Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-12 / 135. szám

KEDD, 1973. JGNIUs Ii 7 nb n SZVSE-Gyula 3:0 (1:0) Gyula, 350 néző. Vezette: szélen, középre lőtt labdó­V-aragó ját Sándor Tóth J. elé to­SZVSE: Bolya — Csigér, vábbította, aki 'közelről he­Terhes, Horváth, V. Tóth — lyezett a hálóba: 2:0. A gól Kovács G., Kutasi — Kiss, után is a vasutasok marad­Tóth J., Sándor (Hajdú), tak támadásban. Az 58. perc­Qyörgy (Nagy). ben jobb oldali akció után Gyula: Vörös — Orbán, Kiss cselezte ki védőit, majd Lörincz, Reinhardt, Máté — önzetlenül visszagurított Szabó, Arató — Császár Tóth J. elé, aki a kapust is (Papdi), Kádár, Tóth, Pet- kicselezve, lőtt a hálóba: 3:0. fóczki. A 75. percben szép cselsoro­A mérkőzés előtt óriási zat után Kutasi a felső lécet rápor zúdult a pályára. így találta el. A későbbiekben igen csúszós, víztócsáktól a gyulaiak több durva, ke­tarkított talajon került sor- mény belemenéssel hívták ra a találkozó. Kezdés után fel magukra a figyelmet. A a Vasutas lépett fel tárna- 80. percben Sándort úgy dólag, a szegediek irányítót- megrúgták, hogy nem tudta ták a játékot. A 10. percben tovább folytatni a játékot. A Kovács G. „szólózott": két helyére beállt Hajdút is le­gyulai védőn is átemelte a terítették, mire a csatár pár labdát, majd a kifutó Vörös perc múlva egy kavarodás mellett a kapu fölé emelt, során törlesztett" A játékve­A 20. percben a nagyszerűen zető kiállította a szegedi já­jatszó Kiss húzott el a jobb tékost. szélen, középre adott labdá- A közepes iramú mérkőzé­ját Tóth J. 11 méterről lőtte sen biztos Vasutas-győzelem a hálóba: 1:0. Nem sokkal született. A végig fölényben később, a mérkőzés legna- játszó szegediek a három gyobb helyzete maradt ki- gól mellett Igen sok helyze­használatlanul. Kiss a fél- tet hagytak kihasználatlanul, pályától egyedül tört kapu- Jók: Terhes, V. Tóth, Kiss, ra, már csak Vörössel állt Tóth J„ illetve Lőrincz, szemben, de a csatár a kapu Tóth. fölé lőtt. Az SZVSE a jövő vasár­Szünet után is a szegedi napi, Bcs. VTSK elleni mér­csapat kezdeményezett töb-' kőzését — mivel minden ta­bet. és már a 48. percben lálkozót egyidőben kell ját­újabb gólt értek el. Kiss el- szani — a Vasutas-stadion lenállhatatlanul futott el a külső pályáján rendezi. III. ker. TTVE­Sz. Dózsa 2:1 (1:0) " Budapest. Hévízi út, 1200 a vetődő Gilicze előtt meg­néző. Vezette: Szávó. pattant, a kapus csak bele­in ker. TTVE: Greff — ütni tudott a labdába, mely Pálinkás, Kocsis, Guth, Kise- kezéről a hálóba vágódott: mann — Sneff, Pécsi, Kiss 2:0. Nem sokkal később szé­— Vaczlavik, Ferenczi (Ko- pített a Dózsa. Ügyes szegedi vacsevics), Simon. támadás végén Héger dr. . Sz Dózsa: Gilicze — Sza- jobbra sodródva, 10 méter­lai, Bíró, Portörö, Csanádi ről a hosszú