Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-03 / 180. szám

41 PÉNTEK, 1973. AUGUSZTUS S. ' II Ma este: el P2H Az Ukrán Állami Táncegyüttes bemutatója Szerda éjjel érkezett, csütörtökön reggeltől estig próbált, s ma, pénteken bemutatkozik a szabadtéri játékok közönségének az Ukrán Állami Táncegyüttes. A szovjet táncművészek még vasárnap este lépnek közönség elé a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Képünk a kétrészes program egyik látványos, akrobatikus számáról készült a tegnap esti főpróbán l siflis József felvétele „Legjobb számainkat hoztuk el" Éjszakai interjú Pavel Virszkijjel Kiadós utazás végén alighogy kicsomagolt, csengettük fel a portáról telefonon. Jóval este tiz után is készséggel állt rendelkezésünkre Pavel Virszkij, a Szovjetunió népművésze, Állami-díjasa, az Ukrán SZSZK Sevcsenkodíjas művészeti vezetője. A Royal földszinti halljában még 6 kért elnézést, hogy nem fogadhat szobájában, felesége már lepihent, s cigarettája sincs, mivel egyikük sem dohányzik. A 69 eszten,dős neves szakemberből csak úgy áradt a humor. Közvetlen szívélyességgel nyugtatott meg, ne szabadkozzunk a rendkívüli találkozásért, „a sajtó nagyhatalom" — tette vállamra kezét barátságosan, egyébként is másnap zsúfolt programjuk lesz, ismerkednek a színpaddal, a környezettel, ki tudja, jut-e idő beszélgetésre. — Legjobb szómainkat hoztuk el — tért gyorsan a lényegre. — Tíz hónapja jártunk az Egyesült Államokban, immár harmadszor, jó kapcsolataink vannak, ismét mehívást kaptunk, s lassan adminisztrációs nehézségeink lesznek, hiszen annyi a felkérés, komoly problémákat okoz a turnék egyeztetése. Los Angelesben és a New York-i Metropolitanban ugyanezzel a műsorral szerepeltünk. Hozzánk is eljutott a külföldi sikerek híre, s hogy erről érdeklődtünk, mosolyogva kopogta le az asztalon : Nyugaton arannyal fizetnek, hát fizetnének hiába? Benépesült a szálloda portája. érkeztek a táncosok. Pavel Virszkijtől valami közelebbit szerettünk volna megtudni a műsorról. — Ukrán tematikát állítottunk össze, az együttes repertoárjára jellemzően. Természetesen folklórelemekből, az ukrán nép életéből, de számainkat úgy komponáltuk meg, hogy mindenki érthesse. így lehetséges, hogy a francia, angol, szovjet vagy éppen magyar nézők közös élménnyel távozzanak előadásainkról. Akad számunk, melyet másfél évtizede már műsoron tartunk, mint például a zaporozseci harci játékok és táncok, vagy a Csúszó-mászó elnevezésű tréfás kozák tánc. ám az évek során természetesen állandóan frissítjük repertoárunkat. Első magyarországi utunkra elhoztuk ezért ungvári ven(Jégkoreográfusunkat. Balogh Klárát, aki jól beszél magyarul, s segítségünkre lesz az itteni együttesekkel tervezett találkozásnál, a magyarországi folklórelemek feljegyzésében. Balogh Klára koreografálta jelenlegi programunk egyik számát is, kárpót-ukrajnai néptáncokból, s a turné után az 6 közreműködésével állítunk be néhány magyar néptáncot új műsorunkba. A szegedi előadás közönsége az ukrán nép életéből kap ízelitőt. de összeállításunkban orosz tánc is szerepel. A nyersanyag tehát az ukrán folklór. Mi történik, amíg az eredeti néptánc eljut a rivaldáig? — Azt mondta Gogol; nézzétek meg a nép táncait, milyen sokoldalúak, honnan találják ki. A balett művésze hangulatot ébreszt a látottakból, a néptánc poézisét, fantázia- és érzelemvilágát teremti újra a színpadon, a