Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-21 / 67. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1914. MÁRCIUS 81. Rumor és a referendum KosziginPham Van Dong találkozó M arlano Rumor, a 36. olasz kabinet elnöke ismertette kormányának programját a parlamentben és a szenátusban. A 26 tagú kabinet működése elé nagy várakozással tekintenek, mindenekelőtt azért, mert Itália gazdasági helyzete válságos állapotokat tükröz. Az új kormányfő — ennek megfelelően — mindenekelőtt az infláció megfékezését, az állami beruházások fellendítését, a magántőke kezdeményezéseinek ösztönzését, a régóta esedékes reformok dinamikusabb megvalósítását, és u déli országrész eddiginél gyorsabb fejlesztését helyezte kilátásba. A hárompárti — kereszténydemokrata, szocialista és szociáldemokrata — koalíció programját azonban aligha lehet elvonatkoztatni bizonyos tényektől, amelyek kérdésessé teszik, hogy egyáltalán megvalósítható-e. Ezt a felismerést tükrözi az Olasz Kommunista Párt vezetőségének ülésén Enrico Berlinguer főtitkár által előterjesztett beszámoló. Eszerint „a kormányválságra adott mogoldás nem áll összhangban a problémák súlyosságával, alkalmatlan a nehézségek leküzdésére". Az OKP értékelése szerint hiányzik az új Rumor-kormény világos lrányvélasztása, ami tovább fokozza a gazdasági életben tapasztalható bizonytalanságot, lejáratja a demokratikus intézményeket és „teret ad a kalandor jobboldali kísérleteknek". Rumornak azonban nemcsak az ellenzékkel kell szembenéznie. hanem a saját pártja: a kereszténydemokraták és — a sors groteszk fintora miatt — velük e kérdésben szövetséges neofasiszta MSI által szorgalmazott referendum követelményeivel is. Római megfigyelők szerint a május 12-re kiírt válásellenes népszavazás súlyosabb tehertétel számára, mint például az államháztartás kilencmilliárd lírás deficitje. Bármennyire is igyekeznek ugyanis az úgynevezett laikus — tehát nem katolikus — koalíciós partnerek megfosztani a referendumot politikai jellegétől, a máris kibontakozott zajos korteshadjárat arra utal. hogy a palackból anakronisztikus okokból kiszabadult szellemet aligha lehet megfékezni. Nixon tv-est/e # Washington (MTI) Nixon elnök magyar idő szerint szerdán hajnalban a texasi Houstonban megjelent az amerikai rádió- és tv-társaságok országos szövetségének évi közgyűlésén, hogy az elektronikus tömegtájékoztatás tulajdonosaiból és igazgatóiból álló túlnyomóan konzervatív közönség előtt válaszoljon bel- és külpolitikai kérdésekre. A rádió- és tv-állomások élő adásban közvetített egyórás kérdés-felelet műsor bevezetőjeként Nixon elnök az olajembargó feloldása kapcsán bejelentette, hogy a) nem lesz szükség a kötelező benzin-fejadagolás bevezetésére, b) feloldja a vasárnapi benzinár usitás tilalmát, c) emelik a mezőgazdaságnak és az iparnak kiutalható üzemanyag-menynyiséget, hogy munkába állíthassák teljes termelési kapacitásukat, és c) emelik a benzinkiutalást, hogy csökkenjen a sorbanállás. Megjegyezte azonban, hogy nem várható az üzemanyagárak csökkenése, hanem további drágulásra kell számítani. A közel-keleti helyzetről szólva az elnök kifejtette: „Az USA Izrael barátja marad, de ugyanakkor arra törekszik, hogy Izrael szomszédaival is baráti viszonyt alakítson ki". A továbbiakban utalva a Szovjetunió közel-keleti szerepét támadó amerikai sajtókampányra, Nixon ezeket mondotta: „Nem lehet tartós béke a Közel-Keleten, ha az USA nem törekszik ennek elérésére. Ugyanígy nem lehet tartós béke a Közel-Keleten, ha a Szovjetunió ellene van ennek. A SZERETTEINKRŐL VALÓ GONDOSKODÁS a legszebb emberi uil;ijdons;igofcegyike. KORSZERŰEN GONDOLKOZIK az, aki a társadalom gondoskodássá ' • felül, a sajál erejéből is igyekszik megvalósítani hozzátartozóinak anyagi biztonságát. A család jövőjének kialakításához, a gondok áthidalásához tartozik az ÉLETBIZTOSÍTÁS Minden család életkörülményei, igényei^ szerint választhatja ki a megfelelő biztosítást. # Moszkva (TASZSZ) Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke szerdán Moszkvában találkozott Pham Van Donggal, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnökével és Nguyen Duy Trtnh-hel, a VDK külügyminiszterével, akik átutazóban szakították meg útjukat a szovjet fővárosban. Pham Van Dong tájékoztatta a szovjet miniszterelnököt a