Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-20 / 168. szám

FftNTKK, 1975. JÜLITJS 2®. 3 Rendelettervezet a gazdasági bírságról Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási ftivatala közli: A kormány megtárgyalta az építésügyi és városfejlesz­tést elfogadta és úgy dön­tött, hogy szabályozni kell a A Minisztertanács csütörtö- tési miniszter a pénzügymi- lakosság által építhető nem kon ülést tartott niszter és a Minisztertanács lakás céljait szolgáló helyi­Az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján a Mi­ségek maximális nagyságát is. Tanácsi Hivatala elnökének jelentését a lakásépítés elő­irányzatainak teljesítésével íiisztertanács egyebek között kapcsolatos rendszabályokról, megtárgyalta és elfogadta a Sor került a lakásépítési for­gazdasági bírságról szóló mák pénzügyi feltételeinek rendelet tervezetét A jog- kedvezőbbé tételére, a mun­szabály a bírság kiszabását kások lakásépítésének foko­kötelezővé teszi minden zott támogatására, Budapest olyan esetben, gpiikor a vál- és az öt kiemelt nagyváros vferehaitásáróí' lalatok, szövetkezetek a szo- építési programjának ará- ' cialista gazdálkodás elveivel nyos teljesítésével, és az ellentétes módon jelentős infrastruktúrával kapcsola­anyagi előnyre tesznek szert, tos problémák rendezésére, illetve kárt okoznak különö- A kormány megtárgyalta sen árdrágítás, tisztességtelen az építésügyi és városfejlesz. Ha nyílik az élelmiszer-gazdasági kiállítás A tavalyinál nagyobb területen — Kiváló Áruk Fóruma — Alföldi termékparádé Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter, a pénzügy­miniszter és az igazságügyi miniszter jelentést terjesztett a Minisztertanács elé a te­lek-, lakás- és üdülőtulaj­donnal kapcsolatos rendel­A spekulációs, munka nélküli vagyonszerzési törekvések megakadályozására hozott in­tézkedések kedvező hatást váltottak ki, gátat vetettek a további egészségtelen in­haszonszerzes, rossz minőse- tési miniszter, a pénzügymi- gatlanfelhalmozásnak. A gu termek előállítása es for- niszter és a Minisztertanács megállapított mértéken felü­galomba hozasa utján, vagy Tanacsi Hivatala elnökének n ingatlanok értékesítése fo­ha jelentősen sertik, vesze- előterjesztését az állampolgá- lyamatban van. A kormány a lyeztetik a nepgazdasag a rok által építhető lakás és jelentést tudomásul vette, lakossag erdekeit. A bírság üdülő maximális nagyságá­összegét a jogtalan előny A Minisztertanács jegyző­könyvben örökítette meg ll­ku Pálnak, a kormány tag­bírság kiszabását az illetékes szükségleteket " meghaíadó k'^StlSS* a felügyeletet gyakorló minisz- építési törekvéseket. A ren ™szternek az emieket, ama­tériumok, egyéb szervek mellett a nak meghatározásáról. A vagy okozott kár összegén szabályozás célja, hogy meg­felül kell megállapítani. A akadályozza a személyes gyar közművelődésért vég­egyeo szerves delet meghatározta az ezzel '"„""T^at KNEB, a legfőbb , , . , .,, . , ... .. zett aldozatos munkáját, er­' * kapcsolatos épitéjsi kölcsön- demeit fővárosi és megyei tanácsok feltételek elveit is. A Mi­is indítványozhatják. nisztertanács az előterjesz­A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A program kidolgozása következik Reális tervek a második hídra Mfesszetekintő városterv horribilisnek mutatkozott, lesz a híd pályájának. S ha szerint épült újjá Szeged az még akkor is, ha figyelem- Újszegeden már