Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-09 / 6. szám
SZERDA, 1974. JANUÁR 9. A TISZTELET NORMÁJA Építik az iskolát Acs S. Sándor felvétele h József Attila Tudományegyetem Április 4. úti gyakorlóiskoláját építik. A 16 tantermes iskolában öt előadótermet is berendeznek, biológiai, kémiai, fizikai, rajzés nyelvi ismeretek tanításához. Az iskola építői a második szint vasbeton elemcinek szerelését hamarosan befejezik. A tervek szerint 1975 szeptemberében adják át az új oktatási intézményt. Felvételűnk az épület ndvari homlokzatáról készült Belső ellenőrzés a közös gazdaságokban A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a termelőszövetkezetek területi szövetségei elnökeinek és titkárainak bevonásával kedden kétnapos tanácskozásra ült öszsze a Gellért-szállóban. Az ülésen részt vett dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár is. Szabó István, a TOT elnöke beszámolt az elnökség elmúlt évi munkájáról, és a szövetkezetek belső ellenőrzésének helyzetéről. Mint mondotta, az elnökség 1973ban is változatos módszerekkel segítetté elő a mezőgazdasági szövetkezetek szocialista irányú fejlődését. Irányelveket adott ki a munkaverseny továbbfejlesztésére, a személyzeti munka tökéletesítésére. Ajánlással fordulta mezőgazdisági szakszövetkezetekhez a kölcsönös támogatási alap létrehozására. Az alap egy-egy területi szövetségen belül a gazdasági hullámvölgybe került szövetkezetek részére nyújt anyagi támogatást Számottevően fejlődött a mezőgzadasági szövetkezetek belső ellenőrzésének rendszere, növekedett az ellenőrzés hatékonysága. A szövetkezetekben az önkormányzat erősödése nyomán szigoráb-. bá váltak a belső ellenőrzés iránti követelmények Az ellenőrző bizottságok tevékenységében mindinkább szervezeti és működési kérdések átfogó, a szövetkezet egészére kiterjedő vizsgálat kerül előtérbe, és határozottan lépnek fel a visszásságokkal szemben. Az ellenőrző bizottságok számos helven még nem látják el megfelelően feladataikat — hangsúlyozta a TOT elnöke. — Helyenként a közgyűlés ellenőrző munkája sem elég hatékony. Ezért a mostani ülésen elhangzó hozzászólások, javaslatok alapján a TOT elnöksége ajánlást ad ki a mezőgazdasági szövetkezeteknek és társulásaiknak a belső ellenőrzés továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról. Szabó István után Moharos József, a TOT elnökhelyettese beszélt a területi szövetségek tevékenységének és munkamódszereinek tapasztalatairól és a feladatokról. A 2379 mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezet és szakszövetkezet 50 területi szövetséget tart fenn. A szövetségek fő feladata, hogy előmozdítsák a szövetkezetek önálló, demokratikus működését, és az eredményes vállalati gazdálkodást. A szövetségek segítik a szövetkezetek közötti gazdasági együttműködések kialakulását, a termékértékesítési szerződések feltételeinek meghatározását, a korszerű termelési eljárások megismerését és az üzemszervezési tapasztalatok hasznosítását. A TOT elnökségének beszámolóit vita követte. A tanácskozás szerdán folytatódik. J ól megfigyelhető, hogy az egyik emberben már a kellemes közérzet is örömet fakaszt, a másikat ugyanakkor Dárius kincse sem boldogítaná Nagyon sokan szerény megélhetési viszonyaik között is megtalálják a módját, hogy részt vállaljanak a társadalmi gondokból, vannak azonban pusztán maguknak élő egyének, jóllehet nekik régóta nincsenek minden mást háttérbe szorító anyagi nehézségeik. Persze, hogy szemet szúr az ilyesmi. Amikor az emberek látják, hogy egyik-másik jólszituált házaspár szociális ottthonba küldi idős szüleit, mert láb alátt vannak szegények, vagy amikor a sommás jövedelmű téeszelnék pénzhajhász manővereiről értesülnek, többen hajlamosak az általánosításra, önkéntelenül föltolakszik bennük a kérdés: ugyan miféle erkölcsi normák szerint élünk manapság? Csakugyan a munkásosztály határozza meg most már, mi a helyes, illetve helytelen magatartás, vagy pedig még mindig inkább a régi, polgári szemlélet az uralkodó, amelyhez a lakosság próbál illeszkedni, igazodni? Ahhoz kétség sem férhet, hogy a szocialista gondolkodásmód általában erősödött. Sajnos azonban, a múlt mindmáig károsan