Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-15 / 190. szám

VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 63. évfolyam, 190. szám 1973. augusztus 15„ szerda Ára; 80 fillér Növekvő betétek kitelek Az OIP megyei igazgatóságának adatai Évről évre hasonló tenden­ciákat állapítanak meg az OTP statisztikái: a betétek és az igénybe vett hitelek összegének növekedéséről szólnak. Az OTP Csongrád meprei igazgatóságának 1973 első félévéről készített üzleti jelentése is erről számol be. Mindenekelőtt talán az or­szágos adatokat érdemes idézni. A lakosság betéteinek ösz­szege június 30-án össze­sen 58 milliárd 870 millió forint volt, vagyis fél év alatt a lakosság takarékbetétjeinek összege több mint 4,3 milliárd fo­rinttal nőtt. S e betétek leg­nagyobb részét, több mint 56,5 milliárd forintot az Or­szágos Takarékpénztár keze­li. A betétek nagysága azon­ban önmagában még keveset mond, mellé kell sorakoztat­ni a hitelekre vonatkozó ada­tokat is. Az országban a la­kosságnak nyújtott hitelek összege június 30-án meg­haladta a 35,5 milliárd fo­rintot. Fél év alatt a hitelek összege 1.6 milliárd forint­tal, 4,7 százalékkal nőtt. Meglehetősen nehéz a lai­kusnak eligazodnia ily hatal­mas összegek között. A lottó­főnyeremény 2 millió forint­ját még elképzeljük valaho­gyan, de a 100 milliókba, és a milliárdokba már beleza­varodunk. Annyi azonban tény, hogy a betétállomány és a hitelek összegének nö­vekedése önmagában, az ösz­szegtől függetlenül is sokat mond. Mindkettő valamiképpen kapcsolatban áll az életszínvonal emel­kedésével. Nem egyszerűen a jövedel­mek növekedésével, hanem az életszínvonaléval általá­ban. Hiszen az a tény, hogy növekszik a betétek összege, elsősorban a jövedelmek ala­kulásától függ, de a hitelek összegének emelkedése már arról is vall, hogy növekszik a vásárlási kedv, s egyre többen engedhetik meg ma­guknak — ha hitelre is —, hogy belevágjanak nagyobb családi beruházásokba. S hogy a jövedelmek emelke­désével. a kereskedelem kí­nálatának javulásával mind intenzívebbé váló pénzforga­lom egyre tekintélyesebb ré­sze bonyolódik le az OTP közvetítésével — ez megint csak jó. Érdemes betekinteni a me­gyei adatokba is. A fél év végén a Csongrád megyei betétállomány 2 milliárd 696 millió forint volt, melynek legnagyobb részét — 2,6 milliárdot — az OTP-nél helyezték eL Egy esztendő alatt — szem­ben az országos 12 százalék­kal — a lakosság betéteinek összege a megyében 13,4 szá­zalékkal nőtt. A hitelek ösz­szege is gyorsabban nőtt Csongrád megyében, mint az országban általában: 4,7 szá­zalékkal szemben 5,5 száza­lékkal. Amíg országosan a hitelek a betétállomány 60,4 százalékát teszik Ki, Csong­rád megyében ugyanez az arany közel 65 százalék. A megyében tehát in­tenzívebben nő az OTP ál­tal lebonyolított pénzforga­lom, mint általában az or­szágban. A növekedés alapja termé­szetesen a jövedelmek emel­kedése. A Magyar Nemzeti Bank Csongrád megyei Igaz­gatóságának adatai szerint az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva a megye lakossá­gának bevételei az első ne­gyedévben 63 millió forinttal (3,6 százalékkal), a második negyedévben pedig — főként a bérintézkedések és a tár­sadalmi juttatások növelésé­nek eredményeképpen — 125 millióval, több mint 8 száza­lékkal nőttek. Ezzel együtt emelkedett a betétek összege is, melyet elosztva. Csongrád megye minden lakójára 5964 forint jut, közel 400 forinttal több, mint az országos átlag. Tekintélyesen, több mint 90 millió forinttal nőtt fél év alatt a hitelek összege. Mégpedig elsősorban a hosz­szú lejáratú hiteleké. Kedve­zően alakult a lakásépítési és értékesítési ágazat helyze­te. Az első félévben például 462 társasházlakást adott el az OTP, s a társasházakban levő lakásokra átlagosan 175 ezer forint hitelt biztosított. Az átlag azért ilyen