Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-12 / 290. szám

SZERDA, 1973. DECEMBER 18. TEJPORGYÁR EPÜL Kedden Csornán, Rába­köz központjában lerakták az ország legnagyobb tej­porgyárának az alapjait. A 130 millió forintos költség­gel felépülő üzem berendezé­seit és a technológiát egy dán cég szállítja. A szere­lési munkák 1974 elején, a próbaüzemelés pedig ugyanazon év második felé­ben kezdődik meg. 1975-től naponta 150 ezer liter tej­ből készítenek tejport. A jelenlegi legnagyobb ma­gyar tejüzem kapacitása na­pi 100 ezer liter tej feldol­gozását teszi lehetővé. KIFUTOTT A QUEEN ELÍZABETH—N. Lubos Kohoutekkel, a fel­fedezővel a fedélzetén hétfőn kifutott New York-ból a Queen Elizabeth—II. A ha­jó a csillagászat 1200 hívét viszi az Atlanti-óceán fel­hőtlenebb vidékeire, hogy páholyból nézhessék a híres Kohoutek-üstököst TCZ MIHÁLYTELEKEN Tegnap, kedden délután Mihályteleken mennyezettűz keletkezett a Felszabadulás utca 60. szám alatt A sze­gedi tűzoltók gyorsan meg­akadályozták a tűz tova­terjedését. a kár azonban így ts jelentős. Megállapí­tották, hogy egy kéménybe épített gerendától gyulladt meg a menyezet 114 ELŐADÁS Mozgalmas esztendőt zár és eseményekben gazdag év­nek néz elébe a Magyar Ál­lami Népi Együttes. Az együttes az idén 114 elő­adást tartott ttthon és csaknem 30 alkalommal lép­tek külföldön a publikum elé. Eddig Nyugat-Berlinben, Líbiában, Szíriában és Cseh­szlovákiában jártak, és csü­törtökön kelnek útra Ju­goszláviába. „LÉGI FÖLDMŰVELŐK" A budaörsi repülőgépes növényvédő állomás pilótái eredményes esztendőt zár­tak: országszerte több mint másfél millió hektár szán­tóföldet „repültek" be, 300 000 hektárral túltelje­sítve tervüket. A „légi föld­művelők" munkája koráb­ban elsősorban a gabonafé­lék műtrágyázására, a rizs­táblák gyomirtására, a bor­vidékek szőlőültetvén vei nek és a makói hagymaföldek nö­vényvédelmére terjedt ki. HEGVEK KÖZÖTT — oAzis Karaganda bányavárosá­nak lakói között nagy nép­szerűségnek örvend a Kar­karalini hegyes-erdős oázis, mely a Kazah SZSZK sztyeppé® részén terül el. A városlakókat elsősorban a helv természeti szépségei, a nyfrfa- és fenyőerdő, a cso­dálatos színű tavak vonz­zák. Hivatalában, a vidéki kirendeltsé­gen úgy érezte magát otthon Vicse­ge Ottokár, hogy egyformán kedves, figyelmes, előzékeny volt munkatár­saihoz és ügyfeleihez. Hangsúlyozta ezt a tulajdonságát egyszerű, de ízlé­ses öltözködésével is. Olykor olyan élesre vasalt nadrágot vett fel. hogyha egy kacsa beleugrik, apró­lékként kerül ki belőle. Sokat szá­mít egy magabiztos embernél hang­ja tónusa, amely, ha mesterien ár­nyalt. akkor a semmit is úgy bele lehet csomagolni, mintha jelentőset mondana vele. Vicsege hangjának volt tónusa, következésképp hitele is. akinek éppen a meggyőzésére re­zegtette ezt a nemes orgánumát. Munkában és magánéletében egy­aránt biztosan kezelte hangszalagját, s talán még soha nem hagyta cser­ben. pedig mégcsak a három iksz de­lelőjén állt e kirendeltség vezetője. Egy nanon azonban csúnyán kibo­rult. amikor egv vázában huszonöt szál égő piros rózsa mellett, egv név. jegven ez állt: „Szívesságéért fogad­ja hálám ieléül e szerény virágokat. Mikula Bözsi." — Hogv került ez ide? —• vonta kérdőre titkárnőjét, miközben a ró­zsákat valósággal kitépte a vázából, és asztalára csapta. — Egy nő robogott be vele a vi­rágüzletből, és azt mondta, hogy megrendelésre hozza. Ezt is hozta vele — lépett a titkárnő a reprezen­tációs szekrényhez, és kiemelt egy másfél literes csatos üveget, amely nyakig volt kisüsti pálinkával. Vi­csege arcát pirosabbra festette a Rózsák méreg Mikula Bözsi rózsájánál, mert felötlött benne, hogy ezek után mit gondolhat róla titkárnője, aki, búr diszkrét a hivatali dolgokban, a ró­zsák és a kisüsti azonban megkérdő­jelezi életvitelét. Mert mi lenne, ha a köztudatban elterjedne, hogy ő, bokros teendői közepette, szereti a rózsákat és a kisüstit? Akkor nyit­hatnának maguknak egy kocsmát és egy virágüzletet. Nem beszélve ar­ról. hogv tőlük két szobával arrább. egv másik intézmény hivatalai van­nak, egyikében pedig legjobb'barát­jának felesége, Hannuska dolgozik, aki viszont gyerekkori barátnője az ő fe'eságének, Micikének. Követke­zésképp. Hannuska ádáz megfigye­lője az ő mozgási körének, hogv az­tán gyorsabban hírt vigyen haza, mint a csőposta, ha olyan dolog len­ne náluk. — Ki fia. borja ez a Mikula Bö­zsi? — kutatta emlékezetében, if­jabbkori széptevései sorában is. Nem találta. — Keressék ki az ügy­félforgalmi adattárból ennek a kis­üstis-rózsás kicsodának a lakcímét, és vitessék neki vissza a küldemé­nyeit. Írjanak neki pár soros udva­rias levelet is, amelyből kitűnik, hogy a mi munkánkat nem szokás ajándékozni és ellenszolgáltatást sem elfogadni érte — rendelkezett titkárnőjének Vicsege. Miután ilyen szépen elrendeződött a dolog, Vicsege Ottokár boldogan mehetett haza, ahová szűk baráti körét várták, lévén aznap házassági évfordulójuk. Az ünneplés közepet­te Hannuska megkérdezte, hogy ho­vág dugták el Ottokár égő rózsáit, amelyeket Micikének hozott. — Mert láttam ám — csicseregte — a hatalmas csokrot, amellyel té­vedésből a mi hivatalunkban keres­ték Ottokárt. A társaság, s főleg Micike tekin­tete. Vicsegére szegeződött, akiben egy világ omlott össze az emberi gyarlóság láttán. Magyarázkodott és védekezett, feledékenységgel vádolta önmagát, amiért odahaza nem me­sélte el rögtön a rózsákkal és a kis­üstivel kapcsolatos históriát, s el­hallgatta Mikula Bözsit is, akiről ed­dig azt sem tudta, hogv egyáltalán a világon van. Utólag pedig vagy hisz­nek neki. vagy nem. a gyanakvás felhőiét nem tudja maga fölött el­oszlatni. A másnapot azzal kezdte, hogy titkárnőjének kiadta az utasítást, mi­szerint, aki hozzá igyekszik, legyen az bárki, azzal pakoltasson le az előszobában mindenféle virágot, üve­get, kosarat, csomagot, ha van nála. A titkárnő tovább adta az utasítást, és felvettek a hivatalba egy virág­felelőst; esv szemmeltartót és egy köszönő embert. Hárman voltak fe­lelősek le- és kiszűrni az ajándéko­zók feltételezett hadát, holott Miku­la Bözsi volt az egyetlen fehér hol­ló, mert azóta nem esett kísértésbe senki ügyfél e széles provinciában. Lődi Ferenc SZAKMAI NAPOK Az országos számítástech­nikai kiállítás eseménysoro­zata kedden a szakmai na­pok nyitányával