Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-31 / 203. szám

PfiNTEK, 1973. AUGUSZTUS 31. 3 Kovács József HÉTKÖZNAPOK kitüntetése Tegnap, csütörtök délután rövid ünnepséget rendeztek a városi tanácsházán. A mű­velődésügyi miniszter meg­bízásából dr. Biczó György, Szeged megyei város taná­csának elnöke kollégák, ba­rátok, művelődési intéz­ményvezetők jelenlétében ad­ta át Kovács Józsefnek, a városi tanács vb művelődés­ügyi osztálya vezetőjének a Szocialista Kultúráért kitün­tető jelvényt, tizenegy éves eredményes tanácsi munká­jának elismeréséül. A peda­gógusok nevében dr. Bán­falvi József, a Radnóti gim­názium igazgatója gratulálta kitüntetettnek. Az ünnepségen részt vett Szabó G. László, a városi pártbizottság osztályvezető­je is. Budapesten Berlin fő­polgármestere Szépvölgyi Zoltánnak, a Fővárosi Tanács elnökének meghívására tegnap, csütör­tökön négytagú küldöttség élén Budapestre érkezett Herbert Fechner, Berlin fő­polgármestere, feleségével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Szépvölgyi Zol­tán, a Fővárosi Tanács el­-nöke, továbbá a Fővárosi Tanács több más vezetője és a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének képviselői fogad­tak. (MTI) prémiummal Megkezdődött a vasút őszi kell kirakni az érkező árut, csúcsforgalma, amikor min- és ugyancsak szervezetten den kocsira olyannyira nagy kell berakni termékeiket — szükség van, hogy szinte még vasárnap is. órák kérdése is, hogy a ki- A Központi Szállítási Ta­rakodás-berakodás megtör- nács és a MÁV vezérigazga­ténjen, máris más cégeknek tósága 300 ezer forint ju­adhassák ót a vagonokat, talmat tűzött ki ennek a fel­Vállalatok szervezői ponto- adatnak a megoldására a fu­san tudják, mit jelent „él- varoztatók munkaszüneti na­láspénzt" fizetni, hiszen alig- pi rakodását megszervező, és ha úszta meg akár egy vál- abban tevékenyen részt ve­lalat is ezt a büntetést. Ra- vő dolgozóinak jutalmazásá­kodókat kapni, rakodást ra. A részletes feltételeket megszervezni különösen va- közölték a Közlekedési Köz­sárnap és ünnepnapokon, nem kis feladat. A MÁV az idei őszi sze­zonban a csúcsforgalom za­löny 33. számában, amely­ben azt is leírják, hogy a verseny eredményének ér­tékelésére december elején vartalanabb lebonyolítására kerül sor. Hogy mindez el­„vasúti rakodási versenyt" sősorban a fuvarozásban ér­hirdetett, amelyet két sza- dekeltekre tartozik, az való kaszban, szeptember 1-től igaz. De ami mindenképpen december l-ig rendeznek visszhangot kelt az ember­meg. Az előzetes számítások ben, az nem kisebb, mint­szerint ebben az időszakban hogy végre egy vállalat — 112 ezer vasúti kocsi vasár- a MÁV — amely nem bün­napi és munkaszüneti napi tetést, szankciókat helyez ki-berakásával lehet csak kilátásba, hanem okos fel­biztosítani a zökkenőmentes hívással és jelentős _ juta­szállítást. Vagyis a vállala- lommal ösztönöz a jóegyütt­toknak feltétlenül gyorsan működésre. Az apróságoknak A hamarosan óvodába ke- netekben festettek, mázoltak rülő gyerekek, a hároméve- minden óvodában, csakhát sek várják legizgatottabban elég-e mindenre a keret, ami azt a napot, amikor ők is az egy-egy óvoda karbantartó­óvodában hancúrozhatnak