Délmagyarország, 1973. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-30 / 254. szám
a KEDD, 1973. OKTÓBER 30. ENSZ-katonák Szuezben és Iszmailiában Izrael megszegi a BT határozatát • Kairó, Tel Aviv (MENA, TASZSZ, UPI, MTI) Vasárnap este Izrael végfenntartó erői hozzáfogtak feladatuk teljesítéséhez Szuezben és Iszmailiában, Kaire utat nyitott az ENSZ kö- ró élénk diplomáciai tevékenységet fejt ki avégett, hogy érvényt szerezzen a zel-keleti békefenntartó erői előtt, hogy bevonulhassanak Szuez városába. Finn kékhurcolt el a Szuezi-csatorng nyugati partjáról azzal az ürüggyel, hogy a harcokban ejtett hadifoglyokról van szó. Izrael ily módon próbálja azt a látszatot kelteni, hogy nagyszámú egyiptorpi hadifogoly van kezében. Az Al Ahram kommentársisakos katonák foglalhatták Biztonsági Tanács egymást el az ENSZ-erők számára követő tűzszüneti halúrozaktjelölt posztokat az izraeli tainak ^."•asrsjífí £ tótom első és legsürgő. WM li peremén. Ezzel egyldőben sebb követelése Jelenleg az. ban utasítja el Állon izraesvéd ENSZ-katonák érkéz- hogy állítsák helyre a front- li mlniszterelnök-helyettesvonulakon az október 22-i nek azt az ajánlatát, hogy állapotot, azaz Izrael vonja Izrael kivonná a csapatait a ki erőit a tűzszünet életbe Szuezi-csatorna nyugati partlépése óta elfoglalt terüle- járói, amennyiben Egyiptom tekről. Izrael mindeddig ennek fejében visszavonná hetséges módon" együttmű- nem mutatott hajlandóságot saját erőit a víziút keleti ködlk a nemzetközi békefenn- a7 erre vonatkozó BT-hatá- partjáról. A negyedik köaz ENSZ "erők mozgásét és r0Mt végrehajtására, sőt jó zel-keleti háború katonai nem hajfandó az október 22- lde!g a finn ENSZ-csapato- eredményei semmi esetre én ifi óra 52 perckor elfog- kat is megakadályozta ab- sem korlátozódhatnak holmi láll állásokba visszavonulni, ban, hogy bejussanak Szu- területcserére, Illetve az okUgyuncsak Szuezzal kap- ez városába. Kairól lapjelen- tóber 6-át megelőző helyJtRyZ"LT,R ü híf" szerint az Izraeli had- zet visszaállításéra - hangügynökségek: nem felelt meg , , . , , . a valóságnak Tel Avlvnak az 8ereg 50,4 *«ylptoml polgárt súlyozza a kommentár, a korábbi közlése, miszerint a város az izraeli erők kezére került. A tényt, hogy Szuezt Egyiptom ellenőrzi, később az ENSZ kairól tájékoztató hivatala Is megerősítte. • Kairó (MTI) tek Is/.mailiúba. A kéksisakosok körüli Incidensek nyomán a MENA egyiptomi hírügynökség közli: Izrael — bar azt állítja magáról, hogy ..minden leHétezer kéksisakos Napirenden: fl család védelme juk ellátása mellett végzik az orvosok, másrészt a szülészeti osztályok szorosan együttműködnek a gyermekgyógyászati osztályokkal. Évek óta működik a (Folytatás az 1. oldalról.) szakítása között döntenek-e. A liberális abortuszrendeletnek orvosilag kimutatható káros következményei vannak a következő generáció- családtervezési intézet a ra, s hovatovább odáig ju- szegedi szülészeti klinikán, tottunk, hogy közel (10 szú- most viszont a nögyógyászazalék az olyan művi vetélés, ti szakrendelésen is meginahol az első terhességet dult a családtervezési taszaklttatták meg. S mind- nácsndás. Ennek különösen emellett a később született most lesz egyre nagyobb jeújszülöttek, koraszülöttek lentősége. Éppen ezért Bófelnevelése súlyos milliókba dis Lajos főorvos méltatta került az államnak, hiszen annak Jelentőségét, hogy heközismert, hogy éppen ni- tente két-három alkalommal lünk a legtöbb a koraszülött, tervszerű családtervezési taft nőgyógyászok régóta hir- nácsadó működjék, amely a • New York (UPI, MTI) Kurt Waldhetm ENSZfőtitkár úgy tervezi, hogy a már a Közel-Keleten levő Miközben az ENSZ béke- . 