Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

VASAK-NAP, 1974 MABOTW *t Somoskői Laios Paraszt Orfeusz dala Tanya festők meg a tanyak Bizonygatni fölösleges: téma lett • tanya. Szinte alig akad olyan sajtófórum, amely ne emlegetné a településhatárokon túl lakók magányosan álló vagy bokrokba sűrűsödött házait, statisztikákkal, gondosan felgyújtott érvekkel — vagy cssik amúgy, az „átérzők" könnyen forrósodó tollúval —bi­zonygatva: nem megy olyan egy­szerűen az az elmúlás. Vagyis­hogy a termelés színtereiként — és így a bennük lakók „életterc­ként"— még egy jó darabig meg­maradnak a tanyák. (Dr. Romány Pál nemrég megjelent kitűnő könyve épp elég bizonyítékkal szolgálhat minden kétkedőnek.) Okkal, joggal téma tehát a ta­nya — s mivel művészi vissza­tükrözéséről szeretnénk a továb­biakban szólni — mondjuk rá: Annyi baba ahány ÁB Kisbojtúr-csodálta pacsirta-szárnnyal, érett piros alma-fénvü tisztasággal, féidinnyehejban őrzött álmaimmal, törött-cinkeszárnyú félszeg vágyaimmal, kocsi szalmát érő tenyereimmel, kéthetenként váltott foltos ingeimmel, kilenc mázsa búzáért elkelt váltaimmal, kilenc mázsa árpára becsült lábaimmal. alázatosságomért fizetett kilenc juhsajttal. summás ebédektől falni tanult haraggal, kenyérrel, vöröshagymával, sóval, béresek-adta kis útravalóval, bottá lecsonkított körtefaággal... hozom akaratom játéktalan gyermekkoromból, kamaszkoromból, minden korszakomból ki ne fogyhassam a tennivalókból! Da'tem fürtöket fonhassak ragyogni ménkarcsú rakéták szálló tüz-sörényébe. Orfeusz énekeire taníthassam a bolygók magányát, a születő és a haldokló csillagokat! valóság. Valóság, amit tudomásul lehet is, kell is venni; valóság, ami a különböző műfajok törvé­nyei szerint és eszközeivel meg­örökíthető. Azt számba venni, hogy a re­gényírók, novellisták vagy éppen a filmrendezők fantáziáját meny­nyire izgatja ez a téma manap­ság — hosszadalmas lenne. Ám az, hogy képzőművészeink nem idegenkednek tőle, sok közös és ugyancsak sok egyéni tárlattal bizonyítható. (A kiállítások címei­nek, a kiállítók nevének felsoro­lását most — úgy hisszük — bát­ran el lehet hagyni, hiszen, ha emlékeztetőül csak annyit írunk le, hogy „Dél-alföldi Tárlat", „Vá­sárhelyi Őszi Tárlat", a tanya­íestők kiléte, valóságidézésük módszere máris nyilvánvaló.) Képzőművészeink nem idegen­kednek a tanyák megörökítésétől — mégha tekintetüket más ábrá­zolnivalók felé utasítják is a kri­tikusok. Mondom sietve: isten ments a gyakran szokásos — az olvasók által is joggal unt — „müvész­ite.sz" viták fölidézésétől. De ez­úttal másról van szó. így is mondhatom: egy furcsa aszinkro­nitásról. Ha beleolvasunk az alföldi is­kolák tagjainak közös vagy egyé­ni tárlatait bíráló cikkekbe, meg­tudhatjuk, hogy „hagyományőr­zésük korszerűtlen", mert tanyát festenek; a „múltba süUyedt vi­lág néz vissza lapjaikról, vászna­ikról", mert tanyát festenek. (Aki részletesebben is meg akarja tud­ui, miképpen is hangzik az efféle elutasítás, annak figyelmébe ajánlom Fülöp Erzsébet vásárhe­lyi illetőségű és ihletettségű fes­tőművész, a budapesti Fényes Adolf-teremben megrendezett ki­állításának sajtóvisszhangját.) Ha viszont beleolvasunk lapja­ink, folyóirataink „Hazai tükör", „Itthoni élet" fejcím alatti rova­taiba, azok meg éppen azt bi­zonygatják, hogy igenis, még hosszú ideig életképesek lesznek a tanyák. Élni tehát lehet bennük, dol­gozni is udvarukon, tájékukon, de megfesteni őket — hát az bizony Icépzőművészeti skandalum! Ez lenne az a furcsa aszinkro­nitás. És ami még furcsább: az életképesség elfogadása, bizonyga­tása, és a lefestés, megrajzolás kárhoztatása nemegyszer ugyan­azokon a hasábokon lát napvilá­got. Még ugyanazokban a lapszú­"mokban is... A tanyarendszer — minden ká­rával, hasznával együtt — reali­tás. S mint ilyen — úgy vélem — ábrázolásra is alkalmas: kép­zőművészeti megidézésre. Joga van arra, hogy nyoma maradjon. Persze, a fentiek a méltatlanul sértett, jó müvek védelmében hangzottak el — de hát ezt alig­ha kell bizonygatnom. A tehetsé­ges megőrzők, megidézők teljesít­ményének elismertetéséért. Azért, hogy ne egyszerűen a vászonra, papírra vitt „mit"-ért kapjon a fejére az a festő, rajzoló, hanem azért, ha tényleg nem, vagy csak alig vehető művészetszámba a „hogyan". AKACZ LÁSZLÓ a szegedi klinika által végzett taá; hen belüli fogamzásgátlás-eszközt is, amelyet az egész világon Szon­tágh professzor nevével fémjelez­nek. Elérkeztünk tehát egy ponthoz, a bűvös 2700-as számhoz, ahol a születések és a művi vetélések száma találkozott. A grafikonon két szaggatott vonal a további, nemcsak remélhető, de várható tendenciát is jelzi, mégpedig azt, hogy csökkenjen a vetélések szá-, ma, a korszerű családtervezéssel előzzük meg a nem kívánt ter­hességet; másrészt, hogy a tuda­tosan tervezett gyermekáldás eredményeképpen meg is szüles­senek a babák. Ez a társadalom ügye, s ezért már az egész társa­dalom megtette, amit pillanatnyi­lag tőlünk telik. Állítani nem merjük, hogy máris az új abortuszrendeletnek köszönhető, de tény, hogy január­ban kevesebb volt a művi vetélé­sek száma, mint az ezt megelőző években januárban. A statisztika ugyan hivatalos számadatokból áll össze, de az új abortuszren­delet elsősorban a tudatos család­tervezésre ösztönöz, és remélhető­leg azt fogjuk vele elérni, hogy egyre kevesebb lesz az olyan ter­hesség, amelytől megszabadulni szeretnének, nem pedig világra hozni, örömmel várni a kis jöve­vényt. A kormányrendeletek, amelyek az idén januárban lép­tek életbe, éppen azt célozzák, hogy a gyermek érkezése a csa­ládba örömet is jelentsen, de le­hetőség is legyen arra, hogy jobb anyagi körülmények között fo gadhassák és nevelhessék a há­zaspárok a család új tagjót. A népesedéspolitikai intézkedések soha nem lótott módon könnyí­tették meg a gyermek fogadását. A mejrvei part- cs tanácsház Hl cs Mi szintes épülete Kccs- Lakóház Debrecenben, a Petőfi téren: 22 emelel es. (lklorty bemcicn. (Pásztor Zoltán felvétele.) János felvétele* Az első esztendő volt az 1973­as, amikor a szegedi szülészeti klinikán ugyanannyi baba szüle­tett, mint ahány művi terhesség­megszakítás volt. Ha az ember meg tud hatódni egy grafikontól, akkor a szülé­szeti klinikától kapott, 1960 óta szóló adatok alapján rajzolt gra­fikon valában megható. Mert azt mutatja, amit olyannyira szeret­nénk: kevesebb legyen végre a terhesség-megszakítás és több kisbaba szülessen. Nem túlzás azt mondani, hogy hosszú évek szí­vós munkájáról van szó, hiszen éppen a klinika tett a legtöbbet Csongrád megyében az egészség­ügyi kultúra terjesztéséért, a kor­szerű fogamzásgátlás elterjeszté­séért, ami ma mór — mint köz­tudott — nemcsak a nagy hatású hormontablettákat jelenti, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents