem lehet eltiltani, inkább arra lenne szükség, hogy az olvasók kerüljenek közelebb a vershez. A magyar irodalom világszínvonala a líra. szoktuk mondani, s ez így is van, de a legtöbb olvasó bizony nem áll világszínvonalon. Az alapoknál kellene kezdeni, lépésről lépésre nyitva meg a vers világát, nem feledve, hogy egy jó olvasó mindig többet ér, mint egy közepes költő. Jó olvasónak lenni azonban feladat, a versek nem nyitják meg első szóra titkukat. A jó vers minden sora, minden üteme él, személyes közünk van hozzá, csak meg kell hallani szavát. A rossz verssel nehezebb a helyzet. Egy napilap irodalmi gondjait viselem, amiből az is következik, hogy rengeteg verset kell elolvasnom. S amikor a szerzők aggodalmas arccal azt kérdezik, de hát mitől nem jó a versük, alig tudok válaszolni. Mert Igaza van a szerzőnek: Fánika szemében a csillagos ég ragyog, s azt is elhiszem, hogy egy mosolyáért a lába elé rakná a világ minden kincsét, márpedig ő ezt írta meg, pontosan úgy, ahogy van, hát akkor miért nem tetszik? A kérdés nem ilyen egyszerű, s nyilván meggyőzőbb, ha a jó verset hívjuk segítségül. Errö! ugyanis több szavunk van. a bármily bonyolult az anyaga, a megértés szinte társszerzővé avatja az olvasót, hisz a vers ezzel birtoka lesz, személyes tulajdona, melynek minden része benne él tovább, formálódik, s felel élete egy-egy pillanatára. Ha Pesten az Üllői úton járok, mindig Kosztolányi versét mondom magamban, pedig az Üllői úthoz semmi személyes emlékem nem kapcsolódik, s azt végképp nem mondhatnám el fáiról, hogy „ti voltatok az ifjúság". Az Uzd és Borjád közötti út Petőfi emlékét idézi, s aki — mint én is — soha nem ült négyökrös szekéren, s csillagot se választott Erzsikével, mégis az idill boldogságát érzi, szerelmi idill nélkül is. mert a vers, ahogy hibátlanul épül, bennünk is egy érzés, személyünktől függetlenül is személyes érzés hangulatát kelti. Nem példát mutat, nem is ösztönöz cselekvésre, hisz ettől a verstől indíttatva egyáltalán nem biztos, hogy valaki is választott magának csillagot, de részesévé tesz egy eseménynek, melyben részvételünket a vers keretei teszik lehetővé. A vers „keretei" valójában teljes világ, mely szóból és gondolatból épül fel. A kettő mindig együtt hat: az a tény, hogy Petőfi a borjádi úton szekerezett egy lánnyal. legföljebb adalék életrajzához, mely nem is sejteti a verset. Idézzük Arany néhány sorait a Katalinból: A völgyi csendes tiszta tú Melynek vizéhez fogható Tiikört a hold, ha este kel, S a nap, midűn kényén delel, Csak néhol és elvétve lel. A táj zenébe olvad, s a vers jambikus lejtése, a rövid-hosszú szótagok szabályos változása érzékletesen csengő rímekkel varázsolja elénk a derűs tájat. A képet teljessé tevő hármas rím (este kel — delel — elvétve lel) önmagában is bravúr, de nem öncélú: amikor harmadszor felel a rím. szinte elnyugszik a táj, amit a nagyon pontos jambus szabályos lüktetése külön is érzékeltet. Természetesen szó sincs véletlenről, Arany nagyon tudatosan használja a jambust, ahogy a nyolc szótagos sorok változó tagolása js a mondanivalót szolgálja. Ha a jambusokat trocheusokkal cserélné föl (hosszú-r'jvid), megváltoznék a sor zenéje, élesebb lenne, keményebb, mint Vörösmarty versében, ami ugyancsak nyolc szótagos: Egy szegény nő, Isten látja! Nincs a földön egy barátja. Még egy példát'. Petőfitől, a Tündérálom négy közismert, gyönyörű sorát: Egy hattyú száll fölöttem Imagasan, Az zengi ezt az édes éneket — Oh lassan szállj és hosszan [énekelj, Haldokló hattyúin, szép {emlékezet: Látszólag nagyon egyszerű sorok: mindegyik tíz szótag, jam_ busók. De ha csak a jambusokat keressük benne, a sorok majdnem zörögnek; Arany tiszta időmértékéről itt szó sincs. De amire ott már utaltunk, a sorok belső elrendezése, itt fokozott szerepet kap. Ha tagoljuk a sorokat, már nem a jambus lejtésére ügyelünk, hanem a sorok saját zenéjére, mely együtt él az elbeszéléssel: Egy hattyú száll / fölöttem [magasan (4 — 8) Az zengi ;zt az / édes éneket (3-2 — 51 Oh lassr.n szállj / és hosszan [énekelj (4 — 8) Haldokló hattyúm ' --ép [emlékezet (5 — 5) A második sor beosztása lehet 5—5 is, bár akkor elveszik a visszamutató hangsúly (az zengi), aminek funkciója van: itt fordul a versszak az általánosból az egyedibe: a tényközlést a megszólítás teszi személyessé. S ami ennél fontosabb, a sorok feledhetetlen zenéje egybefolyó muzsika, mely a hattyú méltóságteljes röpülését idézi, zeneileg pontosan úgy, mint A négy ökrös szekér ismétlődő párríme a lassú éjszakai utazást. A romantika úgy hitte, hogy a költő vátesz, afféle garabonciás, aki az ihlet révületében szinte a kabátujjából rázza ki a verseket. De erről szó sincs. Ahogy velejéig hamis az a Petőfi-kép is, amiben nemzedékek hittek; a kicsapott diák, az obsitos katona, a vándorszínész egy lángelme külségeit jelentik csupán, ám, ez a fiatalember, akiben emberöltők után is csak egy istenáldott^ tehetséget láttak, kora legműveltebb embere volt! Alig múlt húszéves, s tökéletesen bírta a latin, francia, német, angol nyelvet, amihez nem elég az istenáldotta tehetség, szorgalom is kell hozzá. S mennyi mindent tudott még! Történelemből, politikából, irodalomból, jogból; a legtöbb kortársa bizony elbújhatott mellette. S abban se lehet kétségünk — bár igazán haszontalan az ilyen, képzelgés —, hogy sok minden másként alakul a dicső és tragikus napokban, ha a közügyekben nagyobb szerep jut neki. Kora legműveltebbje volt, de ugyanezt mondhatjuk Ballasiról, Zrínyiről, Csokonairól is. S ebből az következik, hogy végképp le kell számolnunk a romantika váteszszemléletével: nem az ösztön, hanem a tudatos, ség vezetett minden nagy költőt. Ez már egy újabb kérdésre is választ ad. A vers, amely mindig tudatos építmény, mely a szerencsés pillanat mellett erudíció. szorgalommai szerzett ismeret eredménye is, ugyanilyen tudatos olvasót tételez fel. Aki ösztönösen közeledik a vershez, megsejthet belőle valamit, de soha nem fogja birtokolni az egészet, valami mindig zárva marad előtte. Meg kell tehát tanulni verset olvasni. Mert a jó vers mindig több. mint amit az első pillanatban mutat: szó és zene kölcsönhatása, melynek minden eleme egyformán fontos, önmagában egyikkel se megyünk sokra. A jó rím, bármily tisztán csengjen is, nem minden, egyébként is. nem biztos, hogy a legtisztább csengés kelti az igazi hatást. Itt van például Kosztolányi egy ríme (Enek Virág Benedekről) : és dicsérvén a Poézis hatalmát, átnyújtott volna versemért egy (almát. Az első pillanatban úgy tűnik, hogy a hatalmát szóra jobb lenne, ha Virág Benedek hat almát, nem pedig csak egyet nyújtana át, de a művészi ökonómia beéri eggyel: ebben az esetben több. mint a hat. Babits ír egy helyen Ady párríméről : Vagy láng csap az ódon, vad [vármegyeházára, vagy itt ül a lelkünk tovább [leigázva. Olyan ez, mondja Babits, mintha egy meteorológus azt mondaná, hogy vagy jó idő lesz holnap, vagy rossz. De hát nem itt van a vers nyitja. A íüggő kérdés forradalmi buzdítássá válik, azzá teszi a megfogalmazás biztonsága: az a láng, ami szinte kicsap a vers minden szavából. S valahol itt is vagyunk a költészet lényegénél: vers az, amit prózában nem lehet elmondani. „A tartalom nem a vers tartalma — írja Kosztolányi. — Eszme és érzés pusztán anyaga a versnek. A vers mivolta az a mód, ahogy megalkotódott, a kifejezés csodája", mert „egy művészi alkotásban minden szükségszerűen a helyén van, akár az égbolton a csillagok, s a szavak változhatatlan csillagászati törvényeknek engedelmeskedve, keringenek és tündökölnek". De aki nem ismeri a versek csillagpályáinak törvényeit, nem válhat a titok részcsévé, szegényebb lesz, kívül marad a megértés örömén. S hogy miért fontos ez? ...birodalmak estek nem kapva lélekzetnyi verset ' — írja Illyés, s az egyes ember is esendővé válik a versek titka nélkül. CSÁNYILASZL0 A Szekeres Ferenc Nagyvárosi pantomim \