Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-31 / 76. szám

VASÁRNAP, 1974. MÁRCIUS 3* őszi takaró Téli gyümölcsös Katona Judit Örökség Félelem pinceajtajál még , puskatussal verik a gyávák. Vitaminhiányt örököltem s kékrevert titkok sugárzását. Nem féltem — üvöltöttem. Számban szétlőtt mosolyok vére dermed. Tavaszodik. Friss gödröt ások, hogy fényt ültessek és fát neveljek. Sirató vietnami gyermekekért Húságaikat temetik. Tépjetek le minden virágot! Jönnek tíz ujjal kaparó, ácsorgó szívű anyaácsok, ma minden deszkát ők gyalulnak s vernek ki csillagszegckkcl. Az anyaácsok jönnek itt karjukon halott gyermekekkel. A gyermek merev, mint a liúr. szem nélkül lát, kar nélkül ölel, láb nélkül a végtelent járja. Ncin hasonlít csak önmagára, hasonlít a gyenge virágra, suttog az cjbe. fénybe, nyárba már örökké világtalanul. Ilyen ez a krónika ELÖSZÖR egy pulykáról számolok be, amely szerencsét hozott az ukrajnai Cserkassziban. Anasztaszija Svéd éppen a pajtaban foglalatoskodott, amikor gyönyörű, ékkövekkel kirakott aranygyűrűje lecsúszott az ujjárál, és a padló számtalan repedéseinek egyikébe gurult. Tűvé tették a pajtát, de az elveszett gyűrűt napokig tartó kutatás után sem sikerült megtalálni. A család nemrégiben pulykát vásárolt. Az állatot néhány napig a pajtában tartották. Mekkora volt a meglepetés, amikor a pulyka szétbontása közben a konyhakés valami kemény tárgyba ütközött. A köves gyűrű volt. A dolognak még az a nem mindennapi érdekessége, hogy a gyűrű elvesztése és megtalálása között kereken hatvan esztendő telt el. Anasztaszija — aki most 82 éves — a gyűrűt még fiatal lányként vőlegényétől kapta ajándékba. Most boldogan mutogatta az — unokáinak, gyémántlakodalmán ... VILÁGSZERTE gond az üzemanyaghiány. Ezzel kapcsolatban nyújtok át egy receptet, mely viccnek is beillik. Észak-Rajna Westfalia tartományban tették közzé, szó szerint a következőkeppenc Nem kell kétségbeesni a benzinhiány miatt, egy kis ügyességgel mindenki készíthet autójába üzemanyagot, legalábbis elméletileg. Vegyenek szenet, őröljék meg kávédarálóban, s keverjék össze palinkával. A süni, kásás anyagól hevítsék egy fedett edényben, majd desztillálják. A párlatot hütsék le egy söröshordóban, és rézcső segítségével töltsék meg vele gépkocsijuk tartályát. A vállalkozó szellemű autósoknak tanácsolták továbbá, hogy mielőtt hozzáfognának, figyelmeztessék a tűzoltókat, és növeljék életbiztosításukat... HADD FOLYTASSAM a becsületességteszt különös históriájával: Hogy próbára tegyék a New York-i rendőrök becsületességét, polgári ruhás ügynökök „becsületes megtalálóként" pénztárcákat adtak át nekik az utcán. Az ötvenegy rendőr közül tizenöt nem juttatta el a pénztárcát a feltüntetett tulajdonosnak. Csupán ketten ismerték be később, hogy a pénzt és a tárcát megtartották maguknak. Egyesek azt állították, hogy postára adták a pénzt, a tulajdonos címére, mások „nem emlékeztek semmire". A tizenöt rendőr ellen a tesztet követően eljárás indult... NÉHA MEGTRÉFÁLJÁK a tervezőmérnökök azokat, akik újonnan felépített épületeikben laknak, dolgoznak. A torinói kereskedelmi kamara új épületeinek szobáiban, a folyosóin egy reggel feliratok jelentek meg a következő figyelmeztetéssel: „Sétáljanak meghajolva, de még jobb, ha — másznak!" Hogy nem minden alap nélkül láttak napvilágot ezek a feliratok, bizonyítja az a tény, hogy az épület egy részében a szobák csak 190 centiméter magasak. A tervező így védekezett: — Ugyan minek kell magas mennyezet, ha az irodákban úgyis mindenki ül! A torinói kereskedelmi kamara tisztviselőit azonban nem nyugtatta meg ez a magyarázat, s egyszerűen nem voltak hajlandók átköltözni az épületrészbe. A megérdemelt jutalom A

