Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-12 / 9. szám
6 • SZOMBAT, 1974. JANUÁR TT A SZEOL SC céljairól II Bent kell maradnia a csapatnak!" Innenonnan Virágú Mihály MÁV nyugdíjas főfelügyelő, régi szegedi sportember. 62 éves korában váratlanul elhunyt. Hosszú éveken át játszott az SZVSE labdarúgócsapatában. majd később a snortvezetésből vette ki részét Az ötvenes és a hatvanas években sokáig volt ,a Vasutas SE elnöke. Beválasztották a megvei TS elnökségébe ahol Csongrád megve sportjának fejlesztéséért tevékenykedett. George Best, a brit szigetvilág labdarúgó fenegyereke, ismét sokat fegyelmezetlenkedik. A héten két edzésről is távol maradt, s ezért Tom Docherty menedzser úgy döntött, hogy a 27 éves játékost nem állítja be, a Manchester United számára rendkívül fontos West Ham United elleni szombati bajnoki mérkőzésre. Franz Beckenbauer elejét vette a vele kapcsolatos sok szóbeszédnek, és 1979-ig szóló szerződést írt alá a Bayern Münchenhez. A jelenleg 28 éves játékos tehát hű marad egyesületéhez, s minden bizonnyal itt is fejezi be játékos pályafutását, amelyet 13 éves korában kezdett a Bayern mezében, • A Chelsea szabadlistára tett két híres játékosát. Peter Osgood-ot és Alan Hudson-t a Stoke City akarja megvásárolni. A Stoke a két játékosért 500 000 fontol ajánlott fel. A Chelsea ugyanakkor a Derby County középcsatárára. Roger Daviesre pályázik. 3 Amikor a labdarúgás" hoz értünk a beszélgetéskor. viccesen rákérdeztünk az új főtitkárra. — Ugye. az ifjúsági, a serdülő és a tartalékcsapat vívta ki, hogy a közepes szakosztályok rangsorába kerülhetett a labdarúgás? — De félre a tréfát hiszen a tervet az első csapat ls teljesítette, bennmaradtak az NB I-ben. Amikor végignéztem a „gvenge" rangsorba tartozó szakosztályokat — férfitorna. kézilabda, tenisz, vívás — az jut eszembe, hogy mi szükség van ezek működtetésére. Ne értsen senki félre. csupán az adta az ötletet. hogy ezek a szakosztályok a legminimálisabb lehetőséget sem kapják meg fejlődésükhöz. Azt hiszem, az első feladat a lehetőségek megteremtése lenne, s csak ezután várhatók el majd az eredmények. Bárhogy is tizenegy szakosztálya van a SZEOL-nak, a legnagyobb figyelmet, a legnagyobb érdeklődést még mindig a labdarúgók élvezik. Éppen ezért, róluk is kell külön szólni. — Hogyan látja a labdarúgó-szakosztály helyzetét? — kérdeztük dr. Bánáthy Jánost. — Optimista vagyok. Bent kell maradnia a csapatnak! Ehhez mind a játékosanyag, mind pedig a lehetőségek is adottak. — Többször hallhattuk, hooy a tízpontos félszezon után a szakosztály feltárta a hibákat. Megkezdődött-e ezek kijavítása? — Az őszi szezon értékelése után megtárgyaltuk az idei feladatokat, melyek között elsősorban a megállapított hiányosságokat próbáljuk megszüntetni. Hogy ez mennviben sikerül az csak a bainoki mérkőzések során derül ki. — Feladatai közé tartozik-e majd az átigazolási időszakban játékosok szerzése? — Nem szabadna. hogy tartozzon. Ez majd az új szakosztályi titkár dolga lesz. Az már más kérdés, hogy segíteni fogok ebKen a munkában, hiszen évek óta módom volt figyelni a tehetséges fiatalokat, az ifjúsági válogatottak országos tornáin. — Figyelik-e már azokat a tehetséges játékosokat, akik erősítést