Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-09 / 262. szám
PÉNTEK, 1973. NOVEMBER 9. POSTALÁDA Várakozni tilos! A levelek sorsa Olvasóink legtöbbször egy nácsot, s a kérelem eljutott velük történt, sérelmes ese- a közlekedési vállalathoz is. mény kivizsgálását kérik tő- . , , lünk. Ilyenkor az első lépés Ml 18 egyetértünk olvasonkaz, hogy az illetékes intéz- kal. hiszen valóban nehéz ménynek elküldjük a pana- idős embereknek, terhes szos levelet, hiszen csak ott anyáknak, apró gyerekeknek van nyoma az esetleges hi- „0 centiméter magason bás munkának. Ezen a héten a KD' ÖU cenlimeter magason is postáztunk jó néhány leve- levő villamoslépcsőre fellet az illetékes vállalatokhoz, lépni. Mégis kénytelenek vaAkad azonban olyan levél is, gyünk elfogadni a szakembeamellyel mi egyelőre nem . - melvet eltudunk mit kezdeni, ugyan- re,K velemenyet, melyet csais íróik a hozzánk küldött so- tolt is Polczner Jenő hozrok másolatát maguk jut- zánk küldött leveléhez. A tatták el ahhoz az intéz- Lenin körút átépítése bizoményhez. amelynek mun- nyára megszünteti ezt a kékájával kapcsolatban kifő- nyeimetlenséget, addig gásuk van. Így tehát a vápedig mindannyiunknak tüSz. M. tarjáni olvasónk nem csekély összegért: 24 laszt is onnan várhatják. Ha relmesnek _ ^ óvatosnak azonban ez sem megnyugta- kel, lennünk. tó olvasóink számára, akkor — a válasszal együtt — B s "né és a Gelka vi" ezer forintért "bé'reU "garázTt Keressék fel ismét szerkesz- tájában nem tudunk igazautójának. Szép az a garázs, tőségünket sagot íenni> hiszen egyharEzt tanácsoljuk Kránitz madik fél hogyan is tudná Zoltánnak is (Tarján, 304/A), eldönteni, valóban ott volt-e jelenetnek volt tanúja Tarján- szóban forgo a buszmegállóban. vagy sen1, Polczner Jenő (Rózsa u. 2.) n^^^mmmmm tágas is, meleg is. Csakhogy alig-alig tudja használni. A tízemeletes épület tövében, éppen a garázsajtók előtt, aKi valóban elítélendő rendre más autók vesztegel nek, s ember legyen a talpán, ban> aki ki tudja nyomozni, kik a tulajdonosok. Így aztán lehetőség sincs arra, hogy meg- olvasónk javaslatával —. kérje őket olvasónk, lenné- hogy legalább ideiglenesen •nek szívesek arrébb állni, hosszabbítsák meg a járdaMondjuk, a 100—150 méter- , , villamossínig a rel távolabb levő, sokszor szegUyt a villamossínig a üresen tátongó két parkoló- Centrum Áruház előtt — hely valamelyikére. már felkereste a megyei taIsmét az üvegekről Erdélyi Lajos (Kistisza u. ragasztotta rá. Meg szerette 13.), azzal kezdi levelét, volna ezt cáfolni, de nem hogy talán már a századik volt rá módja, mert az elcikket olvassa az üvegvisz- árusítónőnek hirtelen másszaváltásról a napokban, hol lett halaszhatatlan elfogmégis, „a helyzet változat- laltsága. Hasonlóképpen járt lan". A Széchenyi tér és a S. T. is, aki TraubiszódásHorváth Mihály utca sarkán üveget akart a tarjáni vízlevő önkiszolgáló üzletbe toronynál levő ABC-ben bevisszavitt olvasónk egy váltani. Pénz helyett azt a ..Csemege-ecet" címkével el- választ kapta, hogy itt nem látott üveget, október 29- árultak ilyen italt. Olvasónk én. Nem vették vissza tőle, kisfia volt a vásárló korábmondván, ók ilyet nem árul- ban, állította, hogy bizony ő nak. Fél percen belül be- itt vette. Az egyik fiatal eligazoltam, hogy téved az adó is igazat adott neki ebeladó, írja Erdélyi Lajos, j^,, Az üzletvezető azonban ugyanis leemeltem egy ilyen „/.