Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-13 / 214. szám
a CSÜTÖRTÖK, 1973. SZEPTEMBER IX •y;•• H 53 HEJ 12 Hajnal a vízen Néha még a legokosabb, legjobban nevelt kutyával is megesik, hogy elvesz. Valamerről kolbász szagát hozza a szél, elbambul a gazda, esetleg egy másik nembeli négylábú igéikellemes ílörtot — s máris föl kell adni a hirdetést: „Bébi névre hallgató fekete francia pudli, elöl kis fehér mellénnyel, piros nyakörwel elveszett, a becsületes megtalálót jutalmazom..." stb. Költség ez is, meg rengeteg izgalom, várakozás: vajon olvas-e újságot, aki meglelte; ugyan megkapja-e Bébi a szokásos menüt; sétáltatják-e; valami lelketlen megtaláló nem adja-e el a klinikának? — ilyen és hasonló gondok gyötrik, kínozzák az aggódó gazdát, s mindezeken felül illik egy százast is dugni a szívességért. Küküllei már átélte ezt. A tavasz megszédítette Bébit. A boltban lépett meg mellőle, s csak háromszori hirdetésre hozták meg, csapzottan, kócosan, lefogyva. Ki tudja, milyen társaságba keveredett? Annyi mindent hall az ember! Nem fürösztötték, nem kefélték a szőrét, nem igazították a frizuráját, lehet, hogy kenyéren-vízen tartották, lelki megrázkódtatás is érhette a fizikai kelleBEBI illetlenségeken felül... Vele pedig ilyen többé nem eshet meg! A szükség meg az aggodalom szüli a nagy ötleteket. Küküllei azonnal rávarrt Bébi nyakörvére egy csinos kis bőrtárcát. Nem volt az nagyobb egy cigarettapapírnál, ügyes patenttal nyílt-zárult, s abba tette egy százforintossal párban a következő szövegű kiáltványt: „Kedves Megtaláló! A nevem Bábapusztai Ében Bébi. Francia pudli vagyok, győztes szülőktől. Gazdám Küküllei Gáspár, Sóska u. 4/A szám alatti lakos. Szíveskedj engem visszavinni hozzá sürgősen, s hálám jeléül tartsd meg a mellékelt jutalmat. Ha valami akadályozna, gondoskodj addig rólam. A darált főtt húst és a frissen fejt tejet szeretem legjobban, otthon egy nagy, bélelt szakajtóban alszom, szükségemet a reggeli és a délutáni séta alkalmával végzem. Köszönettel és kutyahű tisztelettel B. É. Bébi." Hogy mennyire igaza volt Kiikülleinek, az már egy hét után bebizonyosodott. Bébi kisurrant reggel a kapun, fél úton elkísérte ifjú Küküllei Gáspárt az óvodába, s aztán nagy ívben eliramodott egy biciklin himbálódzó moslékos dézsa utan. Délben azonban már újra otthon becézgették. Egy borzas kamasz hozta vissza, teliszájú kezitcsókolomokkal meg a százas leplezett örömével. Ilyen napszámja régen nem akadt Küküllei pedig áldotta a nagy eszét, és egy másik százast dugott a viszszavezérlő levélke mellé. Azóta Bébi tizennégyszer veszett el, de egy fél napnál tovább sohasem volt távol a háztól, s mindig tisztességes, jó állatbarátok lelték meg, mert tisztán, fényesen, gondozottan és kitűnő lelki kondícióban került vissza a házhoz. A környék kamaszai csodálatos szeretettel és gondoskodással veszik körül, ismerik a rigolyáit és a gyengéit, s azt vallják, hogy az ebül szerzett pénznek semmivel sem kisebb a vásárlóértéke, mint a hazai zsebpénznek. Sz. S. t 18—23® Várható időjárás csütörtök estig: Változóan felhős idő, csütörtökön az ország északi felében néhány helyen kisebb esővel. Mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő és délnyugatira, nyugatira forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 18—23 fok között. ZÖLDÖVEZET KECSKEMÉT KÖRÜL Megkezdték zöldövezetének A sík vidék nagyvárosát, amelynek határát elszórtan tarkítja fa, összességében 1700 hektárnyi erdő övezi majd. A légszűrő, díszítő faA TERMÉSZET MEGLEPETÉSEI A Balaton partjának mediterrán jellegű éghajlata idén is sok meglepetést kínált A jellegzetes déligyümölcs, a füge másodszor érleli termését Balatonfüreden. Csopakon és Badacsony környékén. Természeti ritkaságnak számít, hogy szeptember első harmadában, amikor a nyarat „megszégyenítő" kánikula uralkodott a Balaton vidékén, kivirágzott másodszor is az akác. Papp Béla balatonalmádi kertjében Kecskemét szeptemberben újra virákialakítását. gozni kezdett az almafa. Otthoni szórakozás RÓDLIK Az Iskolabútor és Sportszergyár 4. számú jánosházi gyáregységében szerdán megszegélyek telepítési helyét, kezdték a ródligyártást. MinNYARALÖ ÁLLAMI GONDOZOTTAK Idén nyáron is Mártélyon íWülhettek a Londoni körúti Nevelőotthon kis állami gondozottjai. Az üdülőt az olajosok, a DÉMÁSZ, a Gelka és más vállalatok szocialista brigádjai tatarozták, és készítették elő a gyermekek számára. Az idei volt a harmadik kellémes nyár Mártélyon, az úgynevezett Dékány-tanyában, ahol igen jól érzik magukat a szegedi állami gondozott kisfiúk. TANULMANYÜT A SZOVJETUNIÓBA Fiatal ázsiai, afrikai és latin-amerikai szakemberek nagy csoportja érkezett ENSZ-ösx.tondíjjal Moszkvába. Az elkövetkező négy hónapban a legnevesebb szovjet szaktudósok előadásait hallgatják meg, felkeresik a tervezőintézeteket és gyakorlatot folytat) k a terípi lőüzi mekben. Feladatuk: a műtrágyagyáruk tervezésének elsajátítása. BÖRTÜNLAZADAS . Fellázadtak a rabok egy Mexikóváros környékén levő börtön udvarán. Az igazgató lemondását követelő tüntetők ellen a kivezényelt rendőrség könnygázgránátokat használt, s a lázadást egy QCán belül elfojtotta. Az inojdens során húsz személy, köztük öt börtönőr megsérült. Közlemény (x) A képzőművész kiír szeptemberben megkezdi működését. A festészet és szobrászat iránt érdeklődök 14-én 16 és 18 óra között jelentkezhetnek u Tábor ts. 3. sz. alatti helyiségben. x Somogyi Károlyné felvétele KÜLDÖTTSÉGÜNK BRJANSZKBAN rendszerét mérnökök tervezték. SZERDAI PIACI ARAK Kevés volt a csirke a tegnapi piacon, kilőj" 28—30 forintba került, a tojás darabja 1,20—1,50, a burgonya 4—5,50, a sárgarépa 3—4, a gyökér 7—8, a vöröshagyma 3—4, a fejes káposzta és a kelkáposzta egyaránt 3,50 —5 forintba került. A saBrjanszkba utazott a Ma- láta darabja 1,50—2 forint, a gyar Partizán Szövetség kül- karaláb 3,50—4, a karfiol döttsége, dr. Körösi Andor 5—6, a paradicsom 1,50— egykori brjanszki partizán 2,50, a paprika ára emelkevezetésével. A delegáció részt dik: 5—8 forint A főzőtök vesz a Brjanszk felszabadu- 2 forint, az uborka 6—8, a lásának 30. évfordulója al- zöldbab 8—10, a zöldborsó kalmából rendezendő ün- kilója 18—20 forint volt. A nepségeken. paraj és a sóska egyaránt 8 _ forint, a fokhagyma 16—18 TUZ , , , . forint, a zöldtengeri 0,80—1 Lángba borult egy lakó- forintba kcrüll. Beköszönház szerdara virradó ejjel