jelentenének a SZEOL-ban a jövőben? — Több név szerepel már a listán. Figyeljük őket, de ne kérje, hogy most ezeket felsoroljam. Nem kértem. Ez csak természetes. Már azo" s«"r> dálkoznék, ha babonásak lennének Szegeden az erősítéssel. átigazolással foglalkozó szakemberek. Talán még korainak tűnik ez az írás. hiszen dr. Bánáthy János alig egy hete tölti be a SZEOL SC főtitkári tisztét De vállalta ezt a fontos pozíciót, annak ellenére, hogy a korábbi Munkaalkalmak Felvételre keresünk: Faipari gépmunkasokat, férfisegédmunkásoka'- Nlvo Isz. Szeged, Dorozsmai út 17—13. A Szegem Hangszoigyár felvételre keres emelővillás targoncavezetőt és munkásnőket. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi es személyzeti osztályán, Szeged, Hétvezér u. 9. sz. alatt. A KSZV Szegedi Jutaárugyára (Szeged, Dorozsmai út 18.) felvesz: szövőnőket, valamint szövődé üzemrészébe női munkatapasztalatok azt bizonyltot- I Vállalókat, akiket rövid idő alatt | gépes dolgozónak betanítunk, továbbá géplakatos, vasesztergályos és villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. ták, a sportállások mindig csapatok, pontosabban a labdarúgók szereplésétől függenek. Úgymond, nem .nyugdíjas" foglalkozások ezek. Az új főtitkár erre csak ennyit mondott: — Én innen szeretnék nyugdíjba menni! Kívánjuk, így legyen! Bagaméry László Mind a 16 gondol a továbbjutásra Már most fő a fejük a labdarúgó-VB nyugatnémet szervezőinek, hogyan teljesítik a részt vevő országok legkülönbözőbb kéréseit elszállásolásukkal kapcsolatban. A skótoknak például az a kívánságuk, hogy ha a csoportküzdelmekből tovább kerülnek, akkor a következő szakaszban Hannoverben, a Fürstenhof Hotelban 11 kétágyas és 23 egyágyas szobát biztosítsanak részükre. Titokban minden ország gondol arra, hogy esetleg továbbkerül, és ezzel kapcsolatban a második szálláshely kérdése lesz problematikus, hiszen nagyban változnak majd a mérkőzések színhelyei — mondják a nyugatnémet illetékesek. Társadalmi munkában Szeged sportjáért Kezdődik a teremkézilabda-bajnokság A hétvégi műsor A hét vége legérdekesebb sporteseményének Szegeden a teremkézllabda-bajnokság mérkőzései Ígérkeznek. Lesz asztalitenisz- és vívóba) nokság ls. A szegedi Járás legjobb asztaliíeniszezői Mórahalmon találkoznak. A program a következő: SZOMBAT Kézilabda. A terembajnokság első mérkőzései. Szeged, Vasútforgalmi Technikum tornaterme (Marx tér), délután 4 órától este fél 8-ig. A részletes műsor: Vendéglátó—H Hunyadi férfi Ifjúsági, 4 óra. Szegedi Volán—H. Hunvadi férfi felnőtt kiemelt osztályú mérkőzés, fél 5. Tiszaparti gimnázium—HÖDIKÖT férfi Ifjúsági. 5 óra. H. Hunyadi—Sz. Volán férfi felnőtt kiemelt osztály. visszavágó mérkőzés, fél 6. Sz. Volán n.—Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum. férfi I. osztály, 6 Óra. Vendéglátó—Tervező ..ől II. osztálv. fél 7. MÉK —Szabó szövetkezet női alapfokú. I óra. VIVAN. Csongrád megyei felnőtt bajnokság, női 'őr és férfi tőr. Szeged. Gutenberg utcai szakközépiskola tornaterme, 3 őra. VASÁRNAP Asztalitenisz. Csongrád megvei felnőt' egvéni- és nárosbajnokság, F-egec! Dugonics utcai általánu, Iskola tornaterme, fél 9. Szegedi Járási bajnokság (férfiak és nők). Mórahalom, művelődést ház. 9 őra. Kézilabda. A szegedi terembajnokság mérkőzései. Vasútforgalml Technikum tornaterme (Marx tér), reggel 8 órátől délután 5-ig. A részletes műsor: Hódmezővásárhelyi Spartacus— Textilművek H. női XL osztály. 