VDK kormányának és a DIFK-nek a párizsi megállapodás szigorú és pontos végrehajtásáért folytatott harcáról. Koszigin szovjet miniszterelnök kijelentette, hogy a Szovjetunió változatlanul szolidáris a VDK kormányának és a DIFK-nek a párizsi megállapodás teljes és pontos végrehajtásáért, a dél-vietnami belpolitikai problémák igazságos rendezéséért és a tartós, demokratikus alapokon nyugvó békéért folytatott harcával. Támogatásáról biztosította a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a VDK kormányának a gazdaság gyorsított helyreállítására és a szocializmus anyagiműszaki bázisának kifejlesztésére irányuló politikáját. Lengyel magazin (3.) Fiatalok föderációja Sokáig nem felejtik a háborút, 6 millió lengyel életébe került. A gettólázadás, a varsói fölkelés ma már történelem, de a fasiszták vérengzéseire ma is friss virágokkal díszített emléktáblák, szobrok emlékeztetnek. A kultúra és tudomány házának előcsarnokában apró fekete keresztekkel térképezték föl a tömegmészárlásokat,. alig látni „fehér foltokat". A hősöknek tisztelgő Nike-szobor fekvő helyzetben is ütni kész, a szobrász Dunikowski állítólag hosszas keresés után egy 12 éves kislányban találta meg a lengyel-szláv arc karakterét; este a reflektorok fénye félelmetesen hosszúra nyújtja a pallóstartó kar árnyékát. Az elnöki rezidencia szomszédságában, tágas parkban magasodik Chopin szobra. A németek annak idején beolvasztották, a híres komponista darabjait betiltották. A szobor másolatát már 1946-ban elkészítették. Most épül újra társadalmi összefogással a Visztula-parti királyi vár, makettjét közszemlére állították a téren, egy átlátszó falú, öblös persellyel, ami gyorsan megtelik az adományzlotykkal. A várat július 22-re, a nemzet újjászületésének, fölszabadulásának 30. évfordulójára szeretnék megnyitni. Lengyelország a fiatalok országa. Lakosságának több mint a fele 30 év alatti, a fiatalok kétharmada iparban dolgozik. A pártkongresszus jó két esztendeje hozta meg ifjúsági határozatát, a fiatalok is megtárgyalták, a hetedik pártplénum 1972-ben az ország történetében először tűzte napirendre az ifjúság problémáit. Az öt szervezet (paraszt- és katonafiatalok, diákok, cserkész- és szocialista szövetségek) föderációja, az FSZMP, tavaly április 11-én alakult meg, s azóta szervezettebb formában működnek együtt a szövetségek, munkájuk specializálódott. A föderáció varsói székháza nem is olyan régen anyakönyvi hivatal volt. itt hallgatta a nászindulót, kötött házasságot a mostani elnök is. Nyakigláb, gyerek arcú fiatalemberrel ültünk asztalhoz. Ryszard Solski. a külföldi osztály helyettes vezetője derűlátó a föderáció jövőjét illetően, szervezetileg, politikailag megerősödtek, s hozzá teszi, most élik a változások. letisztázások korát. — Régen a határozatokat külön-külön értelmezték az egyes szövetségek, most egységesen, s hatékonyabban szervezhetünk akciókat, kampányokat. A mondás szerint minden szem búza aranyat ér: az aratáshoz például már nemcsak a parasztfiatalok szövetsége toboroz. A középiskola után sikeresen felvételizett fiaÁ faj üldözés ellen Március 21-ét az Egyesült Nemzetek Szervezete a fajüldözés, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem napjává nyilvánította. Tizennégy évvel ezelőtt, ezen a napon Dél-Afrikában a fajgyűlölő kormány rendőrsége rettenetes vérfürdőt rendezett a faji megkülönböztetés ellen, és legelemibb emberi jogaikért tüntető feketebőrű lakosság között. A fajüldözés, a faji megkülönböztetés, mint a nacionalizmus és a soviniszta gyűlölködés legszélsőségesebb megnyilvánulása az emberi nem szégyene. S tévedés lenne azt gondolni, hogy története a XX. század 30-as éveivel, a nácik bűntetteivel kezdődik. Az örményirtások, a zsidópogromok. az angol gyarmatosítók kegyetlenkedései Indiában. mind-mind a fajüldözés kategóriájába tartoztak. Ma. a faji megkülönböztetésről szólva az emberek elsősorban Dél-Afrikára. Rhodesiára és a portugálok gyarmati gonosztetteire gondolnak. De a faji megkülönböztetés, a fehérbőrűek magasabbrendűségének hirdetése a kapitalista világ legfejlettebb államában, AmeriBaromfiten yésztő szakmunkástanulónak az általános Iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat és lányokat felvesz a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Központi Gazdasága