kedvező, mert a vállalatok dolgozóik segítésére több esetben 60— 80 ezer forint vállalati támo­gatást adtak a lakásvásárlás­kor. Viszont igen kevés volt a munkáslakásakció kereté­ben értékesített lakás, mivel — ahogyan a jelentés írja: „egyes vállalatok nem érzik az akció politikai súlyát, és a rendelkezésre álló lakás­építési alapot részben 10 ezer forintokra elaprózzák, rész­ben pedig a munkások kije­lölésével késlekednek." Minden évben tekintélyes számú lakás épül fel az or­szágban az OTP pénzügyi közreműködésével: az idei első félévben főbb mint húszezer. Csongrád me­gyében pedig 1300 lakás épí­tése fejeződött be. Főként az építési hitelek iránt nőtt meg az erdeklödés, a kedvező hi­telfeltételek miatt. A jelentés végül foglalko­zik a totó- és lottószelvények értékesítésével is, melyekből az első félévben 257 ezerrel adtak el többet, mint tavaly fél év alatt. Az emelkedés azonban kisebb, mint a töb­bi megyében, bár az eladott szelvények száma így is meg­közelíti a 10 milliót. Kelen­dőnek bizonyultak a boríté­kos sorsjegyek is. Sz. I. Félidőhöz érkezett a földgázprogram X fimtosabb faidgáztermet&'fíefy — ' i Meglévő földgázvezeték •—--Tervezett földgázvezeték A negyedik ötéves terv egyik fontos feladata az or­szág energiaszerkezetének át­alakítása, a kőolaj és a föld­gáz szélesebb körű felhasz­nálása energetikai célokra. Az elmúlt 10 évben a föld­gázkitermelés közel négysze­resére emelkedett az 1970­ben felszínre hozott 3469 köbméterről 1972-re 4086 millió köbméterre nőtt. Az emelkedő belső szükséglete­ket csak évi 200 millió köb­méter földgáz importjával sikerült biztosítani. A felhasználás 8 év alatt 3,3-szeresére emelkedett. A múlt évben elérte a 4269 millió köbmétert. Az ipar 78,4, a lakosság pedig 3,4 százalékban részesedett a földgázfelhasználásból. A gázfogyasztók száma a 60-as évek közepétől 48 százalék­kal gyarapodott, a múlt év végén 591000 volt, a fővá­rosban 361 500, vidéken pedig 230 000 fogyasriót tartottak nyilván. Széles Wirben elter­jedt a propán-bután (PB) gáz használata. 1965-ben 292 200 volt a felhasználóit száma, 1972 végén 1 383 900 fogyasz­tót láttak el PB-gázzal. Ugyanebben az időszakban az egy főre jutó havi gázfel­használás 9,3 kg-ról 10,5 kg­ra emelkedett. A földgázfel­használás egyre nagyobb sze­repet játszik a környezetvé­delmi feladatok megvalósítá­sában, a levegőszennyeződés csökkentésében, és a lakás­fűtésben. A növekvő ipari és ház­tartási szükségleteket a ha­zai földgáztermelés fokozá­sa mellett újabb iparforrá­sok bekapcsolásával kíván­ják kielégíteni. A tervidőszak végére évi 6,5 milliárd köb­méterre emelkedik a hazai földgázszükséglet. Ebből 1 milliárd köbméter földgázt a „Testvériség" földgázvezeté­ken a Szovjetunióból ho­zunk be. Fokozott támogatás a gyermekes családoknak 18 éves korig több mint WO ezer forint Az utóbbi években az ál- ni és természetbeni támoga- gyermekesekben 1400, a há­lám jelentősen bővítette a tását. Hat évvel ezelőtt a rom- és több gyermekesek­gyermekes családok pénzbe- gyermeknevelés költségeinek ben pedig 1130 forintot költ­Kitüntették a MflV Szegedi Igazgatóságát Felmentések, kinevezések A Minisztertanács augusz­tus 15-i hatállyal dr. Farádi Lászlót, az egészségügyi mi­niszter első helyettesét, aki más, fontos munkakörbe ke­rül — érdemei elismerése mellett —, valamint dr. Schultheisz Emil egészség­ügyi miniszterhelyettest tiszt­sége alól felmentette. Egy­idejűleg dr. Schultheisz Emilt az egészségügyi mi­niszter első helyettesévé, dr. Zsögön Évát egészségügyi miniszterhelyettessé kine­vezte. * Az egészségügyi miniszter dr- Farádi Lászlót kinevezte egyetemi tanárnak, és meg­bízta az Orvostovábbképző Intézet főigazgatói teendői­nek ellátásával. (MTI) Együtt­működés Kedden tíz évre szóló együttműködési szerződést kötött a Tannimpex és