Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
12 VASÁRNAP, 1973. SZEPTEMBER 23. SPORT Drámai küzdelemben óriási siker a Népstadionban Szociolísto brigádok SZEOL- FTC 2-1 íl-0} megyei lövésidöntője " " ^••i yiem^^ Csaknem 2600-an képvisel- nyokat meg is kell véoeni. A SZEOL tegnap a Népstadionban villanyfényes mérkőzésen lépett pályára 15 ezer néző előtt a Ferencváros ellen. Tíz perccel a hallatszik a hajrá SZEOL biztatás. Fél óra elteltével nagy nyomás nehezedett a SZEOL kapujára. A 32. percben Engelbrecht lövését védtású csapata 2:0-ás félidő után 5:0 arányú vereséget szenvedett. Csaknem 2600-an képvisel- nyokat meg is kell véoeni. A ték az idén a szocialista védelemre idejében és jól fel munkásbrigádokat a szak- kell készülni. ' döntő eredméHonvéd mérkőzés vége előtt te Gujdár, majd Varga^ tlszmár tombolt a Fradi szúr- * kolókórus, mintegy bizonyítva, hogy elfelejtették a szerdai kupamérkőzés kudarcát. Nagy Béla játékvezető sípjelére az alábbi összeállilástázott gólveszélyes helyzetben. Óriási lelkesedéssel játszik a SZEOL. A további eredmények: Salgótarján—Csepel 1:1 A megyei nyei: Céllövészetben (20 lövés) egyéni első: Becsák János 184 köregység (Szentes. Konszervezetek és az MHSZ, valamint az állami sportszervek által kezdeményezett honvédelmi lövészversenyeken, Csongrád megyében. A (1:1). Salgótarján, 6000 néző, verseny megyei döntőjét takta Korvin O. brigád.) Mávezette- Szávó. Góllövők: Ko- tegnap rendezték Szegeden, sodik: Rácz Zoltán 182 kör. vács illetve Gulyás. az Etelka-sori lőtéren. Az (Szegedi Textilművek, ' ™ VIDEOTON—Haladás VSE előző vetélkedőkön sikerrel dttlet brigád.) n n Synmbathelv 8000 szerepelt es továbbjutott 10, Farkas 2.1 (1.1). Szombathely, 8000 egyenként 5_5_tagú brigád> (Hmv.-hely. HÓDIKÖT, Ko (*>)' ;iietve városonként két-két szocia- marov brigád.) Iío4-o Krtí ríórl l/5n.>!calat6V\on ríllnvpcypfhp,, Szegedi ... c ,,,„.», bérelőnyét. A 37. percben rogi AC 3:2 (1:2). Tatabá- ^tójto'1" rMgjelend Rózsa gádjI'' (69ö'"köu)''Rácz, ZolJ Vn i\ (v- ?Z{almZK Pataky inditotta a gyakran nya SOOO nező, vezette :»Há- % £ a pártbizott. fán/ Kádár György, Szabó Varga (8), Viragh (9) - Me- „csatárt" játszó Viraghot, aki mon Goltovo: Salloi, Arany titkára. Kovács Imre. a Sándor. Lehotai Ferenc és LenHarmadik: néző, vezette: Hegyei I. osztályú bajnokság Csongrád megyében szombaton négy megyei I. osztá- varga («/, viragn (»j - Me- „csatárt" játszó Viraghot, aki mori. uoiiovo: sauoi .Arany titkára, Kovács Imre, a Sándor. Lehotai Ferenc lyú labdarúgó-mérkőzést ját- szar (1), Voros (5), Pataky egy csel után hatalmas lö- és Kőműves, illetve Peszeki ei tanács elnökhelyette- Rutai Szilveszter.) / 7 ) * ) J / C ) Tfn..,, ' . , í- - - i- A - — . . /t JL . - T n/l»rlr r. ' _ . „ . _ .... * - ,, „ c .„.„„^„.v,.. .