„„, „,.,„ ecetesüveget a polcról." Ak- nem' A nézeteiterest olvakor pedig meggyanúsították, sónk a Panaszkonyvben röghogy a címkét bizonyára ő zítette. olvasónk lakásán a szerelő a Propagandisták konferenciája Egész napos konferenciát tartott tegnap, csütörtökön Szegeden az MSZMP járási bizottsága a pártoktatás évadnyitó rendezvényeként. Ideológiai és propagandamunkánk időszerű kérdéseiről dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizottság munkatársa tartott előadást, a most induló oktatási év tartalmi és szervezési feladatait Reményik István, a járási pártbizottság osztályvezetője ismertette. A vezető propagandisták irányításával délután csoportos konzultációkon a különböző oktatási formák speciális feladatait beszélték időpontban, l meg a konferencia résztve' vői. A Központi Statisztikai Hivatal közleménye Több a sertés, a szarvasmarha Szovjet filmnapok Várunk, fiú! Hagyomány már hazánkban, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére november első heteiben szovjet filmnapokat rendeznek. Szegeden három új szovjet filmalkotást vetítenek. A Várunk, fiú! című film grúz filmstúdióból került ki. A szombaton bemutatasra kerülő A iüz meghódítása című filmalkotás Ciolkovszkij álmainak megvalósítóiról, a az üzemi szakszervezeti bizottságba, szembe kell néznie magánéletének, s a közösség életének sok-sok problémájával. S ő, a lehető legtermészetesebb közvetlenséggel vállalja és végzi a rábízott feladatokat, a szakszervezeti munkát, a Komszomol-megbízalást, a versenyre való felkészülést. Timur fiatalember. Most alakul, formálódik jelleme, gondolkodásmódja, érzelmi Tanácskozás a DH-munkarendszerröl Csütörtökön a Kohó- és mindenütt jelentős minőségGépipari Minisztérium és a javulást, selejt- és garanciáVasas Szakszervezet rende- lishiba-csökkenést, jobb gépzésében a Láng Gépgyár kihasználást eredményezett Az állatösszeírás előzetes adatai szerint 1973. szeptember 30-án 8 941 000 sertés volt az országban, 8 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, és 0,8 százalékkal több, mint az eddigi legmagasabb állomány. A kocák száma (744 ezer darab) egy év alatt 20 százalékkal emelkedett. Az éves terv — a járványos megbetegedés hatására való tekintettel — azzal számolt, hogy az 1973. év végi sertésállomány valamivel (3—4 százalékkal) kisebb lesz az előző évinél. Az 1972. szeptember 30-i állapothoz képest emelkedett a szarvasmarha-állomány is, 2,6 százalékkal, 1978 000 darabra. Ennél valamivel nagyobb volt a tehénállomány gyarapodása, 3,7 százalék. A szarvasmarha-állományt illetően — év végi állományadatok alapján — a terv 1—2 százalékos növekedéssel számolt A SERTÉS- ÉS SZARVASMARHA-ÁLLOMÁNY (szeptember 30-án) Sertésál lomány 1000 az előző evl Szarvasmarhaállomány 1000 az előző évi művelődési házában munkaértekezletet tartottak 21 kohó- és gépipari vállalatnak képviselői. Azok, akik 1971 októberében csatlakoztak a Dolgozz Hibátlanul munkarendszerhez. Koltai Endre, a Vasas Szakszervezet titkára foglalta össze a kétéves munka eredményeit és gondjait Elmondta, hogy napjaink egyik fontos gazdasági problémája a munka- és üzemszervezés. Ennek elméleti megalapozásához és gyakorlati megvalósításához adhat jelentős segítséget azoknak a vállalatoknak a tapasztalata, amelyek már legalább két éve a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer bevezetésén, illetve megvalósításán munkálkodnak. Tovább kell finomítani a DH és a munkaés üzemszervezés kapcsolatát az azonos és kapcsolódó területeken, az együttműködést még tökéletesebbé kell tenni. A vállalatok nagyobb részénél, érezve a feladat jelentőségét, gyorsan alakultak meg az irányító bizottságok, készültek el a feladattervek. A gondos munka A szakszervezeti szervek a propagandamunkában is és a munkabizottságokban is •jól támogatták a munkarendszer bevezetését. Koltai Endre vitaindítója után a vállalatok tisztségvi- I összefüggésben selői ismertették a DH-mun- \ érett ka'rendszer tapasztalatait. darab %-ában darab %-ában 1972 8248 93 1928 100 1973 8941 108 1978 103 Ezen