Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
2 Vasárnap, ms. augusztus ». I küldetés Hanoiból keltezett hír: a Pham Van Dong miniszterelnök vezetésével több szocialista országban — így hazánkban is — járt VDK párt- és kormányküldöttség hazaérkezett. Ho Sl Minh végakaratának megfelelően a demokratikus Vietnam vezetői ellátogattak néhány testvéri szocialista államba, hogy egyrészt beszámoljanak az agresszorok fölött aratott nagyszerű győzelemről, másrészt köszönetet mondjanak a megpróbáltatás éveiben kapott segítségért, valamint tárgyalásokat folytassanak az újjáépítéshez, az ország talpraállásához szükséges további együttműködés lehetőségeiről. Amerre csak jártak, az őszinte barátság, a nagyrabecsülés és az internacionalista testvériség meganynyi jelével találkozhattak. Elsőnek a Szovjetunió Minisztertanácsa nyilvánította ki döntését: a VDK-nak nyújtott támogatást térítésmentes segélynek tekinti. Hasonlóképpen nyilatkoztak a magyar, a lengyel és a bolgár kormány vezetői, s ebben a szellemben fogalmazódott meg az NDK Minisztertanácsának döntése ls. Szép példa ez az internacionalista elvek gyakorlatba történő átültetésére, s hiven tükrözi a sokat ismételt jelszónak a valós értékét: „Veled vagyunk, Vietnam!" Nos, a szocialista országokban a kommunista és munkáspártok, valamint a kormányok vezetőivel folytatott tárgyalások meggyőzhették Pham Van Dongot és kíséretét: Vietnam népének igazságos harcában éppúgy, mint most, az újjáépítés, a háborús károk eltüntetése időszakában bizton számíthatnak a testvéri szocialista államokra. Nem kétséges, hogy az ázsiai veszélygócok megszüntetéséhez nagymértékben hozzájárult a szocialista országok — mindenekelőtt a Szovjetunió — békepolitikája. Joggal állapíthatta meg Leonyid Brezsnyev: „Valamennyien tanúi vagyunk az ázsiai helyzet megjavulásának irányába ható fontos változásoknak." A súlyos károkat szenvedett demokratikus Vietnamot továbbra is minden erőnkkel támogatjuk. Erről a szilárd elhatározásról győződhetett meg Pham Van Dong a felkeresett szocialista országokban, s talán éppen ezért nevezte hazaérkezése után minden tekintetben sikeresnek a küldöttség munkáját. CHILE: Törvénytervezet a szabotorök ellen # Santiago (Reuter, MTI) Santiagóban közzétették a népi egység országos politikai bizottságának nyilatkozatát, amely felhívással fordul a chilei dolgozókhoz, valamennyi hazafihoz; mozgósítsák erőiket a nép demokratikus vívmányainak és a haladó társadalmi-gazdasági folyamat védelmére. Minden chilei hazafinak — hangzik a nyilatkozat — az ország függetlenségének védelmére kell összpontosítania erejét a fasiszta elemek fenyegetésével szemben, v A dokumentum mélységesen elítéli Eduardo Frel egykori elnöknek, a szenátus jelenlegi elnökének nyilatkozatát Frel álláspontját, amely gyakorlatilag egyértelmű a terrorcselekmények támogatásával, az El Mercurio című jobboldali lap közölte. A chilei kormány energikus intézkedésekkel látott hozzá a szállítmányozók sztrájkja miatt megbénult közlekedés elindításához. A kormány legutóbbi ülésén bejelentették, hogy a sztrájkoló fuvarozóktól történt teherautó-elkobzások során az országban összeütközések nem történtek. A kormány főtitkársága tájékoztatta az ország közvéleményét, hogy tanulmányozzák néhány magánfuvarozó vállalat kisajátításának ügyét A kabinet elhatározta azt ls, hogy törvénytervezetet terjeszt a parlament elé. Ez szigorú büntetést irányoz elő azoknak, akik felforgató és szabotázsakciót szerveznek az energiaszolgáltató ipar, az ivóvizei látási objektumok és más szolgáltató központok ellen. Az immár több mint húsz napja folytatódó törvénytelen fuvarozósztrájk tetemes károkat okoz a chilei gazdaságnak. Harcok Kambodzsában 9 Phnom Penh (Reuter, MTI) j A kambodzsai felszabadító erők pénteken előretörtek a Phnom Penhtől 80 kilométernyire levő Kompong Cham tartomáhyi székhely felé és elfoglalták a várostól néhány mérföldnyire levő Troeung erődítményét A kambodzsai főváros körül viszonylag nyugodt volt a helyzet. A hírügynökségek lehetségesnek tartják, hogy a felszabadító erők taktikai okokból távolabb húzódtak a várostól a déli fronton. Phnom Penh felett folytatták repüléseiket az állítólag fegyveretelen Phantom típusú amerikai vadászbombázók, amelyek amerikai közlés szerint felderítést végeztek a főváros környékén. A kambodzsai légierő T—28as típusú légcsavaros bombázói a fővárostól északra légitámadásokat hajtottak végre. Szolidaritás 9 New York (MTI) A fajüldözés felszámolására létrehozott különleges ENSZ-bizottság felszólította a világ valamennyi kormányát és nemzetközi szervezetét, tekintse 1973. október 11-ét a Dél-Afrikában politikai okokból bebörtönzöttek iránti szolidaritás napjának. Magyar bankérdekeltség Londonban 9 Budapest (MTI) Augusztus 20-án magyar érdekeltségű bank kezdi meg működését Londonban Hungárián International Bank Ltd. néven. A bank alaptőkéje egymillió font sterling, amelynek hatvan százalékát a Magyar Nemzeti Bank, 15—15 százalékát a Magyar Kereskedelmi Bank és az Országos Takarékpénztár, tíz százalékát pedig a bécsi magyar bankérdekeltség, a Central Wechsel und Credit Bank jegyezte. A kelet—nyugati pénzügyi kapcsolatok is dinamikusan bővülnek. Hazánk és az európai biztonság Egy rövid hónap múlva megkezdődnek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának genfi tanácskozásai. Ez a helsinki külügyminiszteri értekezleten kapott útmutatások alapján kidolgozza majd a biztonsági és együttműködési értekezlet záró dokumentumait. Ezek között lesz majd bizonyára a nemzetközi együttélés fontos alapelveit tartalmazó, a nemzetközi jog szabályait továbbfejlesztő deklaráció. De kidolgozásra kerülhetnek látszólag egyszerűbb, a nemzetközi együttműködés különböző szféráit, a kereskedelmet, a gazdasági kooperációt, a kulturális együttműködést stb. szabályozó, vagy ezek fejlesztését előirányzó tervezetek is. Ezek a dokumentumtervezetek kerülnek majd az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik, záró szakasza elé, amire reméljük még az idén, ismét Helsinkiben kerül majd sor. nemzetközi kapcsolataiban rendkívül jelentős változások mennek végbe. 2. I. Nagytakarítás az űrhajón A Béke M;>. Tn. Szatymaz, 30x15x10 méretű vályogot korlátlan mennyiségben efarcf 1,— rt/db áron. 9 Houston (UPI, MTI) Nagytakarításra és egyéb „háztartási munkákra" fordították a szombati napot a Skylab-űrlaboratórium lakói, Beán, Garriott és Lousma. A houstoni űrkutatási központban közölték, hogy a három űrhajós a feladatok 90 százalékának tett eleget, csaknem teljesen elvégezte a pénteki napig teljesítendő munkát. jóllehet súlyos technikai problémákkal kellett megküzdeniük. Beán pénteken ismét felpróbálta a rakéta-hátizsákot, amely igen hasznos lehet a jövőben fellövendő asztronauták űrsétáihoz, az űrben végzett foglalatoskodáshoz. Ezt a hátizsákot azonban csak olyan öltözetben lehet viselni, amelyet hűtőberendezéssel láttak el, s az űrhajós panaszkodott. hogy az oxigént és a kábeleket vezető „köldökzsinór" olyan, mint egy merev póráz, alig tud tőle szabadon mozogni. Garriott pénteken rádióbeszélgetést folytatott Edward Gibsonnal, a november 9-én a Skylabra Induló legénvség tudományos szakértőjével. Tájékoztatta őt a Nap megfigyelésével kapcsolatban végzett kísérleteiről és a berendezések használatával kapcsolatos tapasztalatokról. Az űrhajósok vasárnapra színes-tv-közvetítést terveznek a Skylab fedélzetéről; a „műsort" képszalagra rögzítik. majd továbbítják a Földre, amikor a Skylab adótávolságon belül lesz. Beán vasárnap valószínűleg kipróbálja a televízió nézői előtt a rakétacipőket, amelyek szintén megkönnyítik az asztronauták helyváltoztatását a súlytalanság állapotában. Bármilyen fontos is azonban az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, nem lehet elkülönítve kezelni, vagy vizsgálni azt az egyéb európai nemzetközipolitikai folyamatoktól. A budapesti felhívástól eltelt négy és fél év alatt több, rendkívüli nagy jelentőségű államközi megállapodás történt a nyitott, az európai politikai légkört zavaró kérdések rendezésére. Ilyenek a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, illetve a Lengyel Népköztársaság és a Néme,t Szövetségi Köztársaság között megkötött szerződések, a két német állam alapszerződése, a NyugatBerlin helyzetét rendező, a két német államnak az ENSZ-be történő felvételét szabályozó négyhatalmi megállapodások. Küszöbön áll a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti egyezmény aláírása is. Ennek az egyezménynek az aláírása lehetővé teszi, hogy a Német Szövetségi Köztársaság diplomáciailag is rendezhesse, teljessé tehesse kapcsolatait Csehszlovákiával, Bulgáriával és Magyarországgal. A fentebb már jelzett megállapodásokon kívül ebben az időszakban sok más, a politikai, a kulturális és a gazdasági együttműködés fejlesztését