„, András 179 kör. A 35. percben Varga tort előre, lövése azonban mellé szállt. Minden szegedi játé- lövők: Wollek ban futottak pólyára a csa- kos rengeteget futva próbálta Farkas. Pa&FO/ CuiHár ,8) Vnr kie»'?nlíteni a Fradi em- Tatabányai Bányász-Do- ünnepélyes meg- Textilművek Lendület SZEOL; Gujdar (8) — Var- herelönvét. A 37. Dercben rogi AC 3:2 (1:2). Taiaba- r _. ... . vett részt a döntőn. A me- senyben győzött a (7) — Szeghalmi (5), Vass (9). Antal (9). Ferencváros: Géczi (4) — Vépi (3), Páncsics (5), Bálint (6), Meggyest (4) — JuAlsávóros: Nagy — Virágh hász (7), Albert (6), EngelbII., Virágh I., Kovács II., Va- recht (S) — Szőke (2), Máté das, Gémes, Petri, Barna, (3), Ebedli (5). Kovács I., Szélpál (Sípos), a Ferencváros kezdte a Markovics (Dorogi). Makó: játékot. Az első percben Vöszottak. Alsóvárosi MAV—Makói TVSE 1:1 (1:0). Szeged, Szabadság tér. Vezette: Sári. vést eresztett meg, és Gé- és Laczko. ___ se> Kort Kálmán, a megyei Második: Szentes. Kontakczi csak másodszorra tudta Rába ETO—Vasas r:0 sporthivatal vezetője is. Ju- ta, Korvin Ottó brigád, 695 megkaparintani a labdat. (0:0). Győr, 8500 néző. ve- hász József, az SZMT veze- köregységgel. Ezután Gujdár védett két- zette: Csernefalvy. Góllövö: tő titkára köszöntötte a verszer is bravúrosan. A fél- pénzes. seny résztvevőit, s többek Bp. Honvéd—VM Egyetér- között kijelentette: tés 3:0 (0:0). Népstadion, 9000 _ Az llyen eseményeknek néző, vezette: Marton. Gól- nemcsak sportszempontból lövők: Kozma (2), Füle. van jelentősége, hanem honÜ. Dózsa—MTK 4:1 (2:1). védelmi sőt, nemzetközi, inidő utolsó percében Bálint nagy lövését védte a kitűnő formában levő szegedi kapuvédő. Szünet után nagy erővel Széli íl "Bódí" Rácz ^ite' ÍT k^ztlaWája_ Antal fe- lendült támadásba az FTC. Megyeri út. 9000 néző, vezet-' ternacionalista összefüggéseII., Bodi, Rácz, feke- ié szállt, s Páncsics szerelt. A 47. percben Szőke jobb- tp. Rir,wkv r. ól lövők- Kel- ket is érint. A dolgozók. küto. Gera (Kovács), Köteles, Varga kisérte Mátét, míg oldali szögletét mentették a Oszlács, Bojtos. Az első gól Mészár Albert nyomába sze- védők, majd a 16-os vonaa 16. percben adódott: Petri gődött. A 4. percben Pataky Iánál Bánfalvi csak szabálvszógletrugása után a jól elta- szép cselsorozattal vitte el talanság árán tudott szerelni, lalt labda a kimozduló ka- a iat>dAt, majd Vass a bal- A szabadrúgást Szőke kapu pus mögött a halóba esett! 0idairói keresztbe lőtt de a fölé bombázta. Az 50. percA 73. percben Gera kiugrott kivetódó Géczi mentett Szeg- ben ragyogó szegedi támaa haza. védők között és 8 haImi elól Az 5 percben Mé_ dás futott a pályán. Antal méterről a bal sarokba gu- szár és Meggyesi összecsapott többször is megforgatta Véntott. Az eredmeny igazsa- a felezővonalnál, melynek maíd középre ívelt, ahol 8os. végén a játékvezet6 leküidte Vass Pataky elé fejelte a Textilmüvek- a Pólyáról a szegedi játé- labdaL és a középpályás kost. Ettől kezdve tíz emberrel játszott a SZEOL! A 8. percben Virágh bombája zúgott el a jobb kapufa mellett. A SZEOL-ban egyedül Antal tartózkodott elől, Vass is te: Biróczky. Góllövők: Kel- ket is érint. A dolgozók, kü ner, Bene, Fazekas (2), illet- lönösen pedig a munkások ve Morvái. Pécsi MSC—ZTE 3:1 (2:0). Pécs, 10 000 néző, vezette nagyon jól tudják, legújabban a chilei példa igazolta azt, hogy nem elég csak az Vízhányó. Góllövők:' Juhász] ."SutaS? ben, hanem az elért vívmáilletve Rácz. A bajnokság állása: Harmadik TBV Csongrád, Május 1. brigád, 662 kör. Párbajlövészet: győztes: a TBV Május 1. brigádja Csongrád. (Pakot Tibor, Fekete Lajos. Kosztán Miklós, Benedek Mátyás, Lőrincz Gergely.) Második: Szentes, Kontakté, Korvin brigád. Harmadik: Hmv.