Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-22 / 299. szám

SZOMBAT, 1973. DECEMBER 22. Megnyílt a közel-keleti békekonferencia • Genf (MTI) Pénteken a genfi ENSZ­palota tanácskozó termében megnyílt a közel-keleti vál­ság békés rendezésére össze, hívott nemzetközi konferen­cia. Tizenegy óra tíz perckor Kurt Waldheim az ENSZ fő­titkára a hat részt vevő fél 89 delegátusának és a sajtó néhány „kiváltságos" képvi­selőjének jelenlétében nyi­totta meg a közel-keleti bé­kekonferenciát. Az ENSZ főtitkára után kért szót Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisz­tere. A Szovjetunió szilárd meggyőződése szerint — mondotta egyebek között Gromiko — mindenekelőtt csorbítatlanul meg kell va­lósítani a nemzetközi élet alapvető elvét — a háború útján való területszerzés megengedhetetlenségének az elvét. Ebben rejlik az egész probléma kulcsa. Ha a kon­ferencia résztvevői valóban meg akarják menteni Közr*­Kelet térségét új konfliktu­sok veszélyétől, akkor fel kell számolni a válság ere­dendő okát — az arab terü­leteknek immár több mint ha; éve tartó megszállását. Ezeket a területeket mara­déktalanul vissza keli adni törvényes birtokosaiknak. Meggyőződésünk szerint mindaddig, amíg az izraeli csapatok ottmaradnak eze­ken a területeken, nem lesz béke a Közel-Keleten. Emellett biztosítani kell valamennyi közel-keleti ál­lam szuverenitásának, terü­leti épségének és politikai függetlenségének, a békés életre való jognak tisztelet­ben tartását és elismerését. Ez Izraelre is vonatkozik. A létezésre 'való jogot nem lehet kihasználni mások ér­dekeinek rovására — foly­tatta a továbbiakban. — Csakis a kölcsönösség és az egyenjogúság szellemében született kötelezettségek és a szigorú betartásukra való készség biztosíthatják az ál­lamközi kapcsolatok normá­lis fejlődését a Közel-Kele. ten. Ez teljes mértékben vonat, kőzik a határok sérthetetlen, ségének elvére ts. Akárcsak a világ más térségeiben a biztonságos határok — min­denekelőtt békés határok, amelyek bizonyossággal szolgálnak arra, hogy nem sértik meg őket. Naiv dolog azt hinni, hogy valaki Ide­gen területek elrablásával biztosíthatja saját határait. Csakis a törvényes, a két ol­dalán élő felek által elis­mert határ lehet igazán biz­tonságos. A Szovjetunió szilárdan követi a közel-keleti .helyzet gvökeres megjavításának irányvonalát, nem tért el, és nem is szándékozik eltér, ni ettől az irányvonaltól. Mi úgy képzeljük el a dolgot, hogy a megállapodá. Sokat, amelyekre az érdekelt felek jutnak egymással, a konferencián a megfelelő do­kumentumokban rögzítsék. Fontos, hogy ezek olyan te­kintélyes dokumentumok le­gyenek amelyek kötelező érvénnyel bírnak minden félre nézve, amely csatlako­zik ezekhez. Más szóval, e dokumentumoknak törvény, erővel kell rendelkezniük — mondotta felszólalásában Gromiko. Ezután az Egyesült Álla­moknak a Közel-Keletre vo. natkozó álláspontját Henry Kissinger. amerikai külügy­miniszter vázolta. Kissinger a közel-keleti válsággal kap­csolatos amerikai erőfeszíté­' seket összefüggésbe hozta Nixon amerikai elnöknek a legutóbbi években érvényre juttatott „alapvető külpoli­tikai elképzeléseivel", ame­lyek — mint Kissinger fo­galmazta — ..a régi szövet­ségesekkel való kapcsolatok erősítésére, és az ellenfelek­kel való konstruktív viszony megteremtésére Irányulnak". Kissinger szerint a békekon. ferencia legsürgősebb felada. ta, hogy megegyezést hozzon létre a csapatok szétválasz­tásának kérdésében. A békerendezésről szólva Kissinger hangoztatta, hogy annak magában kell foglal­nia a csapatvisszavonást, a határok elismerését biztonsá­gi garinciákat a palesztinai nép jogainak biztosítását, és annak tudomásul vételét, hogy Jeruzsálemben három vallás által szentnek tekin­tet helyek léteznek. Az Egyesült Államok a tárgya­lásokkal kapcsolatosan azt reméli, hogy a felek realista alapon folytatják eszmec3e. réiket. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter, a megnyitó ülés következő felszólalója leszögezte hogy az általa vezetett küldöttség az igaz. ságos és tartós béke megte­remtésének szándékával uta. zott a konferenciára. Kor. mányának a békére és sta­bilitásra vonatkozó elvi ál­láspontját Fahmi öt pont­ban foglalta össze. Eszerint a tartós és igazságos béke csak az egyik országnak, a másikkal szembeni • erősza. kos terjeszkedéséről, az erő­szakos területfoglalásról, a nemzetközileg elismert hatá. rok bármilyen kifogással vagy magyarázattal kísért fenyegetéséről, az államok szuverenitásának és terüle­teinek megsértéséről való le. mondás útján valósítható, meg. A nemzeteknek egyide. jűleg el kell ismerniük a palesztin népnek az önren­delkezéshez és a békés élet­hez való jogát. A megszállt területek kér­déséről szólva Fahmi kije­lentette: egyetlen ország szá. mára sem lehet saját terü­lete alku tárgya, ez alól az arab országok sem kivételek. A béke alapvető feltétele — emelte ki nyomatékosan a külügyminiszter —, hogy először is visszavonják az iz. raeli haderőket az 1967. jú­nius 5. után megszállt terü­letről, továbbá, hogy vissza­állítják a teljes arab fenn­hatóságot Jeruzsálem arab városrésze felett, elismerik a palesztin népnek a békés élethez és önrendelkezéshez való jogát. valamint azt, hogy a térségben levő vala­mennyi állam területi sért­hetetlenséget és politikai függetlenséget élvez. Végül mindezekhez a nagyhatal­mak nemzetközi garanciáira, vagy az ENSZ biztosítékaira van szükség — mutatott rá Fahmi. Zaid al-Rifai jordániai mi­niszterelnök és külügymi­niszter felszólalásában han­goztatta a palesztin nép tör­vényes jogai helyreállításá. nak szükségességét, és azt, hogy Jeruzsálem arab része felett kizárólag az arab or­szágoknak van fennhatóság! joguk. A miniszterelnök le­szögezte: Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt terüle. tekről el kell ismernie a térségben élő államok hatá­rait és nemzeti szuverenitá­sát. A délutáni ülés első fel. szólalója Abba Eban izraeli külügyminiszter volt. Eban ismételten kifejtette azt az izraeli álláspontot, amely szerini. a konferencián átfo­gó békeszerződés kidolgozá­sát tartja szükségesnek, amelyben szintén az ismert izraeli követelés szerint — a fő hangsúlyt a biztonságos határokra, továbbá a gazda­sági és egyéb területeken megvalósítandó együttmű­ködésre kell helyezni. Eban megerősítette: a gazai öve­zet, a Golan-magaslatok és Jeruzsálem kérdésében kor­mányának állásponjta vál­tozatlanul az, hogy „ezek­nek a térségeknek izraeli kézen kell maradniuk". A palesztin nép problé­máiról szólva Eban csak kö­dös ígéretet tett egy olyan javaslatra, amelyben az „elhagyott földterületekért nyújtandó kártérítést" aján­lanának fel. Pénteken délután ijárom­negyed ötkor befejeződött a genfi konferencia első mun­kanapjának délutáni ülése A hírügynökségi jelenté­sek szerint a konferencia szombaton délelőtt 11 órakor zárt ajtók mögött folytatja munkáját. Illést tartott | a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) gyalta a munkaügyi minisz­ter előterjesztését, az állam­igazgatási és igazságszolgál­tatási dolgozók munkajogi helyzetéről. Az ilyen munka­körben dolgozók közhatalmi funkciót gyakorolnak, illet­ve annak ellátásában közre­működnek, tevékenységük közvetlenül érinti az állam­polgárokat. Magas _ fokú er­kölcsi, szakmai és" politikai követelményeknek kell te­hát megfelelniük. A kor­mány rendeletben szabályoz­ta az államigazgatási és igazságszolgáltatási dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseit, s elfogadta az egységes bérrendszerükre vonatkozó előterjesztést is. A korpótlék megszűnik, ösz­szegével az alapbért kiegé­szítik. Az alapbért a mun­kában eltöltött idő elismeré­seként háromévenként auto­matikusan emelik. A bér­rendszerek egységesítésével párhuzamosan 1974. július 1-ével béremelésre kerül sor a tanácsi szerveknél, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal, a népi ellenőrzés és a társada­lombiztosítás területi szer­veinél, valamint • az igazság­szolgáltatás területén, a nem bírói és ügyészi munkakör­ben dolgozóknál. Az egyes területeken már korábban bevezetett rendszerhez ha­sonlóan, meghatározott mér­tékben, főtanácsosi és taná­csosi címet létesítenek. A kormány mindkét előterjesz­tést elfogadta. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a munkaügyi minisz­ternek a kutatóintézeti dol­gozók béremelésére és egy­séges bérrendszerük beveze­tésére vonatkpzó előterjesz­tését. Az 1974. április 1-től esedékes béremelés közel 30 000 kutatót, munkást és alkalmazottat érint. A bér­rendszer egységesítése érde­kében a korpótlék megszű­nik. összegét az alapbérhez csatolják. Az alapbért há­romévenként meghatározott összeggel automatikusan emelik. A bértételeket úgy kell yiegállapílani, hogy azok az összehasonlítható Fogadás c Budapest (MTI) Púja Frigyes külügymi­niszter pénteken a Külügy­minisztérium Disz téri ven­dégházában fogadást adott a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek ve­zetői részére. A szívélyes lég­körű eseményen Péter János, az országgyűlés alelnöke el­köszönt a budapesti diplo­máciai vezetőktől. A foga­dáson jelen volt Marjai Jó­zsef külügyminisztériumi ál­lamtitkár és a Külügyminisz­térium több más vezető munkatársa. területek munkaköreivel összhangban legyenek. A kormány felkérte a Szak­szervezetek Országos Taná­csát, hogy a munkaügyi mi­niszterrel és a pénzügymi­niszterrel egyetértésben se­gítse a bérpolitikai intézke­dés végrehajtását. A kormány a honvédelmi miniszter előterjesztése alap­ján módosította 0 hadköte­lezettséget teljesítők érdek­védelméről szóló rendeletet. Az életszínvonal emelését szolgáló intézkedésekkel összhangban 1974. január el­sejétől a családi segély ösz­szege jogosultanként havi 200 forinttal emelkedik. A kormány megtárgyalta és elfogadta a közlekedés­és postaügyi, a pénzügy- és a munkaügyi miniszter elő­terjesztését a közületi szer­vek személygépjárműveiről hozott rendelkezések végre­hajtásáról. Ennek eredmé­nyeként javult a közlekedés munkaerőhelyzete, a közületi gépkocsik száma a tervezett szerint csökkent, ugyanak­kor emelkedett a szolgáltató gépkocsik száma. A kor­mány úgy határozott, hogy csökkenteni kell a szolgál­tató személygépkocsik szá­mát is. Ezért a személygép­kocsikra engedélyezett szol­gáltatási jogcímeket 1974. első félévében felül kell vizsgálni. A kormány a jog­talan igénybevétel megaka­dályozására szigorúbb ellen­őrzést rendelt el. A közületi gépjárművet szabálytalanul használók a jövőben az ön­költség megtérítésén felül kilométerenként 10 forint büntetést fizetnek. A Minisztertanács megtár­gyalta a munkaügyi minisz­ter. valamint a Központi Statisztikai Hivatal és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökeinek jelen­tését az azonos munkakört betöltő nők és férfiak kö­zötti egyenlő bérezés érvé­nyesüléséről. A jelentés megállapítja, hogy a köz­ponti bérintézkedések és a vállalati bérgazdálkodás fej­lődésének eredményeként je­lentősen csökkent az azonos munkát végzőknél a nők és a férfiak bérezése közötti el­térés. Helyenként még ta­pasztalható azonban kisebb­nagyobb indokolatlan meg­különböztetés. Az indokolt különbséget a szakképzett­ségben, a munka nehézségei­ben és körülményeiben meg­levő eltérések okozzák. A kormány úgy határozott, hogy központi bérintézkedé­sekkel, bérpreferenciákkal és átgondolt vállalati bér­gazdálkodással elő kell se­gíteni az azonos jellegű munkáknál a nők és a fér­fiak közötti béraránytalansá­gok fokozatos, gyors ütemű megszüntetését. Szükséges az indokolt béreltéréseket ki­váltó okok fokozatos felszá­molása is. A kormány fel­kérte a társadalmi szerveket és tömegszervezeteket, hogy a határozat megvalósítását segítsék elő. Az építésügyi és város­fejlesztési miniszter jelentést tett a Velencei-tó fejlesztési programjának 1971—1973. első féléve