8 óra. Makó] VSE—Sz Konzervgvár női I osztály, fél 9. MEZŐGÉP H.—Makói VSE férő L osztály, 9 óra. Sz. Konzervgyár —Makói VSE női I. osztálv viszszavágó, fél 10. Vasútforgalmi technikum—Makói VSE férfi Ifjúsági. 10 óra. H. Porcelán—H. METRIPOND női ifjúsági, fél 11. SZOTE—H. porcelán női H. osztály, H óra. DÉLÉp SC—Kiskundorozsmai MEZŐGÉP férfi kiemelt osztályú mérkőzés, fél 12. Sz. Konzervgyár—Tömörkény gimnázium "ől Ifjúsági, 12 óra. MEZŐGÉP—DELÉP 3C férfi kiemelt osztályú mérkőzés visszavágója. fél 1. Sz. Tanár'"'Főiskola—Kiskundorozsma női L osztály, 1 óra. Mélyépítő Vállalat—XI. A FIT férfi alapfokú, fét 2. Kiskundorozsma—Sz. Tanárképző női I. osztálv visszaváeó 2 óra Sz. KAbelgvár—KSZV SE férfi I. osztály, fél 3. SZOTE— Deszk férfi II. osztály. 3 óra. Sz. Ruhagyár—Húslnari vállalat női alantok., fél 4. DEFAG—Fémlnari vállalat női alapfok.. 4 óra Hungária—Fémipari vállalat férfi alapfok., fél 5. „..Az elmúlt évek során nagyarányú társadalmi kezdeményezések; üzemi, vállalati, intézményi tenniakarás bontakozott ki... Feltétlenül indokolt a társadalmi erők közreműködését kérni a jövőben is. Ki kell használni. azt a jelenleg pozitívnak mondható kezdeményezőkészséget, amit több vállalatunk tanúsít a sportpályák építésénél..." — olvashatjuk a Szeged megyei városi tanács vb ülésének írásos előterjesztésében, a város testnevelési és sportmozgalmának fejlesztési feladatai között. Ügy látszik, ezen a már annyiszor elmondott szegedi sportlétesítménygondon szándékozik segíteni a CSOMITERV tervezőgárdája is. Belő Pál, belsőépítész szabad idejének szinte minden percét a sportmozgalomnak szenteli. így kerülhetett arra is sor, hogy a SZEOL kéréssel forduljon a vállalathoz, és annak KlSZ-szervezetéhez. A kérés pedig: a SZEOL-stadion korszerűtlen futópályájának nyolcsávosra bővítése. Tervezőasztalok labirintusán keresztül jutunk el egy csendesebbnek vélt szobába, Zámbori Ferencné KlSZ-titkárral, Dobos Sára terveivel és Belő Pál belsőépítészszel. Zámbori Ferencné kezdi a beszélgetést. — Hetven KISZ-tagunk van, s közű1 ük valamennyi szívesen sportol. Négy szakosztályunk működik tömegsport jelleggel: kis. pályás labdarúgás, női kézilabda, asztalitenisz és a természet j árók. A futópálya generáltervezője Dobos Sára. A vállalt társadalmi munkáról csak ennyit mond: — Egyhónapos tervezőmunka szükséges, hogy a futópálya nemzetközi méretű nyolcsávos legyen. Ett a munkát a Vásárhelyi Boldizsár szocialista brigád vállalta el társadalmi munkában. de rajtuk kívül még sok kolléga besegít Beló Pál, aki a SZEOL pártoló tagságának, baráti körének vezetője, azonnal észreveszi, hogy legszívesebben megkérdeznénk- „Hogy került ő az atlétikához, hiszen kedvenc sportága a labdarúgás?" Pillanatnyi szünet után válaszol. — Nemcsak labdarúgás van a világon (nálunk főleg az utóbbi évekre vonatkozik ez), hanem más sportágak. A SZEOL országos atlétikai versenyt szeretne rendezni a nyáron, s ehhez elengedhetetlen feltétel a nyolcsávos futópálya. A terv, ismerve a CSOMITERV