-hely, HÓDIKÖT, Komarov brigád. Köszöntötte a résztvevőket, s a győzteseknek a díjakat átadta: Jánoska Gergely alezredes, az MHSZ megyei titkára. Szegedi Hódmezővásárhelyi Porcelán 1:0 (1:0). Vásárhely. Vezette: Posztós. A 20. percben Gábor, Csányi S. összjáték után Csányi 10 méterről a kifutó kapus mellett a a támadásokhoz. A 11. hálóba talált. Küzdelmes percben látványos akció mérkőzésen a nagyon lelke- végén megszerezte a SZEsen játszó Textilművek meg- OL a vezetést. Pataky a bal oldalon kicselezte Vénagy lövését Géczi a bal felső sarokból védte. Vass szinte bejátszotta. az egész pályát, de a többiek is . wsssi ***** SSTL mu,sk4t p;r«: ben Juhász került gólérdemelten nyert. Tápé—Dorozsma 4:1 (3:1). Tápé. Vezette: Zódi. A 15. percben egy rövidre sikerült hazaadást Kazi elcsípett, és a hálóba lőtt, majd nem sokkal később Papp egyenlített. A 34. percben pit, középre adott, ahol Meggyesi ről Antal elé pattant a labda és a szegedi csatár fordulásból a jobb alsó sarokba lőtt, 1:0. A 15. percben Vasa indi- SZEOL totta a bal oldalon felfutó percben helyzetbe, de lövését védte Gujdár. Egy perc múlva kiegyenlített a Ferencváros. Bálint mintegy 22 méterről lövésre szánta el magát, es labdája Gujdár feje fölött a hálóba vágódott. 1:1. Óriási nyomás nehezedett a kapujára. A 63. Vass indította a I. Ü. Dózsa Z. Bp. Honvéd 3. FTC 4. SBTC 5. Győr 6. Tatabánya 7. Pécs 8. SZEOL 9. Videoton 10. Vasas II. MTK ÍZ. Csepel 13. Dorog 14. ZTE 15. Haladás 16. Egyetértés 6 J - 1 ZO-13 10 5 4 - Z 17- 7 8 6 4 - Z 11- 6 6 2 4- 6-3 6 3 Z 1 8-7 6 Z 3 1 10- 9 (11! 9-11 6 3-3 1Z-10 6 2 Z 2 6-9 6 1 3 Z 7-7 6 Z 1 3 7-10 (12! 10-13 (12! 8-11 (12! 4-10 6-33 5-8 6-33 5-11 Polugajevszkij a másik továbbjutó A jugoszláviai Portorozs- vőre a világbajnokjelöltek ban befejeződött az a nem- páros viadalán. zetközi hármas sakkviadal, amely eldöntötte, hogy a magyar Portisch Lajos és a két szovjet nemzetközi nagymester, Polugajevszkij és Geller közül kl lesz az a két játékos, aki részt vehet jöAz utolsó, 12. játszma Portisch és Polugajevszkij között került sorra, és az ellenfelek a 19. lépésben döntetlenben egyeztek meg. így Portisch mellett Polugajevszkij szerezte meg a jogot a továbbjutásra. „Te voltál a legjobb" Egy óra a világbajnok Csapó Gáborral Pigniczki fejesgóljával a ha- Viraghot, a balhatved egye- jobb oldalon Vöröst, aki elzaiak ismét vezettek, s még ?ul húzott kapura amikor a hamarkodottan kapu elé a szünet előtt Pigniczki to- ^J0? vonalanal Vepi hátul- lőtte a iabdáti és ez így Gé- ,e,.eneK vább növelte az előnyt. Szü- fclvagta, * szabadrugast czi zsákmánya lett Mészár lell^neK net után unalmas volt a jé- Voros a sorfalba lőtte. Ezek- —— , vlszontték, végül a 85. percben atlperc^" K , - gyors összjáték után Kazi Jatszo» » SZEOL. Többször te a zöld-fehérek támadásais nyíltszíni tapsot arattak it A 70 percben vörös saszellemes jatekukkaL A 17. rokkal v Jé kü,dte percben Szőke beadasát lat- labdát akineR lövé cen)j_ ványosan védte Gujdar. Egy mpt 'kkp] 1pr ffl]fitt (0.