Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-18 / 193. szám

SZOMBAT, 1973. AUGUSZTUS 18. Siflis József felvételei Igor herceg A Belgrádi Opera vendégjátéka Fogadás a Tisza szállóban Tegnap délben a Tisza szálló nagytermében a fesztivál Intéző bizottsága fogadást adott a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszereplő Belgrádi Opera tiszteletére. Az ünnepélyes fogadáson többek között megjelent dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára. Forgó Pál, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, és Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese is. Papp Gyula, a Szeged megyei városi tanács elnökhelyettese, a fesztivál intéző bizottságának elnöke köszöntötte a jugoszláv vendégművészeket, méltatva bemutatkozó előadásuk művészi értékeit, a két nép kulturális kapcsolatainak fejlődését. Szavaira Velimir Lufcics, a Belgrádi Népszínház főigazgatója válaszolt, megköszönve a szívélyes vendéglátást. Egy híján századszor Á bolognaiak tavalyi Otellója után újabb külföldi opera, a belgrádi mutatkozott be Szegeden, a szabadtéri játékokon. (Ha most futólag emlékeztetünk a budapestiek napokkal ezelőtti, még friss élményű Porgy és Bess-előadásaira, bő egy esztendő két nyárszezonján immár a harmadik teljes vendégtársulatot üdvözölhettük a Dóm téren.) A belgrádiak szerencsés névjeggyel jöttek, csakúgy mint az olaszok, akiket Verdihez éppoly személyes kapcsolat fűz. mint a jugoszláv művészeket. a szláv operakultúrához, az Igor herceghez. Az előjelek tehát biztatóak voltak, különösen ha hozzávesszük, hogy a szegedi szabadtéri már sikeres kísérletet tett két esztendeje a hagyományos és megszokott olasz repertoár bővítésére — a Borisz Godunovval, de korábban ment Szegeden az Igor herceg is, a színházban. Vagyis megtelt a lelátó, a publikum felkészülten érkezett. Az előadásból kiderült, a belgrádiak is. Eleve számítottak rá, hogy Borogyin zenéjét anyanyelvi fokon és hitelességgel beszélik, arra viszont csak kevesen mertek gondolni, hogy a kőszínházi léptékkel bemért produkciójukat ilyen rugalmasan tudják alkalmazni a tér annyi buktatókat rejtő. rendezői feladványokkal teli sajátos környezetéhez. Aligha tévedünk, ha az Igor herceg meleg fogadtatásának titkát mindenekelőtt Mladen Szablics nagyvonalú rendezésében keressük. Nemcsak a távolságokat győzte le fölényesen, de merész ötlettel elvállalta a dóm egészen közvetlen jelenlétét is. Míg mások igyekezetét gyakran fölemészti a templomkapuk letakarása, részleges vagy teljes kikapcsolása a játékból Szablics a függönyöket és háttérfalakat egyszerűen bent hagyta a raktárban, hogy meztelen természetességében mutassa meg a portált, befelé és kinyitva a színpadot. Mindössze fénnyel operált, a keresztény dómra bátran fölvetítette a hagymakupolákat, Vladimír Marenics pedig a harc jellegzetes kellékeivel keskeny montázserődöt komponált a háttér fókuszába. A színpadi méreteket a már bevált emelvényrendszerekkel törték meg, s kellő számú statisztériával töltötték be. Így a tömegek zászlókat lobogtató, csatába induló látványa illúziókeltően magasodott a játéktér fölé. Mozgalmas, látványos volt a poloveci táncok forgataga, a többi kép beállítása (Bozsana Jovanovics historikus jelmezeivel) végig bizonyos fajta tablószerűséget. ezen keresztül festőiséget sugallt — a mű szelleméből fakadóan. A belgrádiak előadása sajátos módon az eposzt kereste vissza Borogyin operájából. Kétségtelen, a cselekmény és a szerkezet laza dramaturgiája kínálta föl ezt a megoldást. Az Igor herceg lényegében ott fejeződik be. ahol egy Otelló vagy Aida kezdődik, győztes csata előtt: a darab tulajdonképpen Igor hősiesen vállalt próbájáról, vereségéről szól, hogy viszszatértével újra ébredjen egy sokat szenvedett nép reménye a felhőtlen, szabad életre. Vagyis a dramaturgia mágneses erőtere végig „befelé húz", 8 mű azonos helyzetben indul és zárul, azt kell tehát elénekelni-eljátszani, ami közben lezajlik. (A hirtelen összevetések mellett az Igor más dramaturgiai ponton is érintkezik az Aidával, gondoljunk csak a poloveci kép és a Nílus-parti jelenet kísértetiesen rokon szituációira.) A csütörtöki premierből nemcsak a nyitány maradt el, de Igor szökése is (noha a műsorfüzet föltünteti a segédkező Ovlur szerepét, az előadásból hiányzik) — ami szintén az eposzi méltóságteljességet, stabilitást, monumentalitást erősítette a drámai szerkezet rovására. Mégis azt kell mondanunk, szerencsésen. Egy ilyen nagyszabású, széles és terjedelmes áriákkal teli, időtartamában is hoszszú előadás (kiváltképp szabadtéren, ahol a sok ezer néző figyelme gyorsabban lankad), sokat lehet kockáztatni a teljes mű bemutatásával. Belgrádi vendégeink szép estét szereztek nekünk. Dusán Miladinovics zenei vezetésével maradéktalanul érvényesültek Borogyin zengő kórusai, muzsikájának dús melódikája, érzékletes színei, erőteljes dallamvilága. A címszereplő Dusán Popouicsban komoly volumenű, értékes baritont Ismertünk meg, Milka Sztojanotrics (Jaroszlavna) érzelemgazdag, szlávos csengésű szopránja, finomságaival, belső formálókészségével tűnt ki. Miroszlav Csangalovics nagy formátumú, szuggesztív egyéniség, aki kettős szerepének ellentétes karaktereit (Galickij, Koncsak) színészileg is kifogástalanul győzte. Baszszusa látványos mélységek nélkül sem kevésbé intenzív: férfias, tömör. Breda Kalef keleties hangulatot árasztó Koncsakovnája és Milivoj Petrovics (Vlagyimir) technikailag nagyszerűen kivitelezett áriája, kettősük, méltán kapott nagy tapsot. Oda kellett figyelni Ladko Köröséé és Sztjepan Andrasevics csélcsap vándormuzsikusainak parádés karakterfiguráira — valamint a kórusokra. Igaz. a tablójelenetekben, föltehetően a távolságok miatt, néhol bizonytalannak tűnt az intonáció, pontatlanul sikerültek a belépések, a zártabb képekben viszont (mint például a panaszos nők míves, cizellált kórusában) kitűnő együtteseket hallottunk. Nikolényi István Milivoj szokásos útja Az ifjú herceg, Vlagyimir szerepét énekli az Igorban és a római prokonzul barátja, Flavio lesz a ma esti Normában. A Belgrádi Opera tagjai közül Milivoj Petrovics az egyetlen énekes, akinek nincs pihenőnapja Szegeden. — Bar az idei nyár számunkra elég nehéz volt, sok vendégjáték van mögöttünk, mégis azt kell mondanom: egyáltalán nem megterhelő a szegedi szereplés. Gépkocsival jöttem, ahogy beértem a városba, már láttam, kellemes napokat fogok itt eltölteni. Ritkán adatik meg nekünk, hogy ilyen csendes, nyugodt helyen szerepeihetünk. A nagyvárosok nyüzsgése, rohanása engem rendkívül fáraszt, ezért nem szeretek sokat nézelődni fellépések előtt. Szegeden azonban nagyokat sétálok, meglepetéssel és őszinte örömmel konstatálom, hogy a gyönyörű épületek, tágas utcák, ligetek és a Tisza együtteséből milyen szép, harmonikus képek kerekednek szinte lépésenként. A dóm előtt pedig jó énekelni. A próbáig szinte mindannyian reszkettünk, hogyan hangzik majd az ének a hatalmas téren. Az első próba után mindenki megnyugodott. Milivoj Petrovics komoly, nyugodt, csöndes szavú és nagyon fiatal. Ezért meglepetés, amikor kijelenti, már 12 éve az Opera tagja. — Belgrádi vagyok, a zeneakadémia elvégzése után az Opera kórusában énekeltem. A szokásos utat jártam, először kisebb szerepeket kaptam, aztán egyre nagyobbak és nehezebbek következtek. Legközelebb az Anyegin Lenszkije, a Bohémélet Rodolfója, a Lammermoori Lucia Edgarja, a Szerelmi bájital Nemorinója áll hoazám — és persze most Vlagyimir. — Es mit szeretne leginkább elénekelni? — A Faustot — mondja tömören, habozás nélkül, és ehhez nem is kell indoklás. Talán már a következő szezonban teljesül a vágya? — Nem, de most az egyszer nem is sajnálom. Olaszországba, Rómába vagy Velencébe megyek, ösztöndíjjal. Mondanom sem kell, örülök, hogy tanulhatok. Még előtte, októberben. Csehszlovákiában lépek fel, Lenszkijt éneklem és Pozsonyban lesz koncertem a fiatal énekesek nemzetközi seregszemléjén. Ügy tudom, önöknél Fertődön rendeznek hasonló találkozókat. Csányi Jánostól, a budapesti Operaház tagjától hallottam, vele jól megértettük egymást, amikor Ljubljanában vendégszerepelt. Crownt énekelte a Porgy és Bessben, mint itt Szegeden. Az olasz és az angol volt a közös nyelvünk, bár ez utóbbit kevésbé jól használom. Amerikában tanultam, két és fél hónapig turnéztam ott a Krszmanovics kórussal. Az utazásokat aztán nem is „bántottuk" tovább, hiszen Milivoj Petrovics újabb sétára készült. Ismerkedésre — a Tisza vizével. Sulyok Erzsébet Ma este: Norma Még három előadás Csütörtöki bemutatkozó estjük után ma, szombaton Bellini Norma című operáját mutatják be a szabadtéri játékokon a Belgrádi Opera művészei. Az Igor herceghez hasonlóan ezúttal is. Dusán Miladinovics, a Belgrádi Opera igazgatója vezényel, a rendező Mladen Szablics, a díszlettervező Vladimír Marenics, a jelmeztervező Bozsana Jovanovics. Bellini dalművét csupán ma este hallhatja a közözönség. Az előadás két női főszerepét Radmila Bakocsevics (Norma) és Gyurgyevka Csakarevlcs (Adalgisa) énekli. Severus: Zvonomir Krnetics, Oroveso: Alekszandr Gyokics, Flavio: Milivoj Petrovics, Clotilda: Olga Vuklsevics. Holnap, vasárnap este, negyedik alkalommal kerül színre Kocsóh János vitéze. Hétfőn, augusztus 20-án pedig harmadszor lép közönség elé a Belgrádi Opera — néhány új szereplővel, az Igor herceg előadásával zárják a 15. Szegedi Szabadtéri Játékokat. Magas, karcsú, fekete hajú énekesnő Radmila Bakocsevics, a Belgrádi Opera énekesnője, aki ma este Bellini operájának papnöjeként lép a Dóm tér közönsége elé. Az idei nyáron a szegedi Norma-előadás lesz második fellépése. — Tavaly nyáron rengeteget dolgoztam, Rómában Puccini: Nyugat lánya című operájának főszerepét énekeltem, ezzel az előadással nyitották a nyári operaszezont. Utána felléptem minden fesztiválon, ahol a Belgrádi Opera társulata szerepelt. Mindössze négy pihenőnapom volt. Két nehéz színházi évad között nagy erőpróbát jelentett. Ezért határoztam el, hogy ezen a nyáron semmiféle fellépést nem vállalok. Meghívtak a Manón Lescaut címszerepére Tőrre del Lagóba, ahol a Puccini-évforduló alkalmából rendeztek ünnepi előadásokat. Ezt az ajánlatot ugyan visszautasítottam, de két jelentős fellépés így is maradt erre a nyárra. A dubrovniki fesztiválon Rahmaninovoperában énekeltem, itt Szegeden pedig a Norma címszerepében lépek színpadra. Radmila Bakocsevics Norma-alakítása jelentős jubileumhoz közeledik. Ma este a szegedi Dóm téren énekli kilencvenkilencedszer a druida főpap lányának tragikus szerepét. S mivel Szegeden a Norma csak egy estén kerül színre, a századik Norma-alakitásra csak őszszel kerülhet sor — Belgrádban. — A szerep nagyon érdekel. Bár egy híján századszor éneklem szombaton este Szegeden, még mindig nem szoktam meg, még mindig új élményt jelent énekelni-játszani. Nem tartozom azok közé, akiket egy-egy operaszerep csak a vokális oldalról érdekel. Végtelenül izgat a szerep pszichológiai oldala is. Keresem az ének. a szöveg és a mozgás kapcsolatalt, belső logikáját. Ügy vélem, hogy a rádió, a televízió és a film korszakában az operaelőadások nér zői nem elégedhetnek meg pusztán a zenével. Egységes, drámai előadást akarnak látni. Az én Norma-alakításom ilyen alapállásból jött létre. A bemutató után valahol azt írták a kritikusok, hogy új Callas született. Ez számomra nagy-nagy elismerés, bár be kell vallanom, hogy Callast Normaként sohasem láttam. A szabadtéri előadásokra terelődik a szó. Radmila Bakocsevics is hallott már a szegedi Dóm térről. — Figyelmeztettek a dómszínpad nagyságára és a hangosításra. Emiatt többször kell majd frontális helyzetben énekelnem, ami természetesen az alakítás rovására megy. Sajnos — azért sajnos, mert mindig a nyári szabadságom vesztett vele —, sokat énekeltem szabadtéri színpadokon. Például a Normát többek között Athénban, szicíliai és szard* nial szabadtéri színpadokon. Nem egyszerű dolog szabadtéren énekelni, bár az említett színpadokat nem hangosították. A mikrofon nagy pszichikai megterhelést jelent az énekesnek, s a produkcióba való beilleszkedés is nagyobb feladat. Most jár először Szegeden, de kollégájának. Gyurgyevka Csakarevicsnek elbeszéléseiből már határozott elképzelése volt a városról. Néhány évvel ezelőtt járt Budapesten. Az Operaházban a Faust Margitjaként és az Anyegin Tatjanájaként találkozott a magyar közönséggel. — Magyarországi vendégszereplésem alkalmával ismerkedtem meg llosfalvy Róberttel, akivel később sokszor énekeltem együtt, többek között San Franciscóban. New Yorkban és Torinóban. Jó néhányszor szerepeltem olasz operaszínpadokon Kónya Sándorral, a világhírű magyar származású operaénekessel. Mindkettőjükkel jó barátságot kötöttem. Kötelezettségeim mindig máshová szólítottak, azóta nem tudtam visszatérni Magyarországra. A következő szezonban azonban Ismét Budapestre utazom, s találkozom a rendkívül igényes magyar közönséggel. A világjáró énekesnő nagy sikereket aratott Európa és Amerika szinte minden jelentős színpadán. New Yorkban és Londonban, Párizsban és Bécsben, német és olasz operaszínpadokon. S — ahogy ő mondja — az idén bezárult a bűvös kör: fellépett a Milanói Scalában is. Élményeiről faggatom, egyik ..rendkívüli beugrását" említi: — Sok meglepetés éri pályafutása során az embert. Egy alkalommal minden próba nélkül ugrottam be a New York-i Metropolitan Pillangókisasszony előadásának címszerepébe. Este 1kor hívtak. 8-kor kezdődött az előadás. Nem ismertem sem a rendezést, sem a díszleteket. sem a színpadot. A színpad közeoén — mint később kiderült — volt egv tó, az út egy hídon át vezetett. Pinkerton az utolsó Dillanatban kapott el, majdnem belegyalogoltam a tóba... Tandi La jos 4