szanáltak is árvíz után. Körútjai úgy fu- be vesszük, hogy tulajdon- a körút ívkorrekcióinak érde­tottak a Tiszához, a hajdani képpen egy egy kilométeres kében, fontos tudni, hogy a pusztulást okozó folyóhoz, hídpálya építéséről van szó. szegedi oldalon mindenkép­hogy végükhöz szinte kíván- s hogy ez 12 méterrel len- pen mefpnaradnak a hajós­kozott a partok ölelése: a ne magasabban, mint a két gazda-házak, melyekből egy­hid. Mindmáig azonban csak part előtti útpálya. A reali- szer kézműipari múzeum egyetlen egy épült föl. s a tásokra jobban ügyelve mó- lesz. pusztulás után emelkedett a dosította a — bizony né- Az év végéig a beruházá­víz fölé újra. Ez az egyetlen hány pontban maximalistá- si program készítésével foly­egy is a városnak azt a ré- nak tűnő — tervet nemré- tatódik a hídépítés előkészí­szét köti össze a túlparttal, giben a városi tanács vb tése. Ha ezzel elkészül az amely a legkevésbé volt er" éPítési és közlekedési osztá- UVATERV, a beruházó reá­re alkalmas: a Belvárost, lya. lis pénzügyi számítások bir­Amikor tehát a második, az Kiderült, hogy a KPM ha- tokában teheti a kormány elé új hidért folyt a vita, már józási főosztálya által meg- a második szegedi híd ter­csak az volt kérdéses: a adott szempontok szerint veit: minősíttessék egyedi Nagykörút északi vagy déli csökkenteni lehet a terve- nagyberuházássá. S bár ma­végénél legyen-e? zett magasságot, ezáltal a ga a kivitelezés csak adön­Már régebben eldőlt, hogy híd hosszát. így az új híd tések után — ha kedvezőek a legésszerűbb manapság, ha viszont íveltebb lesz. Mivel lesznek —, jövő év tavaszán a Római körút kötődik össze másfél évtized múlva me- indulhat meg, biztató, hogy Újszegeddel. A dilemma derszabályozás, vízlépcsők a városi tanács a kiviteli azonban ezzel nem szűnt által a hajózási viszonyok tervekhez szükséges igen sok meg, csupán átlényegült: a változni fognak, az új pillé- részvizsgálatot elvégeztetett generáltervezéssel megbízott reket már oly mélyre ala- már: a geodéziai és talaj­UVATERV variációk sorát pozzák, hogy figyelembe ve- mechanikai vizsgálatok már mutatta be a szakemberek- szik: az is vízben lesz. ame- véglegesnek tekinthetők, nek. Vasbeton mederhídtól lyik most még a partba fú- Nemcsak milliókban drága a kábelhídig — mindent ródik. Az útpálya szélessége a hídépítés, de időben is. A megtárgyaltak a városi ta- 15 méter lesz: 2—2 forgal- kivitflezés i>izony öt évi* „_,, , . .. fog tartani. S ha nacs, a KPM es a beruha- mi, s egy-egy kerekparnyom zással megbízott UTIBER mai,. a gyalogjárdák széles­szakértői, míg végül megta- ségéről később dönthet < lálták a megfelelő típust. tervező. Közben — mint ismeretes A lehetőségeket jobban fi- mat nem jön­nek közbe újabb akadályok, akkor is ki kell bírnia a meglevő egyszem hídnak 1980-ig a növekvő forgal­— döntés született a part- gyelembe vevő megoldások­fal átépítéséről, s az is ki- kai — például a forgalmi derült, hogy figyelembe kell rendezések egy részének el­venni a Maros—Tisza össze- halasztásával — ellehet azt folyás majdani mederszabá- érni, hogy 450 milliós, reá­lyozását. A Vízgazdálkodási lisnak tűnő költséggel szá­Tudományos Kutatóintézet molhasson a város. Ebben az egyre sokasodó feltételek azonban még benne van a beszámításával a tervezett szegedi oldalon levő csomó­hid pillérjeinek modelljeivel pont megfelelő átépítése is, végzett vizsgálatokat: ho- melynek végén a Római kör­gyan viselkednek a mester- út végén az Erzsébet-híd ségesen előállított körűimé- budai hídfőjében látottakhoz nyék között. némileg talán hasonlóan Ügy találták, hogy a leg- csatlakoznának a fölső, s al­gazdaságosabb, legbiztonsá- ső útpályák, gosabb egy 140 méter hosz- Újszegeden egyelőre nem szúságú, négynyílású hídva- lesz hasonló csomópont, a riáns mutatkozik. A beruhá- híd alatt vezetik át a Felső zási javaslat ennek várható Kikötő sort. Az Odesszai kör­költségeiről tájékozódott úton most is annak megfe­nemrégiben a városi tanács, lelő munkálatok folynak. Az összeg 1— 680 millió — hogy. az egyenes folytatása Veress Miklós Somogyi Károlyné felvétele * Tegnap délelőtt Szegeden, a városi tanácsházán saj- díját. 32 ezer szavazólapot tótájékoztatót tartottak az idei alföldi élelmiszer-gazdasá- osztanak ki, s ezeken sza­gi kiállításról. Dr. Csikós Ferenc, a városi tanács vb- vazhat a látogató közönség, titkára ismertette a sajtó képviselőivel a felkészülést, s A nagyszabású termékbe­az 1973. július 20-tól augusztus 5-ig nyitvatartó Alföldi mutatót segítette a MÉM Élelmiszergazdaság '73 kiállítás fontosabb adatait, tud- fejlesztési és propaganda iro­nlval0lt' dája, egyben megállapodás gyár termékeit. A becsei született, az elkövetkezendő mezőgazdasági és ipari kom- esztendők hasonió jellegű binat, a Szloboda Keksz- es , , .. . , Kenyérgyár, az apatini sör- rendezvényeit is tamogatja. régi időkről* sokan írtak, 80 gyár és több más jugoszláv Minden lehetőség adva van évvel ezelőtt Lipcsében meg- vállalat küldi el termékeit tehát, hogy a már hagyo­jelent Szegedről egy városis- Belgrádból, Újvidékről, Nis- mányossá vált szegedi kiáV­úgy bői. .... , ., . ,,, Bővült a kiállítás területe, htasok súlya, rangja tovább A Marx tér mellett, a vasút- emelkedjék. Annál inkább, nyek, kiállítások városáról, forgalmi technikum egyes hiszen a kiállítás és termék­Mint dr. Csikós Ferenc is épületeit is a kiállítók, il- bemutató ki£izeti magát, ál­a del-alfoldi letve az erdeklodok rendel­Szegeden hagyománya van mind az ipari, mind a me­zőgazdasági termékek be­mutatásának, fórumának. A mertető útikönyv. Ez emlékezik meg a Tisza-parti városról, mint a rendezvé­hangsúlyozta, metropolis centenáriumi ki- kezésére bocsátották. Tavaly állításra készül, 1976-ban 840 négyzetméter fedett és a haszon rajta. talában 100—300 ezer forint nagyszabású termékbemuta- 523 négyzetméter nyitott te­tőn ismertetik az ide érkező rületén mutatták be termé­vendégekkel, ország-világgal keiket az élelmiszeripari és e táj százéves iparát, keres- mezőgazdasági vállalatok, kedelmét, mezőgazdaságát. Fixner László, a KÁF tit­kára ismertette a sajtótájé­koztató résztvevőivel, hogy Szeged város tanácsa segít­ségével második alkalommal gazdaságok. Az idén jóVal Nagyszabású találkozója lesz nagyobb tér áll rendelkezés­ez iparnak kereskedelem- re, 2974 négyzetméter fedett hirdették meg a Kiváló Aruk nek es fogyasztóknak. A terület es 3740 negyzetme­Marx téren bővítik a kiál- ter nyitott tér. Ebből is lát­lítási pavilonokat, a BNV-től ható, hogy külső megjelené­egy si formájában is méltókép-újabbakat vásárolnak, 2400 négyzetméteres alap- pen reprezentálhatja az idei területű pavilont, s egy 400 kiállítás az Alföld: élelmi­négyzetméteres pavilont, szer-gazdaságának jelenlegi aminek a téliesítéséről gon- helyzetét, fejlődését és út­doskodnak. Feldolgozzák ját. Sajnos, mint az eddigi­Szeged iparának, mezőgazda- ékből látható, a termelőszö­ságának százéves történetét. Az idei termékbemutatóra számban jelentették be rész­hat megyéből hívtak meg vételüket, a meghívott hat kiállítókat, összesen 126 ma- megyéből mindössze tíz kül­gyar kiállító vesz részt, s di el termékeit. Az alábbi 14 jugoszláv kiállító. Nem- díjakat ítélik oda. A MEM csak Szabadkáról jönnek, két nagydíját, a megyei ta­Fóruma dél-magyarországi pályázatát. Négy termékcso­portot jelöltek meg: így me­zőgazdasági kisgépek, ame­lyek a háztáji gazdaságokban is felhasználhatók, kis fo­gyasztói csomagolású mező­gazdasági vegyszerek, élel­vetkezetek nem valami nagy miszerek, háztartási-műszaki hanem a vajdasági határo­kon túlról. Az érdeklődők ismét meg­tekinthetik a Pionír Csoko­ládégyár, a Fidelinka Tészta­nács két nagydíját, a városi tanács két nagydíját, az ipa­ri vásár igazgatóságának két nagydíját, a zsűri két kü­löndíját, és a közönség nagy­Napi százhúsz ragon gabona exportra Tegnap, csütörtökön dél- Hét végére több állami gaz- is ügyeletet tart az igények előtt rendkívüli ülést tar- daságban is befejeződik a szerint. Eddig 7,1 ezer vagon tott a megyei betakarítási búza aratása, s. egyre több szem került átvevőhelyekre, operatív bizottság Szegeden, kombájn szabadul fel, indul- a hozameredmények a tava­s a termelő gazdaságok kép- hat segíteni más gazdaságok- lyinál jobb terméssel kecseg­viselöi bejelentették; nincs ba. A gépek átirányításánál tetnek. Ez a megyei állami baj sem a betakarítás üte- a gyorsaság és a tervszerűség gazdaságokban meghaladja mével, sem pedig az eszköz- a lényeg. hektáronként a 40 mázsás és anyagellátással, sőt a ga- A szentesi járás néhány kö- kenyérgabona-termést. Szer­bonaátvételben sincs különö- zös gazdaságában éjszakai ződésen felül mintegy 2 ezer sebb zökkenő. Az őszi árpa műszakot szerveztek a beta- vagon termény elhelyezésé­aratását befejezték Csongrád karításban részt vevő gép- ről gondoskodhat a gabona megyében, s a kalászosok park futó javítására, műsza- ipar. Szerencsére augusztus betakarítása 56—58 százalék- ki ellenőrzésére. A gabonaát- végéig 1500 vagonnal szállí­ra áll. Pár közös gazdaság- vételt meggyorsítaná, ha a tanak külföldre gabonát a ban befejezték ezt a nyári ^ulL^tzíl^n^ak az ™ei gazdaságok, naponta nagy munkát, így a bálás- átvevő helyekre, a gabona- 120 vagonnal indul nemzet­tyai Móra Ferenc Tsz-ben is. ipar ugyanis este 10 óráig közi piacokra. cikkek. A pályázatra 19 vál­lalat 35 termékkel jutott tovább, és végül az esztéti­kai zsűri 18-at fogadott el. Különösen nagy tetszést aratott a székesfehérvári Finommechanikai Vállalat kalapácsos terménydarálója, ami nemcsak hasznos mező­gazdasági kisgép, hanem praktikus, — működése meg­bízható, és esztétikus is. A Tiszamenti Vegyiművek To­mi családja is nagy sikerre számíthat. Az Alföldi Élelmiszergaz­daság '73 kiállításra a szom­szédos megyékből, így Bács­Kiskun, Békés és természete­sen szűkebb pátriánkból, Csongrád megyéből utazók részére 33 százalékos me­nettérti kedvezményt ad a MAV, július 19-én 0 órá­tól augusztus 5-én 12 óráig, visszautazásra pedig július 20-án 12 órától augusztus 6­án 24 óráig vehető igény­be. A jól sikerült sajtótájé­koztatón megjelent Berta István, a városi pártbizottság osztályvezetője is. Sz. L I.

Next

/
Thumbnails
Contents