folytató­dott Szolnokon. Korunk egyik legfontosabb és leg­fejlettebb tudományával 18 vállalat és intézmény be­mutatóján ismerkednek az érdeklődők. Az 1974. évi személyi igazolványcseréröl Érthetetlen — Ember, heg'/ tud'tt ennyire berúgni? Mit szól majl a feleséje? — S i-se-se-scmmit. Nőtlen vagyok. — Akkor me7 nem értem, hogy m ért ilyen állapctbhn megy ha­za? ... Felhősödés Várható Időjárás szerda es. tig: Nyugat felől felhősöJés, legfeljebb elszórtan kisebb havazással. Főként hajnal­ban és reggel helyenként köd. Mérsékelt, els's rbnn a Dunántúlon msgé'énkülő dé­li, délnyugati szél. Várhntá legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán: általában 0 fok, egy-két tartósan ködös helyen mínusz 5 fok körül lesz. KÜLDÖTTSÉG ANGLIÁBÓL Az angol National Assemb­ly of Women- nőszervezet kéttagú küldöttsége a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak meghívására egyhetes látogatásra hazánkba érke­zett. Szerelem MINISZTERI RENDELET: A személyi igazolványok élsö kiosztásakor (1954—55) a lakosságot egyszerre látták el a rendőri szervek 5, Illet­ve 10 évig érvényes igazol­ványokkal. A később1 ek so­rán az igazolványokat ugyanilyen érvényessági idő­vel adták, illetve cserélték ki. Ennek következtében öt­évenként — legközelebb 1974-ben — igen sok (kb. kétmillió) személyi igazol­vány érvényességi ideje le­jár. A rendőrkapitányságok igyekeznek az igazolványok cseréjét, érvényesítését úgy végrehajtani, hogy az állam­polgárok várakozási idejét minimálisra csökkentsék. Ezt a célt azonban csak úgy tud­ják elérni, ha ahhoz a la­kosság megfelelő segítséget nyújt. Ezért szükséges, hegy akiknek igazolványa lejár — az általános szabály szerint — az érvényességi idő utolsó napja előtt egy hónaooal, értesítés bevárása nélkül kér­jék igazolványuk érvényesí­tését. 1974-ben azonban — a nagy tömegű munkára te­kintettel — előfordulhat, hogy a rendőrkapitányság olyan időpontot határoz meg -személyi igazolvány­ügyek rendezésére, amikor az igazolvány érvényességi ideje még nem járt le. Mind­azok. akiket az- ilyen intéz­kedés érint, igazolványuk érvényességétől f üggetl e- ül a rendőrkapitányság felhí­vásával megjelölt helven és időben jelenjenek meg. Az Igazolvány érvénvessé­gi ideiének rendezésihez 2 személyi igazolvány fénykéo. egy kitöltött adatlaD és 10 forint értékű illetékbélyeg szükséges. Az érvényesítéshez szüksé­ges adafaoot a szállásadó­val. illetőleg a lakónvilván­tartóval nem kell aláíratni. Fontos azonban, hogv az adatlap az igazolvány alap­ján, azzal egyezően legyen kitöltve, s aki ideig1 énre la­kóhellyel is rendelkezik, az annak cimét tüntesse fel az adatlapon. Aki podíg ide'g­lenes lakcíméről elköltözött, de azt nem jelentette be, az érvényesítés alkalmával pó­tolja. Az ideiglenes lakcím meg­szűnéséről kitöltött beje'ei­tőlapon ebben az esetben sem szükséges a szállásadó és a lakónyilvántartó alá­írása. Az. hogy minden állampol­gár érvényes és pontos ada­tokat tartalmazó személyi igazolvánnyal rendelkezzen, nemcsak közérdek. hanem mindenkinek személyes érde. ke is. Az államigazgatási és egyéb hivatalos eljárások során ugyanis nem fogadha­tó el olyan igazolvány, amelynek érvényességi ideje lejárt. Tanácstagi beszámolók Ma, december 12-én 11 körzetben lesz tanácstagi be­számoló. Dr. Török László (15. sz. körzet) 5 órakor a Sáevári Endre gyakorló iskola épü­letében (Április 4. útja 3.) tartja beszámol óját. Halász Árpád (38 sz. kör­zet) 6 órakor a Rózsa Fe­renc .sugárúti általános is­kolában találkozik válasz­tóival. Fehér Istvánné (43. sz. kör­zet) 6 órakor a Mező Imre általános iskolában tart be­számolót Báló Miklósné (46. sz. körzet) fél 6-kor az Ifjú Gár­da ifjúsági város épületé­ben (Szóregi út 80.) várja választóit. Juhász Géza (108. sz. kör­zet) 5 órakor a Gagarin ál­Gyászközlemények Mély megrendüléssel tuda­tom, hogy szeretett keresztapám, SZÉLL SÁNDOR, a mindenki által ismeret és szeretett Sanyi bácsi, a Szegedi Kenderevár nyugdíjasa rövid, de súlyos szenvedés után f. fcö 10-én 77 eves korában örökre itthagyott bennünket. Kívánságára eiham­vasztatjuk. Földi maradványai­nak végső búcsúztatása később történik. A gyászoló Fogas csa­lád, Szeged, Csongrádi sgt. 21. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, nagymama, FARKASINSZKI JOZSEFNE Kun Terézia, életé­nek 63. évében hosszú szenve­dés után elhunyt Temetése dee. 13-án 11 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Roosevelt tér 10. SZ. T 5630 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagv­apa és dédapa, VÖRÖS ISTVÁN, életének 92. évében elhunyt. Te­metése dec. 12-én 14 órakor lesz a Szőregi temető ravatalozójá­ból. A gvászoló család. T 5628 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, KOVÁCS FE­RENC, életének 71. évében hirte­len elhunyt. Temetése dec. 12-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család. Hajnal u. 16. T 5626 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett sógornőm, P. KIS ILONA, életének 69. évé­ben rövid szenvedés után várat­lanul elhunyt. Temetése decem­ber 12-én 15 órakor lesz a Re­formátus temető ravatalozójá­ból. Gyászoló sógornője, Oszt­rovszky u. 11/A. T 5625 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, házbelieknek, szomszé­doknak, akik szeretett halot­tunk. NYÁRI ANDRASNÉ te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T 5622 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, FOGAS IST­VÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igvekeztek. A gyászoló család. Alkony u. 10/A. T 5618 talános iskolában (Kolozsvá­ri tér 1.) tart beszámolót. Kovács Ferenc (163. sz. körzet) 5 órakor a mihályte­leki kultúrházban találkozik válás'tóival. Tóth Pördi Jánosné (124. sz. körzet) 5 órakor ugyan­csak a mihályteleki kultúr­házban tart beszámolót. Link Mihály (127. sz. kör­zet) 18 órakor Kiskundorozs­mán, az Ifjúsági presszóban tart beszámolót. Sebők Andrásné (128. sz. körzet) ugyancsak 18 órakor, és a kiskundorozsmai Ifjúsá­gi presszóban várja válasz­tóit. Virágh József (69. sz. kör­zet) fél 6-kor várja a vá­lasztóit a tarjáni I. sz. is­kolában. Fodor Ferenc (74. sz- kör­zet) 4 órakor a tarjáni II. sz. iskolában tartja beszá­molóját. Csütörtökön, december 13­án a következő tanácstagi beszámolók lesznek. Pignitczki György (16. sz. körzet) fél 6-kor a Ságvíri gimnázium