hat egyesek észjárására, viselkedésére és tetteire. A X. pártkongresszus egyértelműen rámutatott fa az élet azóta gyakran és sokszorosan aláhúzta), hogy az önző félrehúzódás minden közösségi erőfeszítéstől, a munka nélküli haszonszerzésre való törekvés egyeseknél bizony elég nyilvánvaló. Azt is párthatározat mondja ki, hogy útját kell állni a liberalizmusnak, s ennek változatlanul legjobb. legcélravezetőbb módja a kitartó és érvelő eszmei-politikai meggyőzés, a régitől merőben eltérő, új közszellem kialakítása. Tehát nem úgy, hogy minduntalan szidjuk a kispolgáriságot, hanem lehetőleg példákkai szükséges rámutatni, ki, mikor, mikép! pen cselekszik közönséges filiszter módjára. Ki az, aki minden intézkedést, jelenséget egyesegyedül a maga szemüvegén keresztül ítél ' meg, ki a telhetetlen álláshalmozó, bár semmihez sem ért különösebben. Az egyik közepes tehetségű fiatalember nemrég eképpen jellemezte legújabb beosztását, amelybe kizárólag kapcsolaUj rendszerű víztisztítók A kőrnyezeivódaiem szolgálatában A Tatabányai Szénbányák, nál hét évvel ezelőtt kezdték meg az új rendszerű víztisztító. és dúsító berendezé. sek gyártását Közismert, hogy a víztisztítás, a folyók szennyezése elleni védekezés világszerte mindinkább sürgető feladat A szakemberek becslése szerint hazánkban 1985-ben naponként már 2,5 millió köbméter szennyvíz [megtisztításával kell számol. [ ni, s ez a mennyiség a jelen, j leginek a többszöröse. Így ! érthető, hogy a tatabányai új berendezések, eljárások iránt egyre fokozódik az érdeklődés. A víztisztító- és dúsító berendezések gyárának a kapacitását már 1975-ig lekötötték. Az ilyen berendezések vásárlására megkötött szerződések értéke elérte az egymilliárd forintot Az új rendszerű víztisztító. és dúsító berendezések gyártásának a fokozására több külföldi céggel együtt, működési, illetve értékesítési szerződéseket kötött a szén. bányák. Ilyen szerződésük van például angol, osztrák, svéd és svájci cégekkel. Ezeken keresztül a tőkés országoknak jelentős részére kiterjed már a tatabányai vállalat- érdekeltsége. A szénbányák sikeres vállalkozását bizonyítja az is, hogy számos alkalommal tőkeerős nyugati cégekkel szemben nyerték meg a versenytárgyalást, azaz a tatabányai eljárás melleit döntöttek a vásárló partnerek. Űjabban nemcsak az ipar. ban, hanem a mezőgazdaságban is egyre nagyobb gondot okoz a szennyvíz. Különösen azokon a helyeken, ahol iparszerű állattenyésztő telepeket alakítottak ki. A Tatabányai Szénbányák idejében felismerte ennek a problémának a jelentőségét, és az ebből fakadó üzleti le. hetőségeket is. Kidolgozták a nagyüzemi sertéstelepeken keletkező szennyvíz tisztítására alkalmas berendezéseket Lengyelországba és Csehszlovákiába már megkezdték ezek szállítását is. A szénbányák szakemberei több kutató, és tervezőintézettel közösen számos újabb eljárás és berendezés kidől, gozásán fáradoznak, bővítik a kutatási területet, tökélete, sitik az új módszereket tai révén került: „Mégiscsak megdobogtatja az ember szívét amikor másodikán fölgombolja a tíz darab ezrest, s ezért kell is csinálni valamit, meg nem is." Gyakran elbámészkodunk, tehetetlenkedünk, amikor visszatetsző dolgok tárulnak a szemünk elé. Panaszkodnak az anyák, hogy a boltban, az autóbuszon minduntalan odavágják nekik: miért nem hagyják otthon síró gyermeküket? Pedig a gyermekes anyáknak tisztelet járna és messzemenően udvarias bánásmód. Egyremásra látni az utcán kamaszokat, akiknek a dzsekijén mindenfele gyanús — például U. S.-Army feliratú jelvény éktelenkedik, de ahelyet, hogy egyszer s mindenkorra megtiltanánk az efféle szimbóliumok forgalombahozatalát, sopánkodunk a jelenség miatt Egészen természetes, hogy a tétovázás, a határozatlanság csak táplálja a tőlünk idegen nézeteket és magatartásformákat, sőt egyenesen bátorítja azokat akik a szocializmussal — enyhén szólva — nincsenek Jó viszonyban. Ugyan miféle erő késztet néha művészeket is arra, hogy csak egy szűk réteget érdeklő alkotásokkal lépjenek a széles nyilvánosság elé? Kiknek az ízlése az. hogy a tévében fő műsoridőben adják A fekete ló című. úgynevezett filmvígjátékot és hasonlókat, de a Volt egyszer egy öregember-t