Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-23 / 45. szám
SZOMBAT, 1974. FEBRUÁR 83. Beruházásokra, exportbővítésre : Több mint 30 millió dolláros devizahitel Az idén is kérhetnek az ipari és mezőgazdasági vállalatok devizahitelt a tőkés gépimporttal járó, s devizában is gyorsan megtérülő beruházásokhoz. A vállalatok 1974-ben várhatóan a múlt évi 30 millió dollárnál is nagyobb devizahitelt kérnek a külkereskedelmi banktól, s a bank minden indokolt kérelemnek igyekszik eleget tenni. A Magyar Külkereskedelmi Bank 1974-ben is sok devizahitel-igénylést vár a mezőgazdasági üzemektől. Már a múlt évben is elsősorban a kukoricatermesztés zártrendszerű megvalósításához (a bábolnai CPSprogramhoz, a nádudvari, szekszárdi és bajai rendszerhez) szükséges gépekre, felszerelésekre; ezenkívül francia gyártmányú szőlőszüretelő kombájnok és lucernaszárítók és egyéb gépek importjára adott a külkereskeüzemeknek összesen mintegy 22 millió dolláros devizahitelt — 50 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A bank arra számít, hogy a mezőgazdasági üzemek a múlt évihez hasonló szinten igényelnek hitelt, to. vábbra is elsősorban a zártrendszerű kukorica-, valamint a szójatermelés korszerűsítéséhez. Az ipar területén, elsősorban a gépiparban a vállalatok évekig alig használták ki a devizahitel-lehetőségeket. Tavaly azonban már öt hazai nagy gépipari vállalat — a Ganz Műszer Művek, a Mátravidéki Fémművek. a Csepeli Szerszámgépgyár, az Ipari Műszergyár, valamint a Magyar Acélárugyár — kapott jelentős devizahitelt, összesen csaknem 4 millió dollárt gépparkbővítésre, technológiai korszerűsítésre, s várhatóan e vállalatok már ebben aa évben exporttöbbletet terdelmi bank a mezőgazdasági melnek. Hasonlóképpen realizálódnak már a vegyipari, a könnyűipari, valamint az élelmiszeripari vállalatoknak nyújtott hitelek is. A beruházások eredményeként az idén több konfekcióterméket szállítanak a tőkés piacra egyes ruhaipari szövetkezetek: a Phylaxia is kibővíti piacát, növelve az állati gyógyászati anyagok exportját; s több árut készít a tőkés országok részére az édesipar, a szeszipar és a konzervipar is. A konzervipar fejlesztésével egyúttal minőségileg javul a hazai ellátás ls. Az utóbbi időben több fafeldolgozó üzem is igényelt devizahitelt. A Balaton-felvidéki Erdőgazdaság nemrégen hitelt kapott a termelés fejlesztésére, ennek megfelelően megállapodtak egy NSZKbeli céggel, hogy magyarnyugatnémet kooperációban az erdőgazdaság telepén új panelparketta-gyártó üzemet építenek fel. Módosul a tanév második felének munkarendje további tantárgyak érettségijére ke99 • • VASUTOROK X MÁV Szegedi fgazgatőévente jelentős összeiopást. szállítmánydézs múlást, vasútikocsi-fosztogaget fordít a vasút korszerű- tást, -rongálást fedeztek fel, sítésére, fejlesztésére, a személy. és áruszállítási berendezések és járművek üzemképes állapotára. Ennek élés megtették a szükséges intézkedéseket. Ugyanakkor ügyeltek a vasúti rakodási szabályok, a tűzrendészeti lenére évente nagy a kár, előírások betartására is. De amelyet a rongálok, a garázdálkodók a vasút és a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetnek. A vasútigazgatóságon a közelmúltban társadalmi tulajdonvédelmi ankéton értékelték a vasútőrök 1973. évi munkáját, a társadalmi tulajdonvédelem helyzetét Megtudhattuk, hogy a vasa pályaudvari részegek, botrányhősök megfékezésében is segítkeztek. Munkájukhoz nagy segítséget kaptak a rendőr-főkapitányságok társadalmi tulajdonvédelml osztályaitól, a területileg ~ illetékes rendőrőrsöktől, valamint Kiskunhalason és Szegeden a határőrségtől. A kölcsönös jó kap. hanem a népgazdaságnak, az