-0). Újszeged. Vezette: Ma- perc múlva Bánfalvi indí metereKKel a lec toloU totta a felezővonaltól Események mindig alakulhatnak kiszámíthatatlanul. A bizonyítás lehetősége például múlhat megérzéseken, véletleneken, szerencsén is. Az czi zsaK.man.ya ten. tvieszar net után unalmas volt a já- V°iros ajorfalba lőtte Ezek- kiválásával Albert őrz6 nél. egyjk napról g másikra va,ó. íi "".^!" kül maradt, így ő szervezhet- sággal berobban a világ élvonalába — már nem véletlen. A 23 éves Csopó Gábor, a SZEOL vízilabdacsapatának lőtt gólt. DÉEÉP SC—KSZV SE 1:0 A pénteki, római jogból való gyék szerénytelenségnek, sikeres szigorlat után egy nagyképűségnek, de játékom röpke óráig a Virág cukrász- alapján éreztem, számítotda teraszán elevenítettük fel tam rá, előbb-utóbb kezdő a közelmúlt nagyszerű sike- ember leszek a csapatban, reit. Amikor a mérkőzések egyMeglepően, a részére ké- egy részletéről beszélve a nyelmetlenebbekkel kezdte Szovjetunió ellenit magyabeszélgetésünket. rázta, valósággal túzbe jött, — Minden ellenkező hí- ismét átélte a mérkőzés piltcszteléssel szemben a SZE- lanatait. OL-ban maradok — cáfolta — Soha nem felejtem el az kiug ró Vasst, aki teljesen egye dül törhetett kapura — a játékosa nem panaszkodhat határozottan a korábbi és azt az izgalmakban bővelhagyta el a játékteret. A 76. szerencséjére. Utolsó pilla- újból előkerült feltételezése- kedő összecsapást, mindig percben gólt ért el a tíz em- natban került a belgrádi vi- ket. — Tudom, nem mindig szívesen gondolok vissza erberrel játszó SZEOL. Virágh lágbajnokságra utazó csa- játszottam elfogadhatóan az re a találkozóra. Talán örök darász. Az egyetlen gól a 71. percben esett: Sajtos 20 méterről, kapásból a felső sarokba talált Mindkét rész- kéteéeheesotten kifutott Á relt' maid három csellel el- polosok szövetségi kapitánya nem is van hiba. De valótlan Zsmudekijt becsapva, ballal rokba talált. M.ndkét resz ket^gbeesetter. kifutott es húj,oU pn az al na_ sokáig töprengett. Wiesner. gondolat az, hogy itt, Szege- belőttem első gólunkat De rol adódtak helyzetek, a DÉ- Vass^ ^^ tőt tel ía* Ug' onnan m^eken kapu Gajdossy és Csapó közül_ ki den nem is akartam jól ját- az ötödik, a távolról lőtt is dát. (Óriási gólhelyzet volt!). Fradi" védői loélltak réovi saíat térfelének közepén sze- patba. Gyarmati Dezső, a OB II-ben, elismerem, ben- ké emlékezetes marad, amint dal veaoi leaiHdK, Ijreczj ,, ,, nölóenk STÖvoteélZi Iranitünva „*m iu uan hiha Flo írulótlori Timur!-Ielit K-.II0I LÉP valamivel többet támadott, a döntetlen Igazságosabb lett volna. A SZEOL játszik, a Ferencváros kapkod. Mind többször rr elé lőtt és az érkező Antal csúsztatott fejessel a bal felső sarokba küldte a labdát. 2:1. Szinte alig lehet papírra vetmai műsor aranyat" ért! Emlékei között válogatva a neki legkedvesebbről így szólt: — A legszebb, legfelejthetetlenebb emlékem a nekem I-ABDARCGAS. NB II-es mérké/rsrk a Hunyadi téri pályán, kérös rendezésben: SZVSE—HaJdúböszftrniényl Boeskal, négyed 2 óra (Mózes). Sz. Dózsa—Volán SC (Budapest), 3 óra (Barna). (Sz. Fekete), Baks—Gyálarét, Baka, 2 óra (Ránfl). Csapataink Idégrnben. A SZAK Szarvason az Sz. Fóiskola-Spartarussal, a Móravárosi Kinizsi Makón az M. Spariacusaal, Megyei I. osztály: Sándorfalvá Kistelek Kiszomborban, az IXV —Mindszent rangadóimérközés, Nagymágoeson mérkőzik. Saoclorfalva. 3 óra (SUlA). Ifjú- RIHKOZAS. Területi ifjúsági aagl bajnokság: Sándorfalva— kötöttfogású csapatbajnokság. Mindszent, Sándorfalva. 1 óra. Vasutas-stadion tornaterme, 10 Tape—Kiskundorozsma. Tápé, fél óra. 9. Alsóvárosi MAV—Makói TVSE, KÉZILABDA. NB II férfi: DESzabadság tér, 10 óra. Megyei n. LEP SC—Martfül Tisza Cipógyár, osztály: Tanárképző—Szóreg, Ady tarjáni általános Iskola pályája, téri pálya. 3 óra (Abranov). Sz. fél 11. NB IU: SZEOL SC— EMEKGE—Fábiánsebestyén, Szolnoki Olajbányász férfi rangSZAK-pálva. 3 óra (Zsemheri). adómérkózés. Madách utcai álAlgyrt— IIODIKÖT. Algyő, 3 óra talánns iskola pályája, fél 11. (Molnár József). Sz. Volán SC— Sz. Textilművek—Szolnoki SparKossutli SE, textiles pálya, fél tarus női, textiles pálya, 10 óra. 11 (Bús). Előttük Ifjúsági bajno- MKZOGEp SK—Túrkeve férfi, kl mérkőzés. Kiskundorozsma. fél 11. Megyei III. osztályt Sz. Ruhagyár— bajnokság. Nők: ItlskundorozsAmbrnzfalva. Cserepes sor, 9 ma—Csongrád, Kiskundorozsma. óra (Szécsl). Mihálytelek—Földe- fél 10 Sz. Konzervgyár—Székkuák, Mlhalvtelek. fél 10 (Aezél tas. Moszkvai körúti diákotthon. B.). KUbckháza—Királyhegyes, 9 órá. Férfiak: Sándorfalva—SzrKUbeklláza, 3 óra (Tóth I. F.). gedi Volán fi.. Sándorfalva. 10 Hordánv—Szegedi MINO, Bor- Ora. dány. I óra (Horváth M.) Ásott- XOSABLABDA. NB II -es mérhalom—Szegedi Postás. Ásottba- kÖ7ések a R6hus, xornaesarnoklom 4 Ora (Vanyó) Forráskút- ban. S7 Postás-Mtskolel EAFC. Zákányszék. Forráskút. 4 óra ffrfli haroninegyrd 10. SZEOL(Szekeres I .). MOrsbalom-Ullés. nebrecenl ASE női, II óra. Mórabalom. 4 óra (Soós). Pusz- ..,,„. .„,.. „ taszer—Bnlástya. Pusztaszer. 3 RÖPLABDA. NB U női: Sz. óra (ltu nk). Itőszke—CJszent- Kender-Rp. Beloiannisz, Kissta Iván. Röszke. 4 Ora (Chmllovsz- "Ion. 1- óra. kl). Domasz.ék—Rúzsa, Duma- TEKE. NB I férfi: SZVSE—Bp. szék. fél 4 (Megyeri). A Járási Ikarusz, SZAK-pálya, fél II Kupáért: Deszk II.—Csengéié, (Csáti)! A., Horváth .!.). Hétfőn Deszk, 2 óra (nlenes). Szatvmaz DF.LC.P Sf —SZ. Postás megvet ••MOrabalo.n II., Szatymaz. 2 Ora ran — na, t>Fi.FP-oéi.» s legyen a tizenegyedik? Vá- szani. Az az igazság, hogy lasztása végül is — jó érzék- Pestről Szegedre kerülve kel — az utóbbira esett. A minden idegen volt számomSZEOL vízilabdázója alapo- ra. És azt sem szabad elfeposan meghálálta a bizal- lejteni, nem voltunk egy összemat. A veretlenül világbaj- szokott csapat. Tény, ha já- _ ni, amit a szegedi játékosok nokságot nyert magyar csa- ték közben valami nem úgy addig ismeretlen kaliforniai produkáltak ezután. A 83. pat valamennyi mérkőzésén sikerült, mint ahogy elkép- Rick Démonihoz, a 400 mépercben hosszan zúgott a szerepelt, a hatos döntőben zeltem, hamar kedvemet ve- teres gyorsúszás világbajnoNépstadionban a vastaps. A pedig minden találkozón szítettem. De ez már a múl- kához