harangöntő üzem igazgatója különös jutalomban részesítette Juhar Botond harangöntőt. Szabad hőbörgést engedélyezett neki a vezetőség! Az erről szóló pecsétes iratot a meglepett harangöntőnek több tanú jelenlétében adta át az igazgató, a következő indoklással: — Szaktársak! Szívós és kitartó höbörgővel fülünk szemben. Juhar Botond tíz éve önti üze. műnkben a harangókat cs tíz éve önti feletteseire a szitkait:. Senki sem ért itt a harangönteshez, csak ö, és en meg a fö_ harangöhtő tetűk vagyunk, akiket le kéne pöckölni az üzem éléről. Így van, Juhar szaktárs?! Juhar Botond köhintett egyet, inge nyakán kigombolta a felső gombot, .aztán még egy kisebbet is köhintett és hallgatott. " — Tíz év hosszú idő, szaktársak — folytatta az igazgató —, ezért megvallom, sokat töprengtem, mivel honoráljam ezt a kitartó ellenszenvet. Pénzjutalomban. sajnos, nem tudom részesíteni Juhar szaktársat, mert nincs rá keret, de talán nem is örülne annyira neki, mint ennek az írásnak. Eddig ugyanis kénytelen volt a hátam mögött, kis körben, félhangosan szidni engem, tehát meglehetősen fárasztó, és bonyolult körültekintéssel. Ez a mai nappal megszűnik! Juhar Botond ott és úgy szidhat engem, meg a főharang' öntőt, meg akit éppen akar, ahol éppen rájön a szidhatnék. A szemünkbe is, természetesen. Az írás feljogosítja erre és megkönnyíti a dolgát a továbbiakban. A főharangöntő bólogatott, a jelenlevők Juharra, majd egymásra néztek, a titkárnő töltögetett a reprezentációs konyakból és az igazgató poharát magasra tartva, további sikeres hőbörgést kívánt a harangöntőnek. — Csak az anyámat ne szidja — jegyezte meg —, mert arra még egy igazgató is allergiás! Juhar Botond rossz hangulatban hagyta el az irodát. — Ehhez mit szólsz? — fogta meg az egyik harangöntő karját. — Csúffá tett a gazember! A harangöntő vállat vont. — Szerintem csak hálás lehetsz neki. Nem mindenkit részesítenek ekkora kitüntetésben. Szidhatod most már teli torokból. — Megszégyenített! Megalázott! — hördült fel Juhar. — Beletaposott az érzéseimbe! Aznap egy szót sem szólt. Dühösen végezte a munkáját, csak néha morgott valami átokfélét az igazgatóra, de csak úgy magának, a foga között. Masnap feTECnt nekí; hogy furcsa szemmel méregetik a többiek. Legjobb komája. Bán Balázs is csak amolyan ímmel-ámmal feleit a kérdéseire, és látszott rajta, hogy legszívesebben még azt se tenné. — Mi van veled, Balázs? — kérdezte. — Megbántottalak valamivel? — Engem-? Ugyan már. — Ne tagadd! Az orrodon Kitöm, hogy valami bánt. — Mi bántana? Képzelődsz. Juhar Botond fürkészve nézett rá. — Az írás, mi? Amit az igazgató adott! Bún Balázs nem szólt, elfordította a tekintetét. — Szóval innen fúj a szél* — kiáltott, diadalmasan Juhar, majd. mint akinek világosság gyúl az agyában, vállon ragadta a másikat. — Te, csak nem hiszed, hogy...?! — Az igazság