tö(t az aimaszezon. a j0naMajna-Frankfurtéin. Az tinalma 4_5 £orint) a nyárl egyelőre ismeretlen dkokbol a]ma 4_„ {orint a körte támadt tűzben négy személy kilója ugyanennyi. A sziiva den évben ilyenkor látnak hozzá e szezonális termék készítéséhez. Az idei télre 21 000-ret küldenek az üzletekbe: 5000 nagyobb méretűt, s 16 000 egyszemélyest. Hegfelelő készletek fogamzásgátló tablettákból Nyaralás után Kovács nyaralásból érkezik haza. — Milyen volt? — kérdi a barátja. — Csodás! Ahogy egyre délebbre mentünk, mind perzselóbben sütött a nap. Amikor a feleségem megkért, hogy nyissam ki a kocsi tetejét, jó öt órát piszmogtam vele. — öt órát? Én öt perc alatt megcsinálom! — Neked könnyű. a te kocsidnak nyitható teteje van! Mint ismeretes, az egészségügyi miniszter utasításban szabályozta a gyógyszeres (hormonális hatású) fogamzásgátló szerek rendelését és kiszolgálását. Az utasítás lehetővé teszi, hogy ezeket a fogamzásgátló készítményeket (Bisecurin, Infecundin) október 1-től a társadalombiztosítás terhére, orvosi vényre írják fel. Az Egészségügyi Minisztérium, tekintettel az igények várható növekedésére, úgy intézkedett, hogy e készítményeket valamennyi gyógyszertár szerezze be, és a szükségletnek megfelelő mennyiségben tartalékolja. A gyógyszertárak jelentése alapján a minisztérium állandóan figyelemmel kíséri a fogamzásgátló tabletták forgalmának alakulását és biztosítja a szükséges mennyiséget. A gyógyszertárakban, a megyei gyógyszertári központok raktáraiban több havi igénynek megfelelő készlettartalék áll máris rendelkezésre. A Kőbányai Gyógyszergyár — ahol a Bisecurin és Infecundin tabletták készülnek — még ebben a hónapban további jelentős mennyiségeket szállít a Gyógyért számára, ahol gon. doskodnak az elosztásról. Ritka magyar bélyegek lelte halálát, 25-en besültek. megseA VILÁG LEGSZEBB PILLANGÓI A Henri-Dupuis múzeumMEGKERÜLT MŰTÁRGYAK A New York-i rendőrség egy meg nem nevezett személy útbaigazítása nyomán a Különös probléma 2,50—3, az őszibarack és a szőlő ára ugyanaz: 4—10 foforint. Van még dinnye is, a sárga 2,50, a görög 2 forint. A késői málna meglehetősen drága, kilója 26—28 központi pályaudvar csoban szeptember 24-ig tart *°rint, a dió 14—16, a száraz magmegőrzőjében egy bönyitva a minden" eddiginél bab a kaPOSzta változat- röndben 25 000 dollár értékű nagyobb szabású lepkekiül- lanul 8 íorint, a gomba pe- műkincsre bukkant. Az érlítás ötven tárlóban 660- d'K 50 forint. A mák liter- tékek egy korábbi betörés fajta' pillangót csodálhatnak iét 26~27 forintért kínál- során tűntek el és közöttük meg a látogatók. Valóságos tak- van Picasso három müve is. színorgia ez. A pillangók szárnayin a szivárvány valamennyi színe csillog. A színek kavalkádja mellett Szokatlan problémával ke. zonyítani ártatlanságát, és ámulatba ejti sl látogatót a ríiltek. szembe a nyugat-ber- addig nem hajlandó távozni lepkeszárnyak geometriai, lini börtönhatóságok, amikor a büntetőintézményből, vagy arabeszk mintája is. A _ 21 évi börtönbüntetésének ^„„„^ „nnolr • , . • „ . kiállított lepkék Dél-Ameri- letöltése után - szabadon annak ^ kából. Észak-Amerikából, akarták engedni a kétszeres ^^wí^nLf"^0"0^1 Kínából és Afrikából, Ma- gyilkosságért elítélt Dietrich SS2S? ZZfi ^ u dagaszkárból és Indiából Derzet. A férfi ugyanis kije- KSftg 61 éves apit él származnak. lentette, hogy be akarja bi- ^^al éves menyasTonya halálát okozta — kétnappal az esküvő előtt. A vádlott a tárgyaláson azt állította, hogy . öngyilkosságról vagy véletlen A hölgy ambíciói azonban balesetről van szó. Végül tovább terjednek az egyete- életfogytiglani börtönre ítélmi diploma megszerzésenél. tek. Nem szabadságot, haHa jól végzek - nyilatkoz- nem lgazságot akarok _ jc_ ta -, valószínűleg a pol.ti- lentette ki szabadulasa kJü_ kai életbe kapcsolódom be ... szöbén —, ha másként nem Csak nem képzelik, hogy megy, leharapom az egyik hintaszékben töltöm majd a rendőr fülét, hogy visszakenapjaimat?" rüljek a cellámba." A magyar bélyegek nemcsak tetszetős kivitelükkel, érdekes témájukkal aratnak sikert a gyűjtők körében. Vannak közöttük világritkaságok, rendkívül értékes példányok. amelyek itthon és külföldön egyaránt a legkeresettebbek közé tartoznak. Melyik a legértékesebb magyar bélyeg? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen az 1871. évi első magyar kiadás, a Ferenc Józsefet ábrázoló úgynevezett kőnyomatos majd minden darabja ma mar kuriózumnak számít, de ugyanígy a lévnyomatok között is találunk nagy értékeket. A kőnyomatos bélyegeink közül a zöld színű 3 krajcáros egyike a légritkábbaknak, eredeti, hibátlan, nem javított példány mindössze néhány száz akad belőle, hamisítvány, készítmény viszont annál több. A levelezőlapok. borítékok ugyanis szintén 3 krajcáros bélyeggel készültek, ezeket a hamisítók azután kivágták, majd újra fogazták és a gyűjtőknek mint eredetit adták el. Hasonlóan nagy értéket képvisel a sorozatnak 25 krajcáros lila színű bélyege, különösen akkor ha a bélyeg eredeti, úgynevezett „futott" levélen kerül be a gyűjteménybe. Abban az időben 25 krajcár nagy pénz volt. az ilyen névértékű bélyeget legfeljebb pénzküldemények bérmentesítésére használták, levélre ritkán ragasztották. A 25 krajcáros kőnyomatost levélen a Filatelia Vállalat Katalógusa több, mint 10 000 forintra ' taksálja, persze ez csak irányár. Rendkívül érdekesek a különböző tévnyomatok is. A bélyeggyűjtők jól ismerik a „fordított Madonnát", azt a Madonnát ábrázoló bélyeget, amelyen a középrész fordítva helyezkedik el, vagy a Nagymányán forgalomba került bélyeget, amelyről hiányzik az eredeti felülnyomás. Mindkét ritkaságot több ezer forintra becsülik a szakemberek. 84 éves egyetemi hallgató Fél évszázados álma valósult meg ezen a héten Mis. Bertha Farmernek, aki végre a manhattani egyetem hallgatója lett — 84 éves korában. Az 1907-ben érettségizett hölgy egyik választott tárgya, a szociológia, csaknem egyidős „legifjabb" hallgatójával. DÉLMAGYARORSZÁG t Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivitelével nupouta. Hétköznapokon i. vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F Nagy lstván.-> Szerkesztőség és kladőliivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-533. 13-003 — Felelős kiadó: Kovács László- — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zs. u. SS. — Indexi £9 053 — Előfizetés] dU egy hónapra tt tódat.