Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-28 / 278. szám
\ SZERDA, 1973. NOVEMBER 38. Szovjet—indiai barátsági nagygyűlés (Folytatás az 1. oldalról) akcióval, és ne fenyegessék egymást erőszak alkalmazásával. Ne csak békésen éljenek egymás mellett, hanem bővítsék is a sokoldalú együttműködést. A továbbiakban így folytatta: . — A szocialista államok és a felszabadult, független országok határozott békeszerető politikájának hatására nemzetközi síkon fordulat megy végbe az enyhülés felé, és ezt a fordulatot melegen üdvözli valamennyi békeszerető nép. Ez az enyhülés még nem küszöbölte ki végérvényesen, de mindenesetre csökkentette a nukleáris világháború veszélyét. Ezt az egész emberiség hatalmas vívmányának tartjuk. — Hazánk sikraszáll amellett. hogy kibővítsék az enyhülés zónáit, és az enyhülés kiterjedjen az egész világra. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hangoztatta, hogy tárgyalásai Indlra Gandhival és az indiai kormány más képviselőivel — mint mindig — sikeresen és eredményesen folynak. Megjegyezte, hogy a Szovjetunió és India kapcsolata a békés egymás mellett élés példaképe. — Indiával való barátságunk és együttműködésünk a Szovjetunió külpolitikájának elválaszthatatlan része — jelentette ki Brezsnyev, és hozzáfűzte: kapcsolataink helyes úton fejlődnek, és szilárd alapokon nyugszanak. Leonyid Brezsnyev rámutatott, a két ország vezetői határozottan és ingadozás nélkül törekednek arra, hogy a kapcsolatok továbbra ls fejlődjenek. Hangoztatta, hogy a szovjet—indiai barátsági szerződés megkötésével új szakasz kezdődött a Szovjetunió és India kapcsolatainak fejlődésében: a jószándékú, békés egymás mellett élés megalapozott és mély barátsággal, aktív és sokoldalú együttműködéssel gazdagodott. A főtitkár ezután kifejtette, hogy a Szovjetunió és India között meg kell teremteni a kölcsönösen előnyös termelést együttműködést, amely a két ország közötti kooperáción és munkamegosztáson, valamint azon alapulna, hogy a két ország kölcsönösen kiegészíti egymás gazdasági potenciálját. Hozzáfűzte: ezt az elképzelést vitatjuk meg a szovjet— indiai tárgyalásokon. Gondoskodunk ugyanis arról, hogy gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésünknek tartós és hosszú lejáratú jelleget kölcsönözzünk. meghatározzuk, legalábbis másfél évtizedre előre a fejlődés főbb irányzatait. A főtitkár kijelentette: — Mindig az volt a véleményünk, hogy a társadalmi fejlődés módjának megválasztása minden egyes nép belügye. Ha pedig ma Indiában a szocialista irányzatú fejlődésről beszélnek, akkor úgy gondoljuk, hogy ezt a Szovjetunió történelmi tapasztalata tette lehetővé. A nemzetközi kapitalizmus a gyarmati elnyomás láncaival „ajándékozta meg' Indiát, ne csodálkozzék senki azon, hogy az indiai nép nem kívánja jövőjét az efajta társadalmi rendszerhez kötni. Mélységesen hálásak vagyunk a Szovjetuniónak, azért a baráti segítségért, amelyben Indiát részesítette az ország nehéz időszakaiban. Azaz ipari arculat, amellyel a mai India rendelkezik, jelentős mértékben a Szovjetunió segítségével jött létre. India és a Szovjetunió barátsága — legértékesebb vívmányunk — hangsúlyozta Indira Gandhi. Az a mélységes tisztelet, amelyet Ön Iránt táplál Leonyid Iljics Brezsnyev az indiai nép, nem csupán azzal magyarázható, hogy ön egy hatalmas ország vezetője, hanem azzal is, hogy önök mindig az elnyomott és szabadságukért küzdő népek Oldalán álltak. Indiának sok barátja van, de kétségtelen, hogy a Szovjetunió igazi barátunk. Ez az a barát, aki mindig az oldalunkra állt a nehéz időkben, és mindig baráti segítő kezet nyújtott felénk. A Szovjetunió segített elsőként India iparosítási terveinek megvalósításában, ami lehetővé tette számunkra, hogy gazdaságunk sok területén fejlődést érjünk el. Mivel a Szovjetunió mindig velünk van, bízunk abban, hogy a jövőben is leküzdjük a nehézségeket. Arab csúcsértekezlet • Algír (MTI) Algírban kedd délelőtt folytatta munkáját az arab államfők és uralkodók hatodik csúcsértekezlete, amelyen Irak és Líbia kivételével valamennyi arab ország képviselteti magát. A konferencia résztvevői beható vitát folytattak a külügyminiszteri tanács jelentéséről, amely az arab országok fő feladatát az 1987-es Izraeli agresszió során megszállt arab területek teljes felszabadításában és a palesztinai nép nemzeti jogainak helyreállításában jelölte meg. A külügyminiszteri állásfoglalás leszögezi, hogy a Palesztinai Felszabadítás! Szervezet a palesztinai nép egyedüli törvényes képviselője. Jordánia ebben a kérdésben eltérő álláspontra helyezkedett. Sőt. kedden megismételte azt a korábbi állásfoglalását, hogy ha Algírban a palesztin ellenállási mozgalmat a palesztin nép egyedüli képviseletének jogával ruházzák fel, a Jordán Királyság nem vesz részt a december 18-án, Genfben kezdődő nemzetközi békeértekezleten. A jelentés különösen nagy súlyt helyez az arab—afrikai együttműködés erősítésére. Pompidou és Brandt találkozója 9 Párizs (MTI) Kedden délben véget ért a francia—nyugatnémet csúcstalálkozó, melynek során Pompidou elnök és Brandt kancellár hétfőn és kedden három ízben négyszemközt tárgyalt egymással, a szakminiszterek pedig külön tanácskoztak. Intenzív tanácskozás Európáról • Genf (ADN) Az európai biztonsági éa együttműködési értekezlet munkaszervei a Helsinkiben kidolgozott ajánlások, valamint a- különböző dokumentumok é» munkaokmányok alapján intenzíven folytatják tanácskozásaikat Genfben. Mint a konferencia köreiben ismeretessé vált. különösen a harmadik napirendi ponttal. a kulturális együttműködéssel foglalkozó albizottságok ülésein tárgyalják egyre elmélyültebben a résztémákat Ezekben az albizottságokban már sor került a benyújtott nemzeti javaslatok „katalógusainak" összeállítására, és a most folyó tanácskozások megteremtik a lehetőséget a záródokumentum megszövegezésére való áttéréshez. Csütörtökön Ismét összeül a konferencia második szakaszát irányító koordinációs bizottság. Már számos állam. köztük a Varsói Szerződés tagországai foglaltak állást amellett, hogy ezen az ülésen foglalkozzanak a negyedik napirendi ponttal — a konferenciát követő további lépésekkel is. Ez elősegítené. hogy az év végi szünet előtt a részt vevő államok általános áttekintést kapjanak az eddig végzett munkáról. Moszkva Kedden szovjet küldöttség utazott Bagdadba az iraki kormány és az iraki Baath* párt regionális vezetőségének meghívására. A delegációt Borisz Ponomarjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, a Legfelsőbb Tanács Saigon fokozódó légitámadásai 9 Saigon (UPI, Reuter) A DIFK képviselői lemondták a dél-vietnami kétoldalú katonai vegyes bizottság küldöttségvezetőinek és albizottságainak szerdára kitűzött ülését, tiltakozásul a saigoni légierőnek a felszabadított területek ellen november közepe óta végrehajtott, egyre fokozódó támadásai ellen. A tiltakozás jeléül a DIFK megbízottja lemondta részvételét az Egyesült Államok vietnami agressziója során eltűnt amerikaiak felkutatásával foglalkozó 'négyoldalú katonai vegyes csoport keddi ülésén is. Mint emlékezetes a saigoni légierő amerikai gyártmányú vadászbombázói az elmúlt tíz napban több száz bevetésben támadták Dél-Vietnam felszabadított területeinek sűrűn lakott körzeteit, sok embert megöltek és jelentős anyagi károkat okoztak. nemzetiségi tanácsa külügyi bizottságának elnöke vezeti. Berlin Kedden délután az NDK fővárosában először találkozott dr. Michael Kohl és Egon Bahr helyett a két utód: Kurt Nier, az NDK külügyminiszter-helyettese és Günter Gaus, a bonni kancellári hivatali államtitkára, az NSZK NDK-beli leendő külképviseletének kiszemelt vezetője. A tárgyalások témája: az NDK és az NSZK kulturális egyezményének előkészítése. A találkozó kedden délelőtt a két küldöttség teljes ülésével végződött, melyen a kancellár és az elnök egyaránt hangsúlyozták, hogy a tárgyalások őszinte és baráti légkörben és „konstruktívmódon" folytak. Délután Lecat francia tájékoztatási miniszter és Grünewald a bonni kormány helyettes szóvivője közös sajtóértekezleten számolt be a csúcstalálkozóról. A szóvivők szerint a megbeszélések legfőbb témái a következők