ország minden lakosának okoznak cselekedetükkel kárt. A MÁV a saját dolgozóinak kármegelőző és -elhárító munkája mellett csak az utasok segítségével tud eredményesen védekezni a vasúti kocsik rongálói ellen. Gellért József A művelődésügyi miniszter most megjelent utasítása szerint néhány részletében módosul az idei tanév második felének munkarendje. Az érettségi (képesítő) vizsgák írásbeli részét valamennyi középiskolában „5S érettségi-felvételi — a rendes korúak tagoza- — tán — május 20. és május 25. közötti időszakban tartják meg. Az írásbeli érettségi vizsgák. napjait tantárgyanként is meghatározták. A gimnáziumokban magyar nyelv, és irodalomból május 20-án délelőtt, matematikából május 21_én délelőtt, orosz nyelvből május 22-én délelőtt, angol és olasz nyelvből pedig május 22-én délután írásbeliznek. Május 23-én délelőtt fizikából, délután pedig francia és latin nyelvből, május 24-én délelőtt kémiából, délután német és spanyol nyelvből, május 25-én délelőtt pedig biológiából tartják országosan az írásbeli érettségi vizsgákat a gimnáziumokban. A szakközépiskolákban május 20-án délelőtt lesz az írásbeli érettségi magyar nyelv- és irodalomból, az el. ső szakmai tárgyból pedig május 21-én délelőtt írják meg írásbeli dolgozataikat a maturáló diákok. A második szakmai tantárgy, illetve a kötelező idegen nyelv (a közgazdasági szakközépiskolák gép-gyorsíró idegennyelvi és külkereskedelmi ügyintéző tagozatán) írás. belije május 23-án délelőtt lesz. Május 23-án, 24-én és 25-én a jelentkezésektől függően a írásbeli rvil sor. A felsőfokú továbbtanulásra pályázók matematika és fizika közös írásbeli, valamint a szakközépiskolai kö_ vizsgáját külön rendelkezés szerint kell lefolytatni. A rendtartásban megfogalmazottaktól eltérőeri az idei tanévben a gimnáziumok és szakközépiskolák IV. osztályaiban a tanítás május 11én fejeződik be. Módosult a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezések határideje is, a középiskolák február 1-től 15-ig fogadták el a jelentkezési lapokat, a felsőoktatási intézményekbe március 30-ig lehet beadni. Kivételt képez a gyógypedagógiai tanárképző főiskola, továbbá a tanítóképző és óvónőképző intézetek, ahol a felvételi kérelmek elfogadásának határideje március 25-e. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a művészeti főiskolákra, a jelentkezések határidejéről külön tájékoztatják az érdekelteket. Az illetékesek felhívják a középiskolák figyelmét: a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezéshez szükséges orvosi vizsgálatokra megfelelő időben jelentkeztessék a kérelmezőket, hogy az egészségügyi intézmények a vizsgálatokat időben be tudják fejezni. Kóritázbővítések Budapesten A budapesti egészségügy fejlesztésének legfontosabb feladata 1974-ben is a fekvőbeteg-ellátás javítása — döntött a közelmúltban a Fővárosi Tanács. A határozat értelmében az idén nagyobb kórházbővítő beruházások kezdődnek, megindulnak például a 300—300 ágyas Margit-kórházi és Gyáli úti pavilonok kivitelezési munkál, s elkészülnek a dél-pesti kórház kiviteli tervei. Javul a járóbeteg-ellátás is. Szociális és egészségügyi kiadásokra a költségvetés valamivel több mint 2,128 millió forintot szán, a teljes budapesti előirányzat 35,9 százalékát. Ez az összeg — nagyságát tekintve — a szociális és egészségügyet az ágazatok között az első helyre sorolja. (MTI) Közművesílik a siófoki Aranypartot i A siófoki Aranypart közművesítésére vonatkozó pályázatra beérkezett tervek közül a Budavári Palota Beruházási Iroda ajánlata felelt meg leginkább a követelményeknek, s megkapta a beépítés szervezésének! lebonyolításának jogát. Az ezzel kapcsolatos szerződést pénteken délelőtt ünnepélyesen írták alá a siófoki városi tanácsházán. (MTI) étigazgatóság területén a ko. csolatnak köszönhető, hogy rábbi években négy vasúti csomóponton — Békéscsabán, Kecskeméten. Kiskunhalason és Szegeden — állították fel vasútőrséget. Fő feladatuk hathatósan közreműködni a társadalmi tulajdon védelmében, a vállalati rend és biztonság fenntartásában, a közös vagyon megóvásában és a munkafegyelem megszilárdításában. Az említett sokrétű munkát a vasútőrök az elmúlt évben eredményesen látták el. A felügyeletükre bízott területen a vasútőrök által megmentett érték — a vágányok közé szóródott áruki visszarakásával, a különféle anyagok, áruk eltulajdonításának megakadályozásával — több mint 130 ezer Ft volt az elmúlt évben. Nagy figyelmet fordítottak a köa vasútőrök több alkalommal tiltott határátlépést elkövetni szándékozó személyek elfogásában eredményesen segítették a határőri szervek munkáját. Az elmúlt évben Kiskunhalasról egy vasútőr a Közbiztonsági Érem bronz fokozata kitüntetést, Szegedről 3 vasútőr Kiváló Határőr kitüntetést, Szeged-állomás vasútőrsége — mint kollektíva — Kiváló Határőr-őrs kitüntetést, Budai Sándor állomásfőnök-helyiettes pedig a Közbiztonsági Érem, arany fokozata kitüntetést kapta meg. A személyszállító vonatok kocsijaiban felelőtlen utasok fosztogatása, rongálása következtében előállott kár az elmúlt évben félmillió forint volt, ilyen magas összeget Nagy sikerű Bach-ko/scert zös vagyon megóvására, a kellett alkatrészek, berendeennek eredménye, hogy több Ma 17 órától 24 óráig nagyszabású farsangi rongyosbál a OÉLÉP munkásszállóban (Kossuth L sgt. 73/B). Játszik az ETNA zenekar. A renóczóség zési tárgyak pótlására for. | dítani. E jelentős káron belül többek között 1275 ablaküveget, 123 csapóasztalt, 800 szövet, és bőrfüggönyt, 8T9 tükröt, 3592 villanyizzót kellett pótolni, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A jövőben nagyobb társadalmi összefogásra lenne szükség, hiszen a garázdálkodók nemcsak a vasútnak, Kovács Lórántnak és Sebestyén Jánosnak sikerült eloszlatni attól való félelmünket, hogy ennek a két, csöndes hangszernek, a fuvolának és a csemballónak egész estét betöltő játéka esetleg egyhangú lehet. Szegedi koncertjüket — melyet a mester-bérlet hangversenysorozatában rendeztek meg a Tömörkény István gimnázium és művészeti szakközépiskola hangversenytermében — a Bartók vonósnégyes évadnyitó hangversenyéhez hasonlíthatjuk. Mindkettőnél az a ritka és csodálatos érzésünk támadt, hogy a művek valami fantasztikus magától értetődőséggel sugároznak felénk, miközben az előadók jelenléte szinte megszűnik. Tévedés ne essék, ez nem az előadóművészek lebecsülése, épp ellenkezőleg, legnagyobb fokú dicsérete. Nem tűnt fel, hogy Kovács Lóránt és Sebestyén János — mindketten a Zeneakadémia tanárai — micsoda ellenállást, mekkora nehézségeket győztek le Bach összes fuvolacsemballó szonátáinak eljátszásakor. Csak azt éreztük, hogy a zenetörténet legnagyobb géniuszának gondolatai minden akadály nélkül jutottak el hozzánk. Éppen ez az, akadályokat nem ismerő funkció, a mű alázatos szolgálata, magától értetődővé tétele és elhitetése az előadóművészek igazi nagy feladata. Sok alázatra és szeretetre van itt szükség, de csakis ez lehet a módja annak, hogy egy előadóművész a nagy zeneszerzők magaslataira juthasson. Ügy érzem, ezen az estén mindez nagyrészt megvalósult. Huszár Lajos Képernyő A közönség figyelméért Pillanatnyilag két színvonalas televíziós műsor alkotói munkálkodnak legeredményesebben a színházművészet és a közönség kapcsolatának megerősítésén. A dTámamüfaj-történeti sorozat és a Színházi album készítői. Az előbbinek eddig legjobb darabját láttuk a héten : Shakespeare színpadát, és a III. Richárdot mutatta be Gyárfás Miklós, Vámos László és Gábor Miklós. Egészen pontosan: az ő segítségükkel, közreműködésükkel a televízió. Mert ilyenféle ismertetés kizárólag a tévében lehetséges. A színpadot bemutató trükkfel" vételek még a film eszköztárába tartoznak, de a színész és a rendező rendkívül gondolatgazdag beszélgetése már a televíziós kamera voltából vált izgalmassá, Nagyobb mennyiségű kévés nád eladó Legeltetési Bizottság, Kistelek. Termelőszövetkezetünk értékesít idényjellegű csöves kukoricát Érdeklődni lehet: Lengyel Jűzset fűraktárosnál. Szőreg, Táncsics u. L Telefon: 14. * Magánosok A figyelem! Bontási törmelék, föld és egyéb szervetlen anyag lerakására területet biztosít a Cserzy M. u. 35. sz. alatt a Szegedi Ecset- és Seprűgyár, reggel 7 órától délután 4 óráig. z Kiskerttulajdonosok, figyelem! Európai gyökeresvesszőt (fajta: Kocsis Irma) és vad alanyon levő őszibarack (fajta: Elberta. Champion) értékesít a szatymazl „FINN-MAGYAR BARATSAG" MGTSZ. Értékesítés: kedden és szombaton délelőtt. x ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1974. n. 26-án 8 órától 18 óráig áramszünet tesz Kiskundorozsma. Szabadság tér, Marx u., Maros u., Maty tér. Vásár tér felőli oldalán. Fogyasztói elnézését kéri a DEMASZ Szeged Vidéki Üzemviteli Kirendeltség. dekessé. Gábor Miklós töprengő arca, gesztusai árnyalták, kiegészítették, hitelesítették, amit mondott. Aztán, amikor III. Richárd arcára, szemére koncentrált a kamera, a Shakespeare teremtette helyzetek és mondatok máshol — sem színpadon, sem filmen — nem tapasztalható hatással voltak a nézőre. A művészi átélés erőteljesebb, lebillncselőbb élményt ad, ha ennyire „közelről" figyelhetjük, ha a szinészarc minden apró rezdülését kísérhetjük. A televíziónak így sikerült nemcsak Shakespeare-ről és művéről lényegeset mondani, hanem a színészről és művészetéről is — egyúttal kiváltani a közönség vonzódását a színházművészet egészéhez. A Színházi album dr. Váradi György fáradhatatlan irányításával ugyanezt kísérli meg mindenegyes adásban. A közönség mozgósítására itt is előadásrészletek, méltató, magyarázó szavak hivatottak, újabban pedig hosszabb-rövidebb riportokkal is kísérleteznek: színészeket, írókat, rendezőket invitálnak a kamerák elé, beszéljenek munkáról és teljesítményről. Ez az újabb keletű változatosságra törekvés jót tett a műsornak, amelynek mindazonáltal még mindig a kísérletezés a legfőbb jellemzője. Mintha nem sikerült volna eldönteni: tájékoztató, figyelemfelhívó vagy időszerű színházi gondokkal is foglalkozó, kritikai funkciót is vállaló műhelyjellege legyun inkább. Ez is, az is kellene. Az egyetlen műsorba azonban nem fér minden, ezért — a kísérletek után — varjuk a döntést.. Ugyancsak a közönségművészet kapcsolata szemi jó- pontjából volt érdekes az ér- Otszemközt legutóbbi műsora. Minthogy Kocsis Zoltán mutatkozott be, a zeneművészet közönségéről van szó. A fiatal zongoraművész olyan rokonszenves egyszerűséggel és közvetlenséggel, póztalanul és szenvedélyesen beszélt magáról és műfajáról, hogy nem csodálnánk, ha a műsor újabb érdeklődőket hódftott volna meg a zenének. Hogy ilyen van, arra Kocsis Zoltán is utalt, amikor példaképeiről, eszményképeiről váltott szót Vitray Tamással. * Ma, szombaton délután megismétlik a Szent-Györgyi Albertről készült portréfilm első részét, holnap a másodikat. Fábri Zoltán filmjel közül a Hannibál tanár úr címűt láthatjuk ma, éjszakai előadásban. Holnap este tévéjáték kerül a képernyőre, írója Kuczka Péter, a rendező Nemere László, a címe: Rejtélyes égitest. S. E. /