az, komám — mondta kelletlenül Bán Balázs, —, hogy nem mindenki kaphat ilyen írást... Juhar azt hitte, nem jól hall. Ernyedten engedte le a kezét, nézte még egy ideig Bán Balázst, aztán úgy elkezdett nevetni, hogy visszhangzott belé a műhely. — Szóval, még te is azt hiszed, hogy én meg az igazgató ... Nahát, ez még tréfának is képtelenség! — abbahagyta a nevetést, újra vállon ragadta Bán Balázst. — Annak a kontárnak a vicce az egész! Érted? Csak nem hiszed, hogy én is talpnyalója lettem, és azért kaptam azt az írást...?! — Nem érdekes, hogy én mit hiszek — morogta Bán Balázs —, de az emberek zúgolódnak. Az öreg Köszörűs huszonöt éve van az üzemben. Kiss Vince húsz, én is tizenöt, te meg, komám, csak tíz éve. Aztán az írást mégis te kaptad! — Az istenit a sok marhájának! — öklözött a levegőbe Juhar. — Ezek meghibbantak! Bizony isten, meghibbantak! • Ebédszünetben oda állt az emberek elé. — Szaktársak, mi a fészkes fene van veletek? Ügy néztek rám, mint egy árulóra. Hát tehetek én róla, hogy az igazgató nekem adta azt az írást? Tehetek én arról, hogy ez a senki, aki annyit sem ért a harangöntéshez. — Szidhatod már — szólt közbe valaki —. megvan róla az okmány! Juhar Botond elhallgatott. Ügy állt ott, mint akit igazságtalanul szemen köptek. Nem tudta, mit feleljen érre, vagy inkább nem tartotta érdemesnek, hogy bármit is feleljen, Megfordult, és viszszakullogott a munkájához. — Gyere egy fröccsre — mondta műszak után Bán Balázsnak. — Sietek haza... — Gyere, mert kettévágom azt a hülye fejed! Már te is marha vagy!? A harmadik fröccs után azt kérdezte Bán Balázs: — Komám, mióta vagy te olyan jóba az igazgatóval? — Én? Te nem vagy észnél? — Ne dühöngj. Valami csak van emögott az írás mögött. Ilyen írást nem adnak csak úgy. Ezt, komám, ki kellett valamivel érdemelni. — Kiérdemeltem! — horkant fel gúnyosan Juhar. — Tíz év óta mást se tettem, csak hogy kiérdemeljem ...! — Na, látod... — szorongatta a poharát Bán Balázs. — Itt bűzlik nekem valami. Meg nemcsak nekem! Mert mások is szidták az Igazgatói, meg a íőliarangöntőt, nemcsak Le. Az írást meg csak te kaptad, — Mit beszélsz? — bámult i'á Juhar. — Ügyesen ki volt ez csinálva, komám, azt meg kell hagyni: Még én is bedűltem neked, sokszor olyan hévvel hőbörögtél! Ki gondolta volna, hogy csak provokálsz, aztán meg, ugye... Juhar nekiugrott Bánnak. A nyakát kapta el. Ügy szabadították ki a keze közül. Másnap felment az igazgatóhoz. — Főnök — mondta csendesen —, vegye vissza tőlem azt az írást. ' — Miért, Juhar szaktárs? — nézett rá ravasz mosollyal az igazgató. — Mert... — vett nagy lélegzetet Juhar —, mert így már nem ér az egész semmit. — Hát. ha úgy gondolja ... Akkor éppen visszavehetem. Juhar letette az írást az asztalra. — Meghálálom — mondta megkönnyebbülten. — Ugyan — legyintett az igazgató —, semmi az egész. Hanem, Juhar szaktárs, lenne mégis egy javaslatom. — Hallgatom, főnök. — Ha lehet, ezentúl az értekezleteken szidjon. Már csak a félreértések elkerülése végett is. Qtt szedje le rólam a keresztvizet, ha valami nem tetszik. Megígéri? — Meg, főnök — morogta a harangöntő. és boldogan kihátrált az irodából. — Ravasz egy fickó — dünynyögte szinte elismerően, ahogy ballagott a műhely felé —, átkozottul ravasz egy fickó. TÓTH MÁTÉ MIKLÓS