voltak: 1. a nyugat-európai energiaprobléma, 2. Nyugat-Európa „közös védelmének" politikai vonatkozásai, 3. A koppenhágai közös piaci csúcsértekezlet, 4. A Közös Piac különböző gazdasági problémái, 5. A világpolitikai helyzet általános áttekintése, s ennek keretében a Közös Piac és az Egyesült Államok viszonya, valamint a kelet-nyugati kapcsolatok. Az utóbbi téma során Pompidou elnök részletesen tájékoztatta Brandt kancellárt Kínában tett látogatásáról is. Javasolja, hogy egyfelől teljes arab olajbojkottot alkalmazzanak Dél-Afrikával, Rhodesiával és Portugáliával szemben, másfelől biztosítsák a többi afrikai ország zavartalan kőolajellátását. További javaslat, hogy hozzanak létre közös arab pénzügyi alapot az afrikai fejlesztési tervek támogatására. Az Arab Liga az Afrikai Egységszervezettel érintkezésbe lépve rendszeres arai, —afrikai konzultációkat kezdeményez az afrikai felszabadítás! mozgalmak támogatása céljából. A külügyminiszteri jelentés javasol |a, hogy a szeptemberi csúcsértekezlet határozataival összhangban hívják össze az el nem kötelezett országok végrehajtó irodájának magas szintű tanácskozását. Az arab országok erőfeszítéseket fejtenek ki annak érdekében. hogy az iszlám országok és az ázsiai államok szakítsanak meg minden kapcsolatot Izraellel. A nyugat-európai országokat illetően azt a célt tűzi ki a Jelentés, hogy ezek függeszszék fel az Izraelnek nyújtott katonai és gazdasági támogatást. s ugyanakkor szüntessék meg az arab államokkal szemben életbe léptetett fegyverszállítás! embargót. A külügyminiszterek ajánlása nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy az arab népek minden területen erősítsék az együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Feltűnést keltő javaslat: az arab országok tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy Románia szakítsa meg kapcsolatait IzraellaL A jelentés végűi állást foglalt az arab—kínai kapcsolatok ápolása mellett, majd közös akciót javasol avégett, hogy az Egyesült Államokat rávegyék az Izrael mellett elkötelezett, egyI oldalúan elfogult politika módosítására. Görög ostromállapot Leltárcímkék KRESZtáblák ovális címeres táblák, szabványos életvédelmi táblák, utcanév- és házszámtáblák megrendelhetők. 14S0 Budapest, Üllői út 32. HÁZTÁJI, EGYÉNI ÁLLATTARTÓK! FIGYELEM! A torlódások elkerülése és a zavartalan felvasa biztosítása érdekében kérjük, hogy az 1973, évre * leszerződött hízott sertéseket már novemberben vagy december hónap első feléber vállalatunknak adják át A sertéseket a szerződésben kikötött legalacsonyabb. 90 kg-os súlytól felvásároljuk. CSONGRÁD MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT 9 Athén (Reuter) Görögországban továbbra is érvényben van az ostromállapot. A puccsal hatalomra jutott katonai junta bejelentette, hogy nyilatkozatot tesz közzé bel- és külpolitikai elképzeléseiről. A várt kormánynyilatkozat azonban nem hangzott el, ez — nyugati források szerint — annak jeleként fogható fel, hogy az egyelőre „arcnélküli" kormány hétfői első ülésén nem tudott megállapodásra jutni a legfontosabb politikai kérdésekben. Athéni politikai körökben rámutatnak, hogy a tábornokoknak mindenekelőtt az ország alkotmányát kellene megváltoztatniuk, mivel az — a puccsisták szerint — tejhatalmat biztosít a köztársasági elnöknek a kül- és a hadügyek, mindenekelőtt pedig a belső közrend kérdéseiben. Winzer Brüsszelben 9 Brüsszel (MTI) Kedden Brüsszelbe érkezett hivatalos látogatásra Ottó Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Winzer Van Elslande belga külügyminiszter meghívásának tesz eleget. Megbeszéléseket folytat belga kollégájával, valamint Edmond Leburton miniszterelnökkel. Az első eset, hogy az NDK külügyminisztere hivatalos látogatást tesz egy európai NATO-országban. Kóstolja meg, ízleni fog A JO MINŐSÉGŰ i ! gomoly a túró Ára: 1 kg 38 Ft helyett csak 28 Ft Fogyassza: REGGELIRE, UZSONNÁRA, VACSORÁRA. Kapható: szegedi és a Csongrád megyei ÉLIKER, MÉK, CSEMEGE és VÁROSELLÁTÓ V. boltjaiban, VAROSBAN—KÖZSÉGBEN az ÁFÉSZ boltjaiban la SZEGEDI TEJÜZEM