csak akkor, amikor már jórészt alszik a lakosság. És egyáltalán: hol a munkásés paraszttéma, miért nem tükröződik eléggé az irodalomban, a színház- és filmművészetben a hatalmon levő osztályok gondja-baja, mi az oka annak, hogy jóformán csak színész. író, orvos, mérnök szerepel minduntalan a képernyőn is olyan problémákkal, amelyek kevésbé érdeklik a lakosság zömét? S zóvá teszi ezt valaki? Kifogásolják ezt azok, akik illetékesek rá? Tudják egyáltalán a művelődésügy felelős tényezői, hogyan vélekedik a lakosság a csak beavatottaknak szóló „művészfilmekről", vagy egynémely gyagyaságról, amit Nyugatról vásárolunk súlyos összegekért? Nagyon nehéz nem rosszra gondolni. Mivel a nyilvánvalóan kispolgári ízlés terjesztése olykor kompetens szervek tudtával, esetleg ugyanilyen személyek szeme láttára történik, az a látszat, mintha ez lenne a hivatalos elvárás. Pedig ez nyilvánvaló nagy tévedés. Csupán arról van szó, hogy az irányadók sem veszik észre néha. kik, hogyan csempészik be a nép tudatába az idegen, polgári ideológiát. Fölvetődik az is, milyen alapon mernek némelyek legyinteni a törvényekre és rendesetekre? Azt képzelik, most már mindent szabad ? Akik mások erejéből szeretik körülpárnázni saját kényelmüket, valószínűleg megfigyelték, hogy csak nagy általánosságban szoktunk beszélni visszás jelenségek ellen. Sőt látják; ha egészen bizonyossá válik is egy-egy kifejezetten káros manipuláció, néha afölött is napirendre térünje. Elgondolkodtak), hogy a kispolgáriságról gyakran azok szövegelnek legtöbbet, akik nagyon is gyakorolják már ezt a lelkesedés nélküli, lendületölő életformát. Persze ők szintén csak általánossagban replikáznak. ahogy ez „illik" manapság, nehogy a dolgok nevén nevezésével megsértsenek hosszúkezű, nekik ártani tudó „fejeseket". Ördögi kör ez. Mert, ha úgy veszszük, ugyan ki merné elmarasztalni azt a fönököt. akinek legfőbb gondja kispolgárivá vedlésének palástolása úgy például, hogy kitérve az összes problémák elől, a szabályok merev, betű szerinti megtartásával bástyázza körül terméketlen életét. Az egyik ilyen beállítottságú férfiú — úgy beszélik — évek óta készülő szakkönyvéhez társszerzőként fogadta budapesti fölöttesét, aki ennek fejében valószínűleg megvédi őt a jobbra törekvő fiatalokkal szemben. Vagy nem furcsa-e, hogy miközben a párt népgazdasági érdekek elsőbbségét hangsúlyozza a szűkebb és önösebb csoportérdekekkel szemben, akad felelős vezető, aki minden eszközzel — például a lejárt szavatossági idejű áruk eladásával is — csak a vállalatot és a személyi jövedelemeket igyekszik gyarapítani. Többek szerint ez szintén egyik módja manapság a harácsolásnak. De vajon okozhat-e tartós jóérzést annak tudata, hogy társadalmi érdekeket veszélyeztető kicsinyes önzésből ered az a maganszerzemény? K ényelmességgé] — nem árt újra és újra hangsúlyozni — aligha lehet küzdeni a közömbösség és az egoizmus ellen. Ez azt jelenti, nem elég kígyót-békát kiáltani az emberek unszimpatikus megnyilvánulásaira, hanem csinálni is keli valamit, azért, hogy mások legyenek. Ha X-nek vagy Z-nek olyan ostobaság fészkelődött az agyába, hogy ő csak az összes „státuszszimbólumok" megszerzésével lehet igazi ember, akkor a többiek, a normális gondolkodásúak ábrándítsák ki ebből a tévhitből Ha látják^ hogy egyesek hangulatot próbálnak kelteni a népgazdasági érdekek szószólói el» len, akkor a munkások —mert végső fokon az 6 rovásukra megy a játék —1 mutassanak rá, mennyim tarthatatlan az ilyen álláspont Vigyázzunk mindig és mindenütt arra; ne az szabja meg a köztisztelet normáját, milyen márkájú autón közlekedik valaki (ez egyébként is múló „dicsőség", mert előbb-utóbb mindenki hozzájuthat); ne az. hogy hány mellékállással dicsekszik, hanem nézzük meg, elvégzi-e a dolgát tisztességesen, és mennyit fáradozik az általános boldogulás érdekében. F. Nagy István Szerelik az üzemet Oj szemüveglencse-üzem nyával még teljesebbé teszi gépeinek szerelését kezdték termelését. Az új automata meg az' esztergomi Látszeré- gépeket Párizsban vásárolszeti Eszközök Gyárában. A ták, több korszerű berendefiatal vállalat a világpiacon zést házilag rendkívül keresett gyártmá- (MTI) készítettek el.