belül: Baranya 508 112 99 104 Bács-Kiskun 976 119 145 106 Békés 932 103 124 98 Borsod-Abaúj-Zemplén 365 104 153 102 Csongrád 599 112 95 103 Fejér 522 111 74 104 Győr-Sopron 431 112 124 103 Hajdú-Bihar 664 102 127 103 Heves 230 104 60 98 Komárom 201 102 42 100 Nógrád 127 114 45 105 Pest 613 110 102 104 Somogy 196 104 115 103 Szabolcs 495 103 155 103 Szolnok 652 109 122 98 Tolna 479 109 76 103 Vas 185 106 115 105 Veszprém 250 110 102 105 Zala 218 111 103 101 1973. I—III. negyei vé- maradt az egy évvel korábben a vágósertés-felvásárlás bitói. A vágómarha-felvá— az éveleji ragályos ál- sárlás 5 százalékkal, a tejlatmegbetegedésekkel és az felvásárlás 12 százalékkal állomány korösszetételével meghaladta az 1972. I—III. (a vágásra sertések száma csökIkent) — 22 százalékkal elnegyedévit. Az állatállomány elért növekedése a hústermelés jövőbeni emelkedését teszi lehetővé. Tizenketten | Kiállítási napié szovjet rakétakutatókról fest élete. Egyszerre tetszik neki nagyszerű tablót. A jövő héten vetítik a Csendesek a hajnalok című szovjet produkciót, mely öt katonalány a divatosan öltözködő sudár szépség, Natasa, és a bájos tinédzserlány, Ljuszka. A filmet Volgin A kételés egy bumfordi őrmester kedések kora című elbeszéhősies küzdelmének állít emléket. A szovjet filmnapokra delegáció érkezett hazunkba. A delegáció lagjai — Mihail Alekszanárov, az Állami Pilmbizoltság elnökhelyettese, Olga Osztroumova és Zsanna Bolotora filmszínésznö, valamin! Jevgenyij Matvejev színész és filmrendező — néhány nappal ezelőtt találkoztak a magyar újságírókicai Mint M Alekszandrov elmondta, ezekben a hetekben Eurepa- szerte filmnapok.n mulatják be a léséből írta filmre Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij. Ezt az irodalmi anyagot alakította filmmé a rendező, Ravil fiatal munkáját, mint Nabi Ganyijev, a főszereplő. Sikerült alakítás Ljuszka és Natasa figurája is. Hogy a film mégsem hagy bennünk maradandó élményt?! Elsősorban a mélység hiányzik ebből a filmből. A felszín alatti, a gyökereket is megmozgató mozgások kerülik el a rendező figyelmét. Ezért lesz legújabb szov'et filmtermést néha vontatott, néha kliséIrodalmi színpad r az Uttörőházban A Képcsarnok Vállalat dl- István és Zombori László — szürkékkel, barnákkal, vöröcseretes kezdeményezésére a szegedi piktúra legjelentő- sekkel festett őszi hangulakülönös és nagyszerű kiállí- sebb alkotói, akiknek művé- tai, Dorogi Imre fényzuha. tás nyílt tegnap, csütörtökön szi munkássága méltán rep- tagos festményei, Fontos délután 5 órakor a szegedi, rezentálja a város képzőmű- Sándor markánsan megfesKárász utcai bemutatóte- vészeti életének fellendülé- tett portréi s tájképei, Koremben. Tizenkét szegedi sét és magas színvonalát, pasz Márta szimbolikus kéfestő kiállítását nyitotta meg Dicséretes a Képcsarnok pe, Nóvák András derengő Dér Endre József Attila-dí- Vállalat kezdeményezése, hangulatai. Pataki Ferenc az jas író. hogy annyi egyéni kiállítás ösztönök mélyéről feltörő A kiállító festőművészek után most e város képzőmű- vegetációi éppolyan értékei — Dér István, Dorogi lm- vészei kollektív tárlaton mu- ennek a kiállításnak, mint re, Fontos Sándor, Kopasz tatják be műveiket olyan Cs. Pataj Mihály dekoratiMárta, Nóvák András, Pataki helyen, mely leginkább biz- vitása, Pintér József a jelkéFerenc, Cs. Pataj Mihály, tosítja a művek számára sa- pesség felé hajló szerkezetesPintér József. Vincze And- játos küldetésüket: az őket sége, Vincze András szürrearás, Vinkler László, Zoltánfi megillető helyre, lakások fa- litása, Vinkler Liszló könymmammmtmmmmmm^mm^um tóira kerüljenek. Figyelemre nyed, légies ecsetkezelésc. méltó a kiállítás szép rende. Zoltánfi István nagyszerű