I. eme'eti helyi­ségében találkozik választói­val. Gyimesi József (19. sz. kör­zet) fél 6-kor a Béke utcai általános iskolában várja választóit. Zsivin Dánielné (75. sz. kör'et) 5 órakor a S'i'léri sugárúti általános iskolában tart beszámol't. Dr. Czene Mihály (82. sz. körzet) fél 6-kor a Balatoni utcai általános iskolában ta­lálkozik vá'asztóival. Dr. Horváth Ká~oly Í99. sz. körzet) 5 órakor az É'-l­miszeripiri Főiskola helyisé­gében (Marx tér 7. sz.) tart beszámolót. Tóth Béla (112. sz. körrel) 6 óra'rar a MÁV kultúrott­honban /Rákóczi u. 1.) talál­kozik választóivaj. A házasságkötés előtti kőtelező családvédelmi tanácsadásról Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete a házas­ságkötés előtti kötelező csa­lád. és nővédelmi tanács­adásról. Eszerint január 1­től minden 35. életévét még be nem töltött magyar ál­lampolgár házasságkötés előtt köteles részt venni a család- és nővédelmi tanács­adáson. Ez alól csak az ki­vétel, aki korábbi házasság­kötése előtt ilyen tanácsaJá­son már részt vett. s ezt iga­zolja. illetve aki külföldön kíván házasságot kötni. A házasulók — tanácsadás cél­jából — az állandó vagy Ideiglenes lakóhelyük sze­rint illetékes tanácsadó szer­vet vehetik igénybe. Együt­tesen azonban a házasuló felek egyikének lakóhelye szerint illetékes tanácsadó szervet ls igénybe vehetik. A házasságkötés előtti ta­nácsadást a család- és nővé­delmi tanácsadók végzik, il­letve — ha a lakóhelyen család- és nővéde'mi ta­nácsadó nem működik — a rendelőintézet szülészeti-nő­gyógyászati szakren-te'ése látja el. Ha a lakóhelyen család- és nővédelmi tanács­adó, és nőgyógyászati szak­rendelés sem működik, a há­zasság előtti tanácsadást megbízott körzeti orvos, fő­foglalkozású üzemi, üzemi körzeti, illetve bányaüzemi körzeti orvos végzi. Azt, hogy a megye lakosai — a helyi körülményeket figye­lembe véve — a tanács­adást végző szervek közül melyiket vehetik igénybe, a megyei tanács egészségügyi szakigazgatási szervének ve­zetője határozza meg. A tanácsadást végző or­vos a házasulókat családter­vezési kérdésekben részesíti megfelelő felvilágosításban és tanácsadásban. Erről iga­zolást állít ki. amelyet a há­zasságkötést megelőzően be kell mutatni az anyakönyv­vezetőnek. (MTI) TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG ÜLÉSE A Magyar Biológiai Tár­saság szegedi osztálya ve­zetőségválasztó taggyűlést és tudományos előadóülést tart holnap, csütörtökön délután 5 órakor a termé­szettudományi kar biológiai előadótermében. Az új ve­zetőség megválasztása után dr. Stammer Aranka és dr. Vámos Rezső beszámolnak a sarajevói I. nemzetközi ichtyológiai kongresszus­ról. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspart Szeged városi Bizottságának na­pilapja. - Megjelenik nétfő kivételivel naponta. hétkőrnaookon 3. vasárnaponként 12 oldalon - Főszerkesztő: F Nagv István — Szerkesztőséé és kiadóhivatal • 6740 Szeged. Magvar Tanácsköztár­saság útja 10 - Telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László — A lapoi nvomja: Sregedt Nvomda Szeged. Bajesy-Zc. il 23. — Index i 29 953, Előfizetési dfj egy hónapra 20 torint.

Next

/
Thumbnails
Contents