sarokba lőtt: — Pócsik, Csömör (Nagy), 2:1. Elkeseredetten, nagy Csomor — Pikó, Bóka erővel rohamozott a szegedi (Bartkó), Héger dr. lila-fehér gárda. A hátrale­Wagy lendülettel kezdett, vő időben a hazaiak meg­mindkét csapat. Az első ve- erősítették védelmüket, az szélyes helyzet a Dózsa ka- eredmény tartására töreked­puja előtt alakult ki. A har- tek — sikerrel. ' madlk percben a kitörő Fe- A jó iramú, kiegyenlített, renczit a 16-os előtt szabály- változatos küzdelmet hozó talanul szerelték a szegedi mékőzésen a Dózsa többet, a védők. A szabadrúgás el- III. kerületiek pedig vészé­végzése után, a sorfalról le- lyesebben támadtak. Jók: pattanó labdát, a lesgyanús Greff. Kocsis, Guth, Simon, helyzetben levő Simon lőtte illetve Bíró, Héger dr. a hálóba: 1:0. A gól után A Keleti csoport továbhi ered­eevnvist érték a szecerii tá- m*nye>: Budafoki MTE— Bp. egymást eiteK a szegedi ta- Ep„ök 3:0 (0!0)j Hajdúböször­madasok, de a csatarok kép- ményl Bocskai—Vasas Láng 1:1 telenek voltak bevenni a jól (ÜO). KISTEXT—Kiskunhalasi védő Greff kapuját. A 15 percben Csomor 25 meterrol vSE—FOSPED szállítók i:i (i:0), leadott hatalmas lövése után BCS. VTSK—szolnoki MAV a jobb oldali lécen csattant bBjnoks4 aiiása­* labda. A 40. percben az j. Budafok 28*8 4** 6 83-34 40 előre húzódó Bíró ismételte 2. SZEGEDI D. meg társa „mutatványát": 35 J- azáli''l?,,i„ méterről lőtt labdája a ka- 5'. SZVSE pufa csúcsóról vágódott az j>. HE ker. alapvonalon túlra. HETVENÖT EVE született Mihail Jefimovics Kol­cov (1898—1942) szovjet-orosz elbeszélő, újságíró, kora egyik legismertebb publicistája, ö ala­pította a Szovjetunió ma is egyik legnépszerűbb hetilapját, ai Ogonyok-ot. amelynek első szerkesztője volt; 1934 és 1938 kö­zött szerkesztette a Krokogyil cí­mű szatirikus folyóiratot, Gor­kijjal együtt pedig a Za Rube­zsom című folyóiratot. MOZIK Szabadság: Mária, a skótok királynője. (Szines m. b. angol, 14 éven felülieknek, fél 4, há­romnegyed 6 és 8 órakor.) Vö­rös Csillag: A felkelő nap or­szaga. (Szines bolgár, negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) Fáklya: A valcerkirály. (Színes amerikai—osztrák, fél 3, három­negyed 5 órakor.) Mint a bagoly nappal. (M. b. színes olasz­francia, 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­MIPIIÜ1HMIKDR? 1973. JÜNIUS 12., KEDD — NÉVNAP: VILLO GYENGÜL A FELMELEGEDES fi rádió zenés délutánja. Köz­ben: 15.39 Hírek. 18.15 Kapcsol­juk a 22-es stúdiót. 18.00 Hirek, Időjárás. 18.10 Emlékezzünk ré­giekről. Kaposvari beszelgetes a magyar városfejlődés történeté­ről. 18.35 Szántósi Margit népda­lokat énekel. 18-52 ÜJ könyvek. 18.55 Jó estet, gyerekek: 18.00 Kapcsoljuk a Debreceni Csoko­nai Színházat. Közben: 20.15 Esti Várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulások. szórványos ^fbbÍ^rslVmKKb"14\5IÍfönnvü­futó esőkkel, egy-két helyen zivatarral. Többfele élénk, időn- Kb ^lS Olva'sólámM Kb ként erős északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés No tak 23 00 Hírek Idö) a­gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19-24 fok »•» ^ A MagyaF Rádió és között. Televízió szimfonikus zenekara­A Nap kel 3 óra 46 perckor, es nyugszik 19 éra 41 perckor. felvételeiből 24 00—0.1" Hi­A Hold kel 16 óra 50 perckor, és nyugszik 1 óra 15 perckor. idojaVasJelentes VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 347 cm (áradó). RÁDIÓ Kossuth fi TÉVE Budapest 17.38 Hirek. 17.45 Óvodások íilmmüsora. — Rajz- es bábfil­mek. 18.20 Mindenki közlekedik. cok, szólóhárfára. 17.35 A lakás­program szállítói. 18.00 Könnyű­zenei híradó. 18.30 A Szabó csa­lád. 19.00 Esti krónika. 19.25 Hí­res zenekarok albuma. 20.17 A szenvedélyek etikája. 20.37 Le­mezmúzeum. 21.00 Hírek. 21.03 MS--Y.59 Jó reggelt! A Kos- Kilátó. A Rádió kulturális vi- __ ^ ^^ suth rádió reggeli zenés műso- lághíradója. 22.00 Hirek. időja- '.'•J?' fTAT 'ö*'hetükkei' 19~15~ Es­ra. 8.00 Hirek, Időjárás. 8.05 Mu- ras. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.35 ^ese i9 30 Tv-hirado". 20.00 sorismertetés. 8.13 Budapest es Dletrich Fischer-Dieskau és a KLASSZIKUSOK TEVEFILMEN. __ vidék kulturális programjából. Schubert-dalok. 23.19 Népdalok, viktorlna Balzac A vörös ven­bé'szeti ~KUnfka (Pécsi "Ii. áj ve- 8'20 Sántha Ferenc népi zeneka- néptáncok. 24.00 Hirek. időjárás. degíogadó" c. regényenek len­S2l fei ra játszik, Csőr József énekel. 0.10—0.25 Boieldieu operaiból. |j tévéfllmváltozata 21 00 9.00 Harsan a kürtszó! 9.35 Gou- 5,( házi aibllm 22 05 Tv-hlrado ALLATORVOSI ÜGYELET nod operáiból. 10.00 Hírek, idő- Petőfi _2 kiadás Tv-niraoo. Szeged város területére járás. 10.05 Kik laknak a nagy- 4.25—7.59 A Petőfi rádió regge­Június lti-ig héköznapokon bőgőben? 10.27 HSndel: Debora li zenés műsora. 8.00 Hirek. idó- Belgrád este 6 órától reggel 6 óráig el- — oratórium. 12.00 Déli krónika, járás. 8.05 Az Alexandrov-együt- n ,s Ma(tyar nyelvű tv-naptó sösegély és nehéz ellés esetére 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódia- tes műsorából. 8.14 Cseh zene- 17 4j Távcső 18 30 Tudományos ügyeletes: koktél. 14.01 karcsú tornyú vár. szerzők operáiból. 8.40 Magyar -tiidió 1915 Neo muzsika "0 30 I. és III. kerület. Szóreg. Gyá- 14 48 Enekló ifjúság. 15.00 Hírek, íuvószene. 9.00 Hirek. 9.03 Mary Fenvszóró 2115 Csille "os'ösvé­larét Kiskundorozsma területén időjárás. 15.10 Beethoven: D-dúr poppins. 9.30 Payer András tánc- nv-k — filmsorozat "2 35 Ko­tr Janoczkl László állatorvos, hegedűverseny. 15.59 Hallgatóink daiból. 9.52 Könyvek, tájak, em- zene Lakása Szeged, Galamb u. 10. figyelmébe. 