zése, egysége. Gyakran hallani úgynevezett „képcsarnoki festészet"ről. mely lekicsinylő és negatív jelzője az alkotásoknak Olcsó művészetet, eladható, vásári müveket jelöl. A szeJátszani minden gyerek a színpadon. A kezdő képszeret, mégis nagyon kevés ben a „cár atyuska", kezéjó gyerekszínpadot találni, ben korbáccsal, 8—10 gyeEnnek oka az, hogy a ki- rek vállán levő korongon ül, Batirov. Tehetséges, 1 csikre felnőtt színészekéhez jelképezve az elnyomást, az színészek segítették hasonló feladatokat bíznak, utolsóban pedig hosszú vös nem engedik természetes rös zászlókat lobogtató töjátékösztönüket érvényesül- meg jelzi a forradalom győni. Pedig így nagyszerű tel- zelmét. Közben persze látjesítményre képesek: ezt bl- juk Lenin hazatértét, a váFiatalokról szól a Várunk, fú! című tilm. Hőse egyszerű murikásíiű. Timur Guljamov. 01>ar,, mint a többi fiatal. Égy gyárban dolgozik, s bár nincsenek kiemelkedő eredményei, igazságszeretete. nyíltsága, Őszintesége kiemeli társai közüL Amikor beválasztják szerű, néha pedig meglehetősen didaktikus a film egyegy jelenete. A film utolsó kockáin a kopaszra nyírt Timur, a vonatablakból integet barátainak. Várja a katonaság. A katonaidő letelte után pedig itthon várja a rengeteg munka. Xi U zonyította az Űttörőház Irodalmi Színpadának első bemutatója. November 7-ére készített műsoruk író-rendezője Arkosi Árpád, nem restellt alapos előtanulmányokat végezni. Fogalmazást íratott a gyerekekkel „Mit jelent nekem november 7.?" címmel. Árkosi Árpád célja olyan előadás rendezése volt, amelyből a gyerekek a november 7-i ünnep igi./l jelentőségét ismerik meg. Sokmozgásos, szemléletes játékkal a forradalom története elevenedett meg előttünk rosközpontok elfoglalását, a Téli Palota ostromát ls. A kivitelezés tökéletes: a gyerekek pillanatnyi bizonytalankodás nélkül végzik a bonyolult mozgásokat, érthetően beszélnek, a kórusok tisztán szólnak. Szó sincs elfogódott „szavalatokról"! A műsor elérte célját. A rendező végeredményben nemcsak a gyerekeknek mutatta meg az igazi november 7-ét, hanem a felnőtteket is figyelmeztette: lehet olyan műsorokat készíteni, amely után a gyerekek nemcsak a külsőségekre emlékeznek. SMjbély Mihály portréi, vagy Zombori László mélytüzű festményei. Bízunk benne. hogy a Képcsarnok kezdeményezésére megszületett nagyszerű tárlatnak a jövőben folytatá. gedl*művészek' most'ánT kTáí- sa 8 hasonló kiállítások lítása bebizonyítja, hogy ny''hatnak majd más varo. egységesen magas színvona- ??kb*n- 8 m' 18 , »y«nfalt? ion. közönségnek is tetsző, a tárlatokon találkozhatunk legszélesebb tömegekkel is máJ vár°s?k képzőmuvészelutat találó műveket készíte- neK munkáival. nek. Jó műveket. Dér István T. L. Művészklub A Művészklub hatvanötö- elő, hogy a Művészklub dik foglalkozásán dr. Diós „névtelen" fiataloknak biztoJózsef, a Tömörkény Művé- sított nyilvánosságot. Tóth szeti Szakközépiskola igaz- Rózsa suba-képei a termégatója válaszolt Polner Zol- szeti — állati és növényi — tán újságíró kérdéseire, világ formakincséből meríamelyek az elmúlt évben tenek, kifejezési formájukra hetvenötödik születésnapját a részletekbe nem bonyolódó ünneplő patinás iskola zenei tömörítés a jellemző. Linóés képzőművészeti tagozatá- metszetei érzékeny finomsá. nak működését. céljait és gukkal a műfaj adta lehetóeredményeit firtatták. ségek határain belül maradAz est második felében va jelentenek maradandó Tóth Rózsa textilképei, és élményt lfhómetszeteit dr. Dömötör Kondorosi Szabolcs képei János múzeumigazgató, között jelentős helyet foglal Kondorost Szabolcs intar- ej a portré hol síkszerű h. ziait pedig Hemmert János meg plasztikus megfogalm; festőművész mutatta be. Má- zásban. sodik alkalommal fordult K. &