899 fős csoporttal együtt a Ma Bécsben s Kezdődik a haderőcsökkentési konferencia Moszkva (TASZSZ) megvitatták és összehangolBecsben ma, megkezdődik ták a tárgyalásokkal összea tárgyalás a közép-európai függő problémákat, haderők es fegyverzet caök- A soron következő viták kentéséről. Ezt az eseményt normális menetének elengedkommentálta hétfőn a moszkvai Pravda. „A nemhetetlenül szükséges tele, hogy a tárgyalás feltévalazetközi színtéren végbemenő mennyi részvevője szigorúan pozitív változások kedvező teljesítse az előkészítő konfeltételeket teremtenek a zultáclón hozott közép-európai haderők és ket." fegyverzet csökkentésével 0 foglalkozó tárgyalás számádöntéseBécs (MTI) Megérkezett Bécsbe a hadra. Az enyhülési folyamat el- erőcsökkentési konferencián mélyülésében, a béke meg- részvevő szovjet küldöttség, szilárdításában és a külön- Megérkezése után adott nyiböző társadalmi rendszerű íatkozataban Oleg Hlesztov, a államok kölcsönösen elő- szovjet küldöttség vezetője, a nyös együttműködésének fej- SZOvjet Külügyminisztérium lesztésében kiemelkedő Sze- kollégiumának tagja rámurepet töltött be Leonyld tátott: „A Szovjetunió nagy Brezsnyev nyugat-német országi, amerikai, országi látogatása. Az európai helyzet meg jelentőséget tulajdonít a francia- küszöbön álló haderőcsökkentési tárgyalásoknak." Hlesztov kijelentette: „Szehét közepére mintegy hétezer főnyi ENSZ készültségi erőt állíthat fel 10—18 ország katonáiból. Az újabb egységek előreláthatólag már a hét Végén útnak indulhatnak a frontvonalakra. Egy ENSZ-szóvivő elmondta: Waldheim máris felkérte Írországot, küldje Cipruson állomásozó erőit az arab—Izraeli frontokra. Az ír kormány kedvezően reagált a kérésre, a végleges döntést azonban a holnap összeülő parlamentben kell kimondani. A szóvivő szerint mintegy harminc ország részvételének lehetőségét tanulmányozzák. Waldheim minden Jelöltről kikéri Egyiptom, Izrael és a Biztonsági Tanács tagjainak véleményét. detlk, hogy az eddigi abortuszrendszer káros, s hlrde- tik, hogy a családtervezés nem Jelentheti a terhesség megszakítását, hanem az igazi családtervezés az. hogy a gyermek a legjobb körülmények között szülessen, és ne véletlenül. A fogamzásgátló szerek fontosságát nem lehetett mindaddig megértetni, amtg a gyakorlat az volt, hogy nem mondhatott nemet az abortuszbizottság. Ezeknek a szereknek a Jelentősége most nőtt meg, s tudatos felvilágosítással el kell tudnunk érni, hogy megfelelő legyen a születési arányszám, s emellett várt és kívánt gyerekek szülessenek. Ebben a társadalom, a közgondolkodás segítségére szorulnak az orvosok, akik védik a leendő anyákat/ amagzatot és a megszületett gyermekeket. Dr. Bódis Lajos főorvos a területi szülész-nőgyógyász orvosok szerepéről, a nővédelmi ellátásról, az anya- és családvédelem orvosi és társadalmi problémáiról szólott, elsősorban o szegedi teendőkre rávilágítva. Szegeden minden terhes jár a terhesgondozásra, így elérték azt, hogy a szülési halálozás 0,5 százalék alá csökkent, ugyanakkor az újszülött^ és csecsemőhalálozás ls csökkenő. Ez annak is köszönhető, a szegedi gyakorlatban megvalósult, hogy a területi gondozást a kórházi munkáfogam/.ás előtti gondozást biztosítaná. Szép szavakkal fordult Szeged üzemelnek felelős vezetőihez a főorvos, s a Jövő családtervezése ügyében, a terhes nők nevében kérte, hogy egyetlen asszonynak se kelljen szorongással, félelemmel vállalnia a terhességét azért, mert nem várhat támogatást as üzemtói, vagy féltenie kelljen szerződéses munkavimeg a nőket, de főleg a terhes nőket védő törvényeket. Takács Imréné,' a textilművek szövőnője, országgyűlési képviselő. Kőhegyi Árpádné, a konzervgyár szakmunkása, és Gyémánt Istvánné, a KSZV szövőnője üzemük asszonyainak, családanyáiknak problémáiról szólótt. Farsang Lászlóné körzeti védőnő az anya- és gyermekvédelem gyakotlati munkájáról beszélt, dr. Széli Éva, az Állami Védőnőképző Intézet Igazgató-főorvosa a családvédelem egészségügyi és társadalmi feladatainak egy-egy kérdését világította meg, dr. Szilárd János ideggyógyász adjunktus a gyermek és a társadalom kapcsolatairól beszélt, dr. Dudás Béla, Szeged megyei város tanácsa egészségügyi osztályának vezetője a tanácsok feladatairól és eszközeiről szólott, amelyekkel a kormány családvédelmi intézkedéseit megvalósíthatják. A fontos és érdekes refelaszonyának véglegesítését; esetleg attól aggódjon, hogy rátumok ismertetésére nem mentik fel az ijszaká- punkban visszatérünk, zástót. Szívvel valósítsák Sz. M. Költözködők. figyelem! Közületek és magánosok költöztetését, egyes berendezési tárgyak HAZTÖL HÁZIG FUVAROZA8AT helyben,) Csongrád megyében, rakodással, megbízhatóan •Ivégzi a Volán 10. sz. Vállalat Kedvező fuvardíj mellett gyors és pontos teljesítés! Megrendelhető: Volán Iroda, Szeged, BajcsyZsilinszky u. 28. Telefon: 12-223, 12-448. javításában fontos tényező- retnénk kifejezni azt a révé kell válniuk az euró- menyünket, hogy a tárgyalápai biztonsági és együttmű- Kokra érkezett többi küldöttködési értekezlet eredmé- ség iS konstruktív álláspontsss* ,irrr *»«"'" « Koszigin francia minisztert fogadott 0 Moszkva (MTI) genforgalml, középítkezési Alekszej Koszlgln szovjet lakás- és területfejlesztési miniszterelnök hétfőn fogad- miniszterét. A baráti légköta a szovjet kormány meg- rű eszmecserén érintették a hívására a Szovjetunióban szovjet—francia együttműkötartózkodó Olivier Qui- dés kiszélesítésének kérdéchard-t. .Franciaország ide- seit. előzte meg: 19 állam konzultációsorozata, amelyet álló problémák sát." megvitatóKGST-megbeszélés • Varsó (MTI)' Varsóban hétfőn befejezte munkáját a KGST belkereskedelmi tanácskozó testületének S. ülésszaka. A tanácskozáson az illetékes reszortminiszterek vezetésével bolgár, csehszlovák, kubai, lengyel, magyar, mongol. NDK-beli, román és szovjet küldöttség vett részt. A magyar küldöttséget Szurdi István belkereskedelmi miniszter vezette. Az ülésszak elfogadta a KGST-országok belkereskedelmi együttműködésének 1974. évi munkatervét. VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT. Pb-gáz palack, tüzelüolaj házhozszállítás 24 órán belül Megrendelés: VOLÁN Szállítmányozási Iroda. Szeged, Bajcsy-Zs. a. tS. Telefon: 12-448. A DÉL-MAGYARORSZÁGI ÉPÍTŐ VÁLLALAT 1 raktárvezetőt I — alkalmazási feltétel: legalább 5 éves építőipari gyakorlat, a víz-, fűtési anyagok ismerete, irányítási készség, tiszta erkölcsi bizonyítvány. 1 anyagelőadót i — alkalmazási feltétel: legalább 5 éves anyagbeszerzői, anyaggazdálkodói gyakorlat, teljes anyagismeret a víz-, fűtési anyagok terén, tiszta erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezni lehet a vállalat anyag- és áruforgalmi osztályán — Szeged, BUDAPESTI ÜT 8„ II. EMELET 209. — 1973. november 1-én és 2-án, naponta 13 —15 óra között. Felkívás! / Á Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola ' AZ 1974—75-ÖS TANÉV FELVÉTELI VIZSGÁJÁRA előkésxító tanfolyamot indít Szeged. Marx tér 7. Élelmiszeripari szakközépiskola. Az előkészítő tanfolyamon az alábbi felvételi tárgyak kerülnek oktatásra: A kereskedelmi karra jelentkezőknek: — matematika és — kereskedelmi gazdaságtan, vagy — történelem. Utóbbi kettő választás szerint. A kereskedelmi szakközépiskola nappali tagozatán 1974-ben végzők számára matematika és kereskedelmi gazdaságtan. o A vendéglátóipar! karra jelentkezőknek; — matematika és — vendéglátóipari Ismeretek (az Uzemgazdaságtant és az értékesítési tantárgyakat foglalja magába), vagy — kémia. Utóbbi kettő választás szerint. A vendéglátóipari szakközépiskola nappali tagozatán 1974-ben végzők számára matematika és vendéglátóipar! ismeretek. O A kéttárgyas előkészítő tanfolyam részvételi dija: 650,— Ft. Az egytárgyas előkészítő tanfolyam részvételi díja: 340,— Ft. o JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1973. NOVEMBER 10. O A jelentkezési lapok beszerezhetők a fent megjelölt Iskolában. Részletes tájékoztató a Kereskedelmi Értesítő 33 számában. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola /