Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

a VASÁRNAP, 1973. JÚLIUS 15. Sz. Simon István _ r A JATEKOII JUBILEUMÁRA M

agyarországon manapság szinte mindenben kétféle időszámítást követünk. Az egyik azonos a Gergely-naptárral, a másik meg elölről kezd mindent, ahogyan a történelmi sorsforduló hozta. Így jön néha zavarba az ember. Hiszen egyszer azt mondjuk, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok intézménye elmúlt negyvenéves — most meg azt, hogy éppen tizenöt éves. És természetesen ez is igaz, meg az is, mert ahogy kétszer kezdődött at történelem, a szabadtéri játéÍróknak is két anyakönyve van. Akad, amit össze tudunk házasítani első meg második korszakából, s van, amit nem. A haladó szellemi örökség kezdettől, a létrehozó gondolattól a miénk — a ráaggatott kultúrpolitikai nehezékek meg idegenek tőlünk első korszakából. Jólesik arról beszélni, hogy a haladó színházi eszmék szülötte — de nehezebben fejlik a szó, ha Klebelsberg „kultúrfölény" elmélete jut az eszünkbe. Szívesen idézzük Mascagni elragadtatott szavait a Játékokról, meg a térről, de megvámolja örömünket az olasz—magyar kulturális kapcsolatok akkori politikai háttere. Régiek szeretettel mesélik, hogy a francia trikolórból sokáig csak a vörös lobogott a statisztáló munkások kezében a Tragédia párizsi színében — ám tudjuk, hogy a forradalom vöröse nem munkásközönséget lelkesített, hanem úri nézősereget bosszantott. És akármelyik végét ragadjuk meg a témának, a Játékok első korszakából mindig vegyesen jönnek elő gondolatok. Ezért talán jobb is, ha a második időszámításnál maradunk most: ott, hogy tizenöt évvel ezelőtt, 1959-ben nemcsak folytatódott, hanem szinte teljesen elölről kezdődött valami ezen a színpadon. Más indítékú eszmék, más hitvallású művészet, más közönség adja a fedezetet. Azóta nem keverednek és vívnak körülötte kultúrpolitikai szándékok; azóta teljesen más misszióval él. Más társadalmi, emberi és esztétikai elképzelések munkálnak kulisszái előtt és mögött, más mecénások táplálják, más közönség élteti, más célok mozgatják itt Thália szekerét. Hámozhatjuk a múltat, s találhatunk benne korunknak tetsző motívumokat — a teljes esztétikai és eszmei azonosulás mégis csak tizenöt éves. Nem arról van tehát szó, hogy egyszerűen összekötöttük múlt és jelen fonalát — inkább arról, hogy a kultúrhistóriai múltból futó szálat új módon, lehetőségeinknek teljes tudatában és az eszmei cél megvalósulásának optimális körülményei között fonjuk tovább. Amikor a Szegedi Szabadtéri Játékokról beszélünk, emlékezhetünk tisztelettel az úttörőkre, s becsülhetjük a küzdelmet meg a leleményt, amellyel minden hivatalos kultúrpolitikai kalmárkodás közepette igazi színházi értéket teremtettek, és felmutathatjuk a haladó hagyományt, de egyről sohasem feledkezhetünk már meg. Nevezetesen arról, hogy időben, térben, küldetésben és mindenben már az új tizenöt év a meghatározó. Mindenben utolérte és mindenben túlhaladta az intézmény a harmincas évek szegedi szabadtéri játékait. A korábban csak hézagosan és ellentmondások között, fakón érvényesült műsorpolitikai és rendezési elképzelések minőségileg új körülmények között bontakozhattak ki. Így a korábbi évek, a Játékok első korszaka már nem képez viszonyítási alapot, legfeljebb a kultúrhistória számára. De ha beszélünk róla, a mával összefüggésben, az lehet az egyetlen indíték, hogy lássuk: micsoda kulturális, művészeti lehetőségek támluak fel egy intézmény ürügyén ls ebben és abban a társadalomban 1 D

e hiszen ha újra kezdjük, újabb kérdések tolakodnak elő. Elég-e tizenöt év egy ilyen monstreintézmény életében ahhoz, hogy helyét és szerepét meglelje? Rátalált-e küldetésére, valódi népművelő szerepére, az új társadalomban? Azon a nyomon jár-e, amelyen naggyá lettek a világ más, hasonló színpadai? Utánzása vajon a klaszszikus világpéldáknak, vagy eredeti a maga nemében?... S csak azért nem illik többet kérdezni, mert így sincs elég hely a válaszra. A Szegedi Szabadtéri Játékok viták kereszttüzében élte meg felújításának tizenötödik évét. Eleinte még létjogosultságát is megmegkérdőjelcztúk; azután szigorú számonkérések következtek. Volt, aki világrengető, nagy dolgokat várt, s akadt kritikus, aki maximális szerénységre intett. Más színház talán száz év alatt nem váltott ki annyi várakozásteljes izgalmat.. A valóság partjai között „hajózva" jutott el az intézmény a kétkedők meggyőzéséhez, és az álmodozók megnyugtatásához: az országnak szüksége volt a színházi kultúrának egy ilyen „népstadionjára" — Szeged viszont egyelőre szegény ahhoz —, és lehet, hogy még az ország is —, hogy a kivételes és egyedülálló művészeti élmények olyan sorozatát produkálja, amelyért a világ minden sarkából idezarándokolnak. A létjogosultságért folyó harcot csak úgy nyerhette meg a Szegedi Szabadtéri Játékok, hogy kitért az irrealitások elől.'Helyét, és szerepét abban jelölte meg, AZ EMBER TRAGÉDIÁJA (1960) HARY JANOS UUÜS) AZ ÜNNEPI PROGRAM A Szegedi Ünnepi Hetek gazdag műsorából első helyen a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorát említjük: július 20-án, 22-én és 28-án Madách: Mózes; július 21-én: Hegyen-völgyön lakodalom; július 27-én, 29-én, augusztus 1-én és augusztus 4-én Gershwin: Porgy és Bess; augusztus 3-án és 5-én az Ukrán Állami Táncegyüttes vendégjátéka; augusztus 10—11—12 és 19-én: Kacsóh: János vitéz; augusztus 16 és 20-án: Borogyin: Igor herceg; augusztus 18-án: Bellini: Norma. A kiállítások sora már július 8-án megkezdődött; ekkor npűt a szegedi műgyűjtők kiállítása. A továbblak: XIV. szegedi nyári tárlp.t; a Szegedi Szabadtéri Játékok 15 éve; Művészet az otthonban; Tóth Valéria és Klingl Sándor szabadtéri szoborkiállítása; Bartók a képzőművészetben; Fotóklubok 9. szegedi szalonja; a Somogyi-könyvtár ritkaságai — A magyar könyvnyomtatás 500 éve. A Sajtóház Művészklubjában két kiállítást mutatnak be: július 9. és dugusztus 4. között néprajzi bemutatót rendeznek, augusztus 6. és szeptember 2. között pedig Nyilasy Sándor emlékkiállítására kerül sor. A megyei tanácsháza aulájában június 23. óta tekinthető meg a Budapest 100 évje cint^ történeti kiáltás. Az ünnepi hetek idején, július 20—augusztus 5. között az Alföldi élelmiszer-gazdaság '73 című kiállítást láthatjuk a Marx téri kiállítási csarnokokban. Ugyanitt 5 napig virágkiállítás is lesz (július 20 —24), és őszibarack-kiállítás (augusztus 1—5). A hangversenyélet is megpezsdül az ünnepi hetek alatt. Július 2-án, Rhoda Scott hangversenyével kezdődött a nyári szezon, s már a dómban is megrendezték az első orgonahangversenyt. A következőre Július 30-án kerül sor, Milán Slcchta (Csehszlovákia) és Gyimesi Kálmán közreműködésével. Augusztus 13-án pedig Erik Lundkvist (Svédország) orgonál a dómban. Az Illés-együttes augusztus 14-én hangversenyezik Szegeden. A tudományos program négy rangos rendezvényből áll. Július 17-én nyílik a X. Pedagógiai Nyári Egyetem; július 23án a II. Művelődéselméleti Nyári Egyetem. Augusztus 1—2-án rendezik meg a hazai szabadtéri színpadok vezetőinek országos tanácskozását; július 26—28-án háromnapos tudományoa illés lesz Az urbanizáció kérdései Magyarországon, kü'önös tekintettel Csongrád megyére címmel. Idén már negyedszer kerül sor Szegeden a Nemzetközi Szakszervezeti Néptáncfesztiválra. A megnyitó tegnap volt, s már megkezdődtek a folklórversenyek, melyek ma és holnap is tartanak; a koreográfiai verseny július 18-án lesz, a gálaest pedig július 21-én. A Szegedi ifjúsági napok programját július 28-ra tűzték ki, melynek utcabál lesz a záróakkordja, másnap, 29én pedig könnyűzenei showt rendeznek a fiataloknak, három előadásban. A fesztivál gálaestjét augusztus 20-án rendezik meg a Tisza Szállóban. hogy a művelődés nyári, üresebb hónapjaiban tartalmas, vonzó művészi programot kínáljon tízés tízezreknek; nagy műveket, igényes előadásban, reprezentatív szabadtéri kivitelben, a hazai művészgárda élvonalával, és jeles külföldiekkel, s ezzel egyúttal megalapozza nemzetközi tekintélyét is. S ez sikerült is. Hiszen tizenöt év alatt ideszoktak az ország minden részéből; visszavisszatérő nyári törzsközönséget is szerzett ez a színpad; ugyanakkor híre is eljutott már minden kontinensre. Elsősorban a színházi világban, ám, ez sem kis tisztesség. Ha ennyi idő utffcs egymilliónál már jóval több nézőt számlálhat a statisztika, tt közöttük legalább százezer külföldit tarthat számon, illetlen dolog lenne fölmelegíteni a kétkedés és a vele szembeni bizalmad lanság maradékait. Az idő ki is koptatta ezeket a kritikusi ét s közgondolkodásból, mert a Játékok közönsége és egyre terjedő népszerűsége igazolja: a tizenöt esztendő — a próbálkozás évei, a növekedés gondjai utáa — a lelkesedést bizonysággá, a törekvéseket valósággá érlelte. A

m, ha még mindig nem sud elszámolni Szeged minden remélt kamattal, az is mond valamit. Körülbelül azt és annyit, hogy a Szegedi Szabad téti Játékok mégsem merítette ki ÖSÜs;_es lehetőségeit. Produkcióinal: már nagy ereje és vonzása ven. Ezt a színvonal stabilitásá"al es hagyományőrző gondossággal érte el. De naivitás lenne azt gc*~ dőlni, hogy varázslatszerűen meg lehet sokszorozni az anyagi és a művészeti erőket. A Játékok sorsa és jövője egy ösvényen, \ézetf fogva jár Szeged általános gazdasági és kulturális fejlődésének ügyével. S ha tizenöt év elegendő folt arra, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok intézménye végérvényesen meggyőzze a hitetleneket, de még az irigyeket is saját szükségességéről, életrevalóságáról; hogy kikövetelje magának országtól és várostól a folyamatosságot, az állandó létezés jogát; hogy híre menjen a világban — akkor arra is elégnek kellett lenni, hogy elnyerje sajátos formáját, hitelesítse koncepcióját, és a műsorpolitikai bizonyosság légkörében éljen. Ezt sokszor és sokan minősítik önismétlésnek, a koncepció szegénységének, pedig a tizenöt esztendő erről is más bizonyítványt állít már ki. Ml, azt mondjuk itt erre, hogy hagyománytisztelet. Egy, a népszínház szerepkörét magára vállaló intézmény figyelmessége az új közön-