népi kultúrát tökéletesíti művészi adaptációval. Így munkája a zeneszerzőéhez hasonlítható, aki egy utcán hallott melódiából szimfóniát komponál. Ismerjük Bartókot és Kodályt, tulajdonképpen ml is ezt az utat járjuk, a tánc formavilágóban. Időközben befutottak a táncasok, zenészek; a Royal hallja nyüzsgő méhkassá változott. Rövid tőmondatokra szorítkozunk. Mondana valamit magáról? — Hivatásos táncosként kezdtem, később balettmesterként dolgoztam a kijevi Operában, 1956 óta vagyok az együttes művészeti vezetője. — Merre járt azóta? — Angliában, Portugáliában. Dél-Amerikában. Kínában, Vietnamban, ahol Ho Si Minh tüntette ki együttesünket ... — rövid szünetet tart, aztán fordít egyet a kérdésen —, Japánban, Auszráliában és Olaszországban még nem voltunk. Így könnyebben válaszoltam. — Elégedett? — Előfordul, bár önmagammal szemben inkább elégedetlen vagyok. — És a társulattal? — Amit csinálunk, rendkívül munkaigényes, és a táncosok szigorúnak tartanak. — A Szovjetunióban hány hozzájuk hasonló társulat működik? — Ügy tudom, most már valamennyi köztársaságban van ilyen reprezentatív együttes. Mojszejevéket bizonyára ismerik, a mi társulatunk az egyik legrégebbi, bizonyítja sajátos, ősi folklórelemeket őrző repertoárunk. — Legemlékezetesebb sikere? — Nekem? — kérdez viszsza mosolyogva. — Amikor a feleségem megszeretett... — Csak arra lennék még kíváncsi, hallott-e a szegedi szabadtériről? — Hogyne, könyvem is van róla, sok. szépet hallottam. Bar a szabadtéri színpadot nem nagyon szeretjük, bizom benne, nem okozunk csalódást. A folytatást ma estére hagytuk. Nikolényi István Vastaps Amerikában A világot bejárt Ukrán Állami Táncegyüttesnek Konsztantyin Alekszandrovics Gorszkij az igazgatója — mindössze két hónapja. — Kijevi vagyok, és már 25 éve művészi pályán, színészként dolgoztam. Hogy mint jelentett számomra, amikor ehhez a nagy múltú, sikeres együtteshez kerültem, azt hirtelen csak egy hasonlattal tudnám érzékeltetni. Körülbelül úgy éreztem ' magam, mint az önök szerkesztőségéből bárki, ha meghívnák egy központi napilaphoz... Nyolcvan táncos, közöttük 25 szólista, 24 tagú szimfonikus zenekar és a műszaki, kisegítő személyzet — így épül fel a Szegedre érkezett együttes. Ami a próbák első perceiben feltűnt a szemlélőnek: valamennyien nagyon fiatalok. — A Szovjetunióban minden neves népi együttes nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésére. A mi együttesünk évről évre a különböző stúdiókban nevelődött táncosokból, zenészekből, koreográfusokból töltődik fel. A hallgatók a középiskola elvégzése után kerülnek a stúdiókba, ahol kétéves elméleti és gyakorlati képzést kapnak. A tánctörténet, a művészettörténet mellett zenét, színpadi mozgást, klasszikus balettet tanulnak. Két év után vizsgabizottság bírálja el tudásukat. A legjobbak kerülnek hozzánk, a kevésbé kiváló képességűeket más, kisebb együttesekhez irányítják. Nemcsak saját stúdióinkból. hanem speciális zenei és koreográfiai intézetekből is veszünk fel tehetséges fiatalokat. Együttesünk tagjai valamennyien 20—25 évesek. Nehéz lenne felsorolni, a világ hány országát járták már be ezek a fiatal táncosok. A legutóbbi évek állomásai: Franciaország, LatinAmerika és az Egyesült Államok. — Nagy sikersorozat volt — mondja az igazgató. — New Yorkban több ezer ember felállva ünnepelte a táncosokat, az előadás után. Volt, aki lemérte az időt: 12 percig nem engedték le a színpadról az együttes tagjait. Párizsban és Mexikóban hasonlóan nagy tetszést váltottak ki Ukrajna táncai. Legközelebb Ausztriába. Svájcba és Nyugat-Németországba megyünk. terveink szerint még ebben az évben. Fellépünk Nyugat-Berlinben is, most először, akárcsak Szegeden. Nagyon örülünk a magyarországi bemutatkozásnak, lehetővé teszi számunkra, hogy a magyar nézőknek is bemutassuk, hol tart táncművészetünk, hogy megismertessük Ukrajna tánckincsét — és ezzel ls ápoljuk, erősítsük a népeink közötti barátságot. Sulyok Erzsébet Mi való a Dóm térre ? £ Italában jó kritikákat kap a szegedi szabadtért. II Egyre jobbakat. Nemrég olvastam egy neves művész nyilatkozatát: „Szeretem ezt a színházat. Anynyira valóságosnak tartom, hogyha nem volna, még egyszer ki kellene találni! Szükség van rá, mert a Játékok alatt a művészetet szerető dolgozó ember: ünnepet ül, s ebbe a nagy ünnepbe belekapcsolódnak a környező országok is." Persze nem mindenki mond ilyen szépeket. Tanúim vannak rá: amikor a Porgy és Bess premierjének megkezdése elótt majdnem beleütköztem egyik neves kritikusunkba, amint éppen harapta a meleg kolbászt, társaságomnak megjegyeztem: Figyeljétek meg, szokásához hiven ismét fanyalog majd az előadásról írott cikkében. Arra gondoltam ugyanis, ha tizenöt év óta úgyszólván sohasem tudott igazán örülni a Dóm téri sikereknek, miért éppen idén látná be, hogy minden gond és probléma ellenére páratlan és sikeres kultúrmissziót tölt be ez a város. S úgy lett, ahogyan mondtam. Az illusztris kritikus majdnem ezzel indítja eszmefuttatását lapjának tegnapi számában: „A bemutatás ideáját a megszületés pillanatától előítélettel fogadtam. Előzetes viszolygásom a bemutatás láttán, hallatán inkább fokozódott Szívből örülnénk annak, hogy itt esténként hétezer ember találkozik jó előadásban személyesen a nagyszerű művel, négy alkalommal 28 ezer ember, csaknem egy évad lehetséges budapesti előadásának nézőserege. A nagy baj csak az, hogy ennek a műnek a légköre a Dóm előtti szabadtéri színpadon nem teremthető meg." Hát kérem szépen: ha valaki elismeri, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok egyetlen színpadi produkciója tízezreket mozgat meg a környékbeli termelőszövetkezetekből, Zala megyéből, Újvidékről és a helyi üzemekből, aztán nem ezt a kétségbevonhatatlanul nagyszerű tényt értékeli lényegesnek, hanem a „légkör" hiányát, akkor — engedtessék meg — nehezen tudom tárgyilagosnak ítélni ezt a műbírálatot. Azaz bocsánat, kritikusunknak semmi baja az előadással, csupa jót mond róla, abban akad föl ezúttal is — mint például korábban A csodálatos mandarin és a West Side Story bemutatásakor —, hogy a koldusok és utcalányok göncei „sosem takarhatják az égbe nyúló százméteres tornyokat". , Tisztában vagyok azzal, hogy a Délmagyarország hangja korántsem hallatszik olyan messzire, mint az országos orgánumé, tehát eleve sziszifuszinak látszik minden igyekezet, hogy erről a fórumról megvédjem azt a kemény erőfeszítést, amely másfél évtized óta nemcsak a megye és a város vezetői, hanem a fővárosi művészek többsége részéről is megnyilvánul hatalmas tömegek nyári művelődése, színvonalas szórakozása érdekében. Éppen ezért meg sem próbálok érvelni a szegedlek igazsága mellett, Inkább ide iktatom egy másik nagy tekintélyű lap kritikáját, ugyanarról a Porgy és Bess-előadásról. Mennyivel