16.00 A világgazda- berek. 10.00 Zenés műsor üdü­sz. A. fszt. 1. Telefon: 13-542., ság hirei. 16.05 Petőfi-kalendárium, löknek. 12.03 Róbert Casadesus Román televízió II. kerület, Algyő, Tápé téri}- 16.10 Puccini-áriák. 16.26 Kerület- zongorázik. 13.00 Hírek, időjárás. 16.30 Orosz nyelvoktatás, f? 10 létén dr. Komáromi János ál- ről kerületre. Kispest. 16.46 Ribá- 13.03 Törvénykönyv 13.20 A Fő- A mesterségekről. 17.40 Folklór­latorvos. Lakása: Újszeged, To- ry Antal: öt shakesperae-szo- városi Tanács Kodály Zoltán nöi m„„or ,» 2n A legkisebbeknek, rontái lér 3. sz. Telefon: 14-064. nett. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 kara Kodály-muveket enekel. ' ' ' " " Az' állatorvos kiszállításáról a Fiatalok stúdiója. 17.25 Pata- 13.45 Időjárás- es vfzállásjelen- 1, 05 Reflektor. 19.20 Tv-egyetem, hívó köteles gondoskodni. chich Iván: Régi magyar tán- tes. 14.00 Kettőtől hatig, a Pető- 20.00 Szólista műsor. apró­hirdetések AD.4SVETEL Eladó egy kétszemélyes heverő rugóval, kétsze­mélyes Hgynemütartóval. kifogástalan állapotban. Érdeklődni mindennap reggel 8 órától délig, du. 15 órától 21 óráig. Ár­víz n. 2/B. Egy hálószobabútor el­adó. Érdeklődni: 5—7 óráig. Tápé, Brassó n. 35. 1300 P. FIAT 40 000 kilométert iutott, há­roméves, fehér színben stirgósen eladó, Sseged, Béke u. 10. Eladó I db nagyméretű zománcos fürdőkád és egy horganylemez für­dőkád. Petőfi telep. Va­das Márton u 78. Üj szállítható kósz mo­torkerékpár-garázsok, szarufák, oszlopok el­adók, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. X. 6. Pannónia varrógép, sport gyermekkocsi, kisméretű rekamié! gyermekágy el­adó. Délután 3—7-ig, Gyöngytyúk u. 10/A. Dunyhát, párnát veszek. Brüsszeli krt. 29. Tele­fon: 16-429. Tollfelvá­sárló. 28 15 6 7 49-27 36 28 13 10 5 39-21 36 28 12 9 7 33-27 33 28 11 10 7 36-28 32 28 11 10 7 41-37 32 7. MOM Detm. 28 11 9 8 34-36 31 8. Cegléd 28 9 11 8 36-33 29 Szünet Után a 47. percben 9. Kiskunhalas 28 11 3 12 29-41 27 újabb gólt ért el a hazai °JAC ™ 8 10 10 37'J9 26 csapat. Vaczlavik vezetgette 12I HajdúbOez. a labdát, majd a kaputól 20 IS. KISTEXT méterre lövésre szánta el JJ; sz!lvi/W magát., A jól eltalált labda ie". Gyula 28 7 11 10 29-37 25 28 8 8 12 23-37 24 28 6 11 11 31-33 23 28 7 8 13 33-42 22 28 6 8 14 28-43 20 28 2 8 18 23-31 12 Igy kellett volna tippelni L Bp. Spart.—Dunaüjv. • 2. Szekszárd—MAV DAC 3. Oroszlány—G.-MAVAG 4. Pénzügyőr—Dorog 5. Miskolc—Békéscsaba • 6. Szolnok—Kecskemét 7. BKV Előre—Várpalota 8. PVSK—Olajbányász 9. Körmend—Szfv. MAV 10. Táncsics—Győri Dózsa 11. Esztergom—Kos. KFSE 12. Nagyb.—Klsterenye 13. Gyöngyös—BV8C Iá. Hl. kér.