a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat. A Tannimpex 24 éve exportál­ja a Pannónia termékeit a világ 17 államába. A MÁV Szegedi Igazgató­sága az ország hat vidéki igazgatósága között folyó versenyben 1973. első félévi eredményei alapján az első lett. Ebből az alkalomból tegnap, kedden a Tisza Szálló nagytermében ünnep­séget rendeztek. Ezen megje­lent dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának titkára, Györffy László, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának mun­katársa, Prágai Tibor, Sze­ged megyei város tanácsá­nak elnökhelyettese, Hajas László, az SZMT titkára, va­lamint a testvérüzemek több vezetője, képviselője. A Himnusz elhangzása után Király Levente, a Szegedi Nemzeti Színház Já­szai-díjas művésze Juhász Gyula Munka című versét szavalta el, majd Ácsai Mi­hály, a Vasutas Dolgozók Szakszervezetének területi titkára köszöntötte az egy­begyűlteket. Kiss Károly, a MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak vezetője ünnepi beszé­dében méltatta a szegedi igazgatóság munkahelyein dolgozók erőfeszitését, hiva­tástudatát; a 734 szocialista brigád több mint 8, ezer tagjának áldozatos tevékeny­ségét. A jó munkához Urbán Lajos, a Magyar Állam­vasutak vezérigazgató-he­lyettese, Molnár György, a Vasutas Dolgozók Szakszer­vezete Központi Vezetőségé­nek titkára gratulált, és át­adta az első helyezés meg­szerzéséért járó Vörös Ván­dorzászlót Kiss Károlynak és Ácsai Mihálynak. A munka élenjárói között több mint 1 millió 200 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki, 65-en kapták meg a Ki­váló Dolgozó jelvényt és ok­levelet. Az átadási ünnepsé­gen — amely az Internacio­nálé hangjaival fejeződött be — alkalomhoz illő műsor­ral működött közre Réti Csaba és Berdál Valéria, a Szegedi Nemzeti Színház művészei, valamint a MÁV szegedi szimfonikus zenekar. még 29 százalékát viselte, hetnek egy-egy családtagra jelenleg 36—38 százalékát havonta. A paraszti háztar­vállalja a társadalom: egy- tásokban csaknem ugyan­egy gyermek felnevelését — ilyen az arány. Csupán a 18 éves koráig —, több családtagok számát figye­mint százezer forinttal segíti, lembe venni azonban nem A gyermeknevelés azonban teljesen reális, mert a csalá­— különösen a nagy csalá- dóknak vannak a tagok szá­dosoknak — így is nagyon mától független kiadásaik, sokba kerül. Egy-egy gyerek például a lakbér, a fűtés, a eltartására és képzésére, 14 világítás. éves koráig átlagosan 211 Az utóbbi években az ál­ezer, 18 éves koráig 315 ezer forintot költ a szülő és az állam — állapította meg a Központi Statisztikai Hiva­tal. Ez természetesen csupán átlag, mert a gyermekekre költött összeg függ a csalá­dok nagyságától, jövedelmé­től, a társadalmi juttatás pe­dig változik aszerint, hogy a gyermek kap-e bölcsődei, óvodai, kollégiumi ellátást, ösztöndíjat. A gyermektelen munkások és szellemi dolgozók család­jában 2120 forint jövedelem jut egy családtagra, az egy­gyermekesekben 1700, a két­lam jelentősen bővítette a gyermekes családok támoga­tását. A gyermeknevelés költségeinek az 1965. évi 71 százalékkal szemben jelenleg 62—64 százalékát viseli a szülő. További 12—14 száza- * lékát a társadalom pénzben — családi pótlék, gyermek­gondozási segély —, 24 szá­zalékot pedig természetben juttat. A párt- és kormány­határozatok a gyermekes családok további fokozott segítését szorgalmazzák. Az állam a lehetőségekhez mér­ten mind nagyobb terheket vállal át a szülőktől. (MTI) Nemzetiségi fesztivál A XI. országos nemzetisé- sort a részt vevő együttesek, gi fesztivált Békéscsabán Alkotmányunk napján a rendezik augusztus 19-én. A . .. ,, , . .. fesztivál színes felvonulással £esztival résztvevő! kezdődik, majd a ligeti sza- nyékbeli falvaban badtéri színpadon adnak mű- fel. a kör­lépnek

Next

/
Thumbnails
Contents