más, mohdhatnám homlokegyenest ellenkező ez a vélemény: „a darab ebben a környezetben is »jól érzi magát*, a hétezres nézőközönség előtt... Sok ezres közönséget mozgósító sikerdaraboknál nem az egyetlen szempont, hogy témájuk és színpadi kompozíciójuk feltétlenül egy adott templomhomlokzat és építészeti miliő stílusához illeszkedjék". Továbbá: „Az atmoszféra... magáról a színpadról és magából a darabból árad; s légköre elég erősnek bizonyul ahhoz, hogy egy hatalmas nézőtér fesztiválhangulatának és várakozásainak megfeleljen." Isten őrizz, hogy hozzáfogtam volna e cikk összeállításához, ha nem érezném évek óta némely jónevű szinházkritikus kissé lekezelő, a vidéknek majdhogynem kijáró legyintő, már-már féltékenykedő magatartását. Mert nemcsak a Gershwin-operáról van Itt szó, hanem a bemutatott drámákról is nemegyszer kisütik, hogy illetlenek, „a bizony nem szép, de mégiscsak adott neogótikus fogadalmi templomhoz". A Mózes például. Mert mit ls mond róla az egyik kritikus: „...a csönd és a mozdulatlanság itt érvényét veszti. Az a jelenet, amelyben Mózes megtudja valódi származását, a Nemzeti Színházban a legemlékezetesebbek egyike volt. Itt nem hat, elsikkad. A lelki változások belső folyamatát a zárt, intim színpadok megszokott eszközeivel képtelen követni a szegedi szabadtér". Rendben van, ezen kár vitatkozni, habár mindig csodálkozni szoktam az efféle bátor, kategorikus szentenciákon. Nyilvánvalóan egy vélemény ez is a sok közül, tehát aligha nevezhető objektív igazságnak. Mert ha az lenne, mit szólhatnánk ahhoz a Magyar Nemzet-kritikához, amely ennek éppen az ellenkezőjét állítja: „Zárt színpadon nem lehetne egy dráma legsúlyosabb jeleneteit olyan szorosan a középpontba gyűjteni, mint itt, egyszerűen azért nem, mert nem volna honnan összegyűjteni, hiszen a zárt tér jószerivel maga a középpont... a Mózesnek ezen a szegedi előadásán olyan lebilincselt, mély nézőtéri csönd volt tapasztalható, amilyen szabadtérin csakugyan ritka, már-már rendellenes." H

a szinházkritikus lennék, mindig figyelnék a közönségre Is ahelyett, hogy unott-álmosan ülnék be a nézőtérre, nem szégyellnék velük tapsolni, lelkesülni egy-egy sikeres előadás után, akár Thália templomában, akár szabadtéren rendezték. Márpedig a szegedi Dóm tér közönsége mindhárom idei bemutatón úgyszólván fájósra tapsolta a tenyerét, alighanem megfeledkezve arról, hogy amit látott, az nem „illett" kifejezetten ebbe a környezetbe, örültek annak, hogy ebben a városban sikerült megteremteni valóban hatalmas tömegek művelődési lehetőségét A Játékok felújítása, 1959 óta ugyanis körülbelül 1,2 millió néző gyönyörködött végig több mint 250 különféle előadást A közönség érdeklődése, a szakértők véleménye, a sokrétű vizsgálódás és értékelés alapján ma már meggyőződéssel állithatjuk: a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorára való minden olyan színdarab, koncert, néptánc, balett opera, daljáték, sőt operett, amely művelődéspolitikai céljainkkal nem ellentétes. Tehát a Fából faragott királyfi nem zárhatja kl a János vitézt, a Turandot a Három a kislányt, a Párizs lángjai a Háry Jánost stb. Mint eddig, biztosan ezután is minden év július—augusztusában soksok ezer hazai vendég és külföldi turista özönlik Szegedre, mert tetszik neki az, amit itt kap előadásokban, élmény-, ben, fesztiválhangulatban. És ez a fontos számunkra. E. K- h ,