—Szegedi De 140 1 A 23. totó fogadási héten K 1:1 x darab 13 találatos szelvény volt, 5:0 1 nyereményük egyenként 41 614 n:l 2 forint. Ebből 13 plusz 1 talála­0:3 2 tos 4 darab volt, nyereményük 4:11 egyénként 103 265 forint. 12 ta­1:0 1 lálata 578 fogadónak volt. nye­2:2 X reményük egyenként 771 forint. 3:1 1 11 találata 6115 fogadónak volt, 0:1 2 nyereményük egyenként 73 fo­0:3 2 rlnt. 10 találatot 37 636 fogadó ,.i ért el. nyereményük egyenként 20 forint. A nyereményösszegek 042 2 nyereményllleték levonása za 1 után értendők. Építkezéshez fssnysg, fa­és vasgerenda, ajtók, ablakok, betonvas és kisbak, nagybak eladó. Érd.: Római krt. 34. Zaporozsecot 300 km-ig veszek. „Sürgős 26 268" jeligére a Sajtóházba. Jó állapotban levő két­személyes rekamié két fotellal eladó. Liliom u. 14.. fszt. 3. Három db cserépkályha 19 000 km-es Zaporozsec 220 V-on és 360 V-on üzemelő hegesztőtrafó eladó. Érd.: Szeged. Jó­zsef A. sgt. 10.. fszt. 1. Eladó: olajkályhához hordó. 1 db fehér sül­dő. Brüsszeli krt. 35. Polskit. S—100 Skodát vennék. 20 000 kp. — „1500 részlet 26 316" jeligére a Sajtóházba. Nagyon szóp nagyméretű géptégla, 2 falcos cse­rép, mozaiklap, ajtók, ablakok, deszka, 5,70 méteres gerendák. cse­répléc, mezei cserép el­adó. Vedres u l/A. — Üjszegedl hídfőnél, voit patikaház. MZ 126-ös motorkerék­pár, májusban vizsgáz­tatott . eladó. Érdeklőd­ni: délután 4-től és va­sárnap egész nap. Sze­ged, Tiszavirág u. 30. Jó állapotban levő cam­ping kerékpárt veszek. Tarján, 106. B. IV. 13. Újszerű, világos babakocsi eladó, fasor 86. sport Kózép Üj nyugatnémet Tevima­tic 5/10 kéttüágyas kö­tőgép tartalék tűkkel 12 9O0 Ft, 150 db tar­talék tű 1000 Ft-ért el­adó. Újszeged, Fürj 14. 17 hónapos iekete dog kan eladó. Érd.: Petőfi­telep, Bajnok u. 1. Trabant 601-est keresek 10 000 kp. plusá havi kétezer. „Pontos fizető 26 321" jeligére a Saj­tóházba. Nagyméretű, régi, díszes Íróasztal olcsón eladó. Lenin krt. 9. Háromméteres létra, asz­talos talicska, nagy vas­szorltó, autó csomagtar­tó eladó. Szent György tér 5. Erősebb prizmás látcsö­vet, 32-es csökulcsot ke­ll. | rések. Győry, József A. sgt. 8. (kettőben olajégő: tar­tállyal, darabonként 500 Ft-ért. pb-gázpalack, gáztűzhely, fürdőszoba gasboller melegítővel, vlllanyrezsó eladó. Kor­da u. 25 A. Csehszlovák összecsuk­ható gyermek sportkocsi eladó. Római krt. 41. Príma cserépkályha és Héra eladó. Széchenyi tér 5., II. em. Szétszedhető új deszka hétvégi ház eladó. Ság­várl telep. Szabadkai út 5/B. 20 négyzetméter karfiol­palánta, nagyfajta el­adó. Szeged. 3U. Antal u. 7. 10 darabból álló barokk hálószobabútor eladó. „Barokk 38 352" Jel­igére a Sajtóházba. Oltottmész eladö. Fürj u. 11. 3-aa lakás. 18 óra után. Simson-moped eladó. Szeged, Dánt 2. a. 13., fszt. 4. Heverők, rekamié. Író­asztal. gáztűzhely ki­fogástalan állapotban el­adó. Megtekinthető Va­sasszentpéter u. 16/B alatt, délután re—n óra között. Riga motorkerékpár el­adó. Szeged. Benczúr ay. tt. 25. Pb-gáepelack rezsóval és hosszú menyasszonyi ru­ha eladó. Érd.: Tar­Ián 506. ép. B. lh. IV. 12. Vajda, du. 5-től. Vennék könnyű fekete bőrkabátot molett alak­ra. „Igényes 160 415" Jel­igére a Hirdetőbe. Gyermek Járóka és egy napernyős gyermekkocsi eladó. Debreceni utca 33®, n. 10. (zemélygépkocsi építke­zés miatt sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet vasérnap kivételével min­dennap Baks, 11-es tele­ionon. Tóth Ferenc fő­agronómusnál (vagy sze­mélyesen > HÁZASSÁG .10 egéssségben levő 80 éves gazdálkodó özvegy­ember vagyok. Tanyán lakom tsz-nyugdljjal és háztáji szőlővel rendel­kezem. Házasság céljából szeretnék megismerkedni hozzámillő 60—70 Öves, nyugdíjas, egyedül élő özvegyasszonnyal. „Vil­lany van 26 138" jel­igére a Sajtóházba. Férjhea adnám csinos, házias, 36 éves unka­hugomat korban hozzá­illő, minden káros szen­vedélytől mentes, komoly férfihez. Lakas van. — „Napsugár 26 200" Jel­igére a Sajtóházba. 30 évee diplomás aaá­szony hozzáillő férfi is­meretségét keresi há­zasság céljából. Részle­tes leveleket ..Vakáció — 26 272' jeligére kérem a Sajtóházba. Középkorú elvált aaz­szony szépen berendezett lakással, jó anyagi kö­rülmények között meg­ismerkedne 40—80 évesig Intelligens, komoly fér­fival házasság céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Nyár 26 303" jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék házas­ság céljából magányos dolgozó nővel, aki az otthonát sseretl 85 éve­sig, lvhvt vidéki la, ma­gányos dolgozó férfi, rendezett anyaglakkal, salát lakással rendelke­zem. „Piros rózsa — 38 298" jeligére a Saj­tóhazba. H&zassáe céljából meg­ismerkednék jdzan éle­tű. intelligens, egyedül­álló férfival. Idősek Írjanak. „Kiskertem — 28 293" jeligére a Saj­tóházba 165 im magas. 46 éves barna szakmunkás férfi megismerkedne házas­sag céljából égy hozzá­illő elvált vagy özvegy­asszonnyal. ..Piros rózsa 25 960" jeligére a Sajtó­házba. Tanáron megismerked­ne Intelligens, művészet­kedvelő férfival 45 éve­sig bésasság céljából. Levelet „Komoly szán­dékkal 25 978'' jeligére a Sajtóházba kérem. Házasság céljából megis­merkednék olyan megér­tő, rendet és pontossá­got szerető özvegyasz­szonnyal, akinek az éle­téből hiányzik a hason­ló adottsággal rendelke­ző ,,Józsi". Nyugdíjas öz­vegyember vagyok, vá­rom a házamba. „Tás­kám mellett egy szál rózsa 28 337" Jeligére a Sajtóházba. 171 cm magas, 32 éves értelmiségi férfi megis­merkedne házasság céljá­ból jó megjelenésű, in­telligens leánnyal. Le­hetőleg fényképes levele­ket kérek A fényképe­ket visszaküldöm. — „Diszkréció 160 447" Jet­igére a Hirdetőbe. EGYÉB Garázs kiadó. „Festő u. 25 982" Jeligére a SaJ­tóhásbe. Szobafestést, mázolást vállalok „szépeu dol­gozom 30 233" jeligére a Sajtóházba. Autósuk, figyelem! Gép­kocsik karosszéria Javí­tását rövid határidővel vállalom. Török Karoly, Szeged. Kereszt u. 42, Sziliért sgt. sarok. Gépírást, gyorsírást, he­lyesírást. magyar és német nyelvet tanú. korrepetál gyakorlott ta­nárnő. „Könnyedén — 26 364" jeligére a Sajtó­házba Nemet és eszperantó nyelv gyakorlásához tár­sat keres rendes tanar­nó ..Gyakorlás 36 362" Jeligére a Sajtóhazba. Elveszett 2 db 20—26 kg körüli kismalac. Megtala. lót Jutalomban részesí­tem. Cim: Hegedűs Mik­lós. Újszeged. Alsó Ki­kötő sor 15., vagy a Felszabadulás Tsz-nél. Jelentkezzenek Öröklési Ügyben néhai Olasz Mó­zes és néhai Horváth Ju­lianna gyermekei. Szék­kutas. Dóssá György u. 9. sz. VsrrOnék, kötődét í£ szére gombbehúzást vál­lalok. „Díszes gombok — 26 306" jeligére a Saj­tóházba. A nyári ssünlddben alsó­tagozatos kislány fel­ügyeletét vállalom a la­kásomon. „Tanárnő — 26 313" Jeligére a Sajtó­házba ' Szeptemberig gyermek gondozását vállalom lá­tásomon. Közép fasor 7/D. HL em, 11. Mol­námé. Megnyúlt kötött kardi­gánját átalakítja, meg­javítja, hímzést, élőraj­zolást, divatos gomba t­húzást vállal. Müller Er­zsi. Lenin krt. 55. Nyári nyltratartás lg. órajavitas felelősség­gel. legolcsóbban. Kret­ner. Mikszáth Kálmán utca. Szabad szombatos kő­művest kivés kis munka elvégzésére keresek. Jó­zsef A. sgt. 82. Garázs kiadó mosási le­hetőséggel. Moszkvai krt. 9. Joó László, csengő. Érd.: de. és 5—8 óráig. A Szegedi TÜZÉP Vállalat fel­vételre Keres gyakorlott számvi­teli osztályvezetőt, árukönyvelőt, hálózati ellenőrt, árukiadót, ta­karítót. Az Oxigén és Dissousgázgyár Vállalat 3. sz. lerakata (Bélcetc­lep, Vásártér) árukindó-rakodó­kat vesz fel. Jelentkezés » lera­katvezetönél. Munka­alkalmak mint rakodómunkásokat és álta­lános adminisztrátort keres 1 tólyvezetöi munkakör betöltésé­re felsőfokú végzettségű, gya­korlattal rendelkező szakembert. A pályázatokat rövid életrajz, eddigi működési terület megjelö­lésévei „Vasipar 245 834" jeligére a vásárhelyi Hirdetőbe kérjük. A MAV Távközlési és Biztosí­tóberendezést Építési Főnökség A Nitavalföldi Kőnlai- és Föld- műszakos munkahelyeire. Je- (Budapest, XIV„ Tatai u. 3.), "ít-rSil?'-- lentkezés: Taurus Gumigyár, felvesz állandó munkára. vál­gáztermelő Vállalat szegedi üze me felvételre keres GAZÜZEM­111,- [cvcicur Rcnfi UMVPUWI- Opvi „«-*Alv HEZ betanított munkára. KÜT- u*yi os2;ta|y­JAVITASHOZ — Jó kereseti le- ~HÉ' ' Szeged, Budapesti út 4. Munka­totó munkahelyre kábelárokásé I és fektető munkásokat. Fizetés — Gyakorlattal rendelkező ét- és kedvezmények a MAV Kol­hetőséggcl — betanított munka- kcz.de-vezetőt szerződéssel azon- lektív Szerződés alapján. Fel­íokat (szakmunkás bizonyítvány nal felveszünk. Érdeklődni a vételi korhatár 18—50 év. Jelent­megszerzésére lehetőség van). Szeged Városi Tanács Gazdasá- kezés írásban fenti címre: szülc­Jelentkezés személyesen: Algyő, gi Hivatalnál. tési idő, anyja neve, személyi központi ipartelep, munkaügy. ,« xv-t hol öl tölt lánvokat sző- igazolvány száma, lakáscím fel­Telefon: 15-784, 427 mellék. vőtanulő'nak felvesz a &M An. tüntetésével. Ezen adatok birto Közlemény Feszültség alá helyezési hirdet­mény: A DEMASZ Szegedi Üzemigazgatóság Hálózatszerelési Osztály értesíti Szeged lakossá­gát, hogy a város területén az alant felsorolt helyeken fektetett 1 kV-os és 10 kV-os kábeleket 1973. június 14-én (csütörtökön) feszültség alá helyezi (Szeged I. Kórház tr.-állomásá­ból (Dr. Boros J. u.) kiindulva, a Kossuth L. sgt.. Párizsi krl. páros oldalán, a Hajnóczy utcai tr.-állomásig 10 kV-os kábel, a Finommechanikai Vállalat (Pe­tőfi s. sgt.) tr.-állomástól a Ti­Közgazdasági' technikumi' vég- SSflNdl £övö£?8.. A kában fúlvételr. utasért Jegyet 'i ttaTmrofchantaal ínséggel adóügyi munkakörbe lási idö 8, 1U. 12 hét, ez Idő küldünk és bővebb felvilágosi- : «» káb<M a Finommechanikai ,1„Ő Uh 5»nn P> . h.„i fi--ta- tást adunk. Vallalat tr.-allomasabol a FEM­előadót keresünk. „Pontos mun- alatt kb. 1200 Ft a havi fizetés. tóst adunk. kaerö 25 981" jeligére a Sajtó- és napi egy forintért biztosítunk A házba. ebédet. Későbblek folyamán jó gctelö Vállalat felvételre keres A nrr.4 7 alkalmaz krtztrazda- kereseti lehetőség a teljesítéstől állványozó, szigetelő és bádogos A „ '„,,c„iíí!, .f ,„u5íf.ri függően 2500 forinttól. Lakást szak- és segédmunkásokat. Há­sagi vegzettseggei anyagkónyve- miB»lmális térItésért biztosítunk, romhónapos hazai gyakorlat után lot es konyvelot. valamint gé- jelentkezés írásban, a gyár külföldi munkalehetőség. Jelent­jcientkezes. munkaerő-gazdálkodásán. 1138. kezés a helyszínen: Algyő. Hő­Budapest, Szekszárdi u. 19—23 .... A Taurus Gumiipari váUalat Szegedi Tranzit raktári segédmunkásokat, „Hőtechnik." Epftő és Szi­l8 Vállalat felvételre keres "ckrény l kV-os kábel, vala­pésztechnikust. Pulz u. 44. mint a Rákóczi u„ Petőfi S. sgí. sarkon levő A-oszloptól a Ti­sza Malom tr.-állomásig x kv-oa kábelfektetés.) Ez időponttól kezdődően a va­zetékek érintése életveszélyes ét ipari VáUalat Heterogén gyártmányöaszeté- gén, Nagy Láazló művezetőnél, Ml®*! A vezetéken végzett ron­Kircndcltsége telü vasipari vállalat felvételre írásban Budapest X„ Akna u. 2. i gálást a törvény szigorúan bün­ásokat, vala- keres műszaki fejlesztési osz- sz. Matúz Ferenc építésvezetőnél, I tett. Ha a Harx téren, a Szegedi Kempingkiállításon Gyermekesőkabátok 200 Ft-tól 270 Ft-ig %%llÍlV?vk*Jé,olha,6i,i Figyelje o holnapi hirdetésünket! Érdemes!

Next

/
Thumbnails
Contents