közötti időszak­ban történt végrehajtásáról. A fejlesztést a következő években is tervszerűen vég­zik, ugyanakkor a miniszté­rium megkezdte a következő ötéves tervidőszakra szóló fejlesztési elképzelések ki­dolgozását. A kormány ja jelentést elfogadta. A munkaügyi miniszter jelentést terjesztett a kor­mány elé, az államigazgatás­ban dolgozó vezetők tovább­képző tanfolyamairól, és ja­vaslatot tett a kormánynak azok továbbfejlesztésére. Az eddigi tanfolyamok jól szol­gálták a továbbképzési célo­kat, hasznosak voltak. Ha­tékonyságuk fokozása érde­kében szükséges a tematika további korszerűsítése. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. A Minisztertanács > megvi­tatta és elfogadta a saját, továbbá a kormány bizott­ságai, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság, valamint az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács 1974. el­ső félévi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Vientiane A laoszi hazafias erők haderőinek negyedik, utolsó kontingense megérkezett Vi­entiánébe, Laosz fővárosába és Luang Prabang királyi székhelyre. A szembenálló két laoszi fél haderejének az ország két legnagyobb vá­rosában történő állomásoz­tatásáról, a laoszi béke hely­SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS V. B. I. KERÜLETI HIVATALA értesíti az I. kerület lakosait, hogy az 1974. évi tej­utalványolc kiadását 1973. december 17-én megkezdte Széchenyi tér 11„ L emelet L sz. szobában. Megközelíthető: a Bajcsy-Zsilinszky utcai bejárat felől. A KIADÁS IDŐPONTJA: hétfőn, szerdán délelőtt 9 órától 16 óráig, más napokon 9 órától 12 óráig. A tejutalványok kiadásához a következő okiratok szük­ségesek: Születési anyakönyvi kivonat és egyik szülő személyi igazolványa, terhesség esetén a terhességi kiskönyv is. A Szojuz 13 kutatásai 0 Moszkva (TASZSZ) Űtja első felének befeje­zéséhez közeledik a „Szojuz —13" jelzésű szovjet űrhajó, amely kedd óta kering a vi­lágűrben. A fedélzeten befe­jezték az „Orion—2" telesz­-r v Volga-Lux M—24 típusú, ÚJ Volga személygépkocsi világoskék színben Igényes­nek. bárki részére a MER­KÚRON keresztül eladó Ajánlatokat a szegedi Hir­detőbe ...Volga-Lux" 218 665" jeligére kérjük. képrendszer üzembe helyezé­sét. A legénység jelentése és a telemetrikus adatok fel­dolgozása azt mutatja, hogy a berendezés megfelelően működik, s az űrhajósok megkezdték a tervezett csil­lagászati kutatásokat. A 32., 33. és 37. fordulat során Pjotr Klimuk űrhajó­parancsnok elvégezte az űr­hajó betájolását. Valentyin Lebegyev fedélzeti mérnök pedig irányzóberendezés se góségéve! az égbolt megadott részeire irányította a telesz­kópokat. A későbbiekben el­térő megvilágítási időkkel végrehajtották a csillagok színképelemzését, majd kü­lönböző csillagkénekről ké­szítettek felvételeket. A nap folyamán az űrha­jósok beszámoltak a kijelöl' kutatási program teljesítésé­nek mentéről. reállításáról. és a nemzeti egyetértés megteremtéséről szóló laoszi megállapodás intézkedett. Párizs .' 1 't Félbeszakadt pénteken a DIFK és a saigoni kormány küldöttségeinek Párizs kör­nyékén tartott megbeszélése. A találkozó után Duong Dinh Thao, a DIFK küldöttségé­nek szóvivője kijelentette: az ülésen a saigoni kormány képviselője a szitkok és rá­galmak özönét zúdította a másik félre, s olyan minő­síthetetlenül provokatív ma­gatartást tanúsított, hogy a DIFK küldöttsége befejezett­nek nyilvánította az aznapi ülést, s kivonult a tárgyaló teremből. Madrid Madridban pénteken elte­mették Luis Carrero BolanCo spanyol kormányfőt. Franko tábornok nem vett részt sem a miniszterelnöki hivatal ká­polnájában celebrált gyé"» misén, sem a temetésen. T« vollétét nem indokolták. Francia Baszk-föi dről, Ba­yonne-ből jelentette az AjF tudósítója, hogy nem bizt nyitott a hitelessége anna. a közleménynek, amelyben az E. T. A. (baszk nemzet és szabadság) vállalt, felelőssé­get a merényletért. /

Next

/
Thumbnails
Contents