szolgáló egyezmény született. Ezek közül is kiemelkednek azok a megállapodások, amelyeket a Szovjetunió Franciaországgal és az Amerikai Egyesült 'Államokkal kötött Ezek rendkívül nagy hatással vannak nemcsak az európai, hanem az egész nemzetközi politikai élet fejlődésére. Ha mindezeket az eseményeket összevetjük, igazolódik az a megállapítás, hogy a budapesti felhivás kibocsátása óta kedvezően alakul az európai nemzetközi politikai élet Európa államai, továbbá az Amerikai Egyesült Államok és Kanada Ezek a változások módosítják a nemzetközi együttélés normáit Az államok közötti kapcsolatok normáiban mind több a szocialista világ, a szocialista országok által képviselt alapelv. Hiszen kézenfekvő, hogy a határok sérthetetlensége, az erőszakról és az erőszakkal történő fenyegetésről való lemondás, a belügyekbe való be nem avatkozás nem az imperializmus külpolitikai alapelvei közé tartoznak. A Magyar Népköztársaságot az európai biztonság megerősítése, a földrészünk államai közötti együttműködés fejlesztése egyik kezdeményezőjeként, aktív, következetes harcosaként ismerik Európa- és világszerte. Alig van közéletünknek olyan tényezője, amely a maga eszközeivel ne járulna hozzá, ne 6egílené ennek az ügynek a megvalósulását. Vezető állami szerveink: az országgyűlés, a kormány, a Külügyminisztérium, s vele természetesen a magyar diplomácia, államközi kapcsolataink egyik,legfontosabb feladatának tekinti az európai biztonság erősítésével, az európai államok együttműködésével összefüggő kérdéseket. Évente sok-sok kétoldalú megbeszélésre, egyeztetésre kerül sor, a Magyar Népköztársaság és más európai államok között. Természetesen megkülönböztetett figyelemmel veszünk részt az európai biztonsággal és együttműködéssel összefüggő nemzetközi tanácskozásokon. Ipari kooperációs szerződéseink, belépésünk a GATT-ba, a tudományos és kulturális együttműködés fejlesztését szolgáló államközi munkatervek számának szaporodása, de az olyan intézkedések is, mint az útlevéltörvény, a turizmus fejlesztése mind megannyi bizonyítéka annak, hogy valamennyi állami szervünk tevékenységében fontos szerepet játszik az európai biztonság és együttműködés fejlesztése. A napokban fe^ jeződött be az európai nőlc együttműködéséről tanácskozó helsinki értekezlet, amelyen a magyar asszonyok la képviseltették magukat Ifjúsági szervezetünk, a magyar szakszervezetek nemzetközi tevékenységében is nagy szerepet tölt be az európai együttműködés ügye. Társadalmi szervezeteink ilyen Irányú tevékenységét az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága fogja össze. Ez a szervezet képviselte hazánkat Brüsszelben, Európa hasonló jellegű és szerepű mozgalmainak tanácskozásain. A társadalmi tevékenység nemcsak alátámasztja az állami vonalon tett erőfeszítéseket, hanem kiválóan bizonyítja az európai biztonság és együttműködés nagy társadalmi jelentőségét, azt, hogy földrészünk békéjének és biztonságának erősödése, az itt élő népek együttműködésének fejlődése elsőrendű érdeke Európa népeinek, köztük természetesen a magyar népnek is. 3. A Magyar Szocialista Murw káspárt X. kongresszusa nagy figyelmet fordított az európai biztonság és együttműködés kérdéseire. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Központi Bizottság azóta is, évente többször visszatér erre a kérdésre, s politikai iránymutatást ad az azzal foglalkozó szerveknek és társadalmi szervezeteknek. Az európai biztonság és együttműködés kérdésével történő ilyen beható foglalkozás nemzeti és egyben nemzetközi kötelezettségünk is. Hiszen a szocialista államok külpolitikájának érvényesülését, a szocialista országok európai családja nagy kezdeményezésének megvalósulását segiti elő. S ez egyszersmind természetesen a magyar nép érdekeit, békéjét és biztonságát is szolgálja. MATUSEK TIVADAR, a Külügyminisztérium főosztályvezetője Kétéves műszaki rajztanfolyamot Indít a TIT és a Tanárképző Főiskola Szegeden. Jelentkezni lehet Kárász utca 11. szám alatt, a TFT Megyei Titkárságán, ahol bővebb felvilágosítást adnak. Jelentkezési határidő: augusztus 31. Kt nyer mn? A Rádió népszerű játéksorozata AUGUSZTUS 21-, 22-, 23-, 24-ÉN a Royal Presszóban A játékra 12 órakor a helyszínen lehet jelentkezni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. HUNGARHOTEl£ JÖN! JÖN! JÖN! CIRCUS BUKAREST legyek válthatók a színház jegyirodájában KÁRÁSZ UTCA 15. Telefon: 13-365. ÜNNEPNAPOKON IS!