fűződik. Amikor meg ferencvárosi játékosok per- kezdő csapattag volt. té! Hatalmas fizikai erejét re- — Ha valóban a múlté, mekül kamatoztatta, maga- nem is érdemes több szól san kiemelkedő teljesítményt vesztegetni rá, inkább benyújtva, látványos, sorsdön- széljünk a belgrádi élmétő gólokat lőtt. Szám szerint nyékről — vetettem közbe. cekig labdához sem tudtak nyúlni. A 84. percben Vass ismét óriási gólhelyzetbe került: egyedül kiugrott, már csak Géczivel állt szemben, amikor tíz méterről lőtt, a labda azonban a ferencvárosi kapus térdéről kivágódott. öt perccel a befejezés előtt Máté nagyerejű lövését Gujdár bravúrrpl öklözte szögletre. A 90. percben aztán a magasba lendülő karok a SZEOL bravúros győzelmét jelezték. A csapatból a szegediek közül minden játékos átlagon felüli teljesítményt produkált. Nagy B. játékvezető kitűnően vezette a találkozót. Ragamcry László Tartalékbajnoki mérkőzésen a SZEOI , Benczc (Bozóki) — Zámbori, Heidrich. Kozma III. Hevesi (Szamosszegi) — Portörő, Imri, Krenács (Furák) — Nádasdi, Kozma II.. Wsnner összeállftizenkettőt! Ilyen produkció után szokták mondani: befutott, klasszis játékossá lett! Habozás nélkül, nem kis kaptuk a világbajnoki aranyérmet, odajött hozzám, és egy arany nyakkendődíszt adva ajándékul, így szólt: „Te voltál a legjobb!" * > Visszakanyarodva a hoz, további terveiről. büszkeséggel, mosolyogva képzeteseiről faggattam. maelmesélte a belgrádi Tasmajdan uszodában történteket, Korábban, még június vé- ki tudja, hányadszor? gén megbeszéltük — ha kijut a VB-re, ha nem — szeptemberben találkozunk. Annak ellenére, hogy az akkoriban körülötte keringő mendemondákról. távozási szándékáról akartam kérdezni — készségesen vállalkozott a randevúra. Mostani találkozásunk mégis nehezen akart megvalósulni — de hadd tegyem hozzá gyorsan — önhibáján kívül. Amióta hazajöttek, szinte mindennapra jutott elfoglaltság Budapesten. S az ünneplések mellett — nem utolsósorban — készülnie kellett vizsgáira is. mert két tárgyból még ..adós": elsőéves joghallgató. — Májusban mondta először Gyarmati Dezső szövetségi kapitány, ha kiérdemlem játékommal, számításba vesz a bővebb keretnél. Még abban a hónapban Jugoszláviába utazott a B-válogatott, amelynek tagja lettem. Jól ment a játék, felcsillant a remény. Később Bukarestben szerepelt ugyanaz a gárda, ott viszont kifejezetten roszszul játszott mindenki. Mint ismeretes, ezek után igen sokáig gondolkodott a szövetségi kapitány, ki kerüljön az utnzókeretbc. Amint megtudtam, hogy beválogatott, megnyugodtam, ismét felfelé ívelt formám. Ne ve— Tanulok, sportolok. E kettő meghatározója jelenlegi életemnek. Nagyon örülök, jólesik, hogy Gyarmati Dezső maximálisan elégedett volt játékommal. Tudom, ez egyben kötelez is. Szeretnék továbbra is jól játszani a válogatottban, és egyesületi csapatomban, a SZEOL-ban is. Bár az OB I-ben nagyobbak a követelmények. minden túlzás nélkül állítom mégis, nem lesznek kiesési gondjaink. A csapatban van annyi, hogy az 5—8. hely valamelyikén végezzünk — köszönt el sietve —, s máris indult viszsza Budapestre, hogy közölje családjával a sikeres akadálvvételt, Gyürki Ernő »