A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátási kapnak. Jelentkezés: személyesen vagy levélben, az oktatási osztályon. kában négerek millióit. Puerto Ricó-i bevándorlókat, az ország őslakosságát, az indiánokat is sújtja. Amint még sokfelé a világon üldözi a gyengéket, a gazdaságilag elnyomottakat, a fejlődésükben mesterségesen visszatartott nemzeteket, kisebbségi csoportokat a faji elvakultság. A Szovjetunió és a szocialista közösség országai következetes harcot folytatnak mindenfajta faji megkülönböztetés ellen. Az ENSZ legutóbbi, XXIX. közgyűlésén szovjet javaslatra fogadták el a fajüldözés bűne elleni küzdelem nemzetközi konvencióját. Nagyon jellemző, hogy Dél-Afrika, Portugália mellett e nemzetközi okmány ellen szavazott, a közgyűlésen az Egyesült Államok és Anglia is. Hiszen a faji üldözés legfőbb bajnokával, Dél-Afrikával az Egyesült Államok gazdasági kapcsolata szüntelenül erősödik: az afrikai ország exportja Amerikába 1974-ben az előző évihez képest 549 millió dollárról 678 millió dollárra nőtt. A fa.1l megkülönböztetés elleni harc' elengedhetetlen része mindenfajta demokratikus mozgalomnak. A szocialista közösség a leghatározottabban elítéli a fajüldözés minden fajtáját, szolidáris a megkülönböztetés ellen küzdő milliókkal, és minden lehető politikai, gazdasági, védelmi támogatást megad azoknak a népeknek, nemzeteknek, fajoknak, kisebbségi csoportoknak, amelyek egyenjogúságukért, függetlenségükért, felemelkedésükért küzdenek. talok egy hónapot dolgoznak kötelezően a nyáron — ám később, egyetemi éveik során is sokan visszajárnak a termelésbe. A 8 milliós korosztályból 5 millió tagja az FSZMP-nek, de a másik 3 millió is velünk dolgozik. Komoly feladatok várnak a népgazdaságban. Egyebek között a Katowice alatti hatalmas vasöntöde, a gdanski kikötő, autóutak, lakások építésén vállaltunk védnökségeket. A vajdaságokban már eddig is több ezer lakást építettek a fiatalok — maguknak is. hiszen a társadalmi munkát ingyen lakásokkal honorálja az állam. — Magyarországon komoly erőfeszítéseket tesznek az iskolai oktatás korszerűsítésére. . — Lengyelországban is. A Jan Szczepanski professzor vezetésével létrehozott bizottság körültekintően tájékozódott külföldön, az oktatási rendszer megújítására alternatívákat ajánlott, a fiatalok föderációja is megvitatta. A reform lényege, egy érettségivel végződő kötelező tízosztályos iskola, amit kétéves előkészítő követ az egyetemi, főiskolai jelölteknek. A három és fel, négy esztendős fölsőfokú intézményekben legfontosabb a hallgatók specializálódása, szakosodása lesz. A terveket 1980-ig lépésekben valósítják meg. s már több körzetesített iskolában bevezették kísérletképpen. Oktatáspolitikánkban jelentős szerepet vállal a televízió, Iskoláinkban jó tíz éve használják, s kiterjedtek a felnőttadások is, esti és levelező hallgatóknak. „Egyetem nyolc milliónak" címmel sűrűn sugároznak programot, a cím arra utal, hogy a lakosság egynegyede jár valamilyen iskolába. Az ifjúsági szervezetek eredményes bicikliakciót indítottak a tanyai kisdiákoknak, a gyárak, üzemek iskolabuszokat ajánlottak föl, a körzetesítés megszervezéséhez. Hasonló cipőben iárunk. Képernyőről sokan emlékezhetnek még a Televíziót az iskoláknak! mozgalomra, s az elnéptelenedő tanyai iskolák fölszámolása, a körzetesítés nálunk ls folyamatban van. Nikolényi István ARAIÜSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy Orvostudományi Egyetem Gazdasági Hivatalában, a klinikák területén, valamint a Somogyi u.-ban. a Korányi rakparton, Roosevelt tér. Tanácsköztársaság útja, Vár u.. Kelemen u.. Oroszlán u.. Oskola u., Somogyi u. által határolt területen. valamtnt a Széchenyi tér 1. 2. 3. épületekben 1974. március 22-én 7 órától iG óráig Időszakos' áramszünet lesz. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DÉMASZ Szeged városi kirendeltség. x Erdélyi körutazás 6 nap autóbusszal, részvételt dij: 1500 Ft + költőpénz. Április 7—12-ig. Jelentkezés és felvilágosítás: Express Utazási Iroda, Szeged, Kigyó u. 3. NÖI MODELLBOLT Kárász u. 5. ALFÖLDI RUHAHÁZ Lenin körút 51. TAVASZI AJANLAT! TAVASZI AJÁNLAT! Import női ballonkabát Import női ballonkabát Import női átmeneti kabát Többféle színben TAVASZI AJANLAT! TAVASZI AJANLAT! 670 Ft 1000-1300 Ft 1150 Ft Divatos fazonokban X í