lelkes fiatal gárdáját, már február közepén elkészüL Fontos azt is megjegyezni, hogy a vállalat igazgatója, vezetői, meszszemenően támogatják a hasonló kezdeményezéseket, hiszen mindannyian valljuk. csak közös összefogással segíthetjük sportolóinkat, hogy jó eredményeket érhessenek el Példamutató ez a vállalkozás. hiszen a CSOMITERV kollektívája máris letette névjegyét Szeged sportjáért, a város testnevelési és sportmozgalmának fejlesztéséért. B. L. 1974 január 12-től és minden szombaton s—10-ig ismét műsoron a nagysikerű Disc Jockesf" program a Szegedi Ruhagyárban A GYAB- ES gépszerelő VÁLLALAT SZEGEDI KIRENDELTSÉGE KERES AZ ALGYŐI MUNKAHELYRE AZ ALABBT SZAKMAKKAL RENDEI KEZÖ MUNKAERŐKET GTI minősítéssel rendelkező Ívhegesztőket, hegesztő szakmunkásokat, csőszerelőket (szakmai sz.: 514, 517, 518, 521), gépszerelőket (szakmai sz.: 2113, 2212), jármüszerk. lakatosokat (szakm. sz.: 424), karosszériás lakatosokat (szakm. sz.: 513), szerkezeti lakatosokat (szakra, sz.: 412), 18 évüket betöltött segédmunkásokat. 44 órás munkahét! Vidékieknek (térítésmentesen) szállást biztosítunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Szakmai fejlődés, továbbképzés biztosítva. Felvtlágo sltás a GYGV Szegedi Kirendeltségén — Algyön az új gázüzem mellett. s Gyakorlattal rendelkező jogászt felveszünk vállalati jogtanácsosi és belső ellenőri teendők ellátására. A jelentkezest az eddig betöltött munkakörök felsorolásával „Belsőellenőr 114/12" jelIgére a Sajtóházba kérjük leadni. x Kereskedelmi Vállalat két megye területére, hálózati ellenőr munkakörbe középfokú végzett* séggel és szakma] gyakorlattá rendelkező 2 főt keres felvételre, a Dálvázatokat részletes önéletrajzzal:: „Középkorú férfi 79 382" jeligére a Hirdetőbe. x A Szegedi Igazságügvl Orvostani Intézet laboratórium] aszsziszténsl állásra szakképzett laboránst keres. Jelentkezés: délelőtt 8—10 óra kőzött az Intézetben, Szeged, Kossuth L. sgt. 40., I. emelet. x Laboratóriumi takarítónőt és kísérleti állatgondozó' keres az I. sz. Sebészeti Klinika. Jelentkezés a titkári irodában 8 és 12 óra között. x A SZOTE Gyógyszerész] Vegytani Intézete felvételre keres férfi, önálló tanszék] laboránstJelentkezés: Gyógyszerész] Vegytan] Intézet, Szeged, Eötvös utea 2, x Szegedi ÁFÉSZ pályázatot hirdet szabadkasszás élelmiszerbe® vezetésére. Feltételek az 5/1974, Bk. M. sz. rendeletben előírtak szerint. Bővebb felvilágosítás és a pálvázatok benyújtási helye: Szeged, Szt. István tér 3. sz. alatt Nagyvállalat munkaügyben jártas, gépelni tudó adminisztráto. rokat, gépésztechnikust és elektromérnököt keres Jelentkezés; „Sürgős 79 390" jeligére a Hirdetőbe. r Utasellátó Vállalat B ácsCsongrád megyei Igazgatóság felvételre keres: pa v!l«nkezelőke\ pénztárosokat Italmérőket, konyha] sm. takarítókat, vll!anvs2». relőt valamint autóbusz kiszerelő rakt. vez. h. és automata kezelőket, valamint szobafestőket. Jelentkezés: Szeged, Somogyi Béla u. 1L » Szegedi Vasöntöde felvesz gyakorlott bérelszámolót, gépelni tudó üzemi adminisztrátort, anvagraktárvezetöt (szakképzettséggel). valamint anyag- és áruforgalmi osztálvvezető helvettesá (anyaggazdálkodási vizsgával rendelkezőt) Jelentkezés: a vállalat munkaügvi osztályán, reggel 7 órától 16 óráig, szembaj kivételével. Cfm: Szeged, Tolbuhln sgt. 65—67. X Szegedi Patyolat Vállalat (Fonógyári út 4.) felvételt hirdet 2 fő villanyszerelő, 1 fő általános lakatos, 2 fő centrifugakezelő, I fő kocsikísérő, 1 fő érettségizett üzemirnok, 1 fő ebédosrtó-takarifcó. 4 fő felsőruha vasaló, 1 fő mérlegkénes könyvelői vizsgával rendelkező belsőellenőr munkakörök betöltésére. A Tiszaszigeti BAzakalásg Mgtsz mezőgazdasági munkagének Javításában Jártas lakatost keres felvételre. Jelentkezés a tsz központjában a műszaki vezetőnél. x Énftő- vagv építészmérnököt statikus tervezőnek, vízépltőimérnököt közműtervezőnek, továbbá ánltész technikusokat statikus és énftész szerkesztőknek, valamint műszaki rajzolókat felveszünk: Szegedi Tervező Vállalat — Szeged, Klauzál tér 2. X Ady Kollégium Ülszeged. Bérkert u. 1., állandó munkára konyhai dolgozót és takarítónőt vesz fel. Jelentkezés 8—16 óráig a gazdasági Irodában. x Kivitelezésben Jártas építésztechnikust keresünk felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Maros Mgtsz Deszk. x Felvételre keresünk munkaügyi Kereskedelmi vállalat január előadót felsőfokú végzettséggél. 15-töi áruklhordót és érettségizett „Nagyvállalat 95/12" jeligére a dolgozót felvesz. Jelentkezés Sajtóházba. X írásban. Postafiók 15. Építészmérnököket, mélyépítőmérnököket, tervezés] és kivitelezés] munkákat koordináló munkakörbe, valamint gépésztechnikusokat műszaki ellenőri munkakörbe keres a Szeged Városi Beruházás] Vállalat! Jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 81. Sz"""! »*-<«« promokl "V,, üzemegység-brigádvezetőt keres Feltet-,: a„zcv „mai tegze., -g. vagy 5 éves termelési gyakorlat. Fizetés a TOT-lrányelvek alapján. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Jelentkezés a szegedi Hirdetőben: „Legénylakás 79 260" jeligére kérjük. A FŰSZERT, Szeged, Dugonics u. 4. Sürgősen gépírót keres. Jelentkezés a 24-es szobában. x Mérlegképes könyvelői végzett, séggel ellenőröket és gyakorlott gyors- és gépírókat keres a VIDIA Délmagyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Bakay Nándor n. 52. x Vegyépszer Építési Igazgatóságának Főépltésvezetősége 6750 Algyő, Dél] út, felvételre keres vasbetonszerelőket és építőipari könnyűgépek kezelésére jogosító vizsgával rendelkező dolgozókat. Bérezés megegyezés szerint. Minden héten szabad szombat, kedvezményes étkezés, szállás, különélés] díj biztosítva. Jelentkezni lehet személyesen vagy Írásban. Telefon: 14-396. x Építési anyagok kezelésében gyakorlott raktárost keresünk azonnal] belépéssel. Költségvetési Üzem Kiskundorozsma. Aranv J. CL 3. x Lakatos, esztergályos, marós szakmunkásokat, valamint öntödei segédmunkást keres felvételre a MAV Gépjavító Üzem Szeged-Tisza pályaudvar. x Takarítót felvesz a Radnóti Miklós Gimnázium. Jelentkezés a gazdasági irodában. x Gépírónőt keres a Hl. kerületi Hivatal Szeged, Tolbuhin sgt. 43. sz. alatt. Jelentkezés a Titkárságon. x A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet a szeS edi Kölcsey utcaj Gyors Büfé zletvezető! teendőinek ellátására. A pályázóknak a belkereskedelmi miniszter 5/1972 (IH. 16.) Bk. M. sz. rendelete értelmében büntetlen előélettel, ötéves vendéglátóipart gyakorlattal és üzletvezetői képesítéssel kell rendelkezniük. A pálvázatokat 1974. január 25-lg kérjük benyújtani Írásban a vállalat személyzeti osztályára (Szeged, Honvéd tér 5/B>„ x Pénzügy] előadót, könyvelőt, gyakorlott gyors- és géDÍrőt azonnali felvételre keres a VIDIA Délmagyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Csongrádi sgt. 12. x Gépírókat, érettségizett számlázó adminisztrátorokat, vas- és műszaki szaksegédeket azonnali felvételre keres a VIDIA Délmagyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat. Szeged. Bakay Nándor n. 52. x Cs. m. Állatforgalmi és Húsipar] Vállalat felvételre keres gyors- és gépírókat, valamint adminisztrátorokat. Jelentkezés : Szalámigyár Személyzeti Osztály, Szeged, Maros u. 2L x Adminisztrátori munkakörbe gyors- és gépim] tudó személyt felveszünk. „Tanácsi Hivatal 77" jeligére a Sajtóházba. x A Taurus Gumigyár Szeged „Tranzit Kirendeltsége" felvételre keres szállítómunkásokat. Jelentkezés: Taurus Gumigyár Szeged, 6701 Budapesti út i x Figvelem 1 Oiakáiy haja Vitás, karbantartás, tisztítás, felújítás, beszabályozás eredeti alkatrészekkel, randával. Vidékre is. Molná- "akatasmester. Izeged, József Attila sgt. 78. flóiszitvetzter ## FF a TISZA GYÖNGYE ÉTTEREMBEN 1974. január 14-én (hétfőn). 19 órai kezdettel. FelléDnek: Harmath Éva, Csizmadia László, Kovács János, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Szegedi A Társadalombiztosítási Igazgatóság Szeged, Lenin krt. 97. sz. érettségizett fiatal férfi munkaerőt vesz fel. x A KOMPLETT Ruházati Vállalat férfi segédmunkásokat keres a javító és kirakatrendező részlegeihez. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügy] osztályán Szeged, Vár u. 7. sz. x A SZEKÚ felvételre keres hűtőgépkezelőj vizsgával rendelkező hütögépkezelőket, villanyszerelő, esztergályos, lakatos szakmunkásokat, férfi gépkocsi motozókat, vagyonőröket, nyugdíjas férfi ruhakiadókat és kerékpárost, valamint női. férfi segédmunkásokat és gvors- és gépírót Jelentkezni lehet a vállalat felvételi irodáján szombat kivételével délelőtt 8 órától délután 15 óráig. x Az Ut- és Vasútépítő Vállalat 6. sz. algyői főépítésvezetSsége felvesz gépírni tüdő általános adminisztrátort, valamint anyagkönyvelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Langer István főépítésvezetőnél, Algyő Ipartelep. Telefonszám: 15-383, x Adminisztratív munkakörbe napi bat óra] munkaidővel SZTK-ban jártas munkaerőt keresünk „Pontos 380" jeligére a Sajtóházba. Az Avar utcai óvodába nao] 4 órai munkaidőre dajkát keresiink. Jelentkezni délelőtt lehet. Avar u. 5. Bérelszámoló-SZTK ügvintézőt, könyvelöt, számlázó adminisztrátort közgazdasági vagv szakközépiskolai végzettséggel vagy gvakerlittal nő] munkaerőt felveszünk. TÚSZÉRT fiók, Szeged, Felső Tisza part 15. Szakácsnőt, konvhalánvokat és takarítónő^ felvesz a Vedres István fn'tőlpari Kollégium Újszeged, Rózsa Ferenc sgt 44—50. Az Amfora-Uvért Vállalat 5L sz. szegedi lerakata férfi, vagy nő] munkavállalót vesz fel oortás munkakörbe a Dorozsmai úti telepére. Jelentkezni lehet hétfőn, Szeged, Gutenberg u. 12. szám alatt. Szeged M. Város] Tanács Kórháza (Szeged. Kossuth L sgt. 42.) felvesz cukrászt, beteghordót, konyhalányt, takarítónőt.