sához szükséges? Jól tud­már. Igen óm, de milyen juk: kevés Vita a zöldségről A védőárak J Sorozatunk első cikkében legyen. Ősszel meg kellene hangzott el a javaslat: ahogy mondanom, mit adok tavasz­kimondtuk, hogy meg kell szal a zöldségért. termelnünk az ország kenye­rét — azóta van búzából fö­löslegünk —, ki kellene mon­danunk, hogy termeljük meg zöldségből is azt, amire szükségünk van. Regőczi Tat- ra például egy forint, ,r ván véleményét kértük. * — Lehetetlen. Mennyi — A fogyasztói árák hul­lámzása is megszűnne? — Azonnal. -» Most nincs védőár? i di Létk^ a hagymakf lése követeli, jjnajd el. ;t. Makón fellendü­ott ezervago­nos hűtőtárolót építünk. — Űtközben adták rám a föladatot, kérdezzem meg, mi — De van A zöldpaprika- a helyzet a kiszereléssel, a félkészórukkal? — Most veszünk egy gép­ígértünk, és azt mindmáig tartjuk is. A termelőt elvi­leg mi tudjuk ösztönözni a termelésre. Sajnos, csak el­az az óvoda, amit az új gyerekek, s amit a régi kis lakók birtokba vehetnek? A nyári szokásos óvodai szü­••(••••HIMHHM A színház új művészei Csernák Árpád Másodszor szerződik Sze­gedre. Azóta, hogy Várkonyi Zoltán osztályában diplomát szerzett 1966-ban a színmű­vészeti főiskolán, nyugtala­nul keresi helyét — pesti születése ellenére vidéken. Egy évet Debrecenben, ket­tőt Szegeden, négyet Békés­csabán töltött. Azt mondja, a színész színházhoz és nem városhoz szerződik, hiszen ott él, ott dolgozik, előfor­dul, hogy ott tölti hosszú napjait a színházban, csak aludni jár haza. Azért Szegedre nem titkolt örömmel jött vissza. Itt él­nek barátai, itt született mindkét fia, az idősebb mondhatni másodszor is: súlyos betegségéből a gyer­mekklinika orvosai mentet­ték meg. Annak idején ki­csit csalódottan távozott, alig kapott szerepet, mind­hő semmiértben is. A négy év legalább húsz szerepet össze két jelentősebbre em- adott, főhőst, intrikust, ka­lékszik, Vörösmarty drómá- raktert, zenés darabok figu­jának Hunyadi Mátyására ráit. Szegedre nagy várako­és Anouil Torreádor-kérirt­BŐjenek Gaston titkárára. Inkább a színházon kívüli fellépésekre, a pódiumokra, zással jöttem, bízom Giricz Mátyás művészi hitvallásá­ban, Sándor Jánost pedig jól ismerem, személye ön­ahol mindig több hely volt magóban is garancia szó­számára, mint a színpadon; momra arra, hogy izgalmas jeles versmondónak ismer­ték a városban, sok meghí­színház leSz Szegeden. Ezért nem sajnálom az áldozato­vást kapott. A békéscsabai kat sem, vállalom a jelen­évek közben is visszajárt legi átmenet nehézségeit — Szegedre — verset mondani. Az orvosegyetemi KISZ­klubban adott önálló estjé­a család még Békéscsabán lakik, három-négynaponként utazom át hozzájuk, amíg nek címe és programja Ve- nem sikerül lakást cserélni. ress Miklós-költemény volt: Körmenet a boldogságért. — A békéscsabai négy évet második főiskolámnak tekintem. Sokat játszottam, jelentős feladatokhoz jutót­Hiszek az emberi és művé­szi dolgok harmóniájában, ezek összetartozását az el­múlt négy év érlelte meg bennem. Azt hiszem, lehig­gadtam, és ha néha még té­tam, kiváltképp a Sándor Jován, de kezdem érezni he­János rendezte Shakespeare- IJWJ. utam a színház sok­drámákban. A legfontosabb "j™. ezerarcú yilagaban. természetesen az V. Henrik EddlS Persze minden szi­címszerepe, pusztán azért is, mivel a darabot mi mutat­tuk be először Magyarorszá­gon. A IV. Henrik Henry Persy-je és a Aumerle hercege tette tel­jessé a Shakespeare-trilógi­át, de játszottam a Solt bű­vész eljut, ki hamarabb, ki később — úgy látszik, ne­kem ennyi idő kellett... Csernák Árpád ötödik II Richárd Shakespeare-szerepével, Se­bastianként mutatkozik be az új színi évad premierjén, a Vízkeresztben. Bt, L Ezért is adunk örömmel hírt az olyan esetekről, mint amit a Hétvezér utcai óvoda vezetője közölt velünk. Ez az óvoda szocialista szerző dést kötött a hangszergyór ral, amelynek keretében most nyáron például a gyár szocialista brigádjai az óvo­da felújítási munkáit mint­egy 30 ezer forint értékű társadalmi munkával segí­tették. így aztán a szokásos nyári felújításon kívül át­festették az udvaron levő vaskoráitokat, az ablakokat, az összes gyerekjátékokat, hintákat, de a bejárati aj­tókat, a folyosó ajtajait is rendbe hozták. A mellékhe­lyiségeket tatarozták, meg­javították a vízcsapokat,' az ivókutakat. védőrácsot és hálót készítettek a hinta kö­ré. arról nem is szólva, hogy óvodai felszereléseket készí­tettek, sőt ráadásul egy televíziót is ajándékoztak az óvodának, természetesen azonnal beszerelve. Ha végignézünk a munkák sorát, szinte minden szak­ma képviselője dolgozott az óvodában. Legtöbbjüknek a gyermeke a megszépült, ba­rátságos óvodában fogja töl­teni napjait, de vannak kö­zöttük olyanok is, akik nem saját gyermeküknek második otthonát szépítették. A — A búzánál sem csak ki- felvásárlási ára? j sort, napi 300 mázsát tud mondásról volt szó, hiszen — ötpyolcvan. • maJd 1—5 kilós csomagokba mondani mindig mondtuk. — Akkbit, tárttá véd a vé- töljteni. A konyhakész és fél­Meg is teremtettük a folté- dőár? készáruk csak kézi erővel teleit: állandó, biztos árat — Ez semmit. készülhetnek. Munkaerő­— Mikor született? gondjaink vannak. — 1962-ben. — Vannak körzetei a já­— !! rósnak — Kistelek például Térjünk ót másik témára. —, ahol munkaalkalomra vileg. Vannak ugyan terme* Olvasom, támogatást kínál várnak az asszonyok, lési szerződéseink, de azok- — végeredményben az állam — Ha 50 fölötti létszámot nak nincs tekintélyük. Azt — a földieper és az őszlba- kaphatnánk, bárhol föl tud­nem tudjuk beleírni, ami a rack telepítésére. Sok évvel nánk állítani egy előkészítőt, legfontosabb: mennyit adunk ezelőtt nagyon sok földieper Érdemes lenne utánajárni! érte. Így aztán a termelő azt termett. Sikerült is leverni — Utolsó kérdésünkhöz ér-. mondja, ha akarom, teljesí- úgy a felvásárlási árakat, keztünk. Sokat csatangoló tem, ha akarom, nem telje- hogy egy-két év alatt elpusz- gyermek voltam, ha éretlen sítem a szerződést. Ha nem tult a virágzó kultúra. Most gyümölcsöt ettünk, otthon veszed át ennyiért, elviszem nagy pénzzel támogatjuk, megvertek érte. Ami szilvát az ország másik felébe. hogy föltámadjon. Nem lett most árulnak, azért mi ott­— Tavaly, tavalyelőtt ml volna egyszerűbb megadni hon kikaptunk volna. Miért magunk is szóvá tettük ezt az órát akkor, amikor, még nem várják meg, amíg meg­a fonák helyzetet. volt? érik? Miért tűnik el a zöld­— Mi érezzük legjobban a — Nem más téma. Ez is bab, borsó, amikor már sok hátrányát, de nem tudunk a védőár problémája. lehetne belőle? változtatni rajta. Ahhoz mi Tudom, a telepítési támo- — Ismét a védőárakhoz kicsik vagyunk. A velünk gatást is az állam adja, és kanyarodtunk vissza. A tér­kapcsolatban levő vállalat, á védőárat is neki kellene meló nem érzi biztonságban ha nem garantálja, hogy tő- garantálnia. De a védőár biz- magát. Fél, hogy nem kap lünk átveszi, én sem garan- tos befektetés, a támogatás semmit a szilváért, ha vér tálhatok a termelőnek sem- csak foltozgatós. Ha jól kai- vele. (Különben nagyon le­mit. kulálunk, a védőárra adott romlott fajták vannak köz­— Lánc-lánc. eszterlánc! állami forint azonnal meg- termesztésben szilvából is, — Van nálunk egy furcsa térül, amikor a zöldség pi- sárgabarackból is. Nyári al­szituóció. Állami támogatóst acra kerül, élvez a külkereskedelem. De Gondtalan akkor sem len­nem élvez állami támogatóst ne a kereskedelem, mert élő a hazai kereskedelem. Ma- áruval dolgozik. Mert hul­gyarul: ha én kiküldőm az lámzik a termelés. Mert elő­árut külföldre, támogatóst fordul, hogy tíz vagon őszi­kapok. Ha nem küldöm ki, barackot ígérnek, és húszat belőle. Tudná, hogy mindig csak a hazai dolgozót aka- hoznak. Ehhez kellene pél- megkapja az árát. rom ellátni, nem kapok tá- dóul a hűtőház, mogatást. — Eljutottunk oda, hogy — Miben látja tehát a készül a programja. Szaty­megoldást? mázon lesz, de Szeged elló­— Védőárak kellenének, tósát javítja, ötszáz vago­hogy a termelés biztonságos nos hűtőház soknapi gon­ma pedig szinte nincs is.) Ha a termelő szándékát vé­dőár őrizné, nyugodtan vár­na a gyümölccsel, és nyu­godtan termelné a zöldbabot akkor is, mikor sok van Eljutottunk tehát a primő­rök korszakába. Egész évben primőröket eszünk. Az óra a primőr. Horváth Dezső (Folytatjuk.) Hárommillió dollár értékű gépimport a zöldség­termesztés fejlesztésére A zöldségtermesztés fej- ebben lesztéséről, a megmutatkozó átmeneti nehézségek okáról tájékoztattak a Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumban. az ágazatában is tési öntözés differenciált tá­előbbre léptek. A termőterü- mogatására készítenek tér­iét nagyságát ugyan nem veket, ezeket várhatóan az ötödik ötéves tervben való­sítják meg. Az utóbbi két évben új. változtatták meg — ezt a negyedik ötéves terv nem irányozta elő —, annál töb- , ^ A zöldségtermesztés fej- bet tettek azonban a korsze- bőtermő fajták jelentek meg lesztésére hozott kormány- rü technológiák bevezetésé- a piacokon. Egyebek között ért, és az új zöldségfajták uborka-. határozat óta, két év alatt a paradicsom- és szefogására, segítésére gyon szép példa ez, és vall­juk meg, még több óvodá­ban szükség van és szükség lesz hasonló segítségre. Szőke Mária mezőgazdasági nagyüzemek elterjesztéséért. Az utóbbi paprikafélék. Ezek a fajták nagy erőfeszítéseket tettek a ^t^évben a gazdaságok 3 egyre inkább mpghonosod­""'' """" "" nak a háztáji és a kiskert­termelésben ls, és szerepük van a helyi ellátásban. A termésátlagok növelésére, a millió dollár értékű nyugati betakarítási veszteségek gépimporttal fejlesztették a munkáskollektívák ilyenősz- csökkentésére. Bár ez sajnos termelést, s a 120 ezer hek­minden esetben s az év min- tóros szántóföldi zöldségter- következő 'években tovább den szakában nem mérhető mő területből 15 ezer hektá- ösztönzik majd a kisterme­le a piaci ellátás alakulásá- ron a legkorszerűbb módsze „ „ _ löket, miután a hazai zöld­nál, az adatok mégis arról reket alkalmazzák. Pozitív ség egyharmada innen ke ügyvitelszervezésről Csütörtökön Kiskőrösön ügyvitelét. Azokban a ter­befejeződött az országos melöszövétkezetekben, ahol szám- és ügyvitelszervezési gépekre bízták ezt a munkát tanácskozás. A gyakorlati is, pontosabb az információ­bemutatóval, eszmecserével szolgóltatás. A gyors ügyin­egybekötött négynapos prog- tézés, a számadatok ismerete ram a vártnál nagyobb ér- lehetőséget nyújt a termelés deklődéssel zajlott. A ren- menetközbeni módosítására, dezvényen, ahol a mezőgaz- Kitűnt, hogy a gazdaságok daság szám- és ügyvitelszer- gyakran nem tudnak eliga­vezésének gépesítése volt a zodni az egymást követő, a téma, megállapították, hogy mezőgazdaságot érintő ren­ma már a manuális könyve- deletekben, és az azokat mó­léssel szinte lehetetlen mee- dosító szabályozókon. A gép­lessel szinte lehetetlen meg- in£ormátorok ezt a szoigái_ oldani a mezőgazdasági élei- tatást is pontosíthatják, miszertermelés naprakész gyorsíthatják. (MTI) tanúskodnak, hogy a terme- vonás a termelésben, hogy , lők a növénytermesztésnek a"""g az elmult tíz év átla- vezményeket kapnak már gában évente 200 millió fo- most is kisgépek és növény­rintos kárt okoztak a növé- védő szerek nyi betegségek és kártevők a zöldségtermelőknek, addig a modern növényvédelem eszközeinek felhasználásával 1973-ban egyharmadával si­került csökkenteni a kiesé­seket. Fejlődőben van az Tanácskozás mezőgazdasági uveg­rül ki, azért különféle ked­megvásórlásái­hoz. Az eddigi Intézkedések az Idei nyáron legalább 10—15 százalékkal jobb ellátást eredményeztek volna, ha a növénytermesztésnek ebben, a talán legkényesebb ágaza­házi és a fólia alatti terme- tában a szélsőséges Időjárás lés. Nem ennyire kedvező a helyzet a szántóföldi korai­zöldség-termesztésnél. A nagy termelői kockázat mi­att egész sor gazdaság felha­gyott ezzel, s ezért a követ­kező években speciális ked­vezményekkel, géphitellel stb. kell majd ösztönözni a termelőket Gondot okoz az is, hogy a zöldségtermő te­rületnek csak egynegyedét lehet öntözni, holott arra lenne szükség, hogy legalább kétharmadán függetleníteni nem csökkentette volna a hozamokat. Paprikából pél­dául a tavalyinál 20—25 szá­zalékkal kevesebb termett, az uborkát is igen megvisel­te a szárazság, és normális időjárás esetén a gyökér­zöldségekből is lényegesen többet szedhettek volna fel a termelők. Kielégítőnek mutatkozik ellenben a para­dicsomtermés. Az őszi beta­karítású zöldségfélék ter­mésátlagát, és így az őszi— téli zöldségellátást azonban tudják magukat a termelők méS mindig kedvezően befo­lyásolhatja az Időjárás, amennyiben hat-hét hetes szárazság után végre esőt a természetes csapadéktól, illetve